Kovács Ida művészettörténész blogbejegyzésének első részében egy nemrégiben felbukkant dagerrotípia azonosítására tett kísérletet, aminek eredményeként kétséget kizáróan bizonyította be, hogy az árverési tételen szereplő férfi nem más, mint Petőfi Sándor barátja és pályatársa, Vachott Sándor reformkori költő. Ezt követően már csak a dagerrotípia keletkezési idejének meghatározása van hátra, amelyre az alább olvasható folytatásban kerül sor. S hogy a kutatás során lehullt-e a lepel a dagerrotípiakészítő mester személyéről is, az a cikkből ugyancsak kiderül.

Mikor, hol, milyen indíttatásból, milyen alkalomból készülhetett a dagerrotípia? 

1845–1861?

A felvétel pontos időpontja talány, mivel a lemez körül nem maradt fenn fotós szignó, díszkeret, tok vagy díszdoboz, és a belenyomott ötvösjegy sem tesz lehetővé megbízható datálást. A litográfiával való összevetés mindenesetre valószínűsíti, hogy a kép néhány évvel 1845 után készült. A felvétel helyszíne nagyváros, talán Pest lehetett, hiszen a „kulturális és művészeti erők”, mind a litográfiai műhelyek, mind pedig a dagerrotípiakészítő műtermek az 1840-es években leginkább itt koncentrálódtak. Nem kizárt azonban az sem, hogy a képmás egy vándorfényképész munkája.

Vachott Sándor dagerrotípiája (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Közelíthetünk a fénykép pontosabb datálásához, a felvétel helyszínének megállapításához, illetve a képkészíttetés apropójához, ha áttekintjük Vachott életpályáját, tartózkodási helyeit és politikai tevékenyégét az 1845 utáni időszakban.

Legelőször kézenfekvő azt a végső időpontot meghatározni, amelynél a fénykép mindenképpen csak korábban készülhetett, ezt követően érdemes fokozatosan szűkíteni az intervallumot. A költőt 1852 novemberében letartóztatták, és 1853 tavaszáig a hírhedt pesti Újépület börtönében tartották fogva. Vachott Sándorné szerint erre a régi eperjesi barát, Kossuth kormánybiztosa a körözés alatt álló, forradalmi verseket (jelesül az 1849-ben hírhedtté váló Arany Trombitát) író Sárosi Gyula házukban való váratlan megjelenése és a vele való kapcsolattartás adott okot. Vachotték csakugyan sűrűn fogadták nagyrédei házukban az álnéven rejtőzködő Sárosit, azonban Deák Ágnes kutatásai arra derítettek fényt, hogy Vachottot nem erre való hivatkozással, hanem tiltott, lázító tartalmú versek rejtegetésének a vádjával ítélték el. A verseket az otthonukban tartott házkutatás során el is kobozták. A költő a börtönben összeroppant, elméje megbomlott. 1853-as szabadon bocsátása után – amelyet a család a költő egészségi állapotára való tekintettel tudott elérni – többé nem épült fel, csupán könnyebb időszakokat élt meg. A Gyöngyöshöz közel eső Nagyrédéről Pestre költöztek, mivel Vachott állapota kórházi ápolást tett szükségessé. Többször kezelték a Schwartzer-féle elmegyógyintézetben, itt érte a halál 1861. április 9-én.

 Klimkó Béla: Vachott Sándor, olaj, vászon (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

1845–1852. november?

Az egymást követő megrendítő események fényében aligha képzelhető el, hogy 1852 után Vachott dagerrotípiakészítő mester gépe elé ült volna. Az időpontot tehát 1845 és 1852 között kell keresnünk. Az első három év (1845–1847) a vidéki elzártság miatt szintén valószerűtlennek látszik: a költő és családja 1845 tavaszán Pestről Tápiósápra (Sülysáp) költözött, ahol egy ódon kastélyt és szántóföldeket béreltek. Itt éltek, gazdálkodtak „boldog remeteségben” 1847 decemberéig. 1848. január végén, Vachottné emlékirataiból kikövetkeztethetően, a család már bizonyosan Gyöngyösön tartózkodott, ez is maradt otthonuk 1848 júliusáig.

1848–1849. július?

Azt is kizártnak tarthatjuk, hogy Vachott a világosi fegyverletétel után, de akár az 1849 júliusában megkezdett vándorlása-bujdosása után fényképet kívánt volna magáról készíttetni. Az ennél korábbi eseményeket érdemes áttekintenünk.

Klimkó Béla: Vachott Sándorné Csapó Mária, olaj, vászon (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár) 

1848-ban a forrongó politikai közéletben való részvételt és a márciusi eszmék melletti elkötelezettséget az ekkor Gyöngyösön élő költő az egri megyei közgyűléseken élhette meg, ahová el-ellátogatott, s ahol 1848. április 7-én sikeres beszédet mondott. (Szereplése a Pesti Divatlap figyelmét sem kerülte el: „Vidéki mozgalmak. Eger, ápr. 13.”, Pesti Divatlap, 1848. ápr. 22.) Lisztóczky László kutatásai szerint tagja lehetett a gyöngyösi nemzetőrségnek is. Ezekben a hónapokban túláradó érzelmű versekkel ünnepelte a forradalmat, tenni akarása egyre nőtt. Emlékirataiban Vachottné lejegyzi a férje által egy ízben neki felolvasott, s emlékezete szerint 1848 tavaszán született költeményt:

Vachott Sándorné memoárjában arról számol be, hogy látva, férje milyen eltökélten szeretne részese lenni a történelmi eseményeknek, 1848 őszén maga kereste fel Pesten Kossuth nővérét, Meszlényinét, azt követően Kossuth feleségét, majd személyesen Kossuthot, hogy férje számára állást eszközöljön. Kossuth révén, aki anyai ágon Vachott nagybátyja volt, csakugyan hivatalhoz is jutott: előbb 1848 őszétől a Pénzügyminisztérium fogalmazója, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány titkára lett. 1849. július 20-ig látta el hivatalát, amikor szabadságoltatta magát. A kormány mellett vállalt állás végre fővárosi élettel kecsegtetett, emellett fix, polgári jövedelmet is hozott, előbb évi 1500 Ft, 1849. április 19-től pedig évi 2000 Ft fizetést. A pesti tartózkodás azonban mindössze ősztől december végéig tartott. Néhány szűk – ám mámoros és reményekkel kecsegtető – fővárosi hónap azért adatott a költő számára. 1848 decemberében azonban kis túlzással már egész Pest csomagolt: a kormány és a függetlenségi harcban érintettek Debrecenbe készültek, mivel Windischgrätz fegyveres csapatai már a fővárost veszélyeztették. Mint az Országos Honvédelmi Bizottmány titkára, velük tartott Vachott és családja is. Útjukat Vörösmartyékkal együtt tették meg, 1849. január 6-án délután érkeztek Debrecenbe, ahol mindkét családot a Csapó utcában szállásolták el. A sikeres tavaszi hadjárat hírei egész Debrecent a győzelembe vetett hittel és nemzeti büszkeséggel töltötték el, a város diadalünnepként élte meg az április 14-i trónfosztás deklarálását és kihirdetését. 1849 február, március és április hónapjai, akárcsak korábban Pesten 1848 késő ősze, örömöt és büszkeséget jelenthettek Vachott számára, hiszen az országszerte szinte bálványozott Kossuth mellett korszakalkotó események részese lehetett.

Hivatalnokként a költő is azok közé tartozott, akik Buda sikeres bevétele, 1849. május 21. után a kormánnyal együtt visszaköltöztek a fővárosba, amely néhány hétig a

valóságos örömek hazája volt […] az ujjongó sokaság tengerként hullámzott minden utcában keresztül-kasul.

Júniusban ért Pestre, de hamarosan el is hagyta azt (1848. július 11-én Haynau előcsapatai bevonultak a városba), július 10-én már Kecskeméten találjuk. A kormányt nem követte Aradra, megkezdődött bujdosása, melynek során napokig Vörösmarty Mihály és Bajza József útitársa volt. 1849 legvégén rettegve várta a fejleményeket Pesten, ahol jelentkezett a hatóságoknál; rokoni és családi közbenjárásnak köszönhetően azonban 1850-ben nem került vésztörvényszék elé. Fentebb már érintettük, hogy 1852-ben nem Sárosi rejtegetése, és nem is OHB titkári beosztása okán vonták felelősségre, hanem lázító tartalmú verskéziratok rejtegetése miatt. Bebörtönzése, betegsége, majd halála általános részvétet keltett támasz nélkül maradt családja iránt, és társadalmi összefogást eredményezett megsegítésükre, amelynek legbefolyásosabb szószólója, és egyben Vachottné patrónusa, báró Eötvös József volt.

Hazánk s a Külföld, 1867. 3. évf. 5. sz. febr. 3., címlap. (Közli: Török Zsuzsa, www.abtk.hu)

1848. késő ősz és 1849. május eleje között

Az életút fényében azt valószínűsítjük, hogy a dagerrotípiát Vachott 1848 késő ősze és 1849 májusa között készíttethette Pesten vagy Debrecenben (szűkebben 1848. október-novemberben vagy 1849. február és május eleje között). Pesti fényképezkedés esetén számos mester jöhet szóba, közülük talán a legnevesebbek: Fajt János, Gola Ádám, Heller József, Kawalky Lajos, Kramolin Alajos, Strelisky Lipót, Zsák Móric. (Közülük Kramolin Antal [sic!] 1844-ben, Strelisky Lipót 1846-ban, Gola Ádám pedig 1847-ben állított ki dagerrotípiákat a Pesti Művészeti Egyesület kiállításán; előbbi arcképeket, utóbbi Ferenczy Mátyás emlékének felvételeit.)

Amennyiben az ősfényképet Debrecenben vették fel, vándorfényképészre kell gondolnunk, mivel a városban az 1860-as évekig nem működött műteremmel rendelkező állandó fotográfus. A mesterek vándorlására jellemző, hogy például Marastoni Jakab pesti festő és dagerrotípiakészítő társával, Hora János festővel 1842-ben, az országgyűlés idején áttelepült Kolozsvárra, és ott a követekről mintegy száz dagerrotípiát készített. (1848–1849-ben Marastoni már nem működött dagerrotípistaként.) Lojanek János (1816–1877) nagyváradi fotográfusról saját reklámhirdetéséből tudjuk, hogy a nagyvásárok idején átjárt Debrecenbe, hogy dagerrotípiákat készítsen; sajnos azonban a fotótörténeti szakirodalom munkásságát csak 1852-től jegyzi.

A fényképész személye tehát ismeretlen, a felvétel készítésének fent jelzett időintervalluma azonban valószínűsíthető. Ezt húzza alá Vachott télies ruházatán túl az életrajzi elemek sora: a költő 1848–1849-es különleges élethelyzete, kiemelt hivatali pozíciója, a szabadságharc felfutó időszakában a kormányban vállalt titkári munkája, és vélhetően efelett érzett büszkesége, megörökítésre érdemes mivolta, önreprezentációs késztetése. Érvként szerepelhet még, hogy a szabadságharc kezdeti szakaszában a győztes csaták híreit váró Pesten, majd Debrecenben – amely öt hónapra a „szabadságharc fővárosa” lett – nyüzsgő társas élet folyt, ahol vendéglátók, kereskedők, zsibárusok, iparosok sokasága, köztük feltehetően fényképészmester is, kereste, szolgálta az odaözönlött fővárosiak kegyeit.

Bizonyító erejű dokumentumok hiányában azonban a dagerrotípia születésének körülményeit továbbra is homály fedi, minden puszta feltételezés – talány – marad.

Kovács Ida