A Károlyi-palota jótékony szülötte – Gróf Károlyi Erzsébet, Iszkaszentgyörgy és Buják úrnője
A palota titkai IX.
Komáromi Csaba, a Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb palotatörténeti kiállításának (Egy ország közepe – A Károlyi-ház) kurátora a Károlyi-palota titkait kutató sorozatában ezúttal Károlyi Erzsébet fordulatos élettörténetébe vezeti be az olvasót. Károlyi György hatodik unokájának – öccséhez, Károlyi Mihályhoz hasonlóan – nemcsak főúri pompa és mesés gazdagság, de kitaszítottság és nélkülözés is osztályrészül jutott. 70 éve bekövetkezett halála óta hazájától távol várja, hogy szeretett férje mellett, az iszkaszentgyörgyi grófi kriptában lelje meg örök nyugalmát.
Nagykárolyi gróf Károlyi Erzsébet, 1897 (MNM)
Éppen 152 évvel ezelőtt, 1872. május 17-én született meg a palotaátalakító Károlyi György hatodik unokája – ám az első, aki nagyapja palotájában látta meg a napvilágot. Apja a gróf legidősebb fia, a később a palotát is öröklő Gyula, anyja pedig az apa unokatestvérének, a Károlyi család fóti ágából származó Edének leánya, Georgina.
Károlyi Gyula és Károlyi Georgina, 1876 körül (MNM)
Erzsébetnek minden esélye megvolt, hogy gondtalan, kiegyensúlyozott gyermekkor adassék számára, ám ez mégsem így alakult. Nem sokkal azután, hogy öccse, Mihály is megszületett 1875-ben (szintén a palotában), édesanyjuk súlyos beteg lett, s bár a család mindent megpróbált megmentése érdekében, a grófné 1877-ben a tüdőgümőkór áldozata lett, s a fóti családi kriptában helyezték örök nyugalomra.
Károlyi Erzsébet és Károlyi Mihály, 1882 (MNM)
A családfő a két kisgyermeket lényegében fóti nagyanyjukkal (Károlyi Ede, majd ennek halála után Károlyi Sándor nejével), Kornis Klarisszával neveltette fel. (Ő maga később újraházasodott Pálffy Geraldine-nal, tőle született Erzsébet és Mihály négy féltestvére.) A szigorú és bigottan vallásos Kornis nagymama mellett nem lehetett könnyű élete a testvérpárnak, ugyanakkor az „aranyketrec” nyolcvanezer kötetes könyvtárával, háromszáz holdas parkjával és a tavával olyan „splendid isolationt” biztosított számára, amelyről még ma is csak álmodhatnak a gyerekek.
Károlyi Erzsébet, 1890 körül (MNM)
Eladósorba érve a grófnő szerelmes lett a fehérvárcsurgói birtok szomszédságában lévő iszkaszentgyörgyi uradalom fiatal tulajdonosába, az ősi bajor főnemesi családból származó Pappenheim Siegfried grófba. A házasság 1903. január 15-én köttetett meg, Erzsébet ekkor már szinte vénkisasszony, 30 éves is elmúlt. Az ország egyik legnagyobb hozományának várományosaként jobbnál jobb kérők egész sorát kellett kikosaraznia, hogy végül nagy nehezen szíve választottjához mehessen hozzá. A frigy kerékkötője alapvetően a két nagyanyja volt: sem Klarissza, sem Károlyi Györgyné Zichy Karolina (aki súlyos betegsége miatt nem tudott részt venni az esküvőn, s utána nem sokkal el is hunyt) nem szívelhette Siegfried grófot, aki ugyan édesanyja, gróf Bajzáth Valéria által magyar anyanyelvvel rendelkezett, ám a törzsökös Károlyiak szemében idegen származásúnak bélyegződött. Az is problémát jelentett, hogy a gróf nem rendelkezett kellően nagyszámú előkelő származású ősanyával. A frigybe való beleegyezést végül Erzsébet öccse, Károlyi Mihály járta ki nővérének a nagymamáknál.
Menton, 1903, képeslap (www.ebay.com)
Az esküvőt szokatlan módon nem az országban, hanem a Károlyi család egyik kedvelt európai nyaralóhelyén, a francia Riviérán, Mentonban, egy kis kápolnában tartották. Az előző nap még Lónyay Elemérné Stefánia hercegnő, Rudolf trónörökös özvegye is tiszteletét tette a mátkapárnál. Az Alkotmány napilap tudósítója az esküvő előtti napon így bizonygatja, hogy mennyire illenek egymáshoz a fiatalok:
„A pár közös ősei közé számíthatja Hódító Vilmost, Anglia királyát, Nagy Károly császárt, Szent Margit skót királynét, Szent Róbert francia királyt és Árpádházi Szent Erzsébet magyar királyleányt, és őseik sorozata ott vész el, ahol a történelem dicső valóságát a rege tündéri költészete váltja fel."
Az iszkaszentgyörgyi Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély, képeslap, 1930-as évek (www.feol.hu)
A grófi pár az iszkaszentgyörgyi (korábban Amadé–Bajzáth-)kastélyban telepedett le. A következő évben, alapvetően Erzsébet hozományából, nagyszabású építkezésbe fogtak. A barokk eredetű kastély egyik mellékszárnyát elbontották, s helyébe Gabriel Seidl neves müncheni építész – Siegfried sugallta – tervei alapján hatalmas költséggel új szárnyat építtettek neobarokk stílusban.
A kastély neobarokk szárnya, 1920-as évek, képeslap (PIM Kézirattár, Várkonyi Nándor-hagyaték)
S majd ugyanannyit költöttek a hazánkban egyedülálló, angol típusú „formal garden”, azaz a látképet előnyben részesítő, többteraszos, fákkal és szobrokkal, mellvéddel, támfalakkal erősített park kialakítására, újonnan szabott úthálózattal.
Az iszkaszentgyörgyi „formal garden”, 1940-es évek eleje (MÉM-MDK, Tervtár, 29946 ltsz.)
Az iszkaszentgyörgyi kastély madártávlatból
A kertben a következő szobrok voltak láthatók: Galba és Vitellius római császárok márvány mellszobrai, lejjebb középen Tiberis folyamisten márványszobra, még lejjebb Apolló és Diana, valamint árkádos pavilonban II. Jakab angol király, az istálló fülkéjében Agrippina császárné szobra, az épületben pedig Dionüszosz türannosz bronzfeje, illetve bronz Herkules-szobor.
A Károlyi–Pappenheim kettős címer az iszkaszentgyörgyi uradalmi magtáron (www.kozterkep.hu)
A boldog házasság gyümölcseként négy gyermekkel bővült a család: Sybill/Szilvia 1903-ban, Alexander/Sándor 1905-ben, Dorothea/Dorottya 1908-ban, Georg/György pedig 1909-ben született.
A fiatal szülők a gyarapodó családdal, főleg az őszi vadászidényben, rendszeresen keresték fel Erzsébet apjától örökölt, Nógrád vármegyei birtokát, Bujákot. A birtokhoz tartozó várhegy alatt az 1910-ben emelt, bajor típusú, de magyaros architektúrával kevert vadászházukban laktak, amelyhez mintegy 3000 hektáros vadászterület tartozott.
A bujáki vadászház, képeslap, 1920-as évek
A grófnő mint a főnemesi réteg, de különösen mint a Károlyi család tagja – hagyományosan – fontos karitatív tevékenységet is folytatott: ő volt az 1852-ben alapított Első Pesti Bölcsőde Egylet elnöknője; a tisztséget egyébként Klarissza nagyanyjától „örökölte”.
„Az egyesületnek tabáni bölcsődéjében naponként nyolcvan-száz, a józsefvárosi bölcsődéjében naponként százhúsz-százötven kis gyermeket gondoztak. A bölcsődékbe azoknak a szegény szülőknek a gyermekeit veszik föl, kik reggeltől estig munkába járnak. Korán reggel beadják gyermekeiket, és este, mikor munkából hazamennek, elviszik őket. Gyermekeket pólyás koruktól ötéves korukig vesznek föl, éspedig valláskülönbség nélkül"
– tudósít a Soproni Napló 1911-ben. E tisztsége folytán a Károlyi-palota nemcsak az egyesület éves közgyűléseinek volt helyszíne éveken át, hanem két különleges eseménynek is otthont adott.
Erzsébet 1910. december 11–13. között nagy tömeget vonzó babakiállítást és -vásárt rendezett szülőhelyén, öccse palotájában. Igaz, magán az eseményen betegség miatt nem tudott részt venni, ezért mostohaanyja, Pálffy Geraldine és saját férje mentette ki a kiállítást megnyitó főhercegi pár, Auguszta és József előtt. A kiállításon többnyire arisztokrata hölgyek által készített, különböző stílusú, nemzetiségű és öltözetű babákat láthatott a közönség, többek között Erzsébet versenyen kívüli müncheni és brüsszeli divatú babáit, illetve Mária Valéria főhercegnő anyjától, Erzsébet királynétól kapott szőke hajú babáját is meg lehetett csodálni.
„Hogy ezt a sikert el lehessen érni, ahhoz nem elegendő valamely bizottság, egyesület, társaság, akármily szeretetre méltók is a tagjai, ahhoz több, vagy talán kevesebb kell: egy ember, aki egész lelkével fölkarolja az eszmét, és vonzó lényének bájos idealizmusát beleönti az egész társadalomba. Ezt a szerepet ezúttal Pappenheim grófné töltötte be, aki valóban nem ismert fáradságot, aki megszerezte az eszmének a királyi családot, az arisztokráciát és polgárságot egyaránt, aki otthont adott a bábuinak, mégpedig a legelőkelőbbet, ami Budapesten található, és szinte kitúrta kedvükért kényelméből a grófi családot, melynek különben valamennyi hölgytagját áthatotta a fiatal grófné lelkesedése és buzgalma"
– írja a Budapesti Hírlap 1910. december 10-i száma.
A másik esemény 1912. május 17–18-án egy jótékonysági gardenparti volt a szegény sorsúak ingyenes ápolása javára, mely szintén az egyesület szervezésében zajlott, és szintén Auguszta főhercegnő nyitotta meg a Mihály gróf szándékai szerint ekkor már lebontásra ítélt palota kertjében. Kézműves kirakodóvásárt, kis sátrakban művelődési kiállításokat, színpadokon pedig művészi előadásokat láthatott a közönség – utóbbiakat Nagy Endre színigazgató, a neves konferanszié rendezte.
A Vasárnapi Ujság 1912/21-es számának képes beszámolója a gardenpartiról
E két esemény azért is volt különleges, mert a pesti polgárság most először – s hosszabb ideig utoljára – láthatta belülről a meghívás nélkül megközelíthetetlen palota ékességeit és élvezhette a Károlyi-kert jó levegőjét.
A pesti Károlyi-kert a palota erkélyéről, képeslap, 1912 (FSZEK)
Erzsébet volt az, aki az öccse ellen folyó, 1920-ban kezdődő és évekig elhúzódó ún. Károlyi-per alatt szemmel tudta tartani a belvárosi Károlyi-palotát, amelyben a nemzetségi vagyont elzárva tartották, s amelynek felügyeletére zárgondnokot neveztek ki. Segített a gyermekeik, ruháik, később vagyontárgyaik (ékszerek, festmények) külföldre juttatásában, eljárt a tárgyalásokra (Károlyi Mihály külföldről védekezhetett), s levelek útján rendszeresen értesítette öccsét a fejleményekről. Egyébként is mindenről, élete és vagyonuk sorsának majd’ minden momentumáról, a magyarországi hétköznapokról évtizedeken át értesítette őt. Egymás közti levélváltásuk több száz darabra tehető, s tükrözi a két testvér mindenféle viszontagságon átívelő, egymáshoz való, sírig tartó, rendkívüli hűségét.
A Pappenheim család által közösen aláírt képeslapja a gyerekek egykori nevelőjének, Várkonyi Nándornak, 1927 (PIM Kézirattár, Várkonyi Nándor-hagyaték)
A Pappenheim család e nem veszélytelen kapcsolattartás következményeként elszigetelődött, az osztályát megtagadó gróf nővérét és annak családját voltaképpen kiutálták a pesti társasági életből.
Siegfried gróf 1936-ban bekövetkező halála hatalmas törést jelentett a család számára. A nagy könyvtárral rendelkező, inkább a szellemi kihívásokat kedvelő, ám a gazdálkodásban talán kevésbé jeleskedő gróf halála évében özvegye – a nagyobb adósságok elkerülése céljából – megvált a bujáki uradalomtól, sőt a község melletti kiskérpusztai, 1910-ben feltárt és gyermekeiről elnevezett szénbányák bányászati jogát is eladta a Pázmány Péter Tudományegyetemnek a vadászházzal együtt. Mégis elmondható, hogy több mint 11 000 katasztrális holdat kitevő földvagyonával a leggazdagabb magánbirtokosok közé tartozott még az 1930-as években is.
Pappenheim Dorottya és Schönborn-Wiesentheid Kelemen gróf esküvői képe, csoportkép az iszkaszentgyörgyi kastély előtt, 1933. április 20. (Az első sorban balról a harmadik Erzsébet grófnő; www.geni.com)
De a család megbecsültsége továbbra sem javult, az antanthatalmakkal a háborús nyomás hatására egyre nyíltabban szimpatizáló arisztokrata köröknél inkább visszás volt a német eredet. A kataklizma hatására 1944 végén a család otthagyta a szentgyörgyi kastélyt, a grófnő Dorottya lánya mellett, először Bayrischzellben, majd Münchenben lelt menedékre. Fordult a kocka: amikor Károlyi Mihály 1946-ban hazatért Magyarországra, ő küldetett segélycsomagokat az alapvető élelmiszerek hiányától is szenvedő nővérének, s feleségével együtt próbáltak az itthon maradt vagyontárgyakból eljuttatni néhányat – kevés sikerrel. Hívták haza, de Erzsébet az egyre fokozódó betegségei és rendkívül beszűkülő lehetőségei miatt nem vállalkozott az útra, igazából nem volt hová mennie. Károlyi második emigrációjával pedig minden további hazatérési lehetőség megszűnt.
1952. szeptember 29-én így írt öccsének:
És azután sokat gondolok a múltra, mint maga is, Mingukám. Ez legjobb »szórakozásom«. Különös, hogy mind élesebben, részletesebben emlékszem az elmúlt dolgokra, emberekre, eseményekre. Jó is, helyes ezekre az elmúlt idők fölött meditálni. Régi cselekedeteink fölött ítélkezni! Bizon sok mulasztás, hibára bukkanok a magam életében. Túl jó dolgom volt, túl könnyű volt mindnyájunk élete, kik a »gazdagok« köréhez tartoztunk, sok kötelességet elhanyagoltunk, csupa lustaság vagy felületesség befolyása alatt. Most aztán megjött az önvizsgálat, önbelátás ideje, és hálásak lehetünk, hogy a Mindenható időt ad nekünk erre! Én mindenesetre sok mindent másképp tennék, ha újrakezdhetném! De hát erre nincsen már alkalom. Legalább az öregség nyavalyáit, kínlódásait, engesztelésül iparkodom türelemmel, megadással elviselni! És néha-néha jót is lehet még másnak tenni – most is. Erre kell törekedni.
Az idős Erzsébet grófnő, 1940-es évek eleje (www.facebook.com)
Március 21-én volt 70 esztendeje, hogy Erzsébet grófnő visszaadta lelkét teremtőjének. Egy müncheni köztemetőben várja a lehetőséget, hogy férje oldalán, az iszkaszentgyörgyi grófi kriptában lelje meg örök nyugalmát.
Komáromi Csaba
