A PIM különleges, az irodalmi muzeológia területén kiemelkedő intézmény – mondja Palyik Katalin. A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtárának új főosztályvezetőjével pályájának indulásáról, tapasztalatszerzésről és -átadásról, valamint a célok folytonosságáról beszélgettünk.

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtárának vezetői pozíciójára abban a reményben nyújtotta be a pályázatát, hogy a korábban szerzett szakmai ismereteit és vezetői tapasztalatát hasznosítani, s azokat a múzeumi igények szerint konvertálni tudja majd a muzeológiai munka terén is. 

Palyik Katalin egy olyan területre érkezett, ahol a különböző feladatkörök mindegyike másfajta hozzáállást kíván: a könyvtári katalogizálás, a hagyatékok befogadása, feltárása, gondozása izgalmas kihívás, a szolgáltatás pedig a folyamatosan megújuló digitális stratégiák alkotásához kínál megfelelő alapot.

• Útja a Békés Megyei Pedagógiai Intézet szakkönyvtárában kezdődött, ahol történelem–könyvtár szakosként helyezkedett el:

„A legelemibb feladatokat végeztem, kölcsönzések intézésével és katalóguscédulák sokszorosításával foglalkoztam, ami egy idő után kissé monotonná vált. Kézenfekvő volt, hogy posztgraduális képzés keretében elvégezzem az informatikus könyvtáros szakot Debrecenben, ezt követően a Békés Megyei Könyvtárban helyezkedtem el, ahol akkoriban kezdődött a számítógépes információs szolgáltatások kialakítása.” 

• Budapestre költözve az Országos Széchényi Könyvtár Informatikai Igazgatóságán, azon belül pedig a Fejlesztési Osztályon helyezkedett el.

„Az ötéves gyakorló időszak a Békés Megyei Könyvtárban nagyon hasznosnak bizonyult. Az OSZK előtt volt egy rövid kitérőm a közigazgatási szférában is, azonban ezen a területen nem éreztem otthon magam. Az Országos Széchényi Könyvtárban legfőképp az Amicus integrált könyvtári rendszer supportjával foglalkoztam, segítettem a könyvtár dolgozóinak az adatbázissal való munkában, illetve az adatok tisztításában vettem részt, scripteket írtam ehhez.” 

• Innen került a Nemzeti Audiovizuális Archívumhoz, másnéven NAVA-hoz, ami egy teljesen új fejezet és terület volt a szakmájában:

„Ez egy nagyon szép időszak volt, mert abban mindig biztos voltam, hogy a műsorszóró média dokumentumait meg kell őrizni, nem a műsorok minősége számít, hanem a kutathatóságuk. Az pedig egy különösen izgalmas kérdés, hogyan lehet ezt a nyilvánosság kiterjesztéseként felfogni. Archívumvezetőként a médiamenedzsment-rendszer katalogizáló moduljának próbaüzemét, majd az éles üzem során végzendő fejlesztéseket és magát a feldolgozó munkát irányítottam. Időközben elvégeztem a mozgókép- és médiaismeret tanári szakot is. A NAVA-ban való munkám egyfelől egy erős metodikai kihívást jelentett, hiszen amikor napi kétszáz óra körüli műsorszámot kell feldolgozni, miközben az archivátorok száma egyre csökken, az nagyon nehéz feladat. Másrészt pedig alig volt néhány más ilyen jellegű európai archívum ekkoriban, legfeljebb a francia vagy a holland archívumokra lehetett hivatkozni, és a fenntartók nem nagyon értették, hogy a tévéműsorokat miért kell kötelespédányokként megőrizni, miért nem elegendőek a gyártók saját archívumai. Sokszor úgy éreztem, hogy a NAVA mint kötelespéldány-archívum túl korán született meg. Egy abszolút „zöldmezős” beruházásként jött létre, technikailag, jogilag és szolgáltatási szempontból is, és ezekre voltak is megfelelő megoldások az induláskor. Kb. az első öt évben a működéshez szükséges feltételek is adottak voltak, nagyon gyors volt a fejlődés, sok-sok eredménnyel. Büszke vagyok erre az időszakra. Ekkor kezdtem foglalkozni a képekkel való referálás kérdésével is. Könyvtárosként is a dokumentumok osztályozása, indexelése, a tartalmi ismérveknek a meghatározása érdekel, mozgóképi szövegeknél pedig a képekkel, kulcsképekkel való referálás kezdett foglalkoztatni. Tulajdonképpen a folytonos fenntartóváltás miatt léptem tovább. 

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

• A NAVA-ban szerzett tízéves tapasztalatot az OSZK-ba való visszatérés követte:

„Az Országos Széchényi Könyvtárba való visszatérésem célja már kimondottan a Nemzeti Névtér program volt. Már az adatbázis-tervezési szakaszban is részt vettem, ez hozzám közel álló terület, nagyon sokat tanultam ebben a projektben. A Nemzeti Névtér célja, hogy miközben egyértelműsíti, egymástól pontosan megkülönbözteti a különböző entitásokat, egyúttal egyedi azonosítókkal is ellátja ezeket: nemcsak személyeket, hanem földrajzi helyeket, testületeket és azok neveit is, ez a kör pedig remélhetőleg a későbbiekben még bővülni fog pl. műcímek névterével. A névállomány kialakítása már ekkor a PIM-mel együttműködve történt, és azt szeretnénk, hogy az egyes kulturális intézmények gyűjteményében található dokumentumok ezeken a Nemzeti Névtér-entitásokon keresztül legyenek hivatkozhatók, illetve összekapcsolhatók.”

• Innen pedig egy érdekes kitérő következett, amelynek során Katalin a Nemzeti Filmintézet munkatársaként, az akkori nyilvántartási, gyűjteménykezelői rendszer megújításában tevékenykedett:

„Mivel a Filmintézet is kötelespéldány-archívum, amely a törzsgyűjteménye mellett rendelkezik különgyűjteményekkel is, olyan rendszert kellett terveznünk, amelyben az egyes gyűjteményrészek hatékonyan illeszkednek egymáshoz. Az úgynevezett könyvtári referenciamodellel kapcsolatos ismereteket hasznosítva készítettem egy tervezetet a kötelespéldányként beérkező – a filmek teljes életcikulását lefedő –  új médiamenedzsment-rendszer beszerzéséhez.”

• Ezalatt azonban kedvelt projektje, a Nemzeti Névtér átkerült az OSZK-ból a PIM Digitális Bölcsészeti Központjába, ekkor érkezett a PIM-be:

„A Nemzeti Névtér építése örökké tartó feladat, és úgy is gondoltam rá, mint amit éveken át képes lennék csinálni. Közben a HunTékával is egyre többet foglalkoztam, és úgy éreztem, megint valami olyasmi következik, amit szeretni fogok. A Nemzeti Névtér fejlesztével kapcsolatos feladatok mellett a HunTékában való adattisztítás, illetve az abban való munka támogatásával kapcsolatos tevékenységek tartoztak még a feladataim közé a Digitális Bölcsészeti Központ humáninformatikai csoportjában. Amikor a DBK-t áthelyezték az OSZK-ba, felajánlották, hogy maradjak a múzeumban. Addigra már annyi változás történt az életemben, hogy jólesett egy stabil pont, ahol szívesen dolgozom – így örömmel maradtam a PIM-ben.”

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

A jelenbe váltva: ezt követően láttad meg 2021 novemberében a könyvtárvezetői pozíció kiírását. Miért döntöttél úgy, hogy megméretteted magad?

Ez nem egy klasszikus értelemben vett könyvtár, ahogyan a PIM maga is különleges, az irodalmi muzeológia területén kiemelkedő intézmény. Korábban mindig felkértek egy-egy pozíció betöltésére, így ilyen versenyhelyzet nem volt az életemben, és úgy éreztem, most eljött az alkalom. A pályázatot ezek miatt írtam meg. Elég vonzó volt számomra, hogy a múzeum látja el a magyar irodalom kéziratos, nyomtatott és born digital dokumentumainak, illetve az irodalomhoz – az írókhoz – kötődő más dokumentumoknak, műtárgyaknak a tudományos igényű feltárását, a digitális korszakban pedig egyre akadálytalanabb kutathatóságot, hozzáférést kell biztosítania. Mostanra, fél év távlatából kijelenthetem, hogy a munka még ennél is kiterjedtebb.

Mire gondolsz kiterjedtség alatt?

A könyvtár szerepe a hagyatékok és emigrációs gyűjtemények könyvtári anyagainak befogadásán és az irodalomtudományi szakkönyvtári feladatokon túlmenően humáninformatikai hátteret is biztosítani a minél korszerűbb szolgáltatásokhoz. Ehhez muzeológiai háttértudással nemigen rendelkeztem, most próbálom ötvözni a muzeológiai és a könyvtári szemléletet. Ezt egyébként meglehetősen élvezem, de néha nagyon nehéz. A klasszikus könyvtári katalogizálás során is folyamatosan alakítani kell a metodikán, figyelembe véve a legújabb szabványokat és a már korábban kialakult gyakorlatokat is, ezeket össze kell hangolni. Valamint egy-egy hagyaték bekerülése esetén nemcsak meg kell határozni, hogy ki melyik feladatot végzi, de az állomány feldolgozásának priorizálására is szükség van. Ez a most zajló raktári fölmérésnek is pregnáns része. A harmadik fontos elem pedig a szolgáltatás, hiszen a PIM Könyvtár alapvetően egy korlátozottan nyilvános kutatóhely. Jó lenne az is, ha az olyan hagyatékok, amelyek nem kizárólag a PIM-be, hanem különböző gyűjtőhelyekre kerültek, virtuálisan egyesíthetők lennének.

A sokrétű feladatállományt hogyan tudod egységesíteni?

A felsorolt alapfeladatokon túl leginkább projektszemléletben gondolkodom: próbálok olyan csapatokat összeállítani, amelyekben mindenki tudására szükség van. Egyrészt azért, mert így mindenki belelát a többiek feladataiba is, jobban megismeri azokat, másrészt pedig ezzel kiküszöböljük az esetleges elakadásokat. Igyekszem, és azt hiszem mostanra nagyjából sikerült felmérnem, ki miben jó, és megpróbálok mindenki erősségeire kellően odafigyelni. Persze előfordul az „azonnali kérdések órája”, de ha tudom, hogy miben kire számíthatok, akkor ilyenkor sincs probléma.

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

Vezetőként milyen koncepció szerint dolgozol, és milyennek látod a csapatdinamikát?  

Ez egy érdekes kérdés, hiszen míg a NAVA idejében én válogattam össze a saját csapatomat, itt eleve adott volt a helyzet, és számukra én voltam az új ember. Nyilván valamennyire már ismertem az itt dolgozókat, de együtt dolgozni másfajta viszonyt jelent. Volt bennem némi félelem, hogy nem fogom elég határozottan képviselni az elvárásaimat, vagy rosszul fogalmazom meg a kéréseimet, vagy nem lesznek egyértelműek a vezetői elképzeléseim, de talán már eltelt annyi idő, hogy látom mennyi és milyen sokrétű feladat van, és egy nagyon jó csapat is adott hozzá.

Említetted az elképzeléseket és a célokat. Mi az, amit a jövőre nézve mindenképp fontosnak tartasz megvalósítani?

A szakmai koncepcióm összeállítása során is láttam, hogy a PIM könyvtára olyan gyűjtemény, amely különleges állományrészeket foglal magába, a könyvek, periodikák nem egyszerűen „nyomtatott nyelvi anyagok”, ahogy a könyvtáros évtizedek óta hívja ezeket, hanem írói könyvtárak részei, hagyatékokból származó́ műtárgyak. Szeretném, ha a felhasználói és kutatói igények teljesítéséhez minél teljesebb feltártságot tudnánk biztosítani, minél pontosabban tudnánk referálni a gyűjtemény egyes elemeiről. Ezen a könnyebb kereshetőséget, a digitális tartalomszolgáltatás megújítását, a különböző tárakkal való szorosabb együttműködést is értem. Ehhez az entitásalapú gyűjteményfeltárás – a már említett könyvtári referenciamodell – szolgálhat alapul. Ez a modell azért alkalmas a kulturális örökség szinte bármely megőrzőhelyének gyűjteményfeltáró munkájához, mert eszernit a szemlélet szerint a konkrét műtárgyak és az elvontan létező alkotások egyaránt kezelhetők. A PIM-ben mindenhol ott van ez az elvont valami, a Mű. Mindennek van valamilyen sajátos kifejeződése is – hangoskönyvtől fordításokig –, és minden tárban vagy a DIA-ban van valamilyen példány. Mindezek és az őket leíró adatok is entitások. Ennek a szemléletnek megfelelően szeretném a gyűjteményfeltárási folyamatokat segíteni a továbbiakban.

Demeter Anna