Budapest 150
Tallózás intézményünk gyűjteményi anyagából
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját ünnepelve a Petőfi Irodalmi Múzeum fővároshoz kötődő dokumentumait mutatja be olvasóinknak e heti bejegyzésünkben Komáromi Csaba, a PIM Kézirattárának főmuzeológusa.
Buda-Pest látképe (a Budapesti Viszhang fejlécén), Ismeretlen fametszete, 1856 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Közhely már, hogy szinte minden, a modern magyar állam megteremtéséhez szükséges nóvum, gondolat, terv elképzelés nyomán megvalósult beruházások sorozatához köze volt „legnagyobbnak” nevezett honfitársunknak, gróf Széchenyi Istvánnak. S valóban, még a napokban másfélszázados egyesülését ünneplő fővárosunk nevének mai formában történő első említését is – Világ című, 1831-es művében – neki köszönhetjük.
Sterio Károly: Széchenyi István fiával, Bélával a Dunán, színezett litográfia, 1846-47 körül (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Ez a kerek évforduló alkalmat teremthet arra, hogy elrévedezzünk azon, hogyan vált egy soknemzetiségű, ám egyre inkább egynyelvű, a kiegyezés létrejötte által megszülető és dinamikusan (az első világháborúig az európai kontinensen leggyorsabban) fejlődő világvárosból – Trianonnal „vízfejjé” válva, majd a második világháborúban az egyik legkeményebb ostromot elszenvedve – mára az Európai Unió kilencedik legnagyobb városává.
Gyűjteményünkben számos olyan író hagyatékát őrizzük, akik szülővárosukként tekinthettek a fővárosra, és itt is hunytak el. Néhány példát említve gondoljunk gróf Bethlen Margittól kezdve Déry Tiboron, Füst Milánon, Nemes Nagy Ágnesen keresztül Szentkuthy Miklósra vagy Thurzó Gáborra. Vagy Bókay Jánostól, Barsi Ödöntől kezdve Gellért Oszkáron, Gyurkovics Tiboron és Jókai Annán át Tandori Dezsőre. És még ennél is jóval többen vannak, akiknek írói működése szinte kizárólag Budapesten zajlott – gyűjteményünk nagyobbik részére igaz ez a megállapítás. A nyilvános katalógusunkban található kézirattári dokumentumok – hozzávetőleges becsléssel – közel harmada keletkezett a fővárosban, és itt őrizzük őket tovább. Gyáni Gábor így idézi Walter Benjamint Budapest – túl jón és rosszon című, 2008-as könyvében: „mindaz, ami a 19. századi modern nagyvárosban testet ölt, nem más, mint maga az öntudatlan társadalmi emlékezet. […] A régész mintájára a modern város tudós kutatója a múlt mélyrétegeibe temetett (ezáltal többnyire feledésre ítélt), a fragmentumok alkotta szakadatlan városi múlt feltárására és rendszerezésére vállalkozik.” Muzeológusként a múlt mélyrétegeit a PIM gyűjteményeiben vizsgálva igyekszem a fővároshoz kötődő dokumentumokon keresztül bemutatni a társadalmi emlékezet egy-egy részletét.
Az író, aki egyébként a Petőfi Társaság egyik alapító tagja volt, valamint a Figyelő című lap, illetve a Nemzeti Könyvtár című sorozat kiadója, 1869-ben nyitotta meg könyvkereskedését a Váci utcában, melyet 1896-ban adott el a Révai Testvéreknek. A Hont vármegyéből származó Csepreghy fivérek (János és Ferenc) 1868-ban nyitják meg a józsefvárosi Práter utca 64. szám alatti műbútorasztalos-műhelyüket, s itt is működnek egyikük 1908-as haláláig. A cég a lehető legnagyobb karriert futotta be, dolgoztak az épülő Országház, de még a megújuló Királyi Palota számára is – később. Ekkor, Budapest első hónapjaiban azonban még nagyobb megrendelésnek számíthatott az Aigner-féle könyvkereskedés belsőépítészeti kivitelezése.
Jókai Mór díszpolgári oklevele 50 éves írói jubileuma alkalmából, Budapest, 1893. március 22. (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
A Jókai-hagyaték 221 díszalbumának és díszokleveleinek egyik legnívósabb darabját Rauscher Lajos műegyetemi tanár tervezte. A német születésű grafikus éppen a főváros egyesítésének évében került a Mintarajztanoda és Rajztanárképezdéhez, s ő tervezte annak első, 1876-ban megnyílt olaszos, sgrafittódíszes épületét az Andrássy út és az Izabella utca sarkán, majd lett az intézmény műszaki vezetője is. Számos fővárosi megbízást teljesített s emellett a század végén lett annak krónikása élethű rézkarcaival és akvarelljeivel. A pergamen oklevél keretét drágakövek (rubin, gyémánt és smaragd) díszítik, valamint Jókai elefántcsontdíszre festett arcmása mellett tizenhat regényének címét is olvashatjuk. A drágaköveket a pesti illetőségű Bachruch Károly császári és királyi ékszerész, ötvösmesternek köszönhetjük, akinek később érdemei elismeréseként a király nemesi címet adományozott.
Mikszáth Kálmán sírszalagja a fővárostól, 1910 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Alig ünnepelték meg írói pályája kezdetének negyvenedik évfordulóját nagy pompával, 1910. május 31-i temetésén ismét felvonulhattak hívei és rajongói az akkori legnagyobb kortárs prózaírónak. Mikszáth a Petőfi Társaság tagja is volt, és koporsójára ugyanaz a lepel borult, ami a Társaság első elnökének, e lepel névadójának, a pályatárs Jókai Mórnak koporsóját is díszítette. A Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete által készíttetett leplet Mikszáth mint a Budapesti Újságírók Egyesülete elnöke érdemelte ki, mely tisztet az 1896-os alapítástól 1900-ig töltötte be.
Nem volt ugyan Budapest díszpolgára, de a város a Kerepesi temetőben díszsírhelyet biztosított számára, sőt a józsefvárosi Reviczky teret, ahol utolsó lakhelye volt, 1911-ben róla nevezték el.
Budapest Székesfőváros Múzeuma levele Várnai Zseni (1890–1981) költőnek, Budapest, 1919. május 17. (PIM Kézirattár)
A főváros múzeuma 1907-es alapításakor kezdetben a városligeti kiállítási csarnokban, későbbi nevén az Olof Palme-házban (ma: Millennium Háza) székelt. Innen címezték ezt a levelet is, mely egy költői mű korai muzealizálásának bizonyítéka, amely nem egy néhai, hanem élő szerzőt érintett.
Várnai Zseni Katonafiamnak című verse 1911-ben jelent meg a Népszavában, s ez a műve tette szerzőjét országos hírűvé, főleg a világháború alatti népszerűsége, illetve az 1918-as forradalomban való használata (plakátokon, röplapokon terjedt) miatt. Nem sokkal ezt követően, már a tanácsuralom időszakában (amikor egyébként a költő az írói direktórium tagja is lett) kapta kézhez a levelet, melyben Goda Gábor (a későbbi író, közvetlenül a második világháború után a főváros kulturális tanácsnoka) értesíti, hogy a pulmonológus orvos, Parassin József (később a Központi Tüdőbeteg-gondozó igazgató-főorvosa lett) átadta a verset a múzeumnak. Nem tudjuk, hogy ez kéziratot jelöl, vagy esetleg a röpiratok, plakátok egy példányát. Feltételezhetjük, hogy mégis inkább kéziratról lehet szó, ha ezt a visszaigazolást azon nyomban elküldték a mű szerzőjének, aki minden bizonnyal lelkesedéssel vette tudomásul e tényt. Az ellenforradalmi rendszer később ugyanezen műve miatt bélyegezte meg a költőt.
Karinthy Frigyes (1887–1938) író fényképes BESZKÁRT-bérletjegye, 1920-as évek (PIM Kézirattár)
Az 1923-tól a budapesti tömegközlekedést egészen 1949-ig irányító részvénytársaság az első olyan fővárosi fenntartású vállalat volt, mely az addig külön működő villamosvonalakat, majd az 1930-as évektől az autóbuszvonalakat és az óbudai trolibuszt is egységes rendszerben kezelte. Így írónk már ezzel a bérlettel bármely közlekedési eszközt igénybe vehette, mely a vállalat kezelésében állt, ahogy azt tesszük ma is sok százezren naponta, csak már egy másik vállalat égisze alatt.
Az igazolványon feltüntetett cím nem az író lakhelyére, hanem munkahelyére, Az Est-lapok szerkesztőségére utal. Az 1898-ban épített Athenaeum-székház épületében, a New York kávéháztól pár lépésre működött a Miklós Andor vezette szerkesztőség 1917-től, 1933-as halála után is, egészen 1939-ig.
A Budapesti Fürdőváros Egyesület levele Móricz Zsigmondnak, Budapest, 1926. július 1. (PIM Kézirattár)
Már Aquincum római lakói is tisztában voltak vele, hogy milyen rendkívüli mennyiségű és minőségű gyógyvíz található a későbbi főváros területén. A törökök számos fürdőépületet hagytak ránk, s a további időszakokban is tártak fel újabb és újabb forrásokat. A múlt század első harmadára érett elhatározássá, hogy hosszú távra intézményesítik e természeti jelenség használatát, s a várost (s így az országot is) fürdőnagyhatalommá fejlesztik.
Az 1922-ben alakult egyesület elnöke az a József Ferenc főherceg volt, akinek dédapjában a reformkori Pest felvirágoztatóját, József nádort tisztelhetjük, az uralkodóház magyar ágának alapítóját. Nyilván nem véletlenül emlékezik meg róla és köti saját jelenéhez a levélpapír is jobb felső sarkában. (A műpártoló levélírót, a gyakorló költő királyi sarjat épp az előző évben választja tiszteletbeli tagjául a Petőfi Társaság.) A civil egyesület célja, hogy a minőségi fürdőélet kiépítésével a nemzetközi idegenforgalom magasabb polcaira helyezze Budapestet, s ennek érdekében bekapcsolódik a kormányzat erőteljes propagandatevékenységébe is. Az elgondolást siker koronázta: 1934-ben Budapest hivatalosan is elnyerte a fürdőváros címet, 1937 októberében pedig itt rendezték meg a Nemzetközi Fürdőügyi Kongresszust. Mindebben nagy szerepe volt a levelet aláíró egyesületi igazgatónak, Szviezsényi Zoltánnak.
Hogy mi köze ehhez Móricz Zsigmondnak? Rejtély. Ám valószínűleg nem ez volt számára akkor a legfontosabb levél, ugyanis a datálás előtt két nappal vette feleségül Simonyi Mária színésznőt. Mindkettejüknek ez volt a második házassága.
A működését 1904-ben megkezdő Fővárosi Könyvtár 1927-ben kapott önálló épületet, amikor a fenntartó főváros megvette a Reviczky utca elején álló, ma központi épületét a Békés vármegyében hatalmas földvagyonnal bíró gróf Wenckheim Frigyes utódjaitól. Az átalakítások miatt az épület csak 1931-ben nyílt meg a nagyközönség számára.
A Ferencváros zseni-fia, József Attila ekkor a Terézvárosban lakott, egy szoba-konyhás lakásban élettársával, „feleségével”, Szántó Judittal, aki 1954-ben alapított intézményünk egyik első főmunkatársa lett. Valósággal nyomorognak, alig tudják kifizetni a lakbért, fűteni sem tudnak és éheznek. Nem csoda, hogy a kávéházak mellett az új helyén egy éve működő grandiózus könyvtárépület nem csak intellektuálisan, de fizikai értelemben is nappali menedéket tudott nyújtani a költőnek.
Szép Ernő utolsó olvasójegyének kivitele teljesen megegyezik azzal, amelyet a számítógépes kölcsönzés bevezetése előtt használtak a „Szabó Ervin” olvasói, és az is látszik rajta, hogy a költő rendszeresen igénybe vette a közkönyvtár szolgáltatásait. Az 1953. október 2-án elhunyt költő utolsó kölcsönzései október 17-én jártak le, aki egyébként az 1950-től működtetett több mint 20 kerületi fiók egyikének, a Liszt Ferenc téri lakásához néhány percnyi sétára eső, az Andrássy úti Haggenmacher-palotában 1934 és 2018 között működő fiókkönyvtár olvasója volt.
A testület elnöke ekkor az a Strausz Vilmos, aki korábban a lipótvárosi Szabadság kávéház tulajdonosa volt. A háború előtti állapothoz képest Budapesten ekkor ötvennel kevesebb, alig több mint száz kávéház működött, mintegy 12 000 alkalmazottal.
Az 1875-ben megalakult, majd 1949-ben feloszlatott testület, mely a Kávésok Lapja című periodikát is kiadta, a következő évben már utolsó közgyűlését fogja tartani a forradalom 100. évfordulóján, természetesen a Pilvax kávéházban…
Egy, a világvárossá válás ambivalenciáit talán legközvetlenebbül átélő és legpontosabban ábrázolni képes írónkat idézzük zárásként: „Az emberek elmúlnak, »letörnek«, de az intézmények – legyenek bár korcsmák – megmaradnak. A libapecsenye jó híre tovább él, mint a fogyasztó. És Budapest, a nagyra törő, a villámos találmányok és az á la Amerika élet fővárosa, e feltűnést keltő parvenü a metropoliszok között, – alighanem a társaságos élet hiányában – fölcseperedve is hű maradt az egykori Pest nyárspolgári szokásaihoz. […] Vivőröknek egy kicsit nyárspolgárok vagyunk.” (Ambrus Zoltán: Utazás Budapest körül, 1899)
Komáromi Csaba
