Allen Ginsberg újonnan előkerült levele a PIM kézirattárának raktárából
Libik György, emigráns magyar író hagyatékának feldolgozása során egy rendkívül érdekes dokumentum került elő: a 20. századi amerikai irodalom egyik legjelentősebb költője, Allen Ginsberg saját kézzel írott levele. A kuriózumértékű felfedezésről a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának muzeológusa, Molnár Ábel tudósít legújabb bejegyzésünkben.
A PIM kézirattárában csaknem kétmillió darab dokumentumot őrzünk, amelyek mellé kisebb-nagyobb intenzitással ugyan, de szinte folyamatosan érkeznek újabb darabok is. A beérkező hagyatékokat előrendezés után helyezzük el a gyűjteményi raktárban, amíg az analitikus leírásuk meg nem történik. Libik György hagyatékának feldolgozását én vállaltam el nemrégiben, és rendkívül megörültem annak, amit itt találtam munkám során: Allen Ginsberg Libik Györgyhöz címzett levelét.
Allen Ginsberg az 1950-es években (Fotó: legacyprojectchicago.com)
Ki volt Allen Ginsberg? A válasz természetesen összetett – de talán a több mint fél évszázados működése során ráaggatott jelzők árulkodóak igazán. Az 1926-tól 1997-ig élt Ginsberg elsősorban költőként tevékenykedett, ám egyesek szemében egyenesen egy (de inkább több) generáció vizionárius prófétája, ám ismert úgy is, mint emberi jogi aktivista és igazságharcos, hippi, queer, buddhista és világpolgár – a sort még hosszan lehetne folytatni. Ami viszont biztosnak látszik: a világ színeire, társadalmára, egyben annak igazságtalanságaira fogékony fiatalemberként indult, majd rövidesen a szabadság és az ahhoz kötődő jogok szószólója lett – nem túlzás kijelenteni: az 1950-es évektől nagyívű társadalmi változások elindítójává is vált. Bár élete során sokszor változott közéleti érdeklődése, elveihez hű maradt haláláig. Az itt látható levele írása idején azonban még szemtelenül fiatal. Harminckét éves, feltörekvő költő, aki ráadásul épp túl volt máig legnagyobb hatású műve, az először 1955. október 7-én, éjjel, a San Franciscó-i Six Galleryben felhangzó Howl (Üvöltés) című verse megírásán. E látomás volt az, amely először adott formát és hangot a háború utáni Egyesült Államok újkeletű, fiatal bajkeverőinek, a mindig dühös beatnikeknek, akik addig többnyire célok nélkül lázadtak valami ellen, amit odáig nehéz volt megfogalmazniuk: leginkább úgy foglalhatnánk össze, mint a fojtogató komformizmus és mindent átható, robbanásközeli állapotot teremtő társadalmi feszültségek elegyét. Mindezek lenyomatai jól érzékelhetők a Howl kezdősoraiban is. Ginsberg e nyers és kíméletlen tükrével arcul csapta a hidegháborúban erőt és stabilitást mutatni kívánó Egyesült Államok közvéleményét, az akkori (innen nézve) „szabad világ” pedig döbbenten állt – e pillanatban végbement az ellenkultúra ősrobbanása, amely egyben mozgalommá érlelte a beat-életérzést, felgyorsította az addig jobbára lappangó társadalmi folyamatokat, majd globálissá és végérvényessé is tette azokat. Ami ezután következett, az már jól ismert világirodalmi történet: az eredetileg Angliában megjelent verseskötet első Amerikába érkező példányait betiltották, könyvesboltokat zárattak be, 1957-ben pedig obszcenitás vádjával letartóztattak és bebörtönöztek egy San Franciscó-i könyvárust. Azonban, még ugyanazon év októberében, a bíróságon megerősítették, hogy annak ellenére, hogy a szexualitásra (hetero- és homo-), a drogokra, az erőszakra és a rock ’n’ rollra egyaránt előfordulnak utalások a műben, az nem obszcén, sőt: a bíró a verset „megváltó társadalmi jelentőségűnek” nyilvánította. Ez utóbbi aktus jelentős mérföldkő az amerikai sajtószabadság fejlődésének tekintetében is, másrészt Ginsberg és művei innentől folyamatos inspirációt nyújtottak az olyan, pár évvel később érkező alkotóknak is, mint például Bob Dylan vagy a The Doors a könnyűzene világából. Ginsberg hazánkban háromszor is járt: 1980-ban (ekkor Peter Orlovskyval együtt rövid vendégszerepet vállalt a Kopaszkutya című filmben), 1986-ban (e látogatás során a Hobo Blues Banddel közös lemezt is készített) és 1993-ban.
Balról: Allen Ginsberg, Gregory Corso és Barney Rossett (Fotó: Burt Glinn /Magnum Photos)
Ki volt Libik György? Ginsberg levelének címzettje Libik György (1919–1995), gépészmérnök, üzletember, író és újságíró, egykori ’56-os forradalmár, olimpiai résztvevő síelő (St. Moritz, 1948) és motorversenyző. Élete részleteiben talán kevéssé ismert, ám annyi bizonyos, hogy rendkívül sokoldalú személyiséggel és jó üzleti vénával rendelkezett, ennek megfelelően kiterjedt kulturális és kereskedelmi kapcsolatrendszert tartott fenn élete végéig. Aktívan politizált, a második világháború során Raoul Wallenberggel is együttműködött a hazai antifasiszta mozgalomban, majd 1956-ban a Parlament Dolgozói Forradalmi Bizottságának elnöke is volt. Még abban az évben Svédországba emigrált, ahol eredeti szakmájában, gépészmérnökként tevékenykedett 1989-es hazatéréséig. Nevéhez köthető többek között a svéd Volvo gépkocsigyártócég magyarországi megjelenése is. Intenzív kapcsolatban állt a magyar emigráció fontosabb szereplőivel; ezek közül legjelentősebb a Kéthly Annával, egykori országgyűlési képviselővel folytatott levelezése, amelyben gyakran és hosszan értekeztek hazánk akkori helyzetéről. Libikről nemrégiben kétrészes portréfilm került fel a Youtube-ra. Allen Ginsberggel való találkozásáról, kapcsolatáról (az itt látható levélen kívül) egyelőre nem sokat tudunk, ám valószínűleg ő lehetett az egyik első magyar, akivel az amerikai költő kapcsolatba került.
Libik György az 1940-es évek végén (Fotó: István Bubryák / Youtube)
A dokumentum. A levél egy fóliónyi terjedelmű, borítékja nélkül. Esztétikus küllemű – elsőként a filigrán, az ’50-es, ’60-as évekre jellemző tipográfiával nyomtatott „Air Mail” fejléc tűnik fel, majd a teljes egészében autográf, azaz a szerző által saját kezűleg írt tintaírás, a végén teljes névaláírással. A datálásnál évmegjelölés ugyan nincs, ám Ginsberg itt spanyolországi élményeiről ír, azt pedig tudjuk, hogy ott élete során kétszer járt: 1957-ben és 1992-ben. Ezért a feldolgozás során a korábbi időpontot jelöltem meg, annyi módosítással, hogy ahhoz egy évet hozzá kellett adnom, hiszen onnan továbbutazva – 1958 nyaráig – Párizsban tartózkodott, ahonnan visszatért az Egyesült Államokba. Útja nyomon követéséhez Allen Ginsberg válogatott levelezéskötetét hívtam segítségül.
Íme a levél teljes szövege magyarul (a bejegyzés szerzőjének fordításában):
Kedves George:
[1958]. November 7.
Végül visszatértünk Amerikába, ahol is jelenleg nincs sem otthonunk, sem munkánk, ellenben viszont van egy nagybecsű Daimler-Benz automobilunk. Sikerült áthoznom az autót az óceánon, de csak miután [1957-ben – a ford.] Barcelonában elkobozta a Guardia Civil [Civil Gárda; Spanyolországban a rendőri feladatokat ellátó egyik szerv – a ford.], mialatt én ott illegálisan dolgoztam egy belga vegyipari cégnél. Azonban most (ráadásul négy hónap spanyolországi tartózkodást is követően) a kocsi kapott jópofa, „Made in U.S.A.” rendszámokat, Illinois államból. Valójában eddigi életem során mindössze három napot töltöttem Illinois-ban, és az is 12 évvel ezelőtt volt. Az ottaniak egy bizonyos összeg fejében igen rendesek – megküldték a friss rendszámtáblákra vonatkozó tulajdoni lapot, mindezt úgy, hogy közben én Barcelonában voltam.
Belga munkaadóimról azt kell, hogy mondjam – belőlük kiindulva –, hogy ők az első olyan nép azok közül, akikkel találkoztam, akik ravaszul és aljas módon közelítenek a magyarokhoz. Ráadásul meg sem fizettek rendesen, pedig tudták jól, hogy számomra, amerikaiként, nem volt könnyű munkát szerezni Spanyolországban.
Másodszor: nem állítottak ki a részemre munkavállalási engedélyt sem, ami számukra ugyan megtakarított egy kis pénzt és időt, azonban ottani munkáslétemet mindez meglehetősen zűrzavarossá tette. Végül pedig, amikor gondom akadt a Guardia Civillel a kocsi miatt, „mes amis Belgiques” [belga barátaim – a ford.] úgy döntöttek, ideje elhagynom Spanyolországot. Valójában persze nem távoztunk további három hónapig, mely idő alatt munkanélküli voltam.
Most itthon, Amerikában, ismét munka után kutatok, s bár számítógépes rendszeranalízis-állások bőven akadnak, a munkához jutás folyamata rendkívül lassú. A várakozás közben szerintem éhen fogok halni. E lassúság oka, azt gondolom, talán az általam kért bér összege lehet, de biztos vagyok benne, hogy néhány más oka is van ennek.
Mire újra írok, remélhetőleg mindketten dolgozunk, lesz otthonunk és birtokunkban lesz a nagybecsű automobil is.
Hogy mennek a dolgok a svéd sivatagban?
Al Ginsberg
Mostani címem:
A.GINSBERG
c/o B. TASSLER
100 REMSEN STREET
BROOKLYN, NEW YORK 11201
Ginsberg többesszámban ír: útitársa Peter Orlovsky amerikai költő és színész volt, akivel több mint negyven évig éltek élettársi kapcsolatban, saját szavaikkal: „fogadalommal” kötött házasságban. Spanyolországban 1957. június 11-től szeptember 7-ig hátizsákkal járták Barcelona utcáit és múzeumait – útjáról mesteréhez, Jack Kerouachoz írt 1957. augusztus 13-i levelében számol be részletesen. A levelet már Velencében keltezte, majd onnan utaztak Párizsba, ahol az azt követő több mint fél évben intenzíven dolgozott másik jelentős, édesanyjáról szóló versén, a Kaddish-on.
Libikkel, egyébként, meglehetősen közvetlen hangnemet üt meg, és több, mint valószínű, hogy nem ez volt az egyetlen levélváltás köztük. Izgalmas lenne megtudni, mi módon kerültek kapcsolatba és hogy vajon találkoztak-e személyesen is.
Allen Ginsberg aláírása Libik Györgynek írott levele végén (Fotó: Molnár Ábel / Petőfi Irodalmi Múzeum)
A szöveg végén megadott levelezési cím pedig, feltehetően, Bernard W. „Barney” Tassler lakása – Tassler 1940 és 1960 között egyebek mellett az American Federationist című munkásmozgalmi kiadvány vezető szerkesztője volt –, Ginsberg ekkortájt élénken érdeklődött a baloldali értékek iránt.
Aki kedvet érez hozzá, hogy személyesen is megtekintse Allen Ginsberg Libik Györgyhöz írott levelét, nyitvatartási időben bármikor megteheti kutatószolgálatunkon, a könyvtári olvasóteremben. Ehhez nem kell mást tenni, mint hivatkozni a V. 6237/35 raktári jelzetű dokumentumra.
Molnár Ábel
