A folytatásból megtudhatjuk, hogy ponyvanemesítés címen milyen stratégiát folytatott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a 19. század végén. A korabeli ismeretterjesztés, népnevelés rögös útjairól szól a tanulmány második része, melynek szerzője Tóth Dóra, a Múzeumi Dokumentációs Adattár muzeológusa. A teljes dolgozat a PIM Studiolo konferenciakötet-sorozat Az irodalom-üzlet – Vállalkozás és kultúra a könyvkiadásban című kiadványában jelent meg.

Váradi Antal: Az üveglábú Jóska, Magyar Mesemondó 43 sz. (MNMKK PIM, Könyvtár)

Az állami kezdeményezésű és finanszírozású népművelő jellegű ponyvák közül elsőként a Jó könyvek című könyvsorozat indult el. A minisztérium a sorozat indítására (miután Rózsa Kálmán és neje visszautasította a lehetőséget) a Révai Testvérek cégét kérte fel, akik rövid egyezkedés után vállalták, hogy a füzeteket saját költségükön kiadják és terjesztik, feltéve, hogy minden egyéb költséget (szerzők, illusztrátorok) a minisztérium áll.

A minisztérium elkötelezettségét mutatja, hogy a sorozatba a korszak legnépszerűbb szerzőivel írattak. Szathmáry Károlynak tíz, Jókai Mórnak kilenc, Gaál Mózesnek hat, Arany Jánosnak három füzete jelent meg. Hasonlóan nívós az illusztrátorok listája, hiszen Feszty Árpád, Dörre Tivadar és Jankó János is dolgozott a füzeteken. Egykorú visszaemlékezés szerint a felkért írók nagy kedvvel és lelkesen kezdtek a munkához. Az előkészületek kapcsán a vállalkozás nagyságát és komolyságát bizonyítja, hogy a részletekről (betűméret, papírminőség, borítókép, példányszám) is a Jókai elnökletével működő bizottság döntött. Az előkészítéssel foglalkozó egyik ülésen Jókai kijelentette:

Jókai osztotta az általános vélekedést, miszerint nem az olvasók ízlésével volt gond, hanem azzal, hogy olvasási igényeiket a vásárokon terjesztett füzetekkel tudták csak csillapítani. Tehát, ha az emberek a jó írók műveit ugyanúgy meg tudnák szerezni, mint a ponyvaírókét, akkor biztosan a minőségi alkotást választanák.

A Révai Testvérek Kiadóhivatala, Donáth felvétele (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A minisztérium ingyenesen osztogatta a füzeteket az iskolás gyerekek között, remélve, hogy így nemcsak a gyerekek, de a szülők is rászoktathatók az igényes kiadványokra. A sikerben olyannyira bíztak, hogy 1882-ben az első példányokból tiszteletdarabokat küldtek Torinóba Kossuth Lajosnak, aki 1879-ben maga is értekezett a ponyvanemesítés módozatairól.

A kedvező csillagzat alatt induló vállalkozás azonban hamarosan megbukott. Az időközben társulásra felkért Méhner Vilmos azzal vádolta a Révai Testvéreket, hogy füzeteik továbbra sem jutnak el a vásárok könyvárusító ponyváira, csak a könyvesboltok polcaira. Ezt ismételte később Ferenczy József is, kiegészítve azzal, hogy az iskoláknak szétküldött füzeteket a felekezeti vezetők gyanakvással vizsgálták, s amint néhány kifogásolható kifejezést találtak bennük, rossz hírét keltették az egész vállalatnak.

Ferenczy József (III. Béla Gimnázium)

Trefort azonban nem adta fel egykönnyen. A Jó könyvek szerkesztésére dr. Ferenczy Józsefet kérte fel, aki nagy tapasztalatokkal rendelkező népművelési szakembernek számított (ezen kívül gyermekkorában bevallottan fogyasztója volt Tatár Péter ponyváinak). Ferenczy tiszta lappal kezdett, a Jó könyvek kiadását 1886-ban felfüggesztette, s helyette új szellemű népművelő ponyvasorozatot indított Magyar Mesemondó címmel. Ezzel kettős célt kívánt megvalósítani: a műveltség és a mentalitás átalakítását egyaránt el akarta érni, hiszen a korábbi véleményekkel ellentétben azt gondolta, hogy a népi olvasókat nemcsak gazdasági okok vezetik a hagyományos értelemben vett ponyvához, hanem az ízlésük fogyatékossága is.

Doctor Albert: Pulszky Ferenc, Pest 1870-es évek (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Pulszky Ferenc (valószínűleg Ferenczy és Kossuth hatására) ekképpen üdvözölte a vállalkozást az Egyetértés 1886. november 4-i számában megjelent Az akadémia és a ponyva című írásában:

A Magyar Mesemondó mellett érdemes megemlíteni a Históriák, nóták sorozatot is, amely felett szintén Ferenczy József bábáskodott. Ez a két Méhner-füzetsorozat korszakváltást jelent a magyar népies ponyvakiadás történetében. A füzeteket többek közt Benedek Elek és Jókai Mór gondozta. Ugyan már Bucsánszky is ennek köszönhette sikerét, Méhnerre azonban még inkább jellemző volt, hogy amint valami újszerű tudományos vagy életrajzi felfedezés megjelent a könyvpiacon a műveltebb közönség számára, azt házi szerzői segítségével egyből átültette a ponyva lapjaira. Amellett, hogy sikerült munkára bírniuk a kor legnevesebb szerzőit, lehetőséget biztosítottak még nem ismert íróknak is.

Tompa Mihály: A pozsonyi harczjáték, vagy A magyar tréfából sem adja meg magát, Krónikás történet, 196. sz., Méhner Vilmos-féle Könyvkiadóhivatal (AXIOART)

Itt fontos megjegyezni, hogy míg az előző két vállalkozás a ponyva helyettesítésére jött létre, addig a Magyar Mesemondó valóban „ponyvanemesítésre” vállalkozott. Ferenczy, Jókaival ellentétben, pontosan abban látta a vállalkozás sikerének nyitját, hogy ránézésre sem a Históriák, nóták, sem a Magyar Mesemondó nem tért el a közkézen forgó ponyvakiadványoktól, az alak, a nyomtatás, az illusztrációk és a papír is a megszokott maradt. Ami pedig talán a legfontosabb, hogy a címek figyelemfelkeltő stílusát is átvették: például Hogyan okosodott meg Kaszás Matyi az istennyilától, Hogyan gazdagodott meg Kohn Ábrahám a szemétből. Az így „becsempészett” füzetek elkeveredése garantált volt.

Ferenczy a tartalmat illetően is újítást hozott. Úgy vélte, hogy nem szabad örökösen moralizálni, vagy erőltetni a szépirodalmat, de a folyamatos gyerekmesék kiadása sem célravezető. Egyszerre akart szórakoztatni és gondolkodtatni, kíváncsivá tenni és bemutatni a modern élet vívmányait is. Elsősorban nem az ízlést akarta megnemesíteni, hanem az embereket. Ahogy a Néptanítók lapjában írta:

Ilyen rossz tulajdonságnak tartja többek között a kuruzslókban, jövendőmondókban való hitet, hogy keveset törődnek az egészséggel, ellenben nem vetik meg a szerencsejátékot, a vadházasságot, az állatkínzást, a „fertelmes pálinkaivást”, illetve hajlanak adósságok könnyelmű felhalmozására. Ezeket a bajokat mind a Magyar Mesemondó füzeteivel kívánta orvosolni. Árusai vásári és búcsúénekesek, házaló kereskedők és ponyvaárusok voltak, azonban könyvkereskedői forgalomba alig juttattak a füzetekből, nehogy a könyvárusok polcain és kirakataiban heverjenek eladatlanul.

 Méhner Vilmos, Vasárnapi Újság 36. szám, 1907, 54. évf.(Arcanum)

A vállalat első évfolyamában tizenkét egyíves és huszonnégy félíves dolgozat jelent meg összesen, kb. 720 ezer füzet, melyeket házaló könyvárusok hordtak szét és terjesztettek az ország egész területén. Emellett a tankerületek továbbra is kaptak ajándékpéldányokat a minisztériumtól; ezeket az iskolai könyvtárak és jó tanulók között osztották szét.

A miniszteri poszton Trefortot váltó Csáky Albin is támogatta a vállalkozást. Amikor pedig 1895-ben Wlassics Gyula lett a kultuszminiszter, élénk lobbitevékenység kezdődött a támogatások folytatásáért. Pulszky 1895-ben arról biztosította az Akadémiát, hogy Ferenczy és a Magyar Mesemondó kiválóan betölti célját és rendeltetését, füzetei mintegy 7 millió 850 ezer példányban forognak a nép kezén. Ugyanebben a levélben Pulszky felhívta az Akadémia figyelmét arra is, hogy a kiadott füzetek ára igen csekély, kevés haszonnal jár, ezért ajánlotta, mint támogatásra érdemes vállalkozást. Ugyanezen okból kérte Herman Ottó az állam támogatását képviselőházi felszólalásában, indítványozva, hogy a minisztérium az évi 1000 forintot továbbra is biztosítsa Méhneréknek (ezt végül Wlassics jóvá is hagyta). A felszólalásokból ugyanakkor az is kitűnik, a minisztérium a vállalkozás megindításában segítette Ferenczyt és Méhnert, de maga a ponyvanemesítés ügye nem lett a hivatalos kultúrpolitika része, nem tartozott közvetlen állami irányítás alá.

Jelezve a ponyvanemesítési vállalkozások folyamatos önvizsgálati kényszerét, Csáky Albinhoz intézett levelében Ferenczy azt állította, hogy a korábbi hibákból tanulva (érdekesebben hangzó címeket adtak, a terjesztésre több gondot fordítottak, például sok ezer ingyen példányt küldtek szét gazdasági egyletekhez, kórházakhoz, felszólították a megyéspüspököket, kultúregyesületeket és a Pedagógiai Társaságot a terjesztésben való segédkezésre, a füzetek árát leszállították vagy éppen ingyen osztották szét iskoláknak és könyvtáraknak) a Magyar Mesemondó sokkal sikeresebb lett, mint a Jó könyvek. Hangsúlyozta az egyes füzetek által kiváltott kulturális hatást is: eszerint Jancsó Benedek Gábor Áron, az ágyúöntő székely című története hatására jelölték volna meg Gábor Áron sírkövét emlékkővel; a Kossuthról szóló Rudnyánszky-szöveg bizonyítottan kanonizálódott.

 Jancsó Benedek: Gábor Áron, az ágyúöntő székely, Magyar Mesemondó 23. sz., Méhner Vilmos kiadása (MNMKK PIM, Könyvtár)

Kérdéses marad mindazonáltal, hogy a Magyar Mesemondó csakugyan bekerült a paraszti olvasmányok közé. A vállalkozás eredeti célkitűzését, azaz, hogy kiszorítsa a Bucsánszky–Rózsa-féle ponyvákat, bizonyosan nem tudta teljesíteni. Az olvasók a pénzükkel továbbra is a hagyományos kalendáriumokra, ponyvákra és naptárakra szavaztak. A Méhner-féle vállalat 1895-ben csődbe jutott, s a megmaradt füzetekkel együtt beolvadt a Franklin Társulatba.

Hiába alkalmazták tehát elvben a legjobb szakembereket, hiába kaptak folyamatos állami támogatást, a sorozatnak az olvasói mentalitást nem sikerült megváltoztatnia. Amikor 1908-ban Tábori Kornél újra felszólal a tömegirodalom ellenében, diagnózisa nem sokban különbözött a Ferenczy József által már legyőzöttnek vélt bajoktól. 1912-ben pedig Kende Ferenc immár magát a 19. század ponyvanemesítési hevületét állította ironikus fénytörésbe:

 Tóth Dóra Ágnes