A Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai blogja

©Petőfi Irodalmi Múzeum


2021. máj 12.

A párizsi Magyar Műhely folyóirat története I.

írta: Sulyok Bernadett (PIM)
A párizsi Magyar Műhely folyóirat története I.

A folyóirat avantgárd felfogása

Az 1956-os magyar forradalom leverése után Nyugat-Európába menekült fiatal értelmiségiek új lap indítását határozták el a már meglévő emigráns orgánumok (mint például az Új Látóhatár vagy a Nemzetőr) mellett, amelynek első száma 1962 májusában jelent meg Párizsban.  Nagy Pál és Parancs János a…

Tovább Szólj hozzá

folyóirat képvers avantgárd vizuális költészet hagyaték kézirat PIM Petőfi Irodalmi Múzeum irodalmi múzeum Magyar Műhely Sulyok Bernadett avantgárd folyóirat avantgárdfogalom

2021. ápr 21.

A falak tapintása is benne van a kezemben – Interjú E. Csorba Csillával

írta: kocsiskatica
A falak tapintása is benne van a kezemben – Interjú E. Csorba Csillával

Tartópillérek 1.

E. Csorba Csilla az egyetemi évei után került a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol négy évtizede dolgozik. 1996-tól a múzeum főigazgató-helyettese, 2005 és 2016 között főigazgatója volt az intézménynek. Az indulásról, a szakterületének megtalálásról, szemléletének alakulásáról és ars poeticájáról Török…

Tovább Szólj hozzá

interjú életút kulisszatitkok Ady Endre PIM Petőfi Irodalmi Múzeum E. Csorba Csilla irodalmi múzeum Székely Aladár Ady-évforduló Tartópillérek

2021. jan 27.

Ady Endre kéziratos hagyatékának viharos életútja I.

írta: Borbás Andrea, PIM
Ady Endre kéziratos hagyatékának viharos életútja I.

Nagyobb gyűjtemények

Kevés olyan hagyaték van, amely olyan jelentős mértékben szóródott volna, mint Ady Endréé. Kéziratainak, főleg leveleinek, már életében is három gyűjtőhelye volt: Érmindszenten, Párizsban és Csucsán.  Székely Aladár: Ady Endre (PIM) A Mindszenti levelesláda Ady Lőrincné Érmindszenten gyűjtötte…

Tovább Szólj hozzá

levelezés relikvia kézirat Ady Endre PIM Petőfi Irodalmi Múzeum Csinszka Léda Brüll Adél irodalmi múzeum Boncza Berta a hagyatékok útja Borbás Andrea Székely Aladár Ady-hagyaték irodalmi hagyaték

2021. jan 06.

A Károlyi-telek a Károlyiak előtt 1.

írta: Komáromi Csaba, PIM
A Károlyi-telek a Károlyiak előtt 1.

A palota titkai VII.

Kik birtokolták azt a telket, amelyen ma a Károlyi-palota áll? Mit tudunk róluk, hogyan került hozzájuk e telek, és milyen épületet emeltek rajta? A palota titkai sorozat e havi részében Komáromi Csaba a Károlyi-palota telkének egykori tulajdonosairól mesél. A törökdúlás utáni első pesti…

Tovább Szólj hozzá

történelem irodalom kulisszatitkok irodalmi múzeum Károlyi család A palota titkai Komáromi Csaba Károlyi-palota Károlyi-telek

2020. dec 02.

„Örökre hó alatt marad”

írta: kocsiskatica
„Örökre hó alatt marad”

Kamarakiállítás az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva

A Petőfi Irodalmi Múzeum Ars Sacra Fesztivál keretében rendezett kiállítása 20. századi és kortárs magyar költők Istenhez fűződő kapcsolatáról szóló versekből válogat, elsősorban az elmúlás, valamint a transzcendens létben való hit témakörébe nyújt betekintést. Az Örökre hó alatt marad... című…

Tovább Szólj hozzá

vers irodalom kiállítás kereszt Vörös István Pilinszky János Weöres Sándor Ars Sacra Károlyi Amy Orosz István Nagy Gáspár irodalmi múzeum Ars Sacra Fesztivál Nagy Réka Anna

2020. nov 25.

„Ím, megtaláltam magamat!”

írta: Kalla Zsuzsa (PIM)
„Ím, megtaláltam magamat!”

Ady és Nagyvárad

A magyar irodalmi emlékházak hálózatának egy újabb gyöngyszeme nyílt meg 2020 februárjában Nagyváradon. Kétnyelvű állandó kiállítás látható az egykori Müllerájban Ím, megtaláltam magamat! Ady és Nagyvárad címmel. A viszonylag kis terű, de rendkívül igényes kivitelű, nagy formátumú tárlat számos…

Tovább Szólj hozzá

kiállítás író emlékhely emlékház Ady Endre Nagyvárad Nyugat irodalmi múzeum Kalla Zsuzsa MIRE irodalmi emlékház kultikus helyszín Nagyvárad Kőrösvidéki Múzeum

2020. nov 11.

Új vizeken… – A 150 éve született Székely Aladár ismert és eddig még nem látott portréi

írta: kocsiskatica
Új vizeken… – A 150 éve született Székely Aladár ismert és eddig még nem látott portréi

Interjú a kiállítás kurátorával, E. Csorba Csillával

150 éve született Székely Aladár. Az évforduló alkalmával megnyílt Új vizeken… című kiállítás ismert és eddig nem publikált képek segítségével mutatja be a művész személyes életét és a műteremben folyó alkotómunkát. A kiállított több mint száz fotón keresztül kirajzolódnak a Székely-dinasztia három…

Tovább Szólj hozzá

interjú irodalom kiállítás fotós gyűjtemény fotográfia fotográfus hagyaték Ady Endre PIM Nyugat Petőfi Irodalmi Múzeum Csinszka Léda Móricz Zsigmond Kaffka Margit Gulácsy Lajos E. Csorba Csilla irodalmi múzeum Fotótár Székely Aladár

2020. sze 23.

Irodalmi emlékházak élménycentrikus, gyors világunkban

írta: kocsiskatica
Irodalmi emlékházak élménycentrikus, gyors világunkban

Az irodalmi emlékházak megújításáról, korszerűsítéséről

A Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete (MIRE) a Petőfi Irodalmi Múzeum kezdeményezésére 2008-ban alakult meg azzal a céllal, hogy az irodalmi emlékházak megőrzésének, korszerű működtetésének és fejlesztésének munkáját segítse. A MIRE céljairól, eredményeiről, projektjeiről az egyesület elnökét, H.…

Tovább Szólj hozzá

hírek interjú irodalom kiállítás identitás kultusz emlékhely kulisszatitkok emlékház közösségépítő József Attila Petőfi Sándor Jókai Mór PIM irodalmi múzeum Jókai-villa MIRE irodalmi emlékház H. Bagó Ilona Magyar Irodalmi Emlékházak kultikus helyszín

2020. aug 26.

A palota déli homlokzatának kialakítása

írta: Komáromi Csaba, PIM
A palota déli homlokzatának kialakítása

A palota titkai IV.

A Károlyi-palota 1896-ban egy – házbontással létrehozott – utcanyitás során vált szabadon álló épületté. Hogyan és mikor alakították ki a déli homlokzatot? A palota titkai sorozatunk e havi részében erről lesz szó. A Károlyi-palota déli homlokzata az egykori Kaplony utca felé néz, ami nevét arról…

Tovább Szólj hozzá

irodalom építészet homlokzat kulisszatitkok PIM irodalmi múzeum A palota titkai Komáromi Csaba Károlyi-palota

2020. aug 19.

Valahány név a naptárba’

írta: pimblog
Valahány név a naptárba’

Az ismeretlen feladójú levelek megfejtése

A kéziratos hagyatékok, gyűjtemények rendezésében az egyik legizgalmasabb, ahogy a levelezés feldolgozása során egy személy története, egy kapcsolati hálózat kirajzolódik előttünk. A levelek között szép számmal találkozunk az ismeretlen feladók leveleivel, amelyek szerzőit sokszor meglehetősen nehéz…

Tovább Szólj hozzá

irodalom levél képeslap levelezés feladó címzett Sütő András Dénes Zsófia Lázár Ervin irodalmi múzeum Kézirattár a hagyatékok útja Tétényi Csaba

2020. júl 08.

A láthatatlan gyerekek láthatóvá tétele

írta: kocsiskatica
A láthatatlan gyerekek láthatóvá tétele

Társadalmi felelősségvállalás a múzeumban

A PIM-ben futó VEKOP-pályázat kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy a szociálisan halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szinte láthatatlanná váltak a társadalom számára, amit a mostani járványügyi helyzet még inkább felerősített. Mit tud tenni egy múzeum, hogyan tud segíteni ezeken a csoportokon és…

Tovább Szólj hozzá

interjú alkotás múzeum járvány karantén felelősségvállalás társadalmi felelősségvállalás kulisszatitkok múzeumpedagógia virtuális múzeum PIM Igazgyöngy Alapítvány traumafeldolgozás irodalmi múzeum Choli Daróczi József zárva tartás VEKOP cigány irodalom Czékmány Anna online muzeológia hátrányos helyzetű gyermekek halmozottan hátrányos gyermekrajzok

2020. júl 01.

Egy írónő modellt áll

írta: kocsiskatica
Egy írónő modellt áll

Megnyílt a Kádár Erzsébet-kiállításunk

Régóta készül ez a kiállítás, a pandémia miatt pedig még néhány hónapot tolódott a megnyitója. Most már végre látogatható az Egy írónő modellt áll című tárlat, amely a festő és író Kádár Erzsébetet, egy 20. századi nőtörténetet mutat be. Az alkotó jelentőségéről és a kiállításról a tárlat egyik…

Tovább Szólj hozzá

interjú irodalom festmény kiállítás képzőművészet író festőművész PIM Nyugat Szentendre irodalmi múzeum Szilágyi Judit Kádár Erzsébet

2020. máj 17.

#karanténtárgyak

írta: Kalla Zsuzsa (PIM)
#karanténtárgyak

Mit gyűjtenek a múzeumok a mai hétköznapokból a jövő számára?

Március közepétől szinte minden múzeum meghirdette maga tárgygyűjtő kampányát – egyelőre többnyire online formában. Ez egyszerre ad lehetőséget az „elveszetett” közönséggel való kapcsolattartásra, sőt aktív párbeszédre, ugyanakkor még határozottabban rajzolja meg a nyilvánosság előtt az intézmény…

Tovább Szólj hozzá

hírek gyűjtemény járvány karantén home office Néprajzi Múzeum Nemzeti Múzeum Semmelweis Orvostörténeti Múzeum irodalmi múzeum koronavírus Kalla Zsuzsa Írók az ablakban

süti beállítások módosítása