A „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” - Petőfi választásai című állandó kiállításon látható a murányi vár ajtajának egy kivágott darabja, amelyen Petőfi aláírása is kivehető. Ez a tárgy sok mindent elárul Petőfi személyiségéről és a kultusz természetéről is. Most Czékmány Anna, a múzeumpedagógiai osztály vezetője mesél arról, hogyan kerül elő ez a tárgy egy-egy múzeumpedagógiai foglalkozás során.

Fotó: Birtalan Zsolt/PIM

Petőfi 1847. július 5-én Tompa Mihállyal kirándult a várba és, mint azelőtt oly sokan mások, ők is megörökítették a nevüket a várterem telefirkált ajtaján. Ezekről az aláírásokról egyébként 1855-ben jelent meg először tudósítás: egy kiránduló társaság bukkant rá Petőfi és Tompa dedikációjára. Hogy megóvják a két költő murányi látogatásának értékes emlékét, pár évvel később az uradalmi erdőfelügyelőség a nevek fölé védő-üveglapot tett, de ez egy idő múlva tönkrement, így már nem védte az aláírásokat. 

A Petőfi Társaság időről-időre levélben érdeklődött az aláírások állapota felől. Az utolsó ilyen levelet 1910-ben küldték, amire válaszul Coburg Fülöp herceg, a vár akkori tulajdonosa adományaként megkapták a faajtónak azt a kifűrészelt darabját, amelyen az aláírások átfirkálva ugyan, de még kivehetőek voltak. A Petőfi Irodalmi Múzeum a Petőfi Társaság által létrehozott Petőfi-Ház jogutódjaként örökölte meg ezt a tárgyat.

Mit mond el Petőfiről ez a tárgy?

„Teljesen szürreálisnak tűnhet, hogy egy ajtóból kivágunk egy darabot és azt konzerváljuk.” – mutat rá Czékmány Anna, majd hozzáteszi, hogy ez a gesztus viszont jól példázza, hogy egy kultuszfigura esetében minden dolog, amihez az adott személy hozzáért, fontossá válik. „Petőfi nagyon tudatosan építette a saját brandjét. Számomra rendkívül szórakoztató az, amikor beleáll a költőóriás szerepébe és ennek megfelelő gesztusokat tesz. Az aláírás mint nyomhagyás is egy ilyen cselekvés a részéről.” A kultuszról is izgalmas látleletet állít ki ez a tárgy, teszi hozzá Anna, hiszen nem az egész ajtó válik műtárggyá, hanem csak az a darabkája, amelyen szerepel az aláírás maga. 

Petőfi aláírása (Forrás: wikipedia) 

Hogyan dolgoztok ezzel a tárggyal egy múzeumpedagógiai foglalkozás során?

„Egyre inkább próbálunk olyan foglalkozásokat létrehozni, amik szorosan kapcsolódnak a kiállítás egy-egy tárgyához. Nem pusztán az a célunk, hogy beemeljük Petőfi-alakját a 21. századba és a jelenből közelítve értelmezzük az életművet, hanem az, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, amelyeken keresztül a mostani gyerekek tudnak kapcsolódni a Petőfi-életműhöz.”

A Világteremtő tárgyak foglalkozás során a 6-8. osztályos gyerekek önfeledt történetmesélésbe fognak egy-egy tárlatbeli tárgy segítségével. Van tehát egy kiemelt tárgy, ami kapcsán meg kell oldaniuk egy-egy kreatív feladatot. Ez a játék viszi el őket az életműig: ez alapján reflektálnak magára a költőre. 

„A betaggelt kis fadarab esetében adja magát a graffiti mint kreatív feladat. Olyan műveket várunk a gyerekektől, ami tartalmaz egy extra ötletet, egy kis művészi pluszt. Volt például egy csoport, akik rájöttek, hogy biograffiti is létezik és azzal vallottak szerelmet vagy azzal jelezték, hogy itt jártak. Egy ilyen játékból pedig borzasztó könnyű visszacsatolni arra a megállapításra, hogy ezek a tárgyak azért értékesek, mert Petőfihez kötődnek, hogy a kultusz képes értékessé tenni egy teljesen értéktelennek tűnő darabot.” – részletezi Anna.

A folyamat tehát lényegében az, hogy a gyerekek a számukra ismert és inspiráló művészeti formán keresztül jussanak el Petőfiig.

A foglalkozás végén a diákok rádöbbennek arra, hogy amit Petőfi csinált az egy döbbenetes fordulat volt az elődeihez képest.

„Az, hogy – hogy csak egy példát ragadjak ki – népköltészeti elemeket emelt a „magas irodalomba”, épp olyan óriási perspektívaváltás volt, mint amit ma Banksy csinál. Mindketten egy korábban lenézett, lesajnált „műfajt” változtatnak értékes gesztussá.” – mutat rá a múzeumpedagógus.

A foglalkozásokon a fiatalok sok mindent megtudnak az életműről és a kultusz természetéről is. Ez azonban ekkor már személyes releváció lesz a számukra. Czékmány Anna úgy látja, hogy teljesen más lesz így a viszonyulásuk, mintha először Petőfivel és a kiválasztott tárggyal indítanának és ahhoz kellene kapcsolódniuk. „Mivel a primer tárgy a gyerekek alkotása lesz, ahhoz már erősen tud kötődni a Petőfi-történet. Ha az ő történetük az elsődleges és csak ezután következik a költő életműve, akkor teljesen megváltozik az értelmezési keretrendszer. Ez pedig alkalmas arra, hogy mindenfajta megkötöttség nélkül felfejthessék a személyes kapcsolódásaikat az életműhöz.”

„A gyerekek gyakran rácsodálkoznak egy-egy tárgyra, elámulnak azon, hogy ez az aláírás tényleg az eredeti és egyetlen. Azonban a foglalkozás végén eljutnak egyfajta ironikus reflektálásig és maguk is rákérdeznek arra, hogy mi a kultusz, hogy milyen tárgyakat gyűjt és, hogy azokból milyen történeteket lehet kibontani.

Kocsis Katica