Kaffka Margit két kulcsregénye, a Színek és évek 1912-ben és az Állomások öt évvel később egészen eltérő kritikai fogadtatásban részesült: míg előbbit egyöntetű elismerés övezte, addig az utóbbira ellenszenvvel tekintettek, s rásütötték a kulcsregény műfajának bélyegét. Mit jelentett ez a kortársak értelmezésében? Mi indokolja az ugyancsak kulcsregényként olvasható Színek és évek jóval pozitívabb megítélését? Benedek Anna, a Médiatár főosztályvezetője Kaffka kortársaival készült interjúk alapján válaszolja meg a kérdéseket kétrészes blogbejegyzésben.

Kaffka Margit 1912 körül (fotó: Székely Aladár, MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

1.

„Az író legyen kegyetlen” – írja Kosztolányi Dezső a Nyugat 1927-ben Indiszkréció az irodalomban címmel zajló ankétjában. Mitől lesz indiszkrét egy mű? A Petőfi Irodalmi Múzeum Médiatárában őrzött, Kaffka Margitról szóló interjúkban – főként a kortársakkal rögzített felvételeken – rendre feltűnik az Állomásokkal kapcsolatban a kulcsregény műfaji meghatározás, és korántsem pozitív jelzőként. „Az Állomások. Hát, az tiszta pletyka volt, asszonyi pletyka” – mondja például a Kaffkát személyesen ismerő Lányi Sarolta.

Mit jelent a „kulcsregénység” a kortársak értelmezésében? Hogyan küzd meg az indiszkréció vádjával a női író, Kaffka Margit vagy épp a Kaffka-recepció?

Mikortól veszíti el egy mű tükörjellegét, referenciapontjait? Lehet-e köze mindennek a realizmushoz vagy a dokumentumregény műfajához – azaz megváltozott olvasási szokásainkhoz?

1912-ben megjelent Kaffka Margit első regénye, a Színek és évek. A könyv formában kiadott művet egyértelmű szakmai és közönségsiker fogadta. Kaffka Margit könyvéről szuperlatívuszokban beszélt a kritika, dicsérte éleslátásáért, nagy ívű szerkezetéért, „asszonyi” látásmódjáért, realizmusáért.

Móricz, Lengyel Menyhért, Schöpflin, később Radnóti és Németh László írt róla elismerően. Hogy a Színek és évek Kaffka gyerekkorának helyszínét, Nagykárolyt idézi, nem volt senki számára kétséges. Az ott élő ismerősök-ismeretlenek állítólag meg is haragudtak Kaffkára, amiért „kiírta” őket. A főszereplőt, Pórtelky Magdát mindenki – olvasók, kritikusok – egyértelműen Kaffka Margit édesanyjával, Uray Margittal azonosította.

– írja Kaffka Margit Önéletrajzában.

Lányi Sarolta és lánya, Czóbel Anna 1925-ben (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Lányi Sarolta, Kaffka kortársa így emlékezett Kaffka Margit két regénye, a Színek és évek és az Állomások kapcsán Vezér Erzsébetnek adott interjújában:

Az Állomások című regény hosszas huzavona, többszöri átszerkesztés után, 1917-ben jelent meg könyv alakban, s szinte a kezdetektől ellenszenv fogadta a történetet, de főként a megírt karaktereket.

A regényt eleinte egyenetlennek, széttartó szerkezetűnek, aránytalannak ítélték, hibáztatták szerkesztetlenségéért, karikatúrajellegéért, s hamarosan rásütötték a kulcsregény műfajának bélyegét. (A regényt illető jelzők nem mondhatók éppen visszafogottnak: hév, karikatúrajelleg, kínos meglepetés, puszta másolás, kompozícióban elnagyolt, környezetrajzában indulattól színezett stb.)

Kaffka Margit (fotó: F. Váncza E., MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Kaffka tulajdonképpen nem tiltakozott úgy, mint később Babits, akinek Timár Virgil fia című regénye kapcsán kipattant az Indiszkréció az irodalomban-vita. Kaffka naplói, levelei s a regényből vett idézetek segítségével a recepció további megerősítést kapott ahhoz, hogy az Állomásokban Kaffka a Nyugat és köre, illetve a Nyolcak történetét írta meg.

Kaffka ars poeticája a tükrözésről, illetve a rögzítésről, s a regény megírásának céljáról egyértelmű volt:

Mi történt a két regény megjelenése között? Vajon a kompozíciós különbség vagy a témaválasztás (egy időben távoli, illetve egy jelenkori történet megírása) indokolja-e a két regény ennyire különböző megítélését? A Színek és évek története valóban jóval könnyebben összefoglalható, ráadásul sokkal kisebb a terjedelme az Állomásokénál, ugyanakkor túlzónak tűnik az életmű egésze szempontjából sikerként, illetve kudarcként megítélni ezeket.

2.

Többen (Horváth Zsuzsa, Bodnár György stb.) felhívják a figyelmet arra az értelmezési keretre, amelyben Kaffka életműve olvasódik: a megjelent műveket színe-visszája alapon mindig párban, mindig egymáshoz képest értékelték. Ezt a feltevést persze Kaffka jól követhető, s az idők során egyre bővülő oeuvre-je is megalapozza: a naplókban, lírai jegyzetekben, versekben, levelekben rendre hasonló gondolatok térnek vissza, és jól követhető egy-egy motívum kibontása, irodalmivá formálása. A Színek és évek és az Állomások ennek megfelelően az asszonysors különböző szakaszaiban megszólaló szereplők élettörténetét meséli el „folytatásokban”, de értelmezői szerint különböző minőségben.

Kaffka Margit (fotó: ismeretlen, MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Az életmű két végpontja nagyjából e két regény helyzetével egyezik: a csúcspontot jelentő Színek és évek és az Állomások mint írói kudarc marad meg az irodalomtörténetben jó ideig.

Fülöp László 1987-es Kaffka-monográfiája annyiban kísérletet tesz a regény műfaji átsorolására, illetve újraértékelésére, hogy a kétféle szempontot, vagyis „kétféle fabulálási módszer”-t, a dokumentatív és a fiktív réteget próbálja összehangolni, bár megjegyzi, hogy a „kulcsregény-ötvözet létrehozási kísérletei esztétikailag mindig kockázatos próbálkozások”, ám arra a végkövetkeztetésre jut, hogy „a regényépítményen jól láthatók a konstrukciós törésvonalak…” A főhőssel állítólag „alig-alig történik valami”, hiszen a nagy történéseket csak a háttérből figyeli.

Ezzel szemben az én olvasatomban az Állomások története tele van jelentőségteljes pillanatokkal: Éva válása után műkedvelő illusztrátorból érett művésszé válik, önálló kiállítása nyílik, egy múzeumigazgatóval bonyolódik viszonyba, bekerül a városi művészeti élet forgatagába, korábbi ügynöke megpróbálja elcsábítani, de mikor kudarcot vall, Évának más úton kell érvényesülést keresni, összebarátkozik „ellenpárjával”, Szörény Teklával, költözéseket, gyerekei kanyaróját vezényli le a Béke ligete című regénybeli fő mű létrehozása közben, eljut külföldre, megismeri a kor vad zseni költőjét – hogy csak pár „aligtörténést” említsünk.

Az időben távolabbi múltat megörökítő Színek és évek nőalakjai, különösképpen a főhős, Pórtelky Magda statikusabbak: egy meglévő társadalmi konvencióhoz igazítják saját történetüket, míg az Állomások két főalakja szembemegy az elvárásokkal, így rendre át kell hágniuk azokat a hagyományos és elvárt szabályokat, amelyek az önálló női és művészi élet kibontakozását gátolják. Pórtelky Magda egyik házasságból a következőbe menekül, Rosztoky Éva a függetlenséget, az önálló életet választja. E kétféle döntés a megrajzolt korszak sztereotípiáit is tükrözi, de az is érezhető, hogy az új szerephez vezető út, az önálló nő történetének megrajzolása másféle nyelvet, más dinamikát feltételez. Profánul mondva más a két történet tétje: az egyik esetben a már lezárt élet (Színek és évek), a másikban az épp feltáruló, de még járatlan út (Állomások) képe érzékeltetheti a nyelvi és szerkezeti különbségeket.

Benedek Anna