A Petőfi Irodalmi Múzeum HERO / Heritage of Romanticism címmel rendezett kétnapos nemzetközi konferenciát  névadója születésének bicentenáriumi évében. Az évforduló alkalmából összegyűlt hazai és külföldi kutatók előadásai az első napon a Szerepek, a Heroizmus és a Kultuszok fogalmi hálója, míg a második napon a jóval sejtelmesebb Rezonanciák és Vándorlás szavak köré szerveződtek. Nagy Hilda ezúttal a második nap programjáról számol be konferenciaismertetőjének záró részében.

Heideloff: Liszt Ferenc portréja, acélmetszet, (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A konferencia második napja a Rezonanciák szekcióval nyílt, Lajosi Krisztina előadásával, aki Joep Leerssenhez hasonlóan szintén az Amszterdami Egyetem oktatója. A Romantikus rezonanciák és a nacionalizmus című prezentáció egy, a korábban elhangzott előadásokban kevésbé érintett témakört hozott be az értelmezési mezőbe: a nemzet, nemzeti identitás kialakulásának több példája után ezúttal a zene általi meghatározottság került előtérbe. Lajosi szerint a kozmopolitizmus és a nacionalizmus egyaránt fontosak voltak a romantikus hős számára. Az előadás keretén belül a zenészre mint romantikus szerzőre hozott példát Liszt Chopin-értelmezésén keresztül. Meglátása szerint ezt az életrajzot nem az adatok pontossága miatt fontos olvasni, sokkal inkább azért, mert kultúrtörténeti szempontból jelentős kordokumentum. Liszt a nemzeti kultúrát nem elszigeteltként ábrázolta, sokkal inkább a transznacionális narratíva fedezhető fel benne.

Veszprémi Nóra az osztrák–magyar nemzeti múzeumok művészhőseit mutatta be. Kiemelte, hogy napjaink művészeti múzeumai a 19. század produktumai, a nemzet fontos elemei. Az előadás során a Krakkói Nemzeti Múzeum (Henryk Siemiradzki, Jan Matejko), valamint a Magyar Nemzeti Múzeum jelentős alkotóinak (Munkácsy Mihály, Zichy Mihály, Markó Károly) szerepét, múzeumban megalkotott imázsát hasonlította össze. Legfontosabb tanulságként elmondható, hogy ezeknek a művészeknek nemzetiségtől függetlenül nemcsak otthon, hanem külföldön is pozicionálniuk kellett magukat, e kettő pedig korántsem fedte egymást, ugyanakkor politikai vonzattal is rendelkezett.

Robert Burns domborított arcképe a Poetical works of Robert Burns című kiadvány (London: Chambers, 1907) címlapján (PIM Könyvtár)

Varga Zsuzsanna előadása fókuszában, szorosan kapcsolódva a már elhangzottakhoz, a szerzői kultuszteremtés állt, skót (Walter Scott, Robert Burns) és magyar (Jókai, Petőfi) példák vizsgálatán keresztül. Scott esete kifejezetten érdekes és egyedi ebben a kontextusban, hiszen még a szerző életében elkezdődött az emlékezés folyamata, így nem meglepő, hogy alig pár nappal a halálát követően felavatták az emlékházát. További kuriózumként említhető a digitális bölcsészet területéhez kötődő Palimpsest-projekt: az applikáció a helyek és a szövegek megelevenedését, jelentéssel való kitöltését kínálja, egy adott helyszínre rákeresve az ahhoz kapcsolódó idézetek tűnnek elő. Varga Zsuzsanna a 21. század adottságai felől gondolta újra a fogalmakat, és gondolta át ennek a magyar vonatkozásban még kevésbé kiaknázott területnek a lehetőségeit.

Barabás Miklós: Petőfi Sándor, litográfia,1848 (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Hites Sándor szekciózáró előadása magát a világirodalmat értelmezte a hőskultusz kontextusában Goethe és Thomas Carlyle levelezéséből, utóbbi szövegeiből kiindulva, azokat összehasonlítva. Carlyle személye a konferencia témáját tekintve elkerülhetetlen, hiszen ő az egyik alapmű szerzője: a Hősökről című kötet magyar nyelven először 1900-ban jelent meg. Míg Marijan Dović előadásában a hősök és a szentek közti hasonlóság vált láthatóvá, addig Hitesnél a katonai mintázat rajzolódott ki: a világ bölcsesség általi meghódítása, amelyben Goethének és a német gondolkodóknak jelentős szerep jutott.

Petőfi Sándor utazóládája (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A konferencia utolsó szekciójában, amely a Vándorlás fogalma köré építkezett, a téma sokféle megközelítését lehetetett végigkövetni. A négy előadás során nemcsak a Petőfi-kutatás szempontjából értékes meglátások hangzottak el, de a kortárs múzeumok interaktív és egyben inspiráló lehetőségeire is hallhattak jó gyakorlatokat a résztvevők. Nicola J. Watson hat ikonikus tárgyat/helyet (Osszián terme, Mauchline-kötés, Rousseau csapóajtója, Byron autogramja, Alfieri sírja, valamint Shakespeare széke) mutatott be a romantika korából. Ismertette a RÊVE-projektet: a romantikus Európát centrumba helyező virtuális kiállítást (a közreműködők között a szekció másik előadója, Asztalos Emese is szerepel). A tárgyak megközelítésében, a kiállítás megértésében a myriorama kártyajáték működésmódjának felelevenítése segített: ennek különlegessége, hogy olyan darabokból áll, amelyeket nemcsak egyféleképpen lehet egymás mellé helyezni, hanem több táj is kirakható belőlük. Ennek logikáját követve a romantikus tárgyak összekapcsolásából többféle történet létrehozása lehetséges. A bemutatott helyszínek egyben turisztikai látványosságként is funkcionálnak mind a mai napig, azaz a romantikus Európa iránti érdeklődés továbbra is élőként detektálható. Az előadó fontos megállapítást fogalmazott meg Erdélyi János utazóládájának története nyomán: a földrajzi elmozdításban benne rejlik a tárgyak jelentésének megváltozása, ugyanakkor az újraelbeszélés kényszere is.

Asztalos Emese előadást tart a konferencia Vándorlás című szekciójában (fotó: Gál Csaba, PIM)

Ezt követően Ruttkay Veronika Petőfi és Burns rendhagyó komparatisztikai vizsgálatát prezentálta. Hites Sándor előadása kiváló alapot biztosított hozzá, hiszen Carlyle modelljére támaszkodva értelmezte Burns alakját. A „skót Petőfi” és a „magyar Burns” előfordulásainak több szöveghelyére mutatott rá, amelyből kiderül, hogy sok esetben az emlékezés hogyan csatolt más külföldi szerzőt a hasonló helyére. A külföldi szerzőkhöz való hasonlítás nem tekinthető unikálisnak Petőfi vonatkozásában, hiszen ez a szokás megfigyelhető más költőknél, íróknál is, sőt ez a hagyomány még a 20. században is tetten érthető. Ennek létjogosultságát már Arany is megkérdőjelezi, aki a külföldi visszaigazolás szükségességéhez kapcsolódva felveti, hogy vajon jobban ismerik-e Burnst itthon, mint Petőfit.

Petőfi Sándor: A XIX. század költői, 1847 (PIM, Kézirattár)

 A korábban a RÊVE-projekt közreműködőjeként említett Asztalos Emese ugyancsak nemzetközi kontextusban értekezett Petőfiről, kitérve nemzeti hősünk európai kortársaira is. A zenei pillérekre támaszkodó előadásából kiderült az is, hogy Nietzsche dalt komponált Petőfi műveire, de Liszt Ferenc A magyarok istene című munkája is Petőfi kéziratát használta fel. A külföldi vendégeknek talán kevésbé volt tudomásuk arról, hogy nemzeti költőnk versei „népdalokká váltak” (pl. Ereszkedik le a felhő).

Kalla Zsuzsa, Török Petra és Wolfgang Müller-Funk a közönség soraiban (fotó: Gál Csaba, PIM)

Végül Dobromiła Jankowska szekció- és konferenciazáró előadása kiváló példát szolgáltatott arra, hogyan lehet nemcsak időszaki tárlatot, hanem múzeumot építeni mindössze néhány romantikus műtárgyból, és azokat a 21. századi látogatók számára, főként a fiatalabb korosztályra fókuszálva, vonzóvá, átélhetővé és élvezhetővé tenni. A wrocławi Pan Tadeusz Múzeum kétségkívül meggyőző példa minderre, ráadásul a többnyelvű tárlat turisztikai szempontból is a város értékes pontjává tudott válni néhány éven belül. A Múzeum nem annyira a tárgyakat, sokkal inkább az elbeszélést helyezi a fókuszba.

A két napon át tartó intenzív szakmai tanácskozás lehetőséget biztosított arra, hogy nemcsak irodalom- vagy kultúrtörténeti szempontból tanuljanak egymástól a szakmabeliek vagy a terület iránt érdeklődők, hanem egyszersmind kontaktzónát teremtett a magyar és külföldi meghívottak között, hogy a rendelkezésre álló tudásanyagot hogyan lehet 21. századi módszerekkel vizuálisan is izgalmassá, széles körben elérhetővé tenni.

Nagy Hilda