HERO / Heritage of Romanticism címmel rendezett kétnapos nemzetközi konferenciát a Petőfi Irodalmi Múzeum névadója születésének bicentenáriumi évében. Az évforduló alkalmából összegyűlt hazai és külföldi kutatók előadásai az első napon a Szerepek, a Heroizmus és a Kultuszok fogalmi hálója köré szerveződtek, melyről Nagy Hilda számol be kétrészes konferenciaismertetőjében.

Petőfi Sándor dagerrotípiája, 1845 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

2023. november 15–16-án között széles körű érdeklődést kiváltó nemzetközi konferenciának adott otthont a Petőfi Irodalmi Múzeum, amely számos programmal csatlakozott a költő születésének 200. évfordulójához. A Magyar Országgyűlés a 2023-as évet nyilvánította a bicentenárium évének, de már 2021-től érezhető volt az előkészületekből az a fokozott figyelem, amely a magyar irodalom és történelem e rendkívüli alakja köré összpontosult. Mi több, mivel 2023-ban publikussá vált, hogy a Petőfi-film végül csak 2024-ben debütál, nem túlzás azt állítani, hogy az emlékév mellett elő- és utóévekkel is számolni lehet. Kétségkívül örülni kell annak, ha valamely jeles kulturális évfordulóhoz kötődően ilyen sok program szerveződik nemcsak a szűkebb szakmai közeg vagy a tágabb művészeti szcéna, de akár az egész ország (sőt, a Petőfi-busz révén a külhoni területek) számára is, viszont a programok ilyen mértékű áradatában sokszor nehézséget okoz kitűnni, valami unikálissal jelentkezni.

A hős / A romantika öröksége című konferencia szervezőbizottsága (Benedek Anna, Hites Sándor, Kalla Zsuzsa, Parádi Andrea) a nehezítő körülmények ellenére is sikeresen vette az akadályokat, és az összeállított program bebizonyította, hogy az emlékév végéhez közeledve, több Petőfi-konferenciát követően is van még mód a téma újszerű megközelítésére.

Petőfi Sándor sakk-készlete (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A szakmai rendezvény több szempontból teremtett értékes kontaktzónát. Egyetlen résztvevő kivételével minden előadó személyesen csatlakozott, így a kapcsolatépítésre, információcserére nemcsak a prezentációkat követő diszkussziókban nyílt lehetőség, hanem a szünetekben, illetve a meghívottaknak szervezett zárt körű események során is. A konferencia programjából látható, hogy a szervezők erre is figyelmet fordítottak, legyen szó a Csörsz Rumen István zenés előadásával kísért vacsoráról vagy a közös kiállításlátogatásról. Nemcsak a romantika örökségének többirányú megragadása, hanem a kutatók, illetve módszertanaik diverzitása is arra kínált lehetőséget, hogy miközben valamely közös ponthoz kapcsolódik az összes nemzet, mégis lehetőség nyíljon megmutatni az unikális jelleget is. Petőfi példája bizonyítja, hogy a haza iránti elköteleződés, valamint a nemzetköziség felé nyitás nemhogy kizárná, sokkal inkább támogatni tudja egymást. A külföldi előadók mellett a magyar kutatók is változatosságot képviseltek: találunk köztük olyanokat, akik Magyarországon végeznek oktató- és kutatómunkát, olyanokat, akik külföldi egyetemek oktatói, de külön üdvözlendő, hogy a határon túli területekről nemcsak külhoni magyar meghívott szerepelt a listában, hanem a többségi nyelvet anyanyelvként használó is. Az előadók angol és német nyelven egyaránt előadhattak, ily módon mindenki a számára komfortosabb idegennyelvet vagy az anyanyelvét használhatta, ugyanakkor felkészült tolmácsok gondoskodtak arról, hogy senki ne maradjon ki az eszmecseréből: a német előadásokat angolra és magyarra, míg az angol nyelvűeket magyarra fordították. Az előadásokat követő vitában pedig magyar nyelven is feltehették kérdéseiket az érdeklődők. Mindebből jól látható tehát, hogy a nyelvi otthonosság megteremtésének, a különbségek áthidalásának (de nem felszámolásának) célja is megjelent a szervezés részéről.

Ferenczy Béni: Petőfi Sándor, 1963 (A Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán)

 A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetősége részéről Török Petra tartotta a megnyitóbeszédet, amelyben ismertette az emlékév körüli szervezés kereteit és kihívásait. Meglátása szerint a költő töretlen népszerűségének titka az életmű gazdagságában, sokszólamúságában és költői erejében rejlik. A múzeumban zajló előkészítő munkálatok – szemben a Költő lenni vagy nem lenni című nagyszabású kiállítással vagy az országjáró Petőfi-buszban kialakított interaktív tárlattal – talán kevésbé láthatók a nyilvánosság számára, viszont mindenképpen fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a hagyatékot őrző intézményben a Petőfihez köthető összes kézirat, könyv és kisnyomtatvány, valamint az őt ábrázoló vagy vele kapcsolatos valamennyi grafika és rajz konzerválása és digitalizálása is megtörtént az utóbbi években. Török Petra azt is megosztotta a jelenlevőkkel, hogy a bicentenárium programsorozata várhatóan a fehéregyházi kultuszhelyek felújításával zárul majd le 2024 nyarán, amelynek átadása kitűnő lehetőséget biztosíthat arra, hogy megemlékezzünk a költő halálának 175. évfordulójáról is.

Joep Leerssen online nyitóelőadása (fotó: Gál Csaba, PIM)

A kétnapos konferencia előadásai tematikus hívószavak köré csoportosultak: az első napon a Szerepek, a Heroizmus és a Kultuszok fogalmai, míg a második napon a jóval sejtelmesebb Rezonanciák és Vándorlás szavak köré. A szekciók felépítése hasonló logikát követett: a plenáris előadások után az első napon két, a második napon három meghívott résztvevő árnyalta, bővítette ki a kiemelt témát/témakört.

A konferencia bevezető blokkja kiváló alapot biztosított a rendezvény címében kiemelt hős fogalmának körüljárására. Joep Leerssen, az Amszterdami Egyetem oktatója A költő és a nemzet – Romantikus szerepminták címmel tartott online prezentációt. Leerssen kultúrtörténeti megközelítése Hegel és Carlyle vonatkozó esszéi nyomán láthatóvá tette, hogy a harcosokat és az államférfiakat magában foglaló hősfogalom mikor kezdett  kibővülni a művészekkel és a prófétákkal. Leerssen a byroni hőstípus mellett a magyar vonatkozású hősöket, magát a hősképzést is jellemezte, kiemelten Liszt Ferenc, illetve Petőfi és kortársai példáján keresztül. Jól látható például a korban népszerű vívóintézet vagy a 19. század végén túlnyúló párbaj szokásán keresztül, hogy a magyar romantikus nemzeti hős a lovagi hagyományhoz kapcsolódik, párbajt vív, bátorságról tesz tanúbizonyságot, viselkedését tekintve udvarias, ugyanakkor a saját maga szeretete, érdemeinek elismerése sem áll tőle távol.

Hriszto Botev szobra a bulgáriai Botevgradban, melyet Todor Zsivkov avatott fel 1966-ban (forás: wikipédia)

Cosmin Borza, a Kolozsváron élő kutató kelet-közép-európai esettanulmánya a posztkanonikus korban vizsgálta a „nemzeti költőt”. Előadásának középpontjába három nemzeti költőt állított: Petőfi Sándor mellett a román Mihai Eminescut, valamint a bolgár származású Hriszto Botevet. Borza szerint a kulturális, szociális és ideológiai kontextusban történő elemzés lehetővé teszi a vizsgált nemzeti költők demitizálását, a posztkanonikus korban pedig megvalósulhat az európai kulturális kontextusban való újrapozicionálásuk is. Borza felhívta a figyelmet arra, hogy a három szomszédos ország hőseire nemcsak úgy emlékezhetünk, mint a romantika örökségeire, hanem úgy is, mint a kommunizmuséira, mi több, azonkívül, hogy romantikus karakterek, nemzetük kulturális szentjei, egyszersmind a kommunista rendszer propagandisztikus termékei is.

T. Szabó Levente előadást tart a konferencia nyitónapján (fotó: Gál Csaba, PIM)

A szekció záró előadójaként a magyar és nemzetközi szakmai színtéren is méltán elismert, ugyancsak Kolozsvárhoz kapcsolódó intézményi kötelékkel rendelkező T. Szabó Levente értekezett. A magyar nemzeti irodalmi hős mint fogyasztási cikk – A nacionalista irodalmi konzumerizmus és az európai protekcionista mozgalmak az 1840-es és 1860-as évek között című előadásban láthatóvá vált, hogy a nemzeti karakterológia a fogyasztási cikkeken, szokásokon keresztül is megragadható, ebbe a sorba illeszkedik a nemzeti irodalmi hős, aki eladható, széles körben fogyasztható, tárgyak formájában hazavihető. T. Szabó kiemelte, hogy a nacionalizmus és a kapitalizmus gyakran egymással ellentétes fogalomként szokott megjelenni, ám szerinte e kettő elválaszthatatlan egymástól: mindkettő részt vett az új nemzeti identitás, az irodalmi nacionalizmus és a magyar irodalmi karakterek létrehozásában is.

A forradalom első magyar pénzéből készült kiskanál, 1848 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A Heroizmus szekciót a Bécsi Egyetem oktatója, Wolfgang Müller-Funk nyitotta Romantikus (anti)heroizmus irónia és túlzás között című plenáris előadásával. A prezentáció tovább támogatta az addigi diskurzust, hiszen Müller-Funk a hőst, illetve a heroikus jelenséget egészítette ki újabb jellemzésekkel, karakterekkel. Meglátása szerint Petőfi sokkal alkalmasabb volt a hős szerepére, mint Kossuth, viszont azt is hozzátette, hogy a költőt a nemzeti Pantheonban leváltotta Puskás, ugyanis habár a hősökről főként a romantika kontextusában esik szó, a vágy, amelyet megtestesítenek, a későbbi korokban is fellelhető, a valahová tartozás, az önmeghatározás a jelenben is hasonlóan fontos az egyén számára. Annak ellenére, hogy a hős elsősorban férfi, Müller-Funk a cseh Libuše alakjával egy női példát is bemutatott. A hős sajátos szuperképessége, hogy a nemzet emlékezetében a saját halálát is túléli, ami maga után vonja azt is, hogy a korán elhalálozó emberek fiatalként élnek tovább.

Pesti Brigitta, ugyancsak a Bécsi Egyetemen oktatója – szemben a 19. század valamely szegmensét vizsgáló többi előadóval – a kora újkori forrásokban fellelhető irodalmi és kulturális hősképzés magyarországi hagyományára helyezte a fókuszt, és rámutatott arra, hogy a hőskép keletkezése sokkal korábbra tehető a romantika koránál. A nemzet mint hős a konferencia témájának unikális megragadása. Pesti kiemelte, hogy a vizsgált korban elkerülhetetlen volt a magyarok saját magukról alkotott képének kialakítása, hiszen szükségszerűen meg kellett határozniuk magukat másokkal szemben (kulturális szembenézés). A törökök ellen vívott hosszadalmas harc döntő szerepet játszott az identitásképzésben, a magyar nemzet a kereszténység védőbástyájának szerepében tűnhetett fel. Nemcsak a romantikából származó példákon vezette át ennek a képnek az alakulását, hanem rámutatott arra is, hogy a 20. században vagy akár napjainkban miként jelenik meg ez a hagyomány (vö. Varga Mihály: Magyarország ezer éve a keresztény Európa védőbástyája).

Szendrey Júlia hímzése, 1849 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A német nyelvű szekció Andrea Seidler előadásával zárult, amely a 18. századi tudósok Habsburg Birodalmon belüli tanulmányútjaival foglalkozott. A Magyarországra utazók tapasztalataiból is kirajzolódhat a nemzeti karakterológia, hiszen az, amit a külső szem detektál, reális képet adhat a nemzet jegyeiről. A korban ez a terület perifériának számított, ahol az utazás bizonytalan, a rablók miatt még békeidőben is veszélyes lehet. Az egyik útikönyv arra figyelmeztette az utazót, hogy tartson mértékletességet, mert a borok erősek, a zsíros ételek pedig rosszulléthez vezethetnek. Christoph Seipp üzleti útjáról szóló beszámolója kitér arra, hogy a német nyelvtudás annak ellenére is problémás errefelé, hogy többnemzetiségi kultúra van jelen az országban.

Marijan Dović panelelőadást tart a konferencia második szekciójában (fotó: Zöllner Anna, PIM)

A Kultuszok szekció első előadója, Marijan Dović a „szlovén Petőfinek” szentelte plenáris előadását, viszont rögtön az előadás elején leszögezte, hogy France Prešerent sosem illették ezzel a jelzővel. Dović és Jón Karl Helgason közös kötetükben a nemzeti költők, kulturális szentek témáját vizsgálták, ami az előadásban is megjelent. Dović rávilágított arra, hogy bár a keresztény és a kulturális/művészeti kanonizáció között jelentős különbségek tételezhetők fel, bizonyos szempontból nagyon is hasonlók. A kulturális hősöket a munkáik, a szenteket az életük alapján kanonizálják. Prešeren Byronhoz vagy Petőfihez képest nem illeszkedik a hőstípusok közé, a szlovén nép számára mégis ő tölti be ezt a kitüntetett szerepet. Dović a kulturális szentté avatás minden lépésén végigvezette a hallgatóságot, nemcsak Prešeren, de Petőfi példáján keresztül is.

Madarász Viktor: Hazám, 1875 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Az őt követő előadások Petőfi emlékezetét tematizálták. E. Csorba Csilla a Petőfi-kultuszhoz kapcsolódva az emlékművekre és a emlékházakra tért ki részletesen, mintegy 100 évet felölelve az 1860 és 1960 közé eső időszakból. Nem sokkal a költő eltűnését követően már igény mutatkozott legalább egy szoba, zarándokhelyül szolgáló pont kijelölésére, ám a Petőfi Ház létrejöttéig több évtizedet kellett várni. Az előadás ugyanakkor azt is felmutatta, hogy a 20. században a politika miként használta fel saját érdekei érvényesítésére a nemzet költőjének emlékezetét.

E. Csorba Csilla előadást tart a délutáni szekcióban (fotó: Zöllner Anna, PIM)

Kalla Zsuzsa előadása Petőfi szerepei nyomán a kortárs megközelítésekre is kitért, pontosabban arra, hogyan lehet a költő rendhagyó alakját napjainkban is eladható termékként kiállítani. Meglátása szerint a 21. században már más szerepet tölt be Petőfi: a rockerét, a popsztárét, az influenszerét, de ő az általános fiatalság- és lázadásszimbólum is. Már az emlékévet megelőző időszakban is nagy érdeklődés irányult a költő felé; a zenei, színházi és más egyéb jelentősebb művészi megközelítések bemutatására és reflektálására is sor került az előadásban. Szendrey Júlia utóbbi években nagyot nőtt népszerűsége egyértelműen túlmutat a kapcsolt áru kategóriáján, jóllehet a nemzet özvegye címkét aligha sikerül az elsődleges helyről eltávolítani.

Nagy Hilda