A Petőfi Irodalmi Múzeum fennállásának 70. évfordulóját ünneplő gyűjteményalapú kiállítássorozat részeként nyílt meg nemrég a Halálom esetén elégetendő! című tárlat. Míg az írók gyűjteményeit, gyűjtési szokásait bemutató A tárgyak társasága leginkább a Relikviatár kincseit, A halandóság törékeny arcai pedig a Fotótár íróportréit mutatta be, addig legújabb kiállításunk a PIM Kézirattárában őrzött írói naplókat állította fókuszába. A tárlat létrejöttéről és koncepciójáról kérdeztük a kurátort, dr. Borbás Andreát, a Kézirattár főmuzeológusát.

PIM: Az intézmény fennállásának 70. évfordulóját ünneplő kiállítássorozat egyik legizgalmasabb darabja a decemberben megnyílt Halálom esetén elégetendő! – Írói naplók című kiállítás. Miért éppen ezt a témát választottátok az évfordulóra, és milyen előzményei voltak a kiállításnak?

B. A.: Szerettünk volna egy olyan kiállítást, amelynek a segítségével a Kézirattár és a Médiatár gyűjteményeinek figyelemre méltó darabjait tudjuk bemutatni az írókról készült fényképek, és az írók/költők gyűjteményeire fókuszáló tárlatok után. Az itt őrzött írói naplókat megmutató kiállítás Kodolányi Judit ötlete volt, s mivel a Petőfi Irodalmi Múzeumban több olyan kolléga van, aki rendezett sajtó alá ezek közül – Cséve Anna Móricz Zsigmond, Molnár Eszter Edina Csáth Géza, Szilágyi Judit Füst Milán, Török Petra Lesznai Anna, Varga Katalin pedig Kálmán Kata naplóját –, a koncepció része lett azt is megmutatni, hogy a PIM nemcsak gyűjti és feldolgozza az írói naplókat (természetesen a kéziratos hagyatékok részeként), hanem az itt dolgozó muzeológusok, irodalomtörténészek részt vesznek a publikálásukban is.

Lesznai Anna naplója (fotó: Gál Csaba, PIM)

Szentkuthy Miklós naplója (fotó: Gál Csaba, PIM)

A kiállítás előzményének tekinthető „…az irodalmat úgyis megette a fene” című, öt naplót egybefogó kötet, amely a „Maradni szégyen, veszni borzalom” – Magyar írók az első világháborúban című kiállítás kísérőkiadványaként jelent meg. Amikor ehhez a kötethez feltérképeztük a Kézirattár gyűjteményét, és láttuk, hogy mennyire sok és sokféle napló került be a múzeumba, már gondoltunk rá, hogy jó volna ezekből minél többet bemutatni. Az elmúlt években ráadásul bekerültek a múzeumba olyan hagyatékok is, amelyek részeként a szerző hangrögzítésen alapuló naplót hagyott az utókorra: Kányádi Sándor és Polcz Alaine hangosnaplói mellett őrizzük Tandori Dezsőét is, amelyen aligha meglepő módon verebei csiripelése is hallatszik.

Vonatbelső a kiállításban (fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

PIM: Milyen szempontok alapján alakítottátok ki a kiállítás koncepcióját, mi befolyásolta a látványvilágot?

B. A.: A látványt illetően fontosnak tartottuk, hogy nagy teret kapjon az írás, az íráskép, s azok a hordozók is, amelyek a naplószövegeket őrzik – azaz szerettük volna láthatóvá tenni, ki hogyan és mire/mibe írt (tintával, ceruzával vagy írógéppel, rendezetten vagy nehezen olvashatóan). Célunk volt az is, hogy a rendelkezésünkre álló mindhárom terem markáns látványvilágot kapjon. Így a kiállítás első terének vizualitását az írásképek különbözősége és a naplófüzetek sokfélesége (de olykor épp egyformasága) uralja. Többek között bemutatunk a szerzőik által szépnek, vagy épp csúnyának tartott füzeteket, és egy olyan füzettípust is, ami majdnem minden hagyatékban megtalálható. A második terem témája az útinapló, így adódott, hogy ott egy vonatfülke kerüljön a középpontba, ablakában egy vetítéssel, amely útinaplórészleteket és utazásokon készült fényképeket villant fel az elsuhanó tájban, miközben Polcz Alaine egy intercityn készült hangosnaplójába és Kányádi Sándor útinaplójába is belehallgathatunk. A vetítés Tóth Szabina munkája.

Különleges naplók egy lakásenteriőrben (fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

A harmadik terem további naplótípusokat mutat be: így háztartási, álom-, baba- és olvasónaplókat. Molnár Eszter Edina ötlete volt, hogy ezeket a „különleges naplókat” egy stilizált otthonenteriőrben helyezzük el: a háztartási naplókat a konyhában, a babanaplókat a hálószobában, ahol a párnákon álomnaplórészletek olvashatók. A nappaliban elhelyezett televízió képernyőjén kortárs írók (Bartis Attila, Kemény István, Végel László és Orosz István) vallanak saját naplóikról, naplóírási szokásaikról, vagy épp édesapjuk naplójáról.

Csáth Géza gyerekkori naplói (fotó: Gál Csaba, PIM)

PIM: Milyen naplóíró szokásokat mutat be a kiállítás? Miért éppen ezeket emeltétek ki?

B. A.: Inkább azt mondanám, hogy különböző naplóírói attitűdöket mutatunk be, a PIM gyűjteményéből kiindulva. Rendkívül szerencsés adottság volt, hogy a magyar irodalom legendás naplóírói közül Csáth Géza, Fodor András, Füst Milán, Lesznai Anna, Móricz Zsigmond, Cs. Szabó László és Szentkuthy Miklós hagyatékát is őrzi a múzeum. Ráadásul Illyés Mária és Kodolányi Judit jóvoltából bevehettük a kiállításba a szintén rendkívül jelentős naplóírói hagyatékot létrehozó Illyés Gyula naplóit is.

Írói naplók a PIM gyűjteményében (fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

Csáth Géza, Móricz Zsigmond és Illyés Gyula naplóírói szokásait kisfilmek segítségével úgy mutatja be a kiállítás, hogy a szerzők naplóírásról vallott sorait egy-egy színművész olvassa fel, miközben beletekinthetünk magukba a naplókba is. Füst Milán, Lesznai Anna és Szentkuthy Miklós naplóírói szokásairól Szilágyi Judit, Török Petra és Hegyi Katalin beszélnek, s az ő mondandójukhoz is készültek az írók naplóit kívülről-belülről bemutató kisfilmek, melyeket Tóth Szabina és Király Pál készítettek. A videókban a látogató többféle naplóírói attitűddel ismerkedhet meg: a külső világ történéseire, vagy éppen ellenkezőleg, a belső, lelki eseményekre koncentráló szerzőével, de találkozhat persze a műhelynaplót vezető íróéval is.

Füst Milán naplói (fotó: Gál Csaba, PIM)

PIM: A kiállításban szereplő naplók közül melyik számodra a legérdekesebb? Az előzetes kutatás során voltak nagy felfedezéseid?

B. A.: Igen, az anyaggyűjtés során fedeztem fel Barsy Kail Irma naplóját, akinek a sorai mindig magukkal ragadtak, például az 1943. január 1-jén írottak:

Annyira friss, lendületes, akár 2025. január elsején is írhatta volna ezt.

Napló és történelem (fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

PIM: Hogyan változott a naplókról, különösen az írói naplókról való felfogás az irodalomtudományban és a muzeológiában?

B. A.: Az elmúlt évtizedekben a napló a posztmodern paradigmaváltásának következtében átmeneti műfajból önálló elbeszélő műfajjá lépett elő, a személyiség belső történetének, önkifejezésének és elbeszélésének művészi formájává. A magyar irodalomban a napló rangjának emelkedésében Széchenyi István naplójának 1925 és 1939 között történt közzététele fontos mozzanat volt. Míg a 19. század végén és a 20. század elején az irodalomtörténészek elsősorban életrajzi és történeti forrásként tekintettek a naplókra, az utóbbi évtizedekben jellemzően nagyobb hangsúly esik a napló, s az adott szerző egyéb műveinek intertextuális kapcsolatára.

Naplóíró írók (fotó: Birtalan Zsolt, PIM)

PIM: Végül: miért ajánlod a kiállítást az olvasóknak?

B. A.: Számomra egy-egy hagyatékban mindig is az egodokumentumok voltak a legérdekesebbek, tehát az írók levelei és naplói. Mindig is lenyűgözött, hogy például ugyanazt az eseményt hányféleképpen látják különböző emberek. A kiállításban néhány történelmi eseményt is bemutatunk írói naplóbejegyzések alapján, például az első világháború kitörését, Teleki Pál öngyilkosságát, az 1956-os forradalmat, a rendszerváltást. Szerintem a kiállítás legérdekesebb megtapasztalása, ahogy ezekben az írói bejegyzésekben a történelem magántörténelemmé válik.

Személyes naplóbejegyzések (fotó: Birtalan Zsolt, PIM)