Doktori és cipőfűző
Polcz Alaine, Füst Milán és Mészöly Miklós egy napja 1959-ben
Hogyan szállítja felesége doktori dolgozatának opponensét a védés helyszínére Mészöly Miklós, és mi köze van mindennek Füst Milán cipőfűzőjéhez? A talányos történet a PIM Kézirattára által őrzött, eddig publikálatlan levelekből bontakozik ki, melynek közreadója Melhardt Gergő, a PIM könyvkiadási referense és a Digitális Irodalmi Akadémia szerkesztője.
Füst Milán, Ismeretlen felvétele, 1960-as évek eleje (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Mészöly Miklós időskori életútinterjújában egyszer Füst Milánra terelődik a szó. Lelkesen kezdi mesélni 1950-es évekbeli találkozásaikat az akkor már hetvenéves, a Nyugat első generációjához tartozó törékeny, hipochonder Füst Milánnal.
Így kezdi Mészöly az anekdotázást:
Füstöt negyvenöt után, tehát idősebb korában ismertem meg, amely bizonyos alaptulajdonságokat fölerősített benne, hiszen az öregség fura dolgokat művel az emberrel. Egy maga módján érdekes, autoritárius, erősen énközpontú személyiség volt, aki minden esszéisztikus és filozófiai megközelítésben hallatlanul erősen érvényesítette ezt az énközpontúságot. A művészi tárgyilagosság igényével kifejezte és prezentálta mint egyfajta elfogadandó objektivitást és tárgyilagosságot.
Ezután elmesél egy történetet a taszítóan hiú, „basa”-szerűnek leírt Füstről. Aztán jön a következő sztori, amelynek valódi főszereplője Mészöly felesége, az akkoriban klinikai pszichológusként dolgozó Polcz Alaine.
1959-ben járunk, három évvel a forradalom után. Mészöly ekkor 38 éves, de íróként kezdőnek számít: két novelláskötete és két mesekönyve jelent meg. Füst Milán a legismertebb élő írók egyike, az ELTE Esztétika Tanszékének professzora.
Inkey Tibor: Mészöly Miklós otthonában, íróasztala mellett ülő, szemből készült, félalakos portréja, Budapest, 1960 körül (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Feleségem doktorátusi meghallgatásának az egyetem részéről ő [Füst] volt az egyik opponense, és az öreg a rá jellemző autoritárius megoldással telefonon közölte, hogy reggel menjek el érte abba a szállodába, amelyben lakott, és vigyem be őt taxival az egyetemre. Hitelesítendő az öregségről írt eszmefuttatásait, azzal érvelt, hogy fáradt és nagyon megöregedett, iszonyú nehezen mozog, s erre olykor-olykor még rá is játszott. Aztán egy váratlan pillanatban, amikor nem néztem oda, úgy ugrott föl, mint ifjú balett-táncos korában. A sajnálatra és tiszteletre méltó megöregedett professzor szerepét nekem is eljátszotta, […] Indulás előtt a szálloda éttermében rendelt reggelit, s miután a pincér behozta a menüt, Füst a bájos gusztustalanság határán lebegő színjátékba kezdett. Először a vajkockát kézzel a szájába tette, a felét leharapta, s minden nélkül rágta, megmaradt felét pedig ujjával kente a zsemlére. E szinte szándékosan lelassított művelet közben eszébe juthatott, hogy hosszú szárú fűzős cipőjét a nagy hasa miatt nem nagyon tudja majd bekötni. „Kösd be a cipőm!”, parancsolt rám egyszerre kedvesen és visszautasíthatatlanul, s míg ő az asztal felett reggelizett, én az asztal alatt befűztem és bekötöttem a cipőjét.
Egy gusztustalan irodalmi basának?
Igen, bekötöttem. Miként, ha jól emlékszem, Fülep is lehúzta Ady cipőjét. Mert e felejthetetlen jelenet, bájos gusztustalansága mellett, kínált számomra egy többletjelentést is a magyar világunkban születhető bohém-művész-ember triumvirátust jellemző magatartásképlethez, amit nekem óhatatlanul értelmeznem kellett, és később össze is állt a dolog – gondolom, nem csak a cipőknek köszönhetően – Ady történetével.
Polcz Alaine disszertációja, amelyet néhány órával a reggelizés és cipőfűzés után kellett megvédenie, az Ember és tárgy kapcsolatának pszichológiája címet viselte. Az ELTE Levéltárában őrzött jegyzőkönyvből kiderül, hogy a védésre 1959. június 13-án került sor az egyetem Bölcsészettudományi Karán, valamint hogy valóban Füst Milán volt az egyik bíráló, a másik pedig Kardos Lajos, a Lélektani Tanszék vezetője. Kardos bírálata nem maradt fenn; mindenesetre mindketten támogatták Polcznak a doktori cím odaítélését.
A rendetlenség pszichológiájáról írt disszertációját Polcz évtizedekkel később, 1987-ben publikálta (A rend és rendetlenség), amit azóta négy újabb kiadás követett. A kötet a disszertáció szövegének kiegészített, helyenként javított változata. (A doktori értekezést szintén az ELTE gyűjteménye őrzi.)
Mészöly Miklós és Polcz Alaine az 1950-es években (Irodalom Háza - Mészöly Miklós Emlékház)
Füst Milán bírálata gépiratban megtalálható az író hagyatékában (Írni című kötetében jelent meg 2014-ben). Egészében idézzük:
Censori vélemény
Polcz Alaine doktori graduációt célzó lélektani dolgozatáról
E dolgozat erénye, hogy nagy részben olyasmit kutat, ami kutatható, vagyis csak ritkán kalandozik el ellenőrizhetetlen spekulációk útvesztőjében. Amennyiben igen, ezt inkább kvantitatíve, mint kvalitatíve teszi, példáúl, mikor addig a határkérdésig érkezik el, hogy hányféle lelki behatás okozhat az emberi cselekedetekben rendetlenséget. Általában az a kísérlet, hogy példáúl rendetlen fiókokból visszakövetkeztessünk e rendetlenséget okozó lelki tényezőkre: ez majdnem olyan meddő kísérlet, mintha vissza akarnók a kiscsirkét erőszakolni a tojásba. Vagyis: vannak történések, amelyek visszafelé való rekonstrukciójára a józan ész akkor se vállalkozhat, ha a lélektani tudományban jártasságra tett is szert.
Polcz Alaine értekezésében e jártasságról elég bőven tesz tanúságot. E jártasság főként a lelki funkcióknak és azok kapcsolatának tudományágába való elmélyedést mutatja. Ennek az elmélyedésnek jelenlegi stádiuma azonban, bár igen biztató eredményeket mutat is fel, mégse mentesíthet kardinális tévedésektől. Ilyen tévedésnek kell ítélnem azt az állítását, hogy a célszerű és célszerűen megtervezett cselekedet emberi szerzeménynek tekintendő. Ezernyi állatlélektani megfigyelés és kísérlet bizonyítja, hogy az állat is milyen magas mértékben képes célszerű cselekedetekre. (Vegyük csak a darazsak építkezését, semmi egyebet.) De, ha vannak is tévedések ebben az értekezésben, egy dologról ez kétségtelen bizonyosságot ad, éspedig:
hogy a dolgozat írója a lélektani kutatásra hivatott személy, vagyis rátermettséget mutat arra, hogy e nehéz tudomány munkása legyen és hogy tőle e téren szép részleteredmények várhatók. Épp ezért e dolgozatot cum laude való elfogadásra ajánlom. Megjegyzem még, hogy e dolgozatnak az esztétikai studiumokkal kapcsolata nincs.
Budapesten, 1959. május 21-dikén.
cenzor.
Ironikus kettősségből fakad a szöveg – talán nem szándékolt – humora. A szakszerű bírálatot szokatlan paratextusok keretezik: az aláírás nem „professzor”, „egyetemi tanár”, esetleg „Kossuth-díjas író” – pedig máskor gyakran használta ezeket Füst –, hanem: „cenzor”, név nélkül. A cím pedig nem „bírálat”, hanem: „vélemény”. Egyszerre szigorú tehát és nagyon individualista. Az utolsó mondat pedig, mely szerint a „dolgozatnak az esztétikai studiumokkal kapcsolata nincs”, mintha illetékesség híján az egész bírálatot zárójelbe tenné.
Hogy miért az Esztétika Tanszéken oktató Füst Milán kapta feladatául Polcz Alaine értekezésének bírálatát, arra vonatkozólag csak sejtéseink lehetnek. Részint az lehetett az oka, hogy a pszichológia kevésbé volt intézményesen elismert tudomány, mint ma, ezért „melléktárgyakat” kellett választani hozzá, Polcz Alaine pedig az esztétikát és a pedagógiát választotta. Füst személye mellett szólhatott közismert érdeklődése a lélektan, a pszichoanalízis és a pedagógia iránt. Az 1920–30-as években kapcsolatban állt Ferenczi Sándorral, és Georg Groddeckhez, a Freudhoz is közel álló orvoshoz is járt kezelésre. Számos lélektani témájú írása közül történetünk szempontjából a Szexuál-lélektani elmélkedések című esszét érdemes kiemelni, amelyet néhány hónappal később, 1959 őszén-telén írt. Azonkívül Füst szépirodalmi munkáinak nagy része is érintkezik ezekkel a területekkel (gondolhatunk A feleségem története című modernista lélektani regényére és számos hasonló novellájára, versekre, drámáira is); és művészetbölcseleti munkájában (Látomás és indulat a költészetben) szintén olvashatók lélektani kiindulópontú gondolatmenetek. E könyv második kiadása 1958 végére készült el, és bár csak 1963-ban jelent meg, nem kizárható, hogy kéziratban bizonyos publicitásra tett szert az egyetem nyilvánosságában. (Első, 1948-as kiadása is elérhető volt.) Az 1950-es évek vége tehát Füst pályáján a pszichológiai érdeklődés felerősödésének időszaka; de egyetemi kollégái nyilvánvalóan ismerték korábbi ilyen irányú munkáit is (Gondolatok váza a külső és belső szemléletről, 1909, átdolgozva 1955; Az öngyilkosságról, 1921; Általános lelki jelenségek eredete, 1935).
Mégsem arról maradt emlékezetes a nap, hogy Polcz Alaine summa cum laude minősítéssel megkapta a doktori címet. Történt ugyanis valami a védésen, ami kellemetlenné tette az emléket, és ami miatt összeütközésbe került Füst Milánnal. Pontosan nem tudható, mi bántotta meg az idős írót, de Polcz és Füst ekkori levelezéséből, valamint egy későbbi visszaemlékezésből többé-kevésbé rekonstruálható az eseménysor.
Az első, Füsttől Polcznak írt levél nem ismeretes, csak Polcz válasza és a folytatás. Mind az öt, eddig sosem publikált levelet a PIM Kézirattára őrzi.
1.
Polcz Alaine – Füst Milánnak
1959. június 24.
Kedves Milán bácsi!
Kimondhatatlanul bánt és elszomorit az üzenete. Mindjárt megfájdult a fejem, aztán sokat tépelődtem és gondolkoztam. Olyan távol áll tőlem neveletlennek és tiszteletlennek lenni Milán bácsival szemben. Ez már csak azért is különös, mivel a tanárok mind olyan tiszteletteljesek és figyelmesek voltak, hát akkor éppen én bolondultam volna meg? (persze, az embernek nem egészen tiszta a tudata vizsga közben, s van aki sir félelmében, s van aki kompenzál.) De ha lehet, azért ne tessék haragudni rám.
Kikérdeztem Kardos tanár urat, kértem, mondja meg őszintén, hogyan viselkedtem. Ő azon lepődött meg, hogy egyszer Milán bácsi-nak szólítottam s ugy találta, hogy ez tulzás a részemről, mármint a korkülönbség miatt. Az embernek az esze megáll! Szerinte nem voltam tiszteletlen, sőt, neki az tünt fel, hogy a vizsga után mennyi szeretettel vettük körül, rohantunk liftért, taxiért, a többi tanárral, se a ránk várakozó barátokkal nem törődve (pedig sok virággal, csokoládéval és diszebéddel vártak.) Különben Kardos nagyon élvezte a két vizsgát, a többi doktori szigorlattal ellentétben, mivel a Milán bácsival folytatott beszélgetések számára is uj és érdekes problémákat vetettek föl.
Árkosinénak meg se merem irni, hogy Milán bácsi nem akarja vizsgáztatni, mert olyan boldog volt, már csak azért is, hogy megismerhette, s mindenáron az uj, kibővített könyv anyagát is meg akarta tanulni, olyan odaadással készül a vizsgára. Azonkivül idegbeteg, elmeosztályon kezelték; ne tessék haragudni, de nem merem ilyen traumának kitenni. Most Hévizen van szanatóriumban, tőlem kérdezgeti levélben, hogy merjen-e irni Milán bácsinak (azóta, gondolom, irt is.) Legalább rá ne tessék haragudni, mert ezzel szörnyü helyzetbe kerül. De ha lehet, rám se.
Alaine
2.
Füst Milán – Polcz Alaine-nek
1959. június
Kedves Alaine asszony!
Össze-vissza való dolog ez. Én nem üzentem semmit, Ön másról beszél, én másról beszélek, pedig olyan egyszerű dolog ez!
Arra kérem, igyekezzen egy percre kibújni az egocentricizmus kényszerzubbonyából. A helyzet ez volt:
1.) Én nagyon szívesen voltam Önöknek minden tekintetben rendelkezésére
2.) És azért se szóltam Kabainé summája ellen, pedig felelete igen gyenge volt,
3.) igyekeztem minden erőmmel, hogy a bizottság ezt ne vegye észre, –
egyszóval azon igyekeztem, hogy az Önök kedvének, kívánságainak minél jobban megfeleljek, erre a vizsgán kitanítanak engem, hogy ez még mind nem elég, még a kérdéseimet is úgy kellett feltennem, ahogy Önöknek legjobban megfelel, vagyis legyek szíves mindenben alkalmazkodjam ahhoz, hogy Önök milyenek.
És Önöknek semmiben sem alkalmazkodniok ahhoz, hogy én milyen vagyok? Példáúl ahhoz, hogy hetvenegy éves koromban hogyan szeretek vizsgáztatni?
Nem veszi észre, milyen finomtalan dolog ez? Nem, az istennek nem akarja belátni. Körömmel, foggal védekezik, – hát ne lássa be, védekezzen, bánom is én.
Kabainé is a vizsga után: hogy vigasztaljam meg és még az utcán is. Nem illetlenség ez? Gondolja csak meg pszichológus Hölgy. Néki egyetlen mondanivalója lehetett akkor számomra és pedig: – köszönöm uram. – És kész.
Híve: F. M.
Nem kis dolgot köszönt volna meg. Olyat, amit még senki kedvéért se csináltam.
3.
Polcz Alaine – Füst Milánnak
1959. augusztus 3.
Kedves Milán Bácsi!
– ahogy mulnak a hetek egyre világosabban látom, hogy tökéletesen igaza van.
Kérem bocsásson meg.
tisztelettel és szeretettel
Mészölyné – Alaine
Polcz Alaine levele Füst Milánnak, 1959. augusztus 3. (MNMKK PIM Kézirattár)
4.
Füst Milán – Polcz Alaine-nek
1959. augusztus 13.
Kedves Alaine Asszony!
Köszönöm nagyon kedves levelét, még akkor is, ha netán a következő gesztussal írta meg és dobta be a levélszekrénybe: legyen az öregnek. – Akkor is kedves lélekre vall, hogy makacsságát feláldozta értem. Éppen ezért, ezt megünneplendő meghívom kastélyomba, holis a csodálkozástól sóbálvánnyá fog meredni.
Hallotta mit mondok? Vagyis jöjjön el!
Barátja: F. M.
Füst Milán levele Polcz Alaine-nek, 1959. augusztus 13. (MNMKK PIM Kézirattár)
5.
Polcz Alaine – Füst Milánnak
1959. szeptember 13.
Kedves Milán Bácsi, –
világkörüli uton vagyok – jelenleg Cecén, Fejér megyében – így késve kaptam meg a felmentő levelet. De így későn is nagyon jó. Szigliget után visszamegyek Pestre, és akkor megnézem a csodálatos kastélyt, de, ha lehet ne tessék majd nagyon szidni. Ha ezt nem lehet, akkor szelíden tessék szidni. Én nagyon rendes és tiszteségtudó leszek.
Addig is tisztelettel és szeretettel köszönti:
Mészölyné – Alaine
Erzsike Néninek sok szerető üdvözlet.
Polcz Alaine levele Füst Milánnak, 1959. szeptember 13. (MNMKK PIM Kézirattár)
A levelekben említett személyek:
Árkosiné: Árkosiné Udvardy Sarolta pszichológus.
Erzsike néni: Füst Milánné Helfer Erzsébet (1897–1987).
Kabainé: Kabainé Huszka Antónia (1923–?) pszichológus. Polczcal egy napon került sor doktori védésére, témája: A természettudományos gondolkodás kialakulásának vizsgálata a 10-12 éves fiúknál.
Kardos: Kardos Lajos (1899–1985) pszichológus, az ELTE Lélektani Tanszék vezetője, Polcz Alaine disszertációjának bírálója.
Hogy mi lehetett a konfliktus oka, ahhoz Márton László visszaemlékezése adhat kulcsot. Márton 2018-ban esszéisztikus kritikát közölt Polcz és Mészöly kiadott levelezéséről, amelyben felidézi azt is, ahogy Polcz évtizedekkel később visszaemlékezett az esetre:
Alaine egyszer elmesélte, hogy amikor esztétikából vizsgázott Füst Milánnál […], az idős mester szépészeti problémák helyett arról faggatta, hányszor csalta meg a férjét. Alaine, saját elmondása szerint, eleinte ezt ismételgette: „Milán bácsi, én nem csaltam meg a férjemet!”, ám Füst letorkolta: „Olyan nincs! Azt minden nő megteszi!” Alaine a háborúban megtanulta, hogy erőszakoskodó férfiakkal nem jó ellenkezni, mert attól még inkább vadállattá válnak, és így is, úgy is elérik céljukat. Röviden kalkulált: mi lehet az a legkisebb szám, amellyel Füst megelégszik? Végül, saját bevallása szerint, azt mondta, hogy tizenkétszer. Füst felhördült: „Megőrültél? Olyan sokszor? Na ugye, megmondtam!”
[Az időpontot illetően Márton téved, amikor a vizsgát Polczék házasságának első éveire teszi.]
Nem lehetünk biztosak abban, hogy ez a – Füstre jellemző módon groteszk – szituáció a védésen, esetleg egy azt megelőző konzultáción történt-e. Ám hogy egy ilyen kérdés és a füllentő válasz félreértést és konfliktust szülhetett, az talán nem is olyan meglepő, ha magunk elé képzeljük a pszichológiai stúdiumai végén járó Polcz Alaine-t és a cipőjét a fiatal íróval beköttető „basáskodó” Füst Milánt.
Levélváltásukban, amelyben a félreértést igyekeztek tisztázni, mindketten szerepet játszanak, de Füst a rendező szerepét is magára veszi. Eltúlozva és mesei dimenzióba tágítva a kettejük közti nemi, pozíció- és korkülönbséget, középkori várúrként ír, aki „kastélyába” hívja a fiatalasszonyt, megadva neki a kiengesztelés lehetőségét. Polcz pedig eljátssza a kislányt, aki rossz fát tett a tűzre, de épp „világkörüli úton” van; vagyis belemegy a játékba, hiszen tudja, hogyan csillapíthatja Füst – talán csak megjátszott – haragját. Akár elment a kastélyba, akár nem, lehet, hogy nagyobb pszichológiai vizsga volt ez, mint a doktori védés.
Köszönet Komáromi Csabának, Márton Lászlónak, Szilágyi Juditnak és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársainak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségükért.
Köszönet Füst Milán és Polcz Alaine szerzői jogörököseinek, hogy hozzájárultak a levelek közléséhez
Melhardt Gergő
Felhasznált irodalom
Mészöly Miklós: Párbeszédkísérlet. A kérdező: Szigeti László (Pozsony: Kalligram, 1999), 124.
Füst Milán: Írni. Cikkek, bírálatok, visszaemlékezések, útirajzok, alkalmi megnyilatkozások, szerk. Szilágyi Judit (Budapest: Fekete Sas, 2014)
Hárs György Péter: Az F1–G–F2 háromszög, Thalassa 2004/2, 45–84.
Márton László: Párosult magány, Alföld, 2018/5, 54–71, 62; és Alföld Online, 2018. aug. 30., https://alfoldonline.hu/2018/08/parosult-magany/
