„Szemet ad ahhoz, amire általában »nincs szemünk” – írta Somlyó György költő Lucien Hervé fotográfusról. Somlyó egész élete során szoros kapcsolatban állt a francia kultúrával: rendszeresen megfordult Párizsban, ahol francia és Franciaországban élő magyar művészekkel találkozott, többek között Lucien Hervével, aki még a két világháború között emigrált Párizsba. Kettejük történetéről, szakmai munkájáról és barátságáról szól Gáspár Balázs legújabb blogbejegyzése, amelyben szó lesz arról is, hogy Hervé az 1980-as évek végén Párizsban, többek között a saját lakásában is megörökítette Somlyót – az egyik portréfotó szerepelt a PIM A halandóság törékeny arcai – Íróportrék a PIM gyűjteményéből 1. című fotókiállításán is. 

Lucien Hervé: Somlyó György portréja, Párizs, 1988–89 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Somlyó György költő, író, műfordító számos francia szerző művét ültette át magyarra, többek között Louis Aragon, Honoré de Balzac, Victor Hugo és Paul Valéry műveit. Utóbbi Eupalinosz vagy az építész című műve 1973-ban jelent meg Somlyó fordításában, a Két párbeszéd című könyvben. Tíz évvel később, 1983-ban Valérynek ebből a művéből szerepeltek idézetek Lucien Hervé Az építészet nyelve című könyvében.

Lucien Hervé Elkán László néven született 1910-ben Hódmezővásárhelyen. Innen Budapestre, majd Bécsbe ment, 1929-ben pedig Párizsba költözött. Eredetileg zenésznek készült, megtanult zongorázni, majd a francia fővárosban inkább a képzőművészetek felé fordult, és főleg rajzolt. Divattervezőként dolgozott, ám a ruhaipari sztrájkban való részvétele miatt elbocsátották. 1938-ban egy honfitársával, Müller Miklóssal dolgozott egy magazinnál, ahol a fotókat Müller készítette, a szövegeket pedig Hervé írta; miután Müller elhagyta Franciaországot, titokban már a fényképeket is Hervé csinálta, hogy ne veszítse el a munkát. A második világháború idején hadifogságba esett, majd megszökött és részt vett a francia ellenállási mozgalomban; ekkor vette fel a Lucien Hervé nevet. Még ez időben is elsősorban festett és rajzolt, csak 1945 után fordult a fotográfia irányába. 1949-ben megbízást kapott, hogy fényképezze le Le Corbusier Marseille-ban található Unité d’Habitation nevű épületét. Bár a magazin, amelyik megbízta, visszautasította a fotókat, a képeket látván az építész azonnal felkereste Hervét. „Önnek építész lelke van. Negyven éven keresztül kerestem egy fotográfust, aki képes kifejezni az építészetet” – mondta Le Corbusier a fotográfusnak. A fotográfus ezek után több ezer képet készített Le Corbusier épületeiről és az építkezésekről, de magát az építészt is megörökítette munka közben, illetve portrékon. Hervé épületfotói szakítottak az addigi konvencióval, amely szerint az épületek stílusát és karakterét a frontális, dokumentarista jellegű képek fejezik ki a legjobban. Egyfajta építészeti kísérlet formájában elkülönítette a tér egybetartozó elemeit, a részletekre fókuszált, közeli képeket készített, az épület és a fény-árnyékok geometrikus formáit örökítette meg. Az önmagukban absztrakt képek sorozatként az épület egészen másféle tapasztalatát adták, mint a nagy látószögű képek. Az épületfotókon kívül portrékat is készített, többek között Matisse, Cocteau, Léger és Rozsda Endre arcképét örökítette meg. Magyar művészekkel is tartotta a kapcsolatot: levelezett Kassák Lajossal és feleségével, Kárpáti Klárával, illetve magyar művészek alkotásait, például Farkas Aladár szobrait is fényképezte.

Halas István: Lucien Hervé portréja, Budapest, 2003 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Hervé Az építészet nyelve című könyv megjelenésének évében, 1983-ban Budapesten is járt.

– olvasható a könyvben, amelynek bevezetőjét Hervé barátja, Illyés Gyula írta (akinek ez volt az egyik utolsó írása). Somlyó és Hervé talán éppen e könyv által került közelebbi kapcsolatba.

Lucien Hervé: Somlyó György portréja, Párizs, 1988–89 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Somlyó már régebb óta foglalkozott fotográfiával. Az 1971-ben megjelent A költészet évadai 3. című kötetében Lucien Clergue fényképeiről írt, illetve arról, hogy művészet-e a fotográfia. Szerinte ez sokak számára csak azért kérdés még mindig, mert a fotográfia fiatal médium: „hajlamosak vagyunk […] a művészet hagyományos világán kívül elsőnek érezni azt, ami a modern technika segítségével keres magának kifejezést”. Ugyanakkor a klasszikus művészeti ágak sem a technikán kívül születtek: „a teleobjektív közbejöttével létrejövő emberi kifejezés között csupán az eszközök feltalálásának és használatba vételének időpontjában s nem természetében van különbség, ami művészi voltukat [illeti]”. A fotográfia objektivitásáról (amit gyakran ellenérvként hoztak fel a fotográfia művészet mivolta ellenében) pedig így elmélkedett:

Somlyó és Hervé között később szoros barátság alakult ki. 1988-ban a költő nyitotta meg Hervé „Mint minden ember…” című, a Budapest Galériában megrendezett kiállítását, amelyen a fotográfus nem az építészeti fotóit, hanem arcokat, embereket és hétköznapi helyzeteket mutatott be; ahogy Hervé fogalmazott, „az utcán heverő szépséget”. Somlyó a megnyitószövegében pedig így szólt a képekről: „Ezt a szó legszorosabb értelmében a nagyvárosok utcáin heverő szépséget emelik ki környezetükből és emelik fel a mű rangjára Hervé itt látható fotói. Azt látjuk rajtuk, amit nagyvárosi helyváltoztatásaink mindennapos útjain láthatnánk, de nem látunk. […] Lucien Hervé egyik albumában Paul Valéry egy mondatát idézi:

Lucien Hervé: Somlyó György portréja, Párizs, 1988–89 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Somlyó a második világháború után számos alkalommal, rendszeresen megfordult Párizsban, így több francia és Franciaországban élő magyar művészt fölkeresett látogatásai során.

– írta 1947-ben. A leghosszabb időt az 1980-as évek végén töltötte a francia fővárosban; 1986 elején a Centre National des Lettres ösztöndíjával fél évet, ezt követően, 1987 januárjától kezdve az MTA–Soros Alapítvány kétéves támogatásával élhetett és dolgozhatott Párizsban.

Nemcsak Somlyó írt Hervé képeiről, hanem Hervé is megörökítette Somlyót. A Petőfi Irodalmi Múzeum több ilyen fényképet is őriz, amelyek 1988–89-ben készültek. Kettő, a költőről készült portrén az Hervé építészeti képeire is jellemző geometrikus formák, fény-árnyék hatások és részletek iránti érzékenység jelenik meg; mintha Somlyó arcára is egy épület homlokzataként tekintett volna. A többi képen feltűnik Eugène Guillevic francia költő-műfordító; Berényi Pál, a Párizsi Magyar Intézet akkor igazgatója; illetve Anna Mark képzőművész és Ligeti György zeneszerző is. Somlyó az egyik Hervé által készített portréját később többször fel is használta, például az 1997-ben megjelent Törésvonalak című könyvének borítóján.

Eugène Guillevic és Somlyó már az 1950-es évek óta ismerték egymást; 1963-ban például két hetet töltöttek együtt a Balatonnál. A ’80-as években pezsgő magyar–francia kulturális élet zajlott mindkét országban: 1983-ban Párizsban a magyar költészetről, regényírásról és színházi életről tartottak előadásokat, többek között Somlyó György és Eugene Guillevic. 1984-ben a Magyar Pen Clubban francia–magyar irodalmi délutánt tartottak, ahol Guillevic a verseiből és műfordításaiból olvasott fel, Somlyó György pedig a Guillevic-fordításait mutatta be. 1986. december 16-án adták át a Párizsi Magyar Intézet új székházát; a nyitóesten a francia politikai élet számos magas rangú képviselője mellett a magyar kultúrához kapcsolódó művészek, például Hervé, Guillevic, Cziffra György és Kocsis Zoltán vett részt. A következő évben ugyanitt a nyolcvanéves Guillevic kapott kitüntetést a magyar irodalom megismertetésében és fordításában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként.

Somlyó fotográfia iránti érdeklődése később is megmaradt: 2003-ban ő nyitotta meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett André Kertész fotói magyar költők verseivel című tárlatot.

Halas István: Lucien Hervé egy kávéházban, Budapest, 2003 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Ugyanebben az évben Lucien Hervé ismét megfordult Budapesten; itt-tartózkodása idején Halas István fotográfus örökítette meg. Ő így emlékezett meg a 2007-ben elhunyt Hervéről:

Gáspár Balázs