A Károlyi-palota halottai 1.
A palota titkai X.
Bár intézményünk főépületének története több mint háromszáz évre nyúlik vissza, mégis kevés olyan nevezetes halottja van, aki e falak között halt meg. Persze ne feledjük, hogy a Károlyi-kert és a palotaudvar területén a régészek egy Árpád-kori temető maradványait tárták fel az 1940-es években, illetve azt se, hogy a 20. században többször használták ideiglenes temetkezőhelyként a területet, ahogy az a főváros számos más pontjáról is elmondható.
Komáromi Csaba palotatörténeti sorozatának legújabb darabjában, a halottak napja alkalmából írt kétrészes blogbejegyzésében a Károlyi-palota neves halottairól emlékezik meg.
A míg lassanként, eleink erkölcsi kiveszvén,
Drága szabadságunk majd temetőre jutand! –
Ó egek! érces egek! mért szánakodásra nem indul
Ennyi csapás után mennykövező kezetek?
Tétova tévelygünk született földünknek ölében,
S mint jövevények, ezer bajra kitéve nyögünk! –
Ah! de hová tévedsz?
Batsányi János: Gróf Andrássy Mária kisasszony halálára, 1788
A palota első főúri birtokosainak nem ez volt fő életterük, ezért értelemszerűen nem itt, még csak nem is Pesten élték életük utolsó pillanatait: Patachich Gábor kalocsai érsek Bécsben (+1745), Barkóczy Ferenc esztergomi érsek a pozsonyi palotájában (+1765), Károlyi Antal és felesége, Harruckern Jozefa, valamint fiuk, József, illetve annak felesége, Waldstein-Wartenberg Erzsébet szintén Bécsben hunytak el. Ám József legkisebb fiát, a palotát állandó családi lakhellyé alakító Györgyöt itt érte a vég; de előbb emlékezzünk meg az ő időszaka alatt a palotához köthető halálesetekről.
Kapy Amália (1801 – Pest, 1833)
Kapivári Kapy Amália középnemesi családból származott, a kisterenyei birtokos, később Krassó vármegyei főispán, losonczi Gyürky Pál második felesége volt. Férjének négy leánygyermeket szült. (Egyikük, Amália, Madách Imre fiatalkori szerelme lett később.) A gazdag és ünnepelt szépség tragikus halálának körülményeiről a főnemesi származású író(nő), Vay Sándor/Sarolta számolt be először a Pesti Hírlap hasábjain 1901-ben:
„Egy bolondos, víg farsang bolondos víg keringője aztán elvitte a bűbájosan szép, életvidor asszonyt. Rideg télen rózsaerdő borította a legszebb, elhervadt rózsa koporsóját, amelyet elvittek a sötét, komor családi sírboltba. Oda, ahol nincs fény, nincs pompa, nincs vidámság többé.”
Majd ugyanerről bővebben Ősökről – unokáknak című, 1908-as könyvében így írt:
„Kapy Amália, legszebb asszonya a társaságnak a maga idejében. Kapy Amália olyan fényt űzött, hogy pesti lakásukon minden évben újrabútoroztatta a szobákat, és egy pár cipőt egyszernél többet sohasem húzott a lábára.
A szép asszonynak még a halála is romantikus volt. Gróf Károlyi Györgyéknél egy bálon a fiatal házigazdával táncolt éppen, mikor szívszélhűdést kapott, és báli zsivajban, a Lanner ábrándos Schönbrunnerjának a hangjainál, lehelte ki a lelkét. Akik látták, azt mondják, olyan volt, mint egy letört fehér rózsa. Az ajkán egyetlen vércsöpp remegett, mint a hervadó rózsán az alkonyég bíborszínű sugára.”
Állítólag túl szorosra volt véve halcsontfűzője, s ez okozhatta a szívrohamot vagy – a gyászjelentés szerint – a gutaütést 1833. október 29. első órájában. Az eseményről Széchenyi István Naplója is említést tesz: a grófot az eset igencsak felkavarta. A gyászoló férj pár év múlva újranősült, immár harmadjára, ekkor gróf Vay Erzsébet lett a felesége.
Vásárhelyi Pál (Szepesolaszi, 1795 – Buda, 1846)
Vásárhelyi Pál (Barabás Miklós litográfiája, 1846, MNMKK MNM)
A Tiszavölgyi Társulat Széchenyi István mint a közlekedésért felelős királyi biztos kezdeményezésére, Károlyi György elnökletével alakult meg 1846 januárjában a Károlyi-palotában. (Korábban Károlyi mint Békés vármegye főispánja a Körösszabályozási Társulat elnökeként is tevékenykedett.) Az új társaság célja a Tisza és mellékfolyóinak hajózhatóvá tétele, árvízmentesítése és új termőföldek kialakítása volt.
A Tiszavölgyi Társulat ülése a Károlyi-palotában
A munkálatok vezető mérnökének a grófok akadémiai tagtársát, Vásárhelyi Pált kérték föl, aki addigra már több nagyszabású folyószabályozási és -rendezési munkát irányított, például a szintén Széchenyi kezdeményezte al-dunai Vaskapu környékének biztonságossá tételét. 1841-től központi hajózási felügyelőként már mindenféle vízi munkálatokat irányított szerte az országban. A Társulat 1846. április 18-i választmányi ülését szintén az elnök lakhelyén, a Károlyi-palotában tartották. Vásárhelyi itt mutatta be már fél éve elkezdett Tisza-szabályozási alapkoncepcióját. Vita kerekedett a grandiózus, sok kanyarulat átvágását kezdeményező, így a folyó megfelelő esését biztosító terv, valamint a kevesebb kanyarulatot megsemmisítő és így hosszabb folyót, nagyobb ártereket hagyó, ám olcsóbb terv támogatói között. A tagok végül ez utóbbit, a József nádor által felkért Pietro Paleocapa olasz vízmérnök tervét szavazták meg, s feltehetően a szavazás eredménye tett végzetes hatást Vásárhelyire.
Megölitek a Tiszát!
– kiáltotta térképpel a kezében, rosszul lett, és szívrohamot kapott. Délelőtt 11 óra volt ekkor. Hiába kapott orvosi segítséget az 51 éves, négygyermekes családapa este 11 órakor budai otthonában elhunyt. Nagy műve, a Tisza szabályozása még abban az évben megkezdődött, de csak a század végén vált valósággá – végül az ő tervei nagy részének figyelembevételével: a Tisza 1419 km helyett mindössze 966 km hosszú lett, és közel húszezer négyzetkilométernyi terület mentesült a további áradásoktól.
Vörösmarty Mihály, az ország ekkor legnagyobbnak tartott költője így búcsúztatja a mérnököt Vásárhelyi Pál sírkövére (1847) című versében:
Hallom-e még zúgásaidat, Tisza féktelen árja!
Látom-e, zöld koszorús róna, virányaidat?
Eljön-e a délbáb tündér palotáival álmom
Képeihez, szebbnek festeni a honi tért?
Oh siket és vak a föld. De ha nemzetem egykor idézné
Hű nevemet, lelkem hallja s megérti e szót.
Vásárhelyit a budai Németvölgyi temetőben temették el (a mai Gesztenyés kert helyén), majd a temető 1963-as felszámolásakor átszállították hamvait a Kerepesi temetőbe. Síremlékét, melyet Grantner Jenő szobrász és Zilahi István építész – az eredeti vörösmárvány sírkövet is belekomponálva – tervezett, 1971. november 13-án avatták fel; ezen is olvashatók Vörösmarty verssorai.
Bártfay László (Felsővadász, 1797 – Pest, 1858)
A jogot végzett Bártfay László, Károlyi György jobbkeze, nem csupán gazdasági ügyeinek intézője, de mindennapi életének megkönnyítője is volt. Az 1838-as pesti árvíz az Üllői úti Károlyi-majorban lévő lakását, a híres Bártfay-szalon helyszínét is elöntötte, ezután a gróf jóvoltából a Károlyi-palota északi szárnyának kert felőli végében élt feleségével, Mauks Jozefinnel. Palotabeli lakosztályát élete végéig használhatta, és valószínűleg itt érte a halál 1858. május 13-án reggel 6 órakor. A gyászjelentés szerint agyvelő-szélhűdésben, amit ma hirtelen beálló agyvérzésnek értelmezhetünk.
Az esetről Bártfay közeli jóbarátja, Szemere Pál költő második felesége, Csoma Borbála értesíti másnap közös barátjukat, Mindszenty Gedeon egri pap költőt.
„Édes kedves tisztelendő úr!
Sietek válaszolni kedves levelére, melyet e pillanatban kaptunk. Fájdalom, hogy szomorú választ írok, mert szegény Bártfay tegnap reggeli hat órakor meghalálozott, ma fogjuk temetni. Képzelheti, mennyire megzavarta ez a férjemet, minekutána legkedveseb barátja volt; ő már szegény régebben beteg; már mikor az első levelet írta tisztelendő úr, akkor már úgy volt, hogy nem lehetett vele efféléről beszélni, de a gróf nem is volt itt, N[agy]Károlyban volt, csak most szombaton minekutána telegrafírozták neki, hogy Bártfay halálán van, jött meg. Eszerént nagyon sajnálja a férjem, hogy tisztelendő úrnak ebben a dologban semmit nem tehet.”
A levélben említett temetés május 14-én végbe is ment. Az éppen negyven éve a Károlyi család szolgálatában álló, nyugdíjas éveire készülő – s ezzel együtt szépirodalmi-tudósi munkásságát feleleveníteni szándékozó –, hatvanévesen elhunyt Bártfay sírját ma is megtalálhatjuk a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Komáromi Csaba
