Tersánszky Párizsban
Ata Kandó fényképein
Tersánszky Józsi Jenő 1949 elején járt Párizsban, ahol érzékeny megfigyeléseket tett a francia főváros hétköznapi forgatagáról, izgalmas színtereiről, mindeközben pedig őt magát is megörökítették, ahogy bebarangolta a különböző helyeket. A képeket egy honfitársa, Ata Kandó (Görög Etelka, 1913–2017) fotográfus készítette. Az egyik kifinomult, sejtelmes portré, amelyen a Notre-Dame-mal a háttérben Tersánszky fekete ruhában, gótikus figuraként támaszkodik a Szajna partjának kőtámlájára, megtekinthető a PIM A halandóság törékeny arcai – Íróportrék a PIM gyűjteményéből 1. című fotókiállításán. Gáspár Balázs legutóbb Molnár Ferenc amerikai élményeibe avatta be a PIMblog olvasóit, ezúttal pedig Tersánszky mellé szegődik párizsi kalandjai során.
Ata Kandó: Tersánszky Józsi Jenő, Párizs, 1949. január (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Tersánszky párizsi élményeiről közzétett írásai szerint megfordult a nagy Châtelet-n, a Szajna egyik szigetén, hírhedt, régi, földalatti börtönök és alagutak helyszínén, és járt több „Caveau”-ban, vagyis pincécskében, ahol terítős asztalok és zenés előadások fogadták. A rue de l’Hirondellén található kedélyes és hamisítatlan pincéről az Életem regényében így írt:
„Miután észrevettük a föld alá vezető, szűk lejáratot, ahol a gépkocsis úr már eltűnt, oda tartunk mi is. De a hölgy a helyiség mélyére mutat. – Ott a lejárat, kérem! Nahát, megyünk le ott. Az előbbi lyukon tényleg rozoga lajtorján kellett volna letornászni magunkat. A tulajnő, látván, hogy idegen elemek vagyunk és gyakorlatlanok, hát ki ne törjük neki a nyakunkat, azért ajánlotta ezt a hátsó kőlépcsőt, amelynek szűk meredekén legföllebb a lábunkat ficamítjuk ki. Mit tegyek? Ezeket a dolgokat imádom. Már ettől csiklandós jókedvem gerjedezik. A helyiség nagyon mérsékelten népes. De azért piros terítős, üres asztal csak egy van abban az odúban, ahol a zenekar dolgozik az emelvényen. Ritka ügyes zenészek, egy harmonikás és egy gitáros. A fülem már odafönn vidult a játékukra.”
Valószínűleg ez volt a Le Caveau de la Bolée, ahol például Baudelaire és Verlaine is mulatott. Ez az atmoszféra nem lehetett idegen Tersánszkytól, aki élete során regös együttes tagjaként és zenehumoristaként is fellépett; a Haladás című újság 1946 decemberében például arról tudósított, hogy az író
„…egy körúti kávéház bárjának neonfényes pultja előtt gitárral énekel, fütyül, sőt egy hortobágyi pásztort is megszégyenítő virtuozitással furulyázik is.”
Az író beszámolt ezenkívül a rue de Vaugirard-on tett sétáiról, a könyvkereskedésekről, a francia papírpénzről, az éjszakai életről, illetve a kávéházak, vendéglők és csapszékek közönségéről is:
„Gondolom, éppen az a legjellemzőbb ennek a francia fővárosnak a levegőjében, ahogy emberek a legkülönbözőbb osztályokból, értelmiségi fokokból, fajokból, csodás természetességgel férnek meg egymás közelében, és érintkeznek egymással”
– jegyezte meg annak kapcsán, hogy Párizsban ugyanazon a helyen isszák a közönséges vörösbort a munkások, a zsákhordók, a szeneslegények, illetve a magánautóval érkező rókabundás hölgyek és elegáns urak.
Ata Kandó: Tersánszky Józsi Jenő és Fodor Klára egy párizsi presszó teraszán, 1949. január (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Ata Kandó: Tersánszky Józsi Jenő a Place de la Concorde-on, Rouen város allegorikus szobránál, Párizs, 1949. január (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Tersánszky párizsi tartózkodását több fotó is megörökíti: a Champs-Élysées-n, a háttérben a Diadalívvel; a Place de la Concorde-on, Rouen város allegorikus szobránál; egy kávéház teraszán; a Szajna partján, egy könyvárusnál, illetve háttérben a Notre-Dame-mal; és egy fogadáson. A képeket egy Párizsban élő magyar fotográfus, Ata Kandó készítette.
Görög Etelka, azaz Ata Kandó – megszakításokkal – 1931-tól 1954-ig élt Párizsban. Férjével, Kandó Gyula képzőművésszel 1931-ben telepedtek le a francia fővárosban azzal a céllal, hogy megélhetést találjanak, de számításuk nem vált be, ezért 1935-ben kénytelenek voltak visszatérni Budapestre. Ata Kandó, aki eredetileg grafikusnak készült, itthon sajátította el a fényképész szakmát, mesterei Wachter Klára, Haár Ferenc és Pécsi József, a labormunka terén pedig Reismann Mariann voltak. 1938-ban a házaspár számára ismét Párizs következett, de 1940-ben kitoloncolták őket; a háború idején a fotográfus párizsi képeinek nagy része megsemmisült. Budapesten a házaspár zsidókat bújtatott, amiért Ata Kandó 1998-ban megkapta a Világ Igaza kitüntetést. 1947-ben ismét visszatértek Párizsba, a fényképész ekkor kisebb megbízásokból és laborasszisztensi munkákból élt. Robert Capa segítségével – akitől kapott egy Leica fényképezőgépet, mivel az övé elveszett – a Magnum fotóügynökség munkatársa lett.
Ata Kandó: Tersánszky Józsi Jenő és Fodor Klára Párizsban, a Champs-Élysées-n, a háttérben a Diadalívvel, 1949. január (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Hogy Tersánszky és Ata Kandó korábbról ismerte-e egymást, nem tudjuk. Tersánszky 1949. január 7-én utazott Párizsba, ahol 19-én a Magyar Intézet fogadást is rendezett a tiszteletére. Tartott róla előadást Aurélien Sauvageot, a finnugor nyelvekre szakosodott francia nyelvész, Roger Richard francia fordító pedig a Kakuk Marciból olvasott fel egy részletet. Richard a második világháborúban, egy német hadifogolytáborban, a francia hadsereg szintén fogságba esett magyar önkénteseitől tanult meg magyarul; többek között Az ember tragédiáját (amelyért 1964-ben megkapta a Francia Akadémia díját), a Csongor és Tündét, a Kakuk Marcit és az Egy ember életét ültette át franciára. Tersánszky művének fordítására 1986-ban így emlékezett vissza:
„A legnehezebb feladatot számomra Tersánszky művei jelentették. Kakuk Marci kifejezéseit nehezen értettem meg, megfejtésükben sokszor nagyra becsült tanárom, Sauvageot professzor sem tudott segíteni. Egy alkalommal meghívtuk Tersánszkyt, hogy magyarázza meg kifejezéseit, esetleg ismertesse, írja körül rokon szavakkal. Az író, legnagyobb meglepetésünkre, néhány kifejezését a szó szoros értelmében eljátszotta nekünk. Negyvenévi magyar fordítási gyakorlat után tehát nyugodtan állíthatom, hogy a magyarból francia nyelvre való műfordítás nehéz és kényes művészet.”
Ata Kandó: Roger Richard (balról az első), Tersánszky Józsi Jenő (jobbról a második) és Aurélien Sauvageot (jobbról az első) egy fogadáson, Párizs, 1949. január (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Ata Kandó: Tersánszky Józsi Jenő Roger Richard beszédét hallgatja, a falon Csontváry festményei, Párizs, 1949. január (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
Az egyik fogadáson készült fényképen több Csontváry-festmény is feltűnik; ezek minden valószínűség szerint az 1948. december 20-án a Károlyi Mihály vezette párizsi magyar nagykövetségen megnyílt első párizsi Csontváry-kiállítás darabjai. A fotón, amelyen Tersánszky Roger Richard-t hallgatja, a falon, középen, szinte teljes egészében a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban (1907), jobb oldalon a Selmecbánya látképe (1902) bal alsó része, bal oldalon pedig A Nagy Tarpatak a Tátrában (1904–1905) jobb széle látható.
Tersánszky a Magyar Házban is megfordult, ahol Adyról olvasott fel. A kísérő verseket Fodor Klára (leánykori nevén Donát Klára), Fodor József költő felesége adta elő. A Fodor házaspár az 1930-as évek elején kelt egybe, és gyakran töltötte együtt az időt Tersánszkyval. A költő az apósának a segítségével adta ki első költeményeit, amelyeket felesége illusztrált; Klára azonban énekesként lett igazán ismert a „kellemes, alt hangjával”. 1946–47-ben a Nemzeti Színház művészeként több alkalommal adott elő verseket Adytól és a férjétől. Habár a képeken Tersánszkyt csak Fodor Klárával látjuk együtt, Fodor József is megemlékezett az író franciaországi kiruccanásáról:
„Tersánszky ki is ment Párizsba, pénzt is kapott hozzá, de nagyon rövid idő alatt – amiközben, álnok és indiszkrét nyelvek szerint, nagyon dekoratív és nem éppen agyonöltözött néger nők társaságában élvezte az előlegezett párizsi népszerűséget – elfogyott a pénz, [és] hazajött”.
Ata Kandó: Tersánszky Józsi Jenő egy Szajna parti könyvesbódé előtt, Párizs, 1949. január (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
„Január 10-ike van. Csikorgók ideje. Nagyon nagy meleg itt sincsen, bár fagyponton felül mutat a hőmérő. És az öreg néni az utcán, a legnagyobb forgatagban fonogatja a nádszékeket, buzgón, legföllebb néha belefúj egy kis meleg lélegzetet gémberedő markába. Bemehetne az udvarra is. Benéztem a szűk kapun. Jó tágas, szélvédett az udvar. De a néninek jobban ízlik idekint a munka, ahol közben figyelhet az utca zúgó, zajló életére. Vagy talán számíthat arra is, hogy reklámot csinál magának, és megrendelők jelentkeznek a járókelőkből. Mindenképpen gondolkodóba kell esni, ha ilyet lát az ember”
– írta Tersánszky, aki február 3-án ért haza; pár nappal később pedig az Írószövetség Klub összejövetelén számolt be a párizsi élményeiről.
1949-ben Kandó Gyula is hazatért Magyarországra, ám többé nem engedték vissza Franciaországba, így hamarosan elvált feleségétől; Ata Kandó pedig új férjével, Ed van der Elsken fotográfussal 1954-ben Hollandiába költözött. A fotográfusnő 2017-ben, 104 éves korában hunyt el.
Gáspár Balázs
Felhasznált irodalom:
Cserba Júlia: Magyar származású fotográfusok Franciaországban – Az 1920-as évektől napjainkig. Corvina Kiadó, Budapest, 2019
Fodor József: Felkavart világ. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972
Tersánszky Józsi Jenő: Életem regényei. Magvető, Budapest, 1968
Tersánszky Józsi Jenő életrajza (dia.hu)
Élet és Irodalom, 1986. február 7.
Haladás, 1946. december 25.
Népszava, 1949. február 9.
Világ, 1949. január 1. és 1949. február 4.
