Tamási Áron szegényparaszti családból került a székelyudvarhelyi gimnáziumba, s az itt töltött évek során ismerkedett meg barátjával, akivel közösen fotografáltatták magukat a városi fényképész műtermében. Legfrissebb posztunkban Kemény Aranka, a Művészeti, Relikvia- és Fotótár főmuzeológusa jár utána, vajon ki lehetett a rejtélyes barát, és miről árulkodik még a fotográfia?

Aranyos tekergők volt a címe Tamási a Szűzmáriás királyfi című ifjúsági regénye egyik előzményeként 1927-ben megjelent novellájának, melyben két fiú, a városba, iskolába elkerült Bódika és az inas-szolgálatból megszökött Ferke összebarátkozását és közös kalandjukat meséli el.

   Tamási Áron és Nagy István, Székelyudvarhely, 1914. január 16., Kováts István felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár) 

E kép egyik szereplője is a szüleitől, családjától távol került fiú, másikukról csak találgathatunk: kalaposan, minden műtermi kellék nélkül, laza tartásban, de szorosan egymás mellett állva, mintha karjuknál összenőttek volna, tekintenek ránk: a Székelyudvarhelyen diák Tamási Áron és egy bizonyos Nagy István. Tamási egyszerű viselete még az otthonról magával hozott, édesanyja szőtte székely harisnya, ing, mellény és rövid posztókabát, társáról csak annyit tudhatunk, amennyit Tamási jegyzett később a kép hátoldalára: „IV. gimnazista koromban Nagy István barátommal, aki nagy Háry János volt”, utalva talán annak hetvenkedő, lódító, nagyotmondó tulajdonságára.

Később Cseres Tibor így jellemezte őt:

Hacsak nem azonos ő a városi szegénymunkásság sorából kiemelkedő, realista novellák szerzőjével, a kolozsvári születésű Nagy István íróval (1904–1977). Pedig mintha az ő nyomorúságos gyermekkori körülményei megjelennének az Aranyos tekergőkben is: a sziklalakás, ahol Nagy született, a félbehagyott iskola, az inaskodás, majd a kegyetlen mestertől való elszökés. Életrajzírói kiemelik Nagy korán megmutatkozó szociális érzékenységét, már 1914-ben, tehát tíz esztendősen, e kép készültekor forradalomra buzdító röplapokat terjesztett, később Tamásival együtt részt vett az Erdélyi Fiatalok egységet kereső és hirdető mozgalmában a harmincas években és szinte együtt indultak az írói pályán, de nem sokkal a II. világháború előtt mégis eltávolodtak egymástól.

Nagy István, 1968, Asztalos Sándor felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Csakhogy, még ha Nagy felnőttkori arcához hasonlítanak is a képen szereplő fiú vonásai, e két kamasz termete, öltözéke, tartása alapján legfeljebb két-három esztendő lehet köztük, s nem hét év – Tamási ekkor 17, Nagy István, a későbbi író csak 10 éves –, s ez megkérdőjelezi feltételezésünket. Akárki legyen is ez az ifjú, diáktársa-e vagy iparostanonc, Tamásinak nemcsak alkalmi, de fontos, jó cimborája lehetett, aki elkísérte a fotográfushoz, s a fényképezkedés kalandjában is társa volt.  

 – írta a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnázium negyedikes diákja élete első portréképe hátlapjára.

A Tamási Áront és Nagy Istvánt ábrázoló fénykép hátoldala (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár) 

A képeslapként postára adott fotográfia címzésére édesapja nevét kerekítette, -i nélkül: „Tekintetes Tamás Dénes földmives úrnak Farkaslaka”. A szegényparaszti életből a gimnáziumi továbbtanulás lehetőségét egy sorsfordító baleset hívta elő Tamási számára: tizenhárom évesen kíváncsiságból elsütötte rokona elöl hagyott pisztolyát, amely bal kezét, hüvelykujját roncsolta. A szülők számára hasznosabbnak mutatkozott, ha tanulni küldik a fiút. 

Tamási Áron, Székelyudvarhely, 1914. júniusa, Kováts István felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

S míg a tanulást is megtanulta előbb megbukott számtanból, aztán, mint első életrajzírója, Féja Géza fogalmazott: „Feltűnt előtte a rém, a visszahullás a faluba, és annyira nekibuzdult, hogy a negyedik tanévben már kövér betűkkel nyomták a nevét.” Meg is örökíttette büszke magát ismét 1914 júniusában, nyakkendős új kabátja hajtókáján már elért eredményei kitüntetésével. (Ma a gimnázium – korábban Baróti Szabó Dávid és Orbán Balázs alma matere is – Tamási Áron nevét viseli.) Hogy a tanulás, a barátkozás és az írás mennyire összefüggött életében, tükrözi egy kései nyilatkozata is:

A felvétel Kováts István (1881–1942) marosújvári születésű fényképész nevét dicséri, aki a műtermi portréfotók mellett a néprajz és a művelődéstörténet számára is rengeteg forrásértékű felvételt készített Erdély-szerte. Leszármazottai ma is működtetik napfényműtermét Udvarhelyen a Kossuth utca 24. szám alatt.

Kemény Aranka