Zeke Zsuzsanna, a PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótárának főosztályvezetője tanulmányában Ady Endre Boncza Berta (Csinszka) 1910 és 1914 között írt leveleiből kirajzolódó alakjáról olvashatunk.

Ady Endre és Csinszka, Székely Aladár felvétele, 1916. november, Budapest (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Boncza Berta 1909 őszén, egy Royal-est alkalmával hallott először Ady Endréről, majd 1911-ben, Svájcból, a Le Marronier nevezetű leánynevelő intézetből megírta neki első levelét, melynek hangvétele – miközben a költőnek bírálásra küldi verspróbálkozását, és egyúttal dedikációt is vár az általa mellékelt Ady-fotóra – kiprovokálta a válaszlevelet. A költő válasza 1911. december 31-én érkezett, és reményt adott az internátus falai között jövőjéről álmokat szövögető, csucsai lánynak a további levelezésre. Másfél éven át Berta hiába várta a szemé­lyes megismerkedést, kapcsolattartásuk kizárólag egymás papírra vetett sorainak elolva­sásában merült ki. Leveleiben a fiatal diáklány megnyílt Ady előtt, panaszkodott édesanyja elvesztéséről, az intézeti élet szürkeségéről, valamint hétköznapjairól. Az édesanya helyett Adynak kezdett írni a számára fontos dolgokról, noha a levelek fő tárgya mégis Ady volt.

A költő és a fiatal, csucsai lány levelezése hamar kitudódott, hiszen Brüll Adél, Ady Endre Lédája már 1912 elején megírta Szűts Dezsőnek, hogy utódját látja a diáklányban.

„Én már tudom ki az, aki utánam jön. [...] Lausanne-ban vagy Genfben ismerkedtek meg, mikor Ady ott járt. Ez is belekapaszkodott, mint a többi, szintén meg akarja menteni, istenem, s azóta min­dig rosszabbul van. Mit mondanak Pesten a színésznők? Harmos Ilona, Szűcs Kornél[ia]: Ady vegyél el. Hát csak mentse meg, s ne legyen az a vége, hogy ő maga is alkoholista lesz. Most nagy levelezés van köztük, amint szokás, a leány írja naponta a leveleket, Ady néha válaszol.” (Léda levele Szűcs Dezsőnek, 1912. Kovalovszky Miklós, Emlékezések Ady Endréről, 5 köt., Budapest: Akadémiai Kiadó, 1987, 3:246.)

Boncza Berta személye kiemelkedett az Adynak levelet író hölgyek társaságából. Tájékozott volt, olvasta a Nyugatot, ismerte a kortárs magyar szerzők munkáit, francia és német irodalomról társalgott. Tanulmányai során szerzett műveltsége lehetővé tette annak a világra tekintésnek, hangnemnek a kialakulását, amit Ady sem hagyott figyelmen kívül, és talán levélíró stílusát az Erzsébet Nőiskola levélíró tanórái is megalapozták.

Boncza Berta diákkori képe (kb 15 éves), Erdélyi Mór felvétele, Budapest, 1909 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Az intézet értesítő füzeteiből ismert, hogy a bentlakó növendékeknek vasárnap délutánon­ként kötelező volt magyar, német és francia nyelven leveleket írni, még akkor is, ha azokat nem küldték el a címzettnek. Tartalmas, ügyesen szerkesztett irományokat kellett meg­fogalmazni, melyeknek megfelelő volt a stílusa és a levélírás szabályainak is eleget tettek.

A diáklány és a költő levelei a kötelező leveleken felül íródtak. Az érdeklődésük kölcsönös volt, igyekeztek mindketten minél részletesebben tájékozódni a másik személyéről, ami nemcsak az egymásnak szegezett, kíváncsi kérdésekben merült ki.

Boncza Berta 1904–1910-ig Budapesten, az Erzsébet Nőiskolában tanult. Innen barát­nőinek küldött magánlevelei többnyire hétköznapjairól, az iskoláról, vizsgákról, családjáról, édesapjával való boldogtalan kapcsolatáról árulkodnak. Sorai erősen érzelmi töltetűek, számára az írás önmegmutatkozás, önmagát teszi láthatóvá általa, megnyílik a másik fél számára. A gyermekkor teljességének nélkülözése, az édesanya elvesztése felett érzett fájdalom és hiány feldolgozásának nehézsége állandó témája Berta írásainak. Ady itt még nem volt jelen a diáklány gondolataiban, de volt egy óriási űr, amit valakinek be kellett töltenie. A lány barátnőinek írt sorai, tartalmukat tekintve, sokszor összecsengtek az Ady-versekben közvetített életérzésekkel, például a Szeretném, ha szeretnének című köl­teményének soraival.

„Ezért minden: önkínzás, ének: / Szeretném, hogyha szeretnének / S lennék valakié, / Lennék valakié.”

Csinszka számára a szülők, azaz a szerető család hiányát majd a költő kezdi elhomályosítani az érdeklődő, írásra biztató leveleivel.

1910-től 1912 júniusáig Berta, a francia nyelv elsajátítása végett, két évet a svájci Lutryben, Mme Béraneck leányinternátusában tanult tovább. Ez idő alatt nem utazott haza, az ünne­peket is Csucsától távol, diáktársaival töltötte. A Svájcból barátnőinek címzett levelekben Ady már központi témává vált. Az internátusban lakó, bizalmas barátnők elolvashatták a leveleket, másoknak kivonatokat küldött, melyekben rendszerint „Endre”-ként emle­gette a költőt.

Zöllner Edit (Duci) az Erzsébet Nőiskolában ismerte meg Bertát, Duci Budapestről küldte neki Svájcba a leveleit. A levelezésnek csak az egyik fél által írt része maradt fenn. Boncza Bertát csak Duci levelein keresztül láthatjuk, de annak köszönhetően, hogy Duci nehezen köt bizalmas barátságot, keveset árul el önmagáról, sorai inkább reflektálások Berta leveleire. A pesti lány a leveleiben beszámolt élete főbb történéseiről, információkat küldött Törzs Jenőről, a színészről, akiért mindketten rajongtak, de Tabéry Gézáról (Berta udvarlójáról) is azonnal írt, amint közös ismerőseiktől megtudott valamit a fiúról. Berta leveleiben Zöllner Ducit tartotta a legjobb barátnőjének: 

„Zöllner Edit, legrégibb és legjobb barátom. Milyen ritkán szólunk egymáshoz, és mégis mennyit tudunk, értünk és megértünk a csöndön keresztül.” (Boncza Berta levele Vajda Anikónak, 1915. Kovalovszky Miklós, Emlékezések Ady Endréről, 5 köt., Budapest: Akadémiai Kiadó, 1993, 5:93–94.)

 A csucsai Boncza-vár, Ismeretlen felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Ennek ellenére nem számolt be neki az Adyval való levelezés alakulásáról. A kéziratok alapján arra lehet következtetni, hogy Berta talán tartott tőle, hogy Duci nem támogatta volna cselekedetét, hiszen a pesti lány nem értette, hogy lehet idegen férfiakkal levelezni.

„Arról az illető fiatal emberről szintén írj többet, hol van jelenleg, és mi a foglalko­zása, honnan ismered, és egyáltalában milyen viszony van köztetek. El nem tudom képzelni miről leveleztek, ha nem is ismeritek egymást. […] miféle közös érdekeitek és beszélni valótok lehet. Pláne, ha az illető egy férfi” (Zöllner Duci levele Boncza Bertának, 1910. november 18-a után, MTA KIK Kézirattár, K 11/150)

Ady Endre és Csinszka, Székely Aladár felvétele, 1915 ősz (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Továbbá Duci elképzelései távol álltak Berta jövőképétől, amelyben olyan életről álmodo­zott, hogy művészként megvalósíthatja önmagát.

„Mert hidd el Bertuka, az élet nem egyéb mint kicsinyes események, apróságok lán­colata, nem történnek ma már egetverő tragédiák, szerelmi regények, ha pedig tör­ténnek, csakis a szereplők hátrányára, jobb, ha az ember maga belekormányozza az életét ebbe a nyugodt, biztos mederbe, ahelyett, hogy lázasan és akarattal felzak­latott ideggel várja a nagy csodát, amely egyszeribe megváltja minden földi bánat­tól. Igaz, hogy én is keresztül mentem ezen, én is éreztem, hogy az én életem nem maradhat örökké ily egyhangú, valami nagyon hatalmasat akartam csinálni, színésznő akartam lenni, máskor meg megszökni stb. de nálam ez csak átmeneti állapot volt. Te nálad azonban állandó.” (Zöllner Duci levele Boncza Bertának, 1911. szeptember 22., MTA KIK Kézirattár, K 11/137)

Valamint nem utolsósorban a barátnő Ady nagyságát sem ismerte el, és már-már elítélte, hogy Berta negyven éves, felnőtt férfiakkal barátkozik.

„A modern magyarokat se szeretem már, se Erdős Renéet, se Ritook Emmát, és nagyon sokszor még Bírót, Kóbort se! Mind poseurök, egyik se őszinte, becsületes! Ady se! De ő legalább egyéni, ő eredeti, első, a mester, de a kis majom utánzóit, azo­kat pláne utálom. Hát ilyen lettem én! Nem érdemes velem tovább barátkozni, ugye kis Bertuka […] veszélyes dolognak tartom hogy te mindég felnőtt 40 éves férfiakkal barátkozol, meg lehet hogy alaptalan előítélet, de ebben a korban levő férfiakat pláne ha szépek, kiméletlenül önzőknek, érzékinek, és mindenre képesnek tartom.” (Zöllner Duci levele Boncza Bertának, 1911. szeptember 22., MTA KIK Kézirattár, K 11/137)

Talán mindezeknek köszönhetően Duci hosszú ideig nem hallott Adyról barátnőjétől, nem osztotta meg vele kapcsolatuk alakulását. Csak 1915-ben írt neki Adyval való házassága tervéről, amire Duci a következőképpen válaszolt:

„Én nem ismerem őt, és nem ismerek semmit tőle, de még ha nem is lenne az, aki, Te tudod, hogy Ő ki, és az az Ady Endre, akihez Te mész férjhez, bizonyára meg is érdemli ezt. Élvezd fiam, hogy boldog vagy, mondd el magadnak naponta sokszor, öntudatosan kell boldognak lenni, mert csak akkor kamatozik az a boldogság. […] És hol van Ady, ő nem katona, gyakran meglátogat? Mióta van ez a dolog?” (Zöllner Duci levele Boncza Bertának, 1914. ősz–1915. tavasz, MTA KIK Kézirattár, K 11/142)

Tabéry Géza is a svájci levelezőpartnerek között szerepel. Boncza Berta 1908 nyarán találkozott vele először, amikor a fiú Tószögi Ivánnál nyaralt, Csucsán. Tabéry 1910-ben Genfbe került egyetemre, majd, mikor barátjától értesült róla, hogy Berta is Svájcban folytatta tanulmányait, levelezést kezdeményezett a lánnyal, és hosszasan udvarolt neki.

A csucsai lány a levelek többségében kitért az aktuális olvasmányaira, általa megtekin­tett színházi előadásokra, továbbá központi témává vált irodalmi érdeklődése.

„Az öreg magyar írókat nem tudom megérteni, unom Jókait és unom a többi öreg írót. Szeretem Molnár Ferencnek éles kis megfigyeléseit, apró finomságait, a szellemét, habár a »Liliom« nem ragadott el.” (Boncza Berta levele Tabéry Gézának, 1910. december 14., MTA KIK Kézirattár, K 19/16)

Tabéry Géza katonaruhában, Miklós Jutka felvétele, 1915 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A magyar írók tárgyalása közben, előbb-utóbb, Ady Endre is felbukkant.

„Szeretem Adynak histerikus, beteg egyéniségét. A versei néha túlzottak, sőt korcsak, talán maga sem tudja amit ír, de vannak erős, hatalmas, új érzései, pár szóban sok, sok gondolat, és ezek csak egy megértést, egy elismerést váltanak ki belőlünk. Adyból az idő kell nagy írót csináljon. – Az ilyen érzései csoda szépek. »Szeretem az elmenőket, / akik vissza sose jönnek…« De hatása alatt nem vagyok.” (Boncza Berta levele Tabéry Gézának, 1910. december 14., MTA KIK Kézirattár, K 19/16 – Utalás Ady Endre A Halál rokona című versére.)

Amíg a kortársak közül többen elítélték Adyt, nem értették műveit, addig Berta felfi­gyelt tehetségére.

„Olvasom a könyveidet, és talán gyerek ítélet, amit mondok, de Ady Endrében egy kis Petőfit, a jövő kis nagyranövő messiását látom megszületni. – »Az őskajánt« tartom talán a legszebbek egyikének. – Babits versformáját nehéznek érzem. Vágyom haza innen, és mintegy fehérbűnösen álmodom a szabadságomról. – Akarom ismerni Ady Endrét, Törzs Jenőt és a többi szegény álmodó magyar fiút.” (Boncza Berta levele Tabéry Gézának, 1911. február 5., MTA KIK Kézirattár, K 19/23)

 

„Olvasom Ady Endre »Vér és Arany«-át, »Szeretném, ha szeretnének«-et. Megértem és szeretem ezt az embert, mennyi kultúra, mennyi finomság az érzéseiben. »Bús virág a Párisi lány / Selymes kelyhét amint kinyitja / Eljön a pénz és leszakítja.« Három sorban benne van egy szomorú, nagy valóság, egy élet.” (Boncza Berta levele Tabéry Gézának, 1911. július 25., MTA KIK Kézirattár, K 19/28 – Részlet Ady Endre A Zozó levele című verséből, amely helyesen így szól: „Bús virág a párisi lány, / Halvány kelyhét ahogy kinyitja, / Eljön a Pénz és leszakítja.”

Csinszka portréja, Rippl-Rónai József festménye, 1915, papír, pasztell (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Az Adyt említő levelek ekkor még az íróról szólnak és nem a férfiról. Tabéry féltékenységét Berta sokkal inkább művészettörténet-professzora, G. Wallaton érdeklődésének gyakori felemlegetésével és Törzs Jenő színész iránti lelkesedésével igyekezett kivívni. Rajongása plátói, komolytalan, a színész tehetségének szólt. 1912 tavaszára Berta kezdte megtalálni az önbizalmát, a levelei alapján ráébredt, hogy felesleges szomorkodnia, már tudott örülni mások boldogságának is, elfogadta, hogy a fiú egy másik lány iránt érdeklődik, ami rész­ben az Adyval való levelezésének volt köszönhető. 1912 után megszakadt Berta és Tabéry levelezése, Ady került előtérbe.

Markössy Erzsébet (Böske) a svájci intézetből ismerte Bertát, hazautazása után Budapestről küldött neki leveleket. A lehangolt, magányos lelkiállapot ezekben a szöve­gekben is megfigyelhető, de a mindkettejük számára ismert, svájci helyszín és a közös isme­rősök révén több szó esik a környezetről, mint saját lelki világukról. Pletykálnak az írókról, színészekről, a leánynevelő intézet tanárnőiről, valamint kibeszélik az udvarlókat, Tabéry Gézát, Tószögi Ivánt, Donaggiót. Berta gondolt még Tabéry Gézára, de egyre inkább Ady kezdte átvenni a helyét. Eleinte csak Ady-könyveket kért Böskétől, majd nemsokára uta­lást tett a költővel való levelezés kezdeményezéséről.

„Írtam valakinek Budapestre, tűzzel játszom, ha kapok választ, írni fogok róla.” (Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1911. december 4., MTA KIK Kézirattár, K 19/51)

Majd, pár héttel később, beszámolt Ady első válaszleveléről is.

„A Szilveszter nagy örömet és szenzációt hozott, – mit gondolsz, kis Marczi? Már megmondom, Ady Endre írt egy levelet. Néhány héttel előbb írtam a Minden titkok költőjének egy elég hideg és józan levelet – hol kérem az autogrammját és elküld­tem egy-két őszihangulatot bírálás céljából. Meleghangú, szép levelet írt, váratlant és bensőt. – Ha jó leszel és hosszan írsz, majd elküldöm neked. – Kis Böském, ha nem tesz neked semmit, küldj egy Nyugatot a Tabéry-könyv [Tabéry Géza, Néma harc, Békéscsaba: Tevan Kiadó, 1911] helyett. Ady levele arról győz meg, hogy talán van tehetségem, talán nem ok nélkül várok az élettől.” Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1912. január, MTA KIK Kézirattár, K 19/52)

1912 februárjában Tabéry Géza ismét jelentkezett, de Ady Endre már egyre fontosabb sze­repet játszott Berta gondolataiban.

„Tabéry Géza, az érdektelen, kezd ismét érdeklődni […] Utolsó 24 órában f. képet kaptam és levelet is írt […] Ami engem illetne, jól vagyok. 3 képet tettem egy rámába. 1. Donaggio, 2. Tabéry és 3. Ady, – minden héten változik a műsor és most az utóbbi az érdekelt. Hogy miért? Azt levelei fogják legjobban megmutatni, – a harc mindenképpen perverz és mindenképpen merész, – nekem új és nagyszabású. Ezek a leve­lek nekem bevezetés a céljaimhoz, – tehát érdekből érdekesek és bevezetés egy új szabad szerelmi szabadsághoz – egy jövő nagy piros élethez, hát asszonyosan igazak és érdekesek.” (Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1912. február, MTA KIK Kézirattár, K 19/54)

Csinszka arcképe, ismeretlen fotós felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A fiatal lány szeretetre vágyott, az iránta érdeklődő férfiak mind jelen voltak gondolataiban, több férfinak is szerelmet vallott, vágyott az internátus falai közé beszűrődő bol­dogságra. Határozott elképzelései voltak a jövőjéről, kereste magának a kibontakozási és megvalósulási lehetőségeket. Berta Ady leveleiből rendszeresen idézett, de az eredetiket nem küldte el Böskének, számára a költő kéziratai értékesebbek ennél.

„Adynak ígértem, elküldöm levelét, – de ugye megérted és megbocsájtod – sőt ter­mészetesnek tartod –, ha most csak kivonatokat, idézeteket és egy részletes írást kapsz mindarról, ami köztünk történt. Bízom benned – nagyon és mindenek felett, de a postában – nem –, az isteneimtől megválni nem szeretek. […] Ady írt és engem csak lehangolt ez a mindenképen bájosan – és tökéletesen papírra tett érintkezés. –

»– Kedves – tizenhat éves, boldog, kisasszony – beteg voltam s még ma is az vagyok – ezért késett a válaszom. Ki cseréltem a maga Ady lapját egy másikkal s ráírtam a nevemet. – A verse közül az első nekem nagyon – kedves szenzáció – volt – Maga ma még többet nem érezhet. - - - Nagyon köszönöm, hogy Maga kis lyány ott Svájcban reám gondolt – B. U. É kívánok Magának s boldog életet Ady Endre.«

Az írása erős, ideges és energikus írás – kicsit hasonlít az enyémhez – de kiírtabb –

Aztán jött a 2 – levél –

»Talán cimezhetném kedves kis ismeretlen barátnőmnek is magát – De nem cimezem sehogy mert maga tizenhat éves s én, agg – beteg ember, nem akarok teljesen megcsúfolódni. – Ki maga, mik azok a nagy tervek, célok, erők, amik olyan gőgössé teszik? - - - - -

Kedvesnek gondolom s képzelem magát – (bizonyára az is) és kedves nekem ezt bevallom - - - - - - - -

Isten Vele kedves kis tizenhat éves lyány. Üdvözli Ady E«

Írt még másról is és mást is, de azt majd a harmadik levélnek kell kimutatnia – mit most kell, megkapjak a napokban. – Engem izgat ez az ismeretlen ismertség és félek a kezeitől – az arcától, a hangjától – a jövőtől és magamtól.” (Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1912. február 4., MTA KIK Kézirattár, K 19/58)

Ady alakja felmagasztosult, az első helyre került, és ezentúl minden levélben szerepelt. Berta idézte a barátnőnek Ady neki írt sorait, és már 1912-ben érezte, tematizálta, hogy nem lenne jó beleszeretni a költőbe.

„Amit Adyról írsz – érdekel. Hát nagyon nyomorult – nagyon megtört és nagyon szo­morú –? Különben múltheti levelébe felvilágosít minderről és azt írja:

»Társaságom már másfél éve nincs – nyilvános helyen nem mutatom magam – még utcán is csak csukott kocsiban. – Az öngyilkossághoz nincs tehetségem s talán jogom sem – Örülni vagy sírni – kötelesség mindenkiért. – Tudok sírni. –«

Voila levelének azok a pontjai, amik végtelen szánalmat és részvétet keltettek fel iránta. A jó érzésem mindig meg fog őrizni talán, hogy szerelmes ne legyek bele – mert ez egy szomorú história volna. Te, aki láttad nem egyszer, írd le – az orrát, a haját, a szemét, nagyságát, hangját, modorát.” (Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1912. február 5–19., MTA KIK Kézirattár, K 19/56)

A csucsai lányt egyre erősebben vonzotta a költő személye, érdeklődött utána a levelek­ben, várta a legkisebb információkat is.

„Ami őt [Endrét] illeti komolyan hálára madzagolsz – ha utána jársz – írd le milyen impressiót tett rád a külseje – a hangja – őszült e a haja – fáradt e a szeme –? Ne azt írd h. tetszik e nekem – de tetszett e neked – hiszen te láttad és nem egyszer hallottad őt.” (Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1912. március 11., MTA KIK Kézirattár, K 19/59)

 

„Az Adyról szóló leírást már vadul várom, annál is inkább, mert nagyon érint és érde­kel ez az ember.” (Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1912. március 25., MTA KIK Kézirattár, K 19/60)

Ady Endre, Székely Aladár felvétele, 1909 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Berta aggódott Adyért, nagyon várta a híreket róla, nem hagyta a környezete által befo­lyásolni az érzelmeit.

„Szeretném, ha Endre gyakrabban írna. – Mióta tudom, h.[ogy] beteg – utolsó leveleit tudniillik szanatóriumból küldte – és engem érdekel a sorsa – (igaz csak érdektele­nül) – Iván kér, szakítsak vele – én meg nem látom be az okokat – szerinte »a suszter rossz cipőbe jár – a doktor beteg – a nagy költő meg sohasem poetikus.« Nincs okom kételkedni a szavaiban és nincs okom nem hinni egy nállam erősebb valaminek – az érzéseimnek.” (Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1912. március 25., MTA KIK Kézirattár, K 19/60)

Ady 1912 tavaszán ritkán és röviden írt Bertának, a levelekre lassan válaszolt. Ennek egyik oka lehetett Lédával való szakítása. A költő és a férjezett asszony kapcsolata több mint nyolc év után, 1911 végére, végérvényesen megromlott, Léda az évek múlásával fokozato­san elveszítette fölényét a költővel szemben, míg végezetül, 1912. május 16-án, a Nyugat közölte a költő múzsájához írt Elbocsátó, szép üzenetét. Berta ebben az időszakban hiába várt levelet.

„Ady Endre hallgat – én küldtem Párizsból neki egy lapot – mi van vele – nem tudom –, ilyenek a férfiak.” (Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1912. április 22., MTA KIK Kézirattár, K 19/61)

Ady hallgatása felerősítette Berta érzéseit, vágyait, és az idő előrehaladtával kezdte látatlanul is egyre jobban megszeretni őt, behálózta gondola­tait. Így vallott erről Böskének, 1912 szeptemberében:

„Azt hiszem – szeretek valakit ok nélkül de nagyon – és ha ma még nem is – holnap már nincs kizárva – hogy él – és jogokat követel – ez a valaki. Egy boldog évéjért neki odaadnék 4-et az enyimből. – És – már hónapok óta nem tudok semmit Ady Endréről. Ma talán már nem is nagyon érdeklem – ma talán ő is többet ad a kézzel fogható dolgokra, – és ebben némi igaza is lehet.” (Boncza Berta levele Markössy Böskének, 1912. szeptember 13., MTA KIK Kézirattár, K 19/64)

Berta, a svájci intézetből való hazaköltözése után, 1912-ben, Csucsáról Szadeczky Margittal (becenevén: Prici, későbbi, férjezett neve: Georgievic Jocóné) kezdett levelezni. A Kolozsvárra küldött levelek már vidámabb hangvételűek, mint az intézetiek, annak ellenére, hogy Csucsán a kultúrától és az intellektuális emberektől elzárva érezte magát, akárcsak Ady a „magyar Ugaron”. A szépirodalom foglalkoztatta leginkább, írt, olvasott, magyarból franciára fordított. Nem szűnő magánya és szomorúsága mellett leveleiben egyre inkább a férfiakról való gondolatai lettek hangsúlyosak (Ady Endre, Lám Béla, Tabéry Géza).

Boncza Berta (Csinszka) Lám Bélával, ismeretlen fotós felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A tizennyolcadik életévét betöltve már komolyabb kapcsolatra vágyott, egy sze­rető társra, egy határozott férfira.

„Jaj, Prici, én egy macskát nevelő aggszűzként érem meg az élet végét, ha előbb valami csodás véletlen ki nem gumiz az árnyékvilágból. – Nem tudok hozzám való egészséges és ifjú lények és célokhoz simulni, révbe jutni, mert zavaros és bizarr életecskémben vagy háromszor láttam férfit – nagyot és elérhetetlent, különbözőt és mégis egyet.” (Boncza Berta levele Szadeczky Margitnak, 1913. november vége. Rolla, Boncza Berta …, 99.)

Szadeczky Margit gyakran ellátogatott Csucsára, Berta megmutatta neki Ady leveleit, „DYB”-nek nevezték a költőt a magyarázatokkal kísért levélfelolvasások során. 1913 tava­szán Ady ismét hosszabb ideig nem jelentkezett, Margit tanúja volt mindennek, hiszen minden egyes sorról informálva volt. Berta beszámolt a levelek tartalmáról, sajnálta a köl­tőt, de a távolságtartása egészen elidegenítette, ősszel már kevesebb áhítattal és rajon­gással tekintett rá.

„Endréről mindeddig semmi hír – Pesten van – és egy szép nap – látni fogom, félek és kíváncsi vagyok – mert az illúzióvesztés mindig szomorú.” (Boncza Berta levele Szadeczky Margitnak, 1913. július. Rolla, Boncza Berta …, 99.)

 

„Tegnap kaptam Endrétől lapot, szegény öreg gyerek – érdemes volt neki Grünbe 6 hónapig kúrálni magát azért, hogy egészséges aggyal és idegekkel jöjjön mifelénk kevésbé egészséges idegzetű lányok, otthonok és népek felé, – Betegen fekszik – a Városmajor szanatóriumba –, írni is csak ceruzával írhatott, lázzal járó – súlyos gyo­morbaja teszi lehetetlenné szép nyári terveit. – Sajnálom szegény fiút és irigylem óriási hitét – gyógyulásába és az életbe.” (Boncza Berta levele Szadeczky Margitnak, 1913. szeptember 12–16. Rolla, Boncza Berta …, 99.)

 

„este hozott a posta Endrétől egy elképzelhető legaranyosabb levelet, mondhatom semmi sem esett olyan jól nagyon régen, s gondolatban kicsit bűnbánóan hajtottam fejet előtte. – Utóbbi időben sokat hallok róla – de elhanyagoltam, hitetlen voltam és tartózkodóan felületes és most kapok egy megnemérdemelt, tele jósággal, megér­téssel írt pár sort. Ki akart jönni hozzám Pestről egy délutánra, s nem lehetett, megint előre nem látott akadályok jöttek közénk. Pedig nekem most lehetséges volt várni, fogadni, örülni érkezésének. – Mert ő nekem már nem a veszedelmes félisten, a tap­sos nagyszerűség, kinek neve érintésére is erős belső idegremegés fut át. – De a leg­jobb, legszebb emlékű-távolságokon át finomodott, erősödött barátságom. – Azt és hasonlókat írt levelének utolsó részében, hogy erős babonás hittel hiszi a találkozást kettőnk között. Végtelenül becsül, és úgy gondol rám „mint talán egyetlen valakire, ki tisztán és igazán jó” hozzá. – Nagyon, nagyon jól esett.” (Boncza Berta levele Szadeczky Margitnak, 1913. szeptember vége. Rolla, Boncza Berta …, 100–101.)

Ady Endre Maria Grünben, 1913, Winterberg Rudolf felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár) 

Mikor Berta kezdte elfeledni a költőt, annak sorai visszarántották őt. Lelke mélyén vágyott a kiteljesedésre, művészi életről álmodozott. Állítása szerint, ha eszközei és elhivatottsága lenne, tudna művész lenni, de mindezek nélkül „senki, semmi”. Az ősz megrészegítette őt, akárcsak Adyt. Ismét minden apróságban hasonlóságot vélt felfedezni a költővel.

„Endre megint Pesten van. – Hűvösvölgyből írt – ő is az őszbe szerelmes – azt írja egy lev. lap szűk lapjain h. soha nem látta még ilyen szépnek Pestet.” (Boncza Berta levele Szadeczky Margitnak, 1913. október vége. Rolla, Boncza Berta …, 101.)

A fiatal lány kezdett összezavarodni, egyre közelebb került hozzá érzelmileg Lám Béla – akit a Boncza család részben anyagi helyzete miatt nem támogatott –, de Ady is intenzíveb­ben kezdett érdeklődni felőle, kedveskedett neki. Berta egyre gyöngédebbnek, szebbnek és finomabbnak érzékelte a férfi sorait. 1913. november végén Margitnak a következőt írta:

„Kicsit egyedül vagyok és kicsit fázom ennyi az egész – Bandi kire kezd illeni az az »Istenek alkonyán« kapott név – aranyosabb, mint valaha, olyan jó és olyan meg­értő ezekben az időkben, ha tavaly ilyen lett volna, vagy akkor, mikor még frissen égő vágyak tüzeltek! – Most csak nagyon nagyon hálás vagyok és szükséges nekem a kényeztető kedvessége. – Valami nagyon bájos emléket kaptam tőle tegnap, mit azért nem írok le, mert így színtelenné válna, félek, romantikus halk finomsága. – Egyszer majd szóban elmondom Neked.” (Boncza Berta levele Szadeczky Margitnak, 1913. november vége. Rolla, Boncza Berta …, 102.)

A hosszas, helyenként megszakadt, találkozásra vágyakozó levélváltásokat másfél év eltel­tével Ady Endre csucsai látogatása követte, majd a fiatal lány, a második személyes talál­kozás alkalmával, igent mondott a költő házassági ajánlatára. 

Ady Endre és Csinszka két nő társaságában Csucsán, ismeretlen fotós felvétele, 1915–16, Csucsa (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Ez nem volt olyan tréfás leánykérés, amelyet Ady gyakran követett el egy-egy kedves hölgyismerősével, és amelyet, szerencsére, egyik sem vett komolyan. Boncza Berta boldogan belépett Ady Endre éle­tébe, és ott is maradt, mindvégig. 1914 októberében Berta már az Adytól kapott névvel, Csinszkaként írta alá Margitnak küldött levelét, és beszámolt arról, hogy nagyon boldog:

„Életemről – ami ma már igazán magamcsinálta, rendkívüli, szép és szent nekem –, nem tudom vagy e és hogy vagy informálva. – Nagyon boldog vagyok, – bár ezer har­cos – bajjal küzdöm. – Szabadságharcom – nekem s a velem érzőknek – csodaszép – és ezerszer jogos. Mit hoz – maga után – nem tudom – de – bármi legyen – boldogan és megérdemelten viselem.” (Boncza Berta levele Szadeczky Margitnak, 1914. október 10-e után. Rolla, Boncza Berta …, 108.)

Véleményem szerint Ady Endre és felesége kapcsolata csak Boncza Berta 1910 és 1914 között írt magánleveleivel együtt érthető meg igazán, melyekben kirajzolódnak érzelmei, melyek a költőhöz való egyre szorosabb kötődésére mutatnak rá.

Ady Endre és Csinszka Csucsán, 1918, Csucsa (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Az írói életművön túl egy másik, a „teremtett világot” körülvevő világ: a „valóság” a maga esetlegességében alkalmas egy életmű hermeneutikai lehetőségeit befolyásolni. Minden körülmény, ami az életmű­vet magyarázhatja, kiegészítheti, minden információ, ami egy-egy mű genezisét, utóéle­tét gazdagíthatja, egyszersmind a komplex(ebb) értelmezést is segíti.

Ady Endre és Boncza Berta Csucsán, 1917 nyara, Emil Isac (?) felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Ilyen értelemben minden fontossá válhat: akár a legapróbb adat is különös jelentőségre tehet szert, ezáltal a feleség levelezése is teljesebbé teheti a költőről kialakított képet.

Zeke Zsuzsanna