2022. aug 03.

Petőfi 200

írta: demeter_anna
Petőfi 200

Beszélgetés Sidó Anna társkurátorral

A bicentenáriumi tárlat látvány- és szövegvilágáról, illetve a Kézirattár szerepéről készült beszélgetések után, most a Művészeti, Relikvia- és Fotótár oldaláról mutatjuk be a készülő Petőfi 200 munkafolyamait. Sidó Anna kurátorral a gyűjteményi háttérről, illetve a „közös kultúrkincs újrakeretezéséről”, azaz az általa tervezett kortárs kiállításról beszélgettünk.

ke_pernyo_foto_2022-08-02_17_08_13.pngBrückner János: Petőfi Sándor arcképe, 2015 (Forrás: PIM Művészeti, Relikvia-és Fotótár)

Főosztályvezetői kinevezésed után említetted egy interjúban, hogy a Művészeti tár egyrészt a mának, másrészt a jövőnek dolgozik. Milyen szerepet kapott az osztály most, a Petőfi 200 során?

A Művtár szerepe alapvetően speciális, mivel itt található a múzeumi gyűjteményünk tárgyi része, a relikviák, képzőművészeti anyagok, (szobrok, festmények, érmék és grafikák), így természetesen a Petőfi Sándorhoz kapcsolódó tárgyi kultúra is. Szinte minden kiállításban, így a bicentenáriumi tárlatban is közreműködőként vagyunk jelen. A művtár muzeológusaival szakmailag támogatjuk a kurátorokat, akikkel közösen hozunk döntést a termekben elhelyezendő darabok kapcsán. Ezt követően előkészítjük számukra a kiválasztásra került tárgyakat: állapotfelmérést végzünk és amennyiben szükséges, restaurátorokat is hívunk. Utóbbi meglehetősen komplex feladat, hiszen másfajta hozzáállást igényel Szendrey Júlia ruhája, mást egy legyező, pipa, festmény, vagy épp egy festménykeret, de a szobrokat tekintve is ugyanez a helyzet. A felsorolt fázisok szakmai támogatásával léptünk be a kiállításrendezési folyamatokba Mészáros Zsolt kollégámmal, a festménytár muzeológusával. Zsolt a festmények kiválasztása során komoly válogatási, kurátori feladatokat lát el. Én a gyűjteményi teendőkön kívül, a részben különálló, kortárs kiállításért felelek – ez a másik kapcsolódási pont a tár részéről. 

Mielőtt rátérnénk a kortárs tárlatra, milyen szempontrendszer szerint zajlott egy ilyen nagyívű, hét termes kiállítás esetében a tárgyak válogatása?

A kurátori munka alapvetően hosszú folyamat, kezdve egészen a koncepció kialakulásától a teljes forgatókönyv kidolgozásáig. Esetünkben egy kifejezetten gyümölcsöző, műhelyszerű együtt gondolkodásról beszélhetünk, amelynek vezető ívét Kalla Zsuzsa főkurátor, illetve Vaderna Gábor főtárskurátor adja, aki az akadémiai, friss kutatói nézőpontokat érvényesíti leginkább. 

Mivel a kiállításban jelentős szerepet kap az adatvizualizáció és a különböző multimédiás elemek használata, a közreműködők részéről nagy feladat volt ehhez megfelelő mértékben társítani a gyűjteményi elemeket is. Ilyen szemléletmód szerint alakult például a Petőfi kapcsolati hálóját bemutató szoba, amelynek vizualitása a költőhöz kapcsolódó személyek szobraival egészült ki. Raktárunkból elsősorban a Zala György által készített Jókai bronzszobrot gondoltuk a kurátorokkal kiállítani, illetve a Nemzeti Galéria gyűjteményéből is válogattunk prominens darabokat. Ugyanebben a térben például többek közt relikviákon keresztül jelenítjük majd meg Petőfi és Arany barátságát is. Számunkra tehát a legfontosabb, a gyűjtemény felől kiinduló gondolkodás.

ke_pernyo_foto_2022-08-02_16_56_34.png

Zala György: Jókai Mór mellszobra, büszt 1893 (Forrás: PIM Művészeti, Relikvia-és Fotótár)

Ami ebben az esetben meglehetősen holisztikus, hiszen a költő személyén kívül, az egész reformkorra kiterjed a tárlat vizsgálati köre.

Kalla Zsuzsának sajátja ez a fajta szemlélet- és koncepcióalkotás, amihez teljes mértékben hozzátartozik a társművészetek bevonása is. Így kapcsolódik a tárlathoz a reformkori, kissé biedermeier környezet, utalva a Dohány utcai lakásra,vagy a tájversek, romantikus tájképek ihletettségére is. A korszak megjelenítése pedig szorosan hozzátartozik az egyik legnagyobb nehézségünkhöz, azaz megtalálni az arányt műtárgy és multimédia között. Mivel amúgy is rengeteg multimédiás impulzust kap a látogató, szükségünk van arra, hogy picit lelassuljunk, elidőzzünk egy-egy tárgy előtt, és elmélyüljünk azok világában.

Egyértelmű, hogy a multimédiás eszközöknek is fontos jelentőségük van egy tárlatban, de mivel a múzeum tárgyakat gyűjt és mutat be, meg kell találni azokat a módszereket, amivel motiváljuk a látogatót arra, hogy megnézzék a tárgyakat, elmélyüljenek annak történetében, formavilágában, kulturális szerepében. Ebben a rendkívül izgalmas térkonstrukciókat alkotó belsőépítészeknek is nagyon fontos feladatuk van. Éppen ezért úgy gondolom, a kiállítások egyik tétje éppen a térkapcsolatokban való gondolkodásban rejlik.


A kortárs felé közeledve: mennyire tudatosan gondolkodtok abban, hogy valami olyat tudjatok nyújtani, ami a 21. századi ember ingerküszöbét is eléri, s az előző állandó tárlathoz hasonlóan, akár tíz évig fennáll majd?

Én úgy gondolom, hogy az ingerküszöböt már nem az éri el, hogy mennyi érintőképernyős és érdekes technikai megoldás van egy kiállításban, hiszen ebben élünk, ezeket az otthonainkból is megtapasztaljuk. Mára talán ismét a tiszta tárgyi érték lehet az egzotikum, ami azt is megmutatja, milyen lényeges a muzeológusicsapatmunka szerepe a kiállításrendezői folyamatokban. A kurátorok, belsőépítészek, kiállításrendezők ugyanis közösen találják ki a megfelelő hatást, így az én munkám sem áll meg a forgatókönyv létrehozásánál.

Az utolsó két teremben Petőfi kortárs képzőművészetre gyakorolt hatását mutatjuk be. Ehhez a PIM gyűjteményének speciális kis szegletéből válogattam olyan képzőművészeti alkotásokat, amelyek a kultusz vizuális megjelenési formáihoz tartoznak.

Az állandó tárlatban két korábbi Petőfi-kiállítás idéződik meg: a Petőfi Ház tárlata, majd az 1972 szilveszterén nyílt állandó, ami egyfajta paradigmaváltásként értelmezhető a múzeumi praxisban. Ekkoriban kezdtek el ugyanis, a kortárs képzőművészet bevonásával, olyan értelmező kiállításokat készíteni, ami máig egy erős módszertani útmutató számunkra. Ezért arra gondoltam, hogy a kortárs kiállításban az összes állandó Petőfi tárlatot végig veszem, reflektálva arra, hogy a látogató épp most érkezik meg egyből. Az eddigi kiállítások tehát időben tagolni fogjáktárlatot, én pedig ebben a tagolásban vizsgálom, hogy a különböző időszakokban milyen, Petőfi Sándor által inspirált művészeti alkotások születtek.

Mi alapján tudod rendszerezni ezt a sokrétű perspektívát?

Tulajdonképpen egy körkörös folyamat bemutatására törekszem. Kétféle vizualitást tudunk elkülöníteni: adott egy Petőfi-kiállítás és ugyanabban a korszakban egy, a gyűjteményünkben is megtalálható alkotás, amely a költőhöz kapcsolható kultuszt valamilyen formában megjeleníti. Egyfajta válogatás készül tehát a PIM kortárs Petőfire reflektáló anyagából, amely rendkívül izgalmasan mutatja be a Petőfire vonatkozó interpretációs folyamatokat. A körkörösség pedig úgy értelmezhető, hogy a különféle korszakban megszületett képeket egy muzeológus/kurátor felfedezte, megvásárolta, így a múzeum gyűjteményezte, majd pedig kiállításra került egy következő Petőfi-tárlaton. Így záródik be a kör.

ke_pernyo_foto_2022-08-02_17_00_56.pngKondor Béla: A forradalom angyala 1959 (Forrás: PIM Művészeti, Relikvia-és Fotótár)

Említenél néhány megosztható példát a készülő termek tárgyai közül?

A kortárs alkotások cirkulálását jól lehet majd látni például a régi kiállításokról készült archív fotókon. A PIM-ben 1959-ben nyílt az első Petőfi Sándor kiállítás, és ezen kiállítás alatt – tehát nem múzeumi megrendelésre, csupán ebben a periódusban – készült Kondor Béla A forradalom angyala című kultikus képe is. A tárlatot 1972-ben bontották le, az új állandóban pedig már kint volt a Kondor alkotás. Tehát 1959-től 1972-ig tartott az a periódus, amikor felkutatták, megvásárolták, gyűjteményezték, majd kiállították a festményt.

Szintén ebben az időszakban, a PIM meghirdetett egy pályázatot is, az erre érkezett műveket pedig a 2011-ben nyílt tárlaton állítottuk ki. Olyan művészektől vásároltunk abban az időben, mint például Maurer Dóra vagy Bálint Endre. Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy az intézmény a kortárs művészet, valamint a muzeológusok, illetve kurátorok között adott egy nem kifejezetten explicit, de a háttérben jelentős, folyamatos dialógus.

A kortárs tárlat így valójában nemcsak Petőfi recepciótörténetére, de a múzeum történelmére is reflektálni fog.

Igen, de nem árulom el, hogy pontosan milyen formában, ez maradjon meglepetés. Illetve egy dolgot megoszthatok: a kiállítást egy abszolút közösségi alkotás, Brückner János 2015-ös Petőfi Pixel portréja zárja majd, amelynek készítésére bizonyára sokan emlékeznek, hiszen a kis négyzetekből összeálló képet a múzeumlátogatók színezték ki. Ezzel a kortárs művészeti munkával igyekszünk erősíteni a bevonódást, utalva az újfajta, közösségi gondolkodásra, képzőművészeti és múzeumi praxisra, s reflektálva a korszakos változásokra is. De senkit nem szeretnék megijeszteni, a két záróterem egy lazítós, letisztult záró akkordként funkcionál majd a nagy egészben.

 

Brückner János: Petőfi Pixel (Fotó: Gál Csaba)

Feltehetőleg mindenki egyre izgatottabb a bicentenárium közeledtével. Milyen fázisban van most a téged érintő munkafolyamat?

Az említett alapkoncepció kész, az anyaggyűjtés nagyjából lezárult, tehát kiválogattam az említett, fantasztikus archív fotókat. Egyébként intézményi szempontból is nagyon izgalmas visszanézni, hogy ugyanazok a terek, milyen vizuális élményt nyújtottak különféle korszakokban. Ezt különösen jó lesz egy új állandó kiállítás távlatából szemlélni. A kortárs tárgyakat szintén kiválasztottam a gyűjteményből, az egyik már restaurálás alatt van. Jelenleg a kiviteli terv előtt vagyunk, tehát most kell méretezni és kitalálni a falkiosztást, illetve stilizálni a tárlat tartalmi vázát, azaz a kurátori szövegeket.

Tulajdonképpen ez a fázis mindig megnyugtató érzéssel tölt el, holott innentől kezdődik majd a még nagyobb munka. Viszont ebben a gondolkodási folyamatban lehet megtalálni azokat a finom összefüggéseket is, amik egy-egy beszélgetés almalmával, újabb ötletekként felmerülhetnek, alakíthatják az egész szerkezetét. Izgalmas feladat a már kitalált koncepcióba beleilleszteni valamit, de ilyenkor még a végeredmény, mint egy megírt regény, formálható és az anyag magát is formálja.

Kurátori szempontból különösen izgalmas, kinek, mennyiben változott, formálódott az eddigi Petőfi-képe. Érzékeltél ilyen hatást az előkészületek során?

Végigtekintve a kortárs műveket, leginkább az erősödött meg bennem, hogy Petőfivel valóban nagyon nehéz mit kezdeni. Ugyan egyfajta irodalmi influenszerként benne van a köztudatban, de hogy igazából kicsoda ő, ahhoz nagyon nehezen férkőzünk hozzá. Olykor túl pátoszos, valamikor túl kötelező és megkerülhetetlen, egyfajta merev, piedesztán álló szobor. Holott Petőfi Sándor nagyon sokarcú izgalmas karakter és alkotó: vicces, kritikus, szókimondó, bátor, okos.

Brückner János rendkívül jól megragadta a helyzetet még a 2015-ös kiállítása egyik plakátján, amelyen szerepelt egy költőtől származó mondat: „divatban voltam hajdanában”. A mostani hozzáállást tekintve elmondható, hogy Petőfi még mindig, kétszáz év távlatából is divatban van, csak jól kell megfogalmaznunk a jelentőségét.

A látogatók tehát Petőfi főszereplésével egy átfogó, izgalmas reformkori, majd közösségi élményre számíthatnak. Ha belegondolunk a készülő Petőfi200 jövőjébe, mit jelölnél meg a kortárs kiállítás elsődleges célkitűzésként? 

A hosszú tárlatból jövő látogatónak a kortárs kiállítás impresszióként funkcionálhat: megmutatja, hogy Petőfi erősen benne van a XX. századi magyar képzőművészetben is, és nem azért, mert illusztrálták a János vitézt, hanem mert valóban inspirált – és inspirál máig – művészeket. Ez pedig egy olyan kulturális örökség, amivel érdekes és érdemes foglalkozni. Ezt a közös kultúrkincset azonban érdemes időközönként újrakeretezni ahhoz, hogy fenntartható legyen. Ilyenkor egyértelműen látható a muzeológiai munkánk értéke is. Sokan nem gondolnák, de a mi tevékenységünk nem csak egy íróasztalnál, hanem a gyakorlatban is zajlik: kortárs művészeti bemutatókra, műtermekbe járunk, kutatunk, tájékozódunk, majd ennek eredményeként gyűjteményezünk. A Művészeti tárban dolgozó művészettörténészekkel, kollégákkal közösen döntünk abban, mi az, ami kiválasztásra érdemes, mi az, ami időtálló képzőművészeti alkotás, azaz, mi kerül majd a következő állandó kiállítás falaira. Így ér össze jelen és a jövő.

Demeter Anna

Szólj hozzá

hírek interjú irodalom kiállítás kortárs múzeum gyűjtemény kultusz Petőfi Sándor PIM Petőfi Irodalmi Múzeum bicentenárium irodalmi múzeum Sidó Anna irodalmi hagyaték Petőfi200