Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából interjúsorozatot indít a PIMblog, amelyben a Petőfi Irodalmi Múzeum idén nyíló Jókai-kiállítása kapcsán különféle szakterületek képviselőit kérdezi a kurátor, dr. Rózsafalvi Zsuzsanna, a Kézirattár főosztályvezetője. A sorozat első részében a PIMblog vendége E. Csorba Csilla művészettörténész, a PIM tiszteletbeli főigazgatója, aki Jókai képzőművészeti munkásságával ismerteti meg az olvasót.

Jókai Mór fiatalkori önarcképe, 1843 (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Rózsafalvi Zsuzsanna: Kevéssé közismert, hogy Jókai Mór az 1840-es évek végéig festőnek készült, az 1840-es évek közepéig képezte magát, a Petőfi Irodalmi Múzeum több munkáját őrzi. Szimbolikus számomra a Hétköznapok 1846-os kézirata, melynek bal oldalán rajzok, jobb oldalán a szöveg látható. Hogyan figyelt fel a művészettörténet és az irodalomtörténet Jókai képzőművészeti pályakezdésére?

Csorba Csilla: Rendkívül érdekes Jókai ifjúkora: az 1830–40-es években képzőművészeti pályára készült, s emlékezéseiből tudjuk, hogy festő szeretett volna lenni, és nem író. Ennek az előzménye nyilván az lehetett, hogy szülei az akkori oktatási lehetőségek gazdagságát nyújtották az értelmes, okos fiatalember számára. Jókai Mór ifjúkora a magyar művészet kialakulásának idejére esik, Lyka Károly „a táblabíró világ művészetének” nevezi ezt az időszakot. Polgári körökben, ha jobb műveltséget akartak a gyerekeiknek, taníttatták zenére, nyelvekre, úszni, vívni és rajzolni. A kis Móric mindezt megkapta Komáromban, a szülői háznál, s mivel ügyességet mutatott rajzban, édesapja hitt abban, hogy e téren fog eredményeket elérni. Ez a többoldalú tehetség nem volt egyedülálló abban a korban: gondoljunk csak Kisfaludy Károlyra, vagy éppen Madách Imrére, akinél ugyanez a hármasság megjelenik a képzésében: maga Madách is dédelgetett festői vagy képzőművészeti álmokat. 

Jókai Mór: A Hétköznapok kézirata, 1846 (MNMKK PIM, Kézirattár)

Jókai Mór művészi ambícióiról és gyakorlatáról bőven olvashatunk önéletírásaiban, és a róla szóló korabeli cikkek is megemlítik ebbéli tevékenységét. A Pesti Napló Jókai-albuma külön fejezetet szentelt a festő Jókainak, majd az 1925-ben, a centenáriumra megjelent Az Est hármaskönyvében Petrovics Elek Jókai, a festő című tanulmánya járja körül e kérdést. Az író képzőművészeti munkásságával hosszú ideig senki nem foglalkozott, az érdeklődés előterébe akkor került, amikor megtalálták Jókai noteszeit, amelyekben a feljegyzései mellett rajzok is láthatók. Kampis Antal érintőlegesebben vizsgálta, részletekbe menően a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti tárának első osztályvezetője, Vayerné Zibolen Ágnes művészettörténész dolgozta fel és katalogizálta Jókai rajzolt-festett műveit 1962-ben. Az ő kutatásaikat is felhasználva 1986-ban Szíj Béla elevenítette fel Jókai képzőművészeti érdeklődésének példáit.

R. Zs.: Milyen lehetőségei voltak egy 19. századi fiatalnak a rajztanulás terén?

Cs. Cs.: A 19. század első felében még kevés iskolában volt rendszeres rajzoktatás, királyi rajziskolák működtek Pest-Budán, Erdély-szerte, a Debreceni Református Kollégiumban stb. Aki rajzolni szeretett volna, az különórák keretében tehette meg, így volt ez Komáromban is, ahol a jobb módú polgárok gyerekeiket a révkomáromi Királyi Rajz Oskolában taníttathatták. Jókai Mór ennek az iskolának volt tanulója négy éven át, Orbán Gábor óráit hetente három alkalommal látogatta, és a portré mellett építészeti rajzot is tanult. Bátyja, Károly annak örült volna, ha építész lesz. 1841-ben kapott bizonyítványt, amelyet magával vitt Pápára, ahol továbbtanult.

Jókai Mór: Malom, 1837 körül (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

R. Zs.: Milyen technikával és mit festett az ifjú Jókai?

Cs. Cs.: Ebben az időben az oktatás a portréábrázolás elsajátítására helyezte a fő hangsúlyt, nem véletlen, hogy először a kis Móric is arcképeket rajzolt különféle technikával. Ceruza- és tusrajzokat ismerünk tőle, Tóth Ferenc püspök mellképéről litográfia is készült.

Rajzai között érdekes az acélmetszetre emlékeztető, úgynevezett pontozásos (punktírozásos) technika, ami a kezdőknek nyújtott segítséget, hiszen nem kellett egy vonallal lerajzolni egy profilt vagy fejformát, hanem aprólékosan haladva lehetett a hasonlóságot elérni. Jókai a környezetéből merítette első rajzai témáját: növényekről, családtagjairól, érdekes komáromi emberekről, pl. a város főbírájáról készített ábrázolásokat.

E korai munkákat nézve megállapítható, hogy jó kézügyességgel rendelkezett, a rajzait alá is írta, miként a nagy művészek. Az 1830-as évekből ismerjük Harang és Malom című vízfestményét, illetve ceruzarajzát, de a legérdekesebbek a hozzátartozóiról, az édesanyjáról, testvéreiről, Váli Ferencről, Váli Mariról készített portrék. Édesapjáról, Jókay Józsefről is említenek egy ábrázolást, amely azonban az idők során eltűnt a szemünk elől. Az édesanyja olajportréiból melegség és szeretet árad, róla készült rajzai kis méretűek és aprólékosak.

Az 1840-es évek legvégétől a Jókai családról elvileg készülhetett volna fotográfia, ám nem valószínű, hogy ez megtörtént, így tulajdonképpen az édesanya, Jókay Józsefné Pulay Mária vonásait fia keze nyomán ismerhettük meg, ugyanígy az ifjú Jókay Károlyt és Esztert, a testvéreket.

A biedermeier korszakában a miniatűr ábrázolás igen elterjedt szokás volt: otthonok falát, komódok tetejét díszítették a kis méretű alkotások. Vándorfestők tucatjai – akiknek munkáin generációk nőttek fel –abból éltek, hogy miniatűröket készítettek, mert egyrészt viszonylag olcsó volt, másrészt kisebb helyen elfért. A nők esetében divat volt medál formájába a nyakukba akasztani szeretett családtagjuk arcképét. Jókai Mór ezt a gyakorlatot láthatta a környezetében, és ez indíthatta arra, hogy kis méretű műveket készítsen, amelyeket olajminiatűröknek nevezett.

Életrajzi regényében leírja, hogy talán azért nem lett festő, mert aki festő akart lenni, annak Bécsben kellett képeznie magát, hiszen itthon még nem volt rendszeres művészeti oktatás. Így inkább követte édesapját, és a gyorsabb érvényesülést adó jogi pályát választotta. Az írói karrier későbbi döntésének eredménye lett.

Jókai korai, az 1840-es évekből származó, kevésbé ismert nagy méretű festményén egy cigány embert örökít meg nagyon szűk képkivágásban. A reformkor idején felnövő művészgeneráció (pl. Barabás Miklós) témaválasztásában szívesen nyúlt a népélet egzotikusnak tűnő világa felé. Cigánykaravánok, sátorozások, zenész cigányok, jósnők jelennek meg a festményeken. Feltehetően Jókai személyes élménye lehetett a természetben szabadon élő, színes öltözetet viselő cigány emberrel való találkozás, de nem kizárt, hogy valamilyen előkép után dolgozott.

R. Zs.: A komáromi rajziskolát követően hogyan születnek az olajképek?

Cs. Cs.: Jókai szerint az avat valakit művésszé, ha olajjal tud festeni. Siklósi Vastag Miklós vándorművész vezette be Jókait a festészet mesterségébe. Móric – Orlai Petrics Soma szerint is – nagyon jó kolorista volt, maga készített festékeket, tudta, hogy milyen színeket lehet keverni, ügyelt arra, hogy a színek megőrizzék frissességüket. Színkezelését pl. édesanyja festett arcképén is megismerhetjük.

 Jókai Mór: Jókayné Pulay Mária portréja (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Pulay Mária a képen zöldessárga semleges háttér előtt egy fotelban ül fehér fejkötőben, és a korabeli ízlésnek megfelelően szolid, barna öltözetet visel, és szembenéz a festővel. A portré születése bizonyára nagy pillanat volt mindkettőjük életében, kicsit a szülői igyekezet megtérülése. Asztalos Etelkáról a biedermeier stílus jegyeit mutató két kis ábrázolást is ismerünk: az egyik tájkép előtt, a másik pedig semleges háttér előtt mutatja a fiatal lányt.

Jókai Mór: Asztalos Etelka, 1845 (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Váli Ferencné Jókay Esztert egy ablakot eltakaró zöld függöny előtt festette meg kékeszöld, csipkés ruhában, nyakékkel a nyakában. A karok elrajzoltak, alig férnek rá a festményre, de az arcvonások találóak lehetnek, kicsit a festőére is hasonlítanak. Jókay Károlyról is festett egy olajképet, amely ma tudomásunk szerint magántulajdonban található. E festmény maradt meg a legjobb állapotban, színei élénkek, sokat elárulnak Jókai festői kvalitásairól.

Jókai Mór: Váli Ferencné Jókai Eszter (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A magyar és a világirodalomból is számos példát hozhatunk kettős tehetségű alkotókról, akiknél a szöveg és a kép párhuzamosan „haladt”. Goethe kiválóan rajzolt, rézmetszeteket is készített, Willam Blake-et előbb ismerték mint rajzolót és rézmetszőt, Victor Hugo tintafoltokból alakított tollrajzai az írói életmű ismerete nélkül is megállják a helyüket. Kisfaludy Károly a festészetéből igyekezett megélni, őt tekintjük az első romantikus festőnknek, miközben mint író, szerkesztő, illusztrátor, irodalomszervező a korszak legnagyobbjai közé számított.

Jókai Mórról az a mondat vált ismertté (Petrovics Elek nyomán), hogy legszebb képeit azokban a leírásokban hagyta ránk, amelyeket regényeiben festett.