A Petőfi Irodalmi Múzeum egész nyáron át tartó KertLabor fesztiváljának keretében kapott helyet a MUSE Set programsorozat. A PIM aktuális kiállításai által inspirált experimentális zenei produkciók szoros együttműködésben készülnek a kiállítások kurátoraival és a múzeum rendezvényszervezőivel. Augusztusban a Szépvilág – Divat és kultúra a reformkori Pesten című kiállítás ihlette divatperformanszt láthattuk a Terike from Budapest csapatától. A zenét és a kortárs táncot a divattal ötvöző produkció középpontjában a hatalom, a társadalmi mobilitás és az egyén helyének keresése állt. Ennek apropóján a reformkori és a kortárs divat kapcsolódási pontjairól beszélgettünk Mészáros Zsolt muzeológussal, a kiállítás kurátorával és a Terike from Budapest csapatával.

Fotó: Cseke Tamás

PIM: Hogy nézett ki az Útmutató a művelt társas életben divatperformansz próbafolyamata? Hogyan dolgoztatok együtt a különböző területekről érkező alkotókkal?

Terike from Budapest: Az alapkoncepciót a Terike csapata készítette elő, majd ehhez kerestünk olyan feltörekvő tehetségeket, akik ugyan a pályájuk elején járnak, de kiemelkedően tehetségesek a saját területükön. Ettől a ponttól kezdve pedig közösen gondolkodtunk, hogy mi az, ami a leginkább kifejezésre juttathatja az előadás mondanivalóját. A már kiforrni látszó koncepcióhoz fiatal divattervezőktől kerestünk olyan ruhadarabokat, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak a bemutatni kívánt történethez. Mivel a zene és a koreográfia párhuzamosan készült, minden terület nagyon rugalmasan tudott egymáshoz idomulni a próbafolyamatok során. 

Fotó: Cseke Tamás

PIM: Hogyan kötődött a performansz a Szépvilág kiállításhoz és a reformkorhoz? Milyen kapcsolódási pontokat találtatok a reformkori divat és a kortárs divatkultúra között?

TfB: A performansz Wohl Janka Illem című könyvéből indult ki, ami először 1880-ban jelent meg, tehát nem reformkori, de ugyanazt a társadalmi osztályok meghatározta kultúrát írja le, ami a reformkort is jellemezte. Ma, amikor egyre aktuálisabb ismét a társadalmi hovatartozás, amikor a társadalmi mobilitás lehetőségei beszűkülnek, nagyon izgalmas egy osztályalapon szerveződő és elvárásokat teremtő világgal szembesülni. Ebben a világban az embernek meghatározott a mozgástere. Wohl Janka hitt abban, hogy önműveléssel, tanulással ez a mozgástér tágítható. Az akkori és a mai divat is egyszerre tudja sugallni, hogy az embereknek be kell illeszkedniük a társadalmi elvárásrendszerekbe, és alakíthatják saját vágyaik szerint ezeket a szabályrendszereket és élettereket. A divatnak ez a kettős arca az 1840-es évek óta nem változott. Az önkifejezésünk szabadabb lett, nagyobb teret kapott, de a társadalmi szabályozórendszerek semmivel sem lettek engedékenyebbek.

Fotó: Cseke Tamás

PIM: Az Illemben megjelenő szabályok mennyit változtak a reformkorhoz képest? Milyen változásokon ment keresztül ez a társadalmi osztályok alapján meghatározott kultúra az 1840-es évektől a 19. század második felére?

Mészáros Zsolt: A reformkori cikkekben, elbeszélésekben vissza-visszatér az az írói megfigyelés, hogy a viselet alapján már nehéz azonosítani az illető anyagi vagy társadalmi helyzetét. Ez együtt jár az első nagyvárosi tapasztalatokkal és jelenségekkel, például az utcai tömeg érzékelésével, leírásával. A külső egyre kevesebbet árul el az illető vallásáról, foglalkozásáról, származásáról. A 19. században a polgárosodás és a modernizáció révén átalakul a rendi társadalom a maga ismertetőjegyeivel. Az érintkezések új formái honosodnak meg. A viselkedési útmutatók ebben a változó világban kínálnak fogódzót. Kulcsszavuk a műveltség, és a reformkortól kezdve az osztályok keveredését szorgalmazzák a társas életben. Közben a divatipar fejlődésével, a divat fokozatos hozzáférhetőbbé válásával egységesül az öltözködés szerte Európában. A tanácsadó könyvek szerint a jólöltözöttség már nem kevesek kiváltsága, csak be kellett tartani az illemszabályokat.

Fotó: Cseke Tamás

PIM: Melyek azok az aspektusai a divatnak, amelyek a Szépvilág által megidézett korszakból eredeztethetőek?

M. Zs.: A modern divatipar alapjai tulajdonképpen ekkor alakulnak ki. Gyárak létesülnek, üzletek nyílnak (ahol növekszik a kirakatok jelentősége), a népszerű és bővülő divatsajtó szélesebb körű nyilvánosságot biztosít az öltözködésnek, hirdetések jelennek meg, kirajzolódnak a fogyasztói kultúra körvonalai. A kereskedelmi és gazdasági aspektusok mellett a ruha összekapcsolódik az önkifejezéssel, az imázsépítéssel, az írók, például Petőfi Sándor vagy Lemouton Emília esetében az alkotói önpozicionálással, az irodalmi hagyományok felvállalásával, megújításával. Továbbá megjelent a nemzeti ruhamozgalom, az önállóságra való törekvés, a hazai versenyképesség serkentésének igénye a divat területén.

Fotó: Cseke Tamás

PIM: Milyen párhuzamokat figyelhetünk meg a reformkori és a kortárs divat között? Van olyan probléma, amely a reformkori és a kortárs divatot egyaránt érinti? Ezekből mi jelent meg a performanszban?

M. Zs.: A divat meginduló demokratizálódása dacára a 19. századi női és férfi fogyasztó jóval szűkebb gardróbbal számolt a magas költségek miatt. Viszont az egyes ruhadarabok használata sokkal hosszabbnak bizonyult napjainkhoz képest: javították, frissítették, átalakították az öltözeteket, kiegészítőket cseréltek rajtuk. Az átalakíthatóság abban is megnyilvánult, hogy ugyanaz a ruha kisebb módosításokkal többféle alkalomhoz passzolt. A kiállításban látható egy női nappali toalett, amelynek az ujjait le lehet gombolni, így esti, ünnepibb eseményre is megfelelt. Később a 20. század folyamán megváltozott az öltözékek mennyisége, minősége, élettartama, különösen az ezredforduló környékén (lásd fast fashion). Az utóbbi időben azonban a fenntarthatóság kapcsán ismét előtérbe került az újrahasznosítás, a tartósság, a kombinálhatóság, a vásárlás visszaszorításának szempontja. Bár, érdemes hozzátenni, hogy ez a reformkorban adottság volt, ma pedig személyes döntés kérdése, legalábbis egyelőre.

Fotó: Cseke Tamás

TfB: Ez a performansz a társadalmi hierarchiák természetéről akart elgondolkodtatni. Wohl Janka szövegében gyakran előfordulnak a klasszikus hierarchikus szerepek (nemes / nem nemes). A kortárs divat is tele van hierarchiákkal a globális és a helyi iparági folyamatoktól kezdve, a sok és kevés követővel rendelkezőkön át a niche és a mainstream tartalmak, a tervezők és a kivitelezők, az alkotók és a fogyasztók kettőséig. A divat mindig is arra mutatott rá, hogy ezek a hierarchiák esetlegesek, nem szükségszerűek, de mégsem tudunk élni nélkülük. Rajtunk áll, hogy élhetőbbé és ne fullasztóbbá tegyük a világot a sorrendek, címkék és szereplehetőségek által. A divattervező egyik dolga az, hogy a ruhák által elgondolkodtasson a világban elfoglalt helyünkről.

Fotó: Cseke Tamás

PIM: A reformkorban hogyan működött a divatszakma?

M. Zs.: Mai értelemben vett divattervező az 1840-es években még nem létezett. A céhes rendszer dominált (inas, legény, mester), műhelyekben sajátították el meghatározott rend szerint a szakma csínját-bínját. A polgárok anyagi eszközeiktől függően varrónőket, szabókat foglalkoztattak, vagy otthon a család női tagjai készítették el a ruhadarabokat. Az öltözékek kitalálásánál, megrendelésénél segítettek a divatlapok tudósításai, szabásmintái, divatképei, illetve a környezetükben tett megfigyelések (mit hordott a szomszéd, ismerős stb.). Sokan követték, másolták a párizsi luxusipar termékeit, újdonságait. Ugyanakkor a reformkori nemzeti divatmozgalommal lehetőség nyílt a pesti szabók számára, hogy az európai trendektől nem elszakadva, de valamifajta egyedi és saját stílust hozzanak létre.

Fotó: Cseke Tamás

PIM: A Terike from Budapest nem hagyományos divatbemutatókon ad teret a fiatal divattervezők alkotásainak. Miért döntöttetek úgy, hogy a divatbemutató műfaját a kortárs tánccal kombináljátok?

TfB: Ugyan a ruhák önmagukban is képesek történetmesélésre, viszont hajlamosak vagyunk egy divatbemutató során kizárólag termékként tekinteni egy-egy öltözékre. A kortárstánc segítségével ez megszűnik. Nem individuális ruhadarabokra koncentrálunk, hanem a divattárgy az ember, mozgás egységévé fejlődve egy komplex megértésre hív.

Márton Brigitta

Fotó: Cseke Tamás