Fodor József Péter két részből álló blogbejegyzésében Márai Sándor Keresztkérdés című hangjátékával foglalkozik, amely a PIM-ben letétbe helyezett hagyatékban három kéziratváltozatban is megtalálható: kettő 1966-ból, a harmadik 1978-ból származik. A hangjáték végül soha nem jelent meg az író életében, s az utolsó pillanatban maradt ki a Jób …és a könyve című 1982-es gyűjteményes válogatáskötetéből. Hogy miért, arra Márai levelezése és Fodor kutatói munkája adja majd meg a választ a folytatásban.

Márai Sándor vonaton Zürichben, 1950 körül (PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

[1961.] október 16. Hangjáték: a két lator a keresztfán ‒ Jézus feje felett ‒ beszélget.

Ez volt Márai első terve a passió témájának feldolgozására. 1978-ra viszont csak egy pársoros kép maradt meg ebből a tervből a Keresztkérdés egyik jelenetében.

A PIM-ben letétbe helyezett Márai-hagyatékban az eddigi ismeretek szerint három kéziratváltozatban létezik a Keresztkérdés. 1966-ból származik a két indigós másolatnak látszó példány: mindkettő tartalmaz a keletkezés idejéből származó fekete tintával írt autográf javításokat, de a későbbi korrigálások eltérőek, más-más (kék) tintával készültek az egyes másolatokon. A kilencedik lapig mindkettő kék színű indigóval másolt, a további oldalak viszont feketével. Az egyiken felismerhetők Márai autográf bejegyzései (dátum, helyszín, aláírás), a másik példányon a javítást végző személy (a harmadik féle kék) tollal olvashatatlanná kívánta tenni az 1966-os dátumot és a helyszínt, sőt az aláírást is. A ʼ78-as szövegváltozat egyetlen példányán szintén számos autográf korrekció látható.

A kutatást az a kérdés indította el, hogy a Keresztkérdés miért nem került be Márai Jób …és a könyve (Újváry „Griff”, München, 1982) című gyűjteményes válogatáskötetébe.

Az első hipotézis szerint a szerző hangjátékát a kiadó tartalmi okokból nem vállalta. Ezt az állítást az Erősítő című regény kiadásának cenzúraközeli körülményei indokolták. Bizonyítékot kellett találni arra, hogy a kiadó megkérte a szerzőt az 1966-os szövegváltozat átdolgozására. A kiadói utasítás hipotézisét pedig az 1978-as szofisztikáltabb változat indokolta, amit ‒ a kutatói elgondolás szerint ‒ az író e kérés okán hozott létre, de még e húzott formában sem elégítette ki a kiadói igényeket. A kézirattári kutatások ettől a gondolati iránytól teljesen eltérő eredményt hoztak: az író nem akarta magát ismételni, ezért értesítette a kiadót a Keresztkérdés elvetéséről. E levél felfedezésekor a kutatás új fejezetéhez érkezett, mert addig nem volt a kutatók kezében ismert írásos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy mely mű(vek) miatt maradt a hajóládában a hangjáték.

Márai 1982-es levelezése ‒ a naplók olvasmánylistáján kívül ‒ egyértelmű bizonyíték arra, hogy az író érdeklődésének középpontjában a vészkorszakot követően a kereszténység kialakulása, története, szociális vonatkozásai voltak ‒ annak a nyugati társadalomban tapasztalt csökkenő társadalomformáló hatása miatt. A hangjáték egy XX. századi szociográfiai látlelet a tömegtársadalom és így a politikai befolyásolás működéséről és hatásáról. Az írói anyaggyűjtés évtizedeit követően Márai első komolyabb művészi kísérlete e korszakváltás feldolgozására a Keresztkérdés volt. A Jézus-téma szépirodalomba emelésével viszont korábban is és később is próbálkozott. A feldolgozni kívánt témához választott műfaj magában hordoz egy értelmezési és jelentésadási alternatívát is. A kulturális és szociális törésvonalak mentén játszódó szépirodalmi alkotás műfajválasztása rámutat az alkotás létrejöttének hátterében azonosítható kortárs olvasói szokásrendszerekre, mert a Keresztkérdés és Márai korábbi hang- és tévéjátékainak születésében is fontos szerepe volt a befogadói oldal igényeinek.

Márai Sándor az 1940-es években (Fotó: V. Reismann Mariann; PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A fennmaradt kéziratok tanulmányozása során derült fény arra a törekvésére, amely a vészkorszakot követően egyre inkább jellemezte az író alkotásmódszerét. Jelen írás ebbe a leginkább jellemezhető stílusváltásba enged bepillantást. A vonatkozó naplójegyzetek kronológiája azt mutatja, hogy a szerző az alkotás e közel négy évtizedében rendszeresen ismételgette önmagának a húzás és a pontosítás varázsigéit ‒ megközelítően a negyvenes évek végétől 1984-ig, felesége állapotának kritikussá válásáig. Ennek az írástechnikának az egyik megtestesülése a személytelen párbeszéd – ahogy ő nevezte ‒, vagyis az írói jelenlét elkerülése. A Keresztkérdés ilyen objektív hatást kelt. A szerző megpróbált rövid párbeszédes műfajba tömöríteni egy egész regénytörténetet. Csak a legfontosabb szavak megtalálásával kihagyásos, sűrített módszert kellett alkalmaznia, hogy megragadja a modern ember létének bonyolultságát. Az életmű ismeretében kutatói szemmel nehéz megállapítani az objektivitás irodalmi formáit, mert sorozatosan naplójegyzetek emlékei villannak fel a kutató elméjében a műelemzés során. A részletes szövegelemzés mégis azt látszik bizonyítani, hogy Márainak a hangjátékban sikerült elhagynia erősen didaktikus stílusát és a csak rövid argószerű megszólalásokra alkalmat adó párbeszédekben a korábban sokat ostorozott dallamosságát is – vagy ahogy 1964-ből való önostorozásában írja, a közönségigényt kielégítő „[n]yafka, hidalgós, álromantikus, komikusan dandys írások[ra]” jellemző „márais” hangot.

A passiótörténet tervét 1964-ben Húsvéti párbeszéd címmel említette újra, egy évvel később pedig a végső címmel tervezte megvalósítani:

Írni kezdtem a »Keresztkérdés«-t. Éppen ma, nagypénteken: ez torzan időszerű, de így alakult. Ha sikerül megírni, ez lesz az utolsó hangjáték, amit írok: érdekes műfaj, de a jövőben már nem kísérletezem ilyesmivel; elbeszélő prózát akarok írni, minden más csak játék. Hangjáték vagy szójáték ‒ szóval játék.

Az utolsó hangjátékának első véglegesített szövegváltozatára 1966. január 6-án tett pontot:

[…] befejeztem ezt a párbeszédes műfajt: a hangjátékot. Érdekes műfaj. Az elmúlt években tíz ilyen párbeszédes játékot írtam. […] Némelyiket játszották itt és ott, rádióban és televízióban. Németországban, Ausztriában, Rómában, Párizsban, Kanadában. De már nem akarok semmi ilyet írni. A Mondott Szónak nincs arca ‒ van valami perverz és feszült ebben a műfajban.

Ez az 1966. év végi számvetése is a rádiós időszakának lezárását és egy újabb művészi korszakának kezdetét vetíti előre. A tömör és érzékletes áttekintés végszava ismét az árulás témáját feszegette, hiszen a Szabad Európa Rádió amerikai vezetése a hatvanas évektől egyre inkább objektív információközlést kívánt a propaganda helyett, és már 1958-ban szóvá tették a szerkesztőségben az írónak, mint antikommunistának, hogy ne írjon a továbbiakban politikáról. Az enyhülés politikáját és a keleti blokk gazdasági megsegítését támogató rádióban eltöltött utolsó, tartalmában lehatárolt előadásokkal töltött évek végső tapasztalataként Márai Máté evangéliumának szavait érezte magára nézve aktuálisnak:

»Ha nem hallgatnak meg bennetek, menjetek el a városból és lábaitokról is verjétek le a port…«

Fodor József Péter