A legizgalmasabb élmény, ha a mindennapi tevékenysége láthatóvá válik, így az emberek valamilyen formában kapcsolódni tudnak az általa készített tartalmakhoz: Cs. Nagy Anikóval, a PIM marketingkommunikációs munkatársával közösségi kampányokról, csapatmunkáról és jövőbeli célokról beszélgettünk.

A múzeumi marketing fogalma talán sokaknak megfoghatatlan jelenség. Számodra mit jelent ez a feladatkör a gyakorlatban, és hogyan határoznád meg a PIM-en belüli tevékenységed?

Ha általánosságban, intézményi struktúrában gondolkodunk, a múzeumokat többnyire zárt rendszernek aposztrofálják az emberek. A PIM-en keresztül viszont különösen ideális a marketing fogalmának szemléltetése, hiszen egy speciális szegmensről, egyedülálló, irodalomfókuszú intézményről beszélünk. Esetünkben jóval többről van szó, mint egy termék, adott esetben a PIM mint brand eladásáról, közvetítéséről. Éppen ezért egyfajta misszióm, hogy leromboljam a látogatók és a dolgozók közötti képletes falakat.

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

A Petőfi Irodalmi Múzeum egy hihetetlenül sokrétű munka-, kutató- és kiállítóhely, különböző osztályain pedig napi szinten rengeteg elhivatott ember foglalkozik többek között hagyatékgondozással, raktározással, kiállításrendezéssel, programszervezéssel, múzeumpedagógiával. Mi, a Közönségkapcsolatok és Rendezvényszervezési Főosztályon azért dolgozunk, hogy minél transzparensebbé tegyük az intézményi folyamatokat, hiszen a zárt közeget leginkább nyílt kommunikációval lehet ellensúlyozni. Munkám során azt az élményt és értéket igyekszem közvetíteni, hogy reggelente olyan kollégáknak köszönhetek a folyosón, akik valóban szeretik a hivatásukat.

Hogyan ért össze a munkakörhöz társított előzetes elképzelésed a tapasztalattal?

Amikor egy évvel ezelőtt idekerültem, az első „sokkélményem” az udvar alatt húzódó hatszáz négyzetméteres könyvraktár felfedezése volt. Majd a Kézirattárban járva megtudtam, mely iratokat tárolják az első polcon, hogy veszélyhelyzet esetén rögtön menteni tudják a legnagyobb értékeinket. Tényleg minden napra jut egy új információ, és a kollégák nyitottsága, történetei közben értettem meg, hogy ezeket az élményeket nehéz azonnal összekapcsolni egy múzeum működésével – még akkor is, ha rendszeres látogatója vagyok.

A pandémia után, a Petőfi-bicentenárium előkészületei elején érkeztem ide, így rögtön megtapasztaltam a social media platformjainkban rejlő lehetőségeket: nagyon izgalmas feladat különböző tartalmak rendszerezése a Facebook-, Instagram-, YouTube-, Spotify-, TikTok-felületeinkre, valamint új kampányokon ötletelni, csapatban együttműködni. Kezdeti tapasztalataim után különösen figyelek arra is, hogy a gyűjteményi hátteret megfelelő formában közvetítsük az érdeklődők felé.

Mire ügyelsz leginkább az említett kampányok, közösségi felületek menedzselése közben?

Természetesen sok múlik azon, hogy a megfelelő helyen, átgondolt szövegezéssel közöljük az információkat, tartalmakat. Gondolok itt olyan apróságnak tűnő részletekre is, mint például a jó kezdőmondat, emoji-, vagy hashtaghasználat. Mivel több felületen is jelen vagyunk, táblázatban, havi bontásban vezetem az ütemezhető feladataimat, a gyakorlatban pedig sokat dolgozom együtt a kollégákkal. A nagyobb lélegzetvételű kampányokat – mint például az éppen aktuális Petőfi 200 – mozgó múzeumbusz projektet – előre megtervezzük, átbeszéljük Erlitz János marketing főigazgató-helyettessel, Pádár Eszter főosztályvezetővel és Cseke Judit sajtósunkkal. A közösségi oldalakon futó sorozatainkat Magyary Annával vettük kézbe és gondolkodtunk együtt a különböző osztályok képviselőivel, a felmerülő témák szakértőivel. Emellett egy-egy projekt elindításánal kulcsfontosságú szerepe van a grafikusainknak, Rimanóczy Andreának és Bogdándy Gábornak is, hiszen nekik köszönhetjük az ötletekhez társuló képi megjelenítést. Ha minden részfolyamat a helyén van, a kommunikációnk is hatékony lesz.

Petőfi-busz (Fotó: Gál Csaba / PIM)

A PIM közönsége és mondhatjuk, hogy közössége meglehetősen aktív a social platformokon. Milyennek látod a tartalmak fogyasztásának arányát a különböző oldalak kezelésének függvényében?

Érdekes, mennyire másképp és milyen széles skálán mozgó korosztály reagál a tartalmainkra. Szembetűnő az Instagram- és Facebook-aktivitás közötti eltérés is: utóbbi platformon például a látogatók előszeretettel élnek a kommentelés lehetőségével. Ezekre – természetesen a múzeumi érdekeket figyelembe véve – mindig igyekszem reagálni, ha szükséges, moderálni a hozzászólásokat, hiszen tudom, hogy nem közvetlenül a mi tevékenységünket célozzák. A tartalmainkról pedig általánosságban elmondható, hogy organikusan is jó elérést generálnak.

Emellett persze szükségünk van a marketing elengedhetetlen eszközére, a hirdetésre is, ami ugyan egy külsős ügynökségen keresztül, de a mi meghatározásunk alapján zajlik, ideértve a filiálék igényeit is. A rendezvények, kampányok esetében elengedhetetlen a megfelelő keret-, hirdetésiidőszak- és célközönség-meghatározás, hiszen az időben kommunikált program tudatosodik az emberekben, és sokkal nagyobb érdeklődésre számíthatunk. Fontos tapasztalatként említeném a Nővilág programsorozatunkat, ahol egy manapság „trending” témát körbejárva céloztuk meg a húszas-harmincas korosztályt, majd kérdőívben érdeklődtünk a résztvevőktől, milyen formában értesültek az eseményről. Szép visszaigazolást kaptunk arra, milyen, amikor egy jó ötlet közös gondolkodással együttműködésben valósul meg.

Közeledve két fontos projektedhez, és kissé visszakanyarodva PIM-ben dolgozó osztályokhoz, úgy tudom a múzeumpedagógusokkal is rendszeres az együtt gondolkodás élménye.

Nagyon szeretem a múzpedesek gondolkodásmódját! Hihetetlenül kreatívak, nagyon könnyen és jól lehet hozzájuk igazítani a social felületeket. Olyan, a visszajelzések alapján is sikeres projektekben vehettünk részt osztályszinten, mint az Eötvös Gimnáziummal közös március 15-i Köztér, vagy a már jó ideje profi módon elsajátított Thinglink-felület szerteágazó használata, és persze rengeteg izgalmas esemény. Holott hangsúlyozom, az általuk elérni kívánt fiatal korosztály megszólítása hatalmas kihívás: a TikTok például rendkívül gyors felület, amit főként ebben a közegben hajlamosak vagyunk túlgondolni, de biztos vagyok benne, hogy itt is sikerül értéket képviselnünk. Azt hiszem azért is jó az együttműködésünk, mert nagyon szimpatikus a Czékmány Anna által vezetett csapat mentalitása – én is szeretek a célközönség fejével gondolkodni.

KÖZ_TÉR: feat Eötvös Gimnázium (Fotó: Birtalan Zsolt / PIM)

Korábban különböző fókuszú platformoknak is dolgoztál. Mi az, amit ebből az időszakból jelenleg is hasznosítani tudsz?

Igen, egy régóta brandként fennálló lakberendező magazin, illetve egy divatcentrikus, vagy épp egy naponta frissülő hírportál más-más hozzáállást kíván. Éppen ezért a kommunikációban már volt tapasztalatom, de számomra mindig az a legizgalmasabb, amikor láthatóvá válik a munkám, és a social media fogyasztói valamilyen formában egy kicsit a magukénak is érzik az általam készített tartalmakat: újat tanultak, érdekesnek találták vagy egyszerűen csak tetszik nekik. Izgalmas kérdés szerintem, hogy irodalmi múzeumként a szabadidős tevékenységek piacának versenyszereplői közé tartozunk-e vajon. Úgy gondolom, mindenképp érdemes ide pozicionálnunk magunkat, és ehhez tudom hasznosítani a korábban szerzett tapasztalataimat is.

 Az izgalmas kitérő után térjünk rá a már említett social projektekre, amelyek, ha jól tudom, az Iskolai Közösségi Szolgálathoz kapcsolódtak.

Bizony, a múzeumpedagógusaink segítségével, IKSZ címszó alatt tehetséges diákok rendkívül izgalmas dolgokat készítenek a kiállításainkhoz kapcsolódóan. Ez a program is jól mutatja, milyen felesleges a távolságtartás, és mennyivel többet ér a kötetlen inspirálódás. A gyerekek, miután az egyes tárlatokból kiválasztottak az érdeklődési körüknek megfelelő témát, tárgyat, gondolatot, egy mentor segítségével viszik végig az ötleteiket. Az én munkám megint csak a láthatóvá tételnél kezdődik: az első kampányunk egy nagyon ügyes lány rajzán alapult: ő Szendrey Júlia arcképét készítette el saját kezűleg, felosztotta négyzetekre, minden darabhoz írt egy rövid ismertetőt, amit mi folytatásokban közöltünk az Instagram-felületünkön. Akik minden nap követték az oldalt, olyan arcát ismerhették meg a híres költő feleségének, amit talán eddig kevésbé ismertek, mi pedig egy diák szemével közvetítettük mindezt.

IKSZ: Szendrey Júlia (Forrás: Instagram)

Egy másik diák pedig a Petőfi Sándor halála köré szőtt legendákat dolgozta fel nagyon izgalmas formában. Megkerestem a múzeumpedagógusokat azzal az ötlettel, hogy mit szólnának, ha a költő halálának évfordulóján sorra vennénk mindezeket. Rendkívül megosztó téma, nehéz jól hozzányúlni, éppen ezért kértem a segítségüket abban, hogyan lehetne mindezt érdekesen, mégis jól tálalni a követőink felé. Ekkor ajánlották figyelmembe egy tizenhat éves fiatal bábelőadását, aki játékosan, saját erőforrásokból mutatta meg azt, hogy ugyan mindenkinek van véleménye, de sokkal egyszerűbb humorral kommunikálni az ellentéteket is, így elvesszük az élét a nehezebb helyzeteknek.

Tehát a napi szintű ütemezett feladatok mellett, egyfajta műhelymunka részese is vagy?

Igen, itt egy kreatív, inspiráló közegben fejlődhetek. Hihetetlen jó érzés például, hogy Tandori Dezső játék medvéit nézegethetem munkaidőben, ha épp az ő hagyatéka kapcsán készítünk izgalmas tartalmakat. Fontos persze, hogy mindeközben megfelelő kifutási időt hagyjak a projekteknek, és fel kellett ismernem azt is, hogy néha túlságosan is magaménak érzek egy-egy feladatot. Pedig, ha körülnézek, mindig ráébredek, a többiek mennyi mindent tudnak hozzátenni a marketinghez – és végtére is együtt érdemes ezt az egészet csinálni. Elképesztően kreatívak a már említett grafikus kollégáim, akikkel ráadásul egy szobában dolgozom. Hatalmas szerepük van abban, hogy milyen kép jelenik meg az intézményünkről. Ha megnézzük a molinóinkat, a plakátokat, hirdetéseket, a kiállításhoz kapcsolódó anyagokat, a programfüzetet vagy akár a posztok designját, ez mind-mind hozzájuk köthető.

A közönségünk értékelése nemcsak attól függ, hogy mit, hanem attól is, hogyan kommunikálunk magunkról.

 

Ha meg kellene fogalmaznod egy célt, amit szeretnél elérni a szakmádon belül, mi lenne az?

Úgy gondolom, mindannyian a történeteket keressük. Azt szeretném, hogy a múzeum ne egy megközelíthetetlen tér legyen, hanem egy izgalmas hely, egy különleges érték, amiben mindenki talál valami olyat, amihez  kapcsolódni tud, legyen az irodalom, élmény vagy közösség. 

Szerinted hogyan érhető el ez a fajta kapcsolódás?

Abban az esetben, ha az egymással dolgozó emberek is ugyanígy állnak a kérdéshez. Amit a PIM-ben biztosan megtanultam, hogy megéri kérdezni, utánajárni az ötleteknek, és együttműködni másokkal. Közös célunk, hogy a megfelelő platformokon a megfelelő közönségnek mutassuk meg munkánkat. Jó érzés, amikor ezt a nyitottságot látom másokon is. Amikor a múzeumon belül felkeresek valakit egy-egy témával kapcsolatban, találkozunk, beszélgetünk és folyamatosan azon gondolkodom, hogyan lehetne ezt a szakértelmet kifelé is kommunikálni.

Fotó: Birtalan Zsolt / PIM 

A manapság tapasztalható zajban óriási kihívás megragadni a figyelmet a social felületeken. A PIM közösségi oldalain igyekszem úgy nyitni az emberek felé, hogy ennek ellenére is el tudjuk érni a felhasználókat. Szeretném, ha a posztjaink után úgy éreznék, ma is tanultak valamit, és a gyűjteményi hátterünk ehhez kitűnő alapanyag. Innentől már egyszerűbb a dolgunk: ha valaki a közösségi oldalon gazdagodik egy-egy információval, fogékonyabb lesz a programjaink, kiállításaink iránt is.

Azt mondtad, jó olyanoknak köszönni reggelente, akikről tudod, hogy szeretik a hivatásukat. Milyen visszajelzések érkeztek eddig hozzád, akiről láthatóan ez elmondható?

Mindig jó érzéssel tölt el, ha azt mondják, szépen kihasználjuk a felületeinket, vagy épp sokan érdeklődnek a tartalmaink iránt. Korábban is tartalomgyártással foglalkoztam, a szöveg számomra régi szerelem. A PIM-be azért jöttem, mert valami teljesen másra vágytam, és azt hiszem, meg is kaptam. A volt főnököm egyszer azt mondta nekem: „Mindig olyan helyen dolgozz, ahol nem te vagy a legokosabb!” Ebben úgy gondolom, benne van minden: egyrészt az alázat, hogy tudod, milyen sokat kell még tanulnod, másrészt az is, hogy ha valamit nem tudsz, merj kérdezni. Igyekszem eszerint működni, miközben azt hiszem itt mindannyian attól vagyunk boldogok, ha a munkánk valakit megérint valakit, fogódzót talál nálunk, és visszatér hozzánk. Szerintem erre lehetünk a legbüszkébbek.

Demeter Anna