Petőfi Sándor színházzal, színészettel kapcsolatos viszonyáról olvashatunk (a Petőfi Irodalmi Múzeumban fellelhető, vonatkozó dokumentumok alapján) Dr. Csiszár Mirella, a PIM Könyvtárának főmuzeológusa bejegyzésében. Írásának első részéből a költő vándorszínészként alakult pályájáról tudhatunk meg többet.

Petőfi mint színész, Ismeretlen olajfestménye, 1843 körül (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Petőfi Sándor 1844-ben, a Nemzeti Színház évkönyvében megjelent, Színészdal című verse a színészet uralmát hirdeti a többi művészeti ág felett. Bár a költő életében egyetlen későbbi kötetébe sem vette fel e költeményét – magyarázható ez mind a színészettel, mind a drámaírói tevékenységgel kapcsolatos keserű tapasztalataival –, a Színészdal a későbbiekben nagy népszerűségnek örvendett, volt idő, hogy a színművészeket képző felsőoktatási intézményben nem nyitottak meg és nem zártak le tanévet anélkül, hogy a verset el ne szavalták volna. Petőfi értelmezésében a színész teszi ki a pontot a drámaíró műve végére, hiszen a homályosan megfogalmazott sorokat élettel tölti ki. Hasonló teendője van a muzeológusnak is: feladata nemcsak megőrizni a múlt tárgyait, dokumentumait, hanem értelmezni a jelentőségüket, megfejteni az összefüggéseket, élővé tenni a holt anyagot.

E rövid írás is erre tesz kísérletet, bemutatja és összekapcsolja a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött színészettel kapcsolatos Petőfi-dokumentumokat, melyeknek egy részét a Költő lenni vagy nem lenni című állandó kiállítás látogatói maguk is tanulmányozhatták az első teremben található, három havonta váltakozó tartalmakat mutató vitrinfiókokban.

I. A vándorszínész

Petőfi 1835 őszétől 1838 augusztusáig az aszódi evangélikus gimnázium diákja volt. A hagyomány szerint 1835 őszén Petrovics István azzal indokolta meg az iskolaváltását Koren István aszódi professzornak, hogy fia Pesten, a színházak körül ólálkodott. Tudjuk, hiszen Petőfi maga is megírta, hogy Aszódon ismét megmámorosította egy vándortársulat városban való vendégszereplése. Bár a gimnazistáknak tilos volt az előadások látogatása, az ilyesfajta szabályokat szívesen kijátszó tizennégy éves diák biztosan megnézte a Balog István (1790–1873) vezette társulat előadásainak valamelyikét a vendégfogadó nagytermében.

Balog István vándortársulata 1837. május 30-tól június 11-ig összesen kilenc előadást tartott itt: a Romeo és Júlia zanzásított változatát, Don Juan történetének Balog lstván-féle feldolgozását, szintén az igazgató darabját Mátyás királyról és Lúdas Matyi-dramatizálását, a Tündérkastély Magyarországon című énekes vígjátékot, betyártörténetet, tablót. A visszaemlékezők rendre egy Borcsa nevű színésznőt emlegettek, aki elbűvölte a kamaszfiút. Valóban volt ilyen nevű tagja a társulatnak, László Borbála, Gál Mihály színész felesége, akit nem sokkal korábban a Dunántúlon szerződtetett Balog. Petőfi szintén csatlakozni akart a társulathoz, a színidirektor azonban írásos szülői beleegyezést és iskolai végbizonyítványt kért tőle. Petőfi a bizonyítvány miatt Koren Istvánhoz fordult, aki erre elzárta a diákot, és értesítette az apát. Ezt „a színésszélenniakarást” verselte meg aztán az 1847 áprilisára datált, Első esküm című versében, valamint az Úti jegyzetek 1845-ben keletkezett szövegében:

Bár az aszódi kalandról nem maradt fenn elsődleges forrás, legfeljebb Balog színigazgató az Országos Széchényi Könyvtárban lévő feljegyzései, a második vándorszínészi próbálkozás már dokumentálható a PIM gyűjteményében őrzött kézirattal. Petőfi már a nemzeti színházi házi statisztáskásodás után, a katonaságot is megjárva, szülei akkori lakhelyéről, Dunavecséről indult el, 1841 júniusában, hogy „színésszé legyen”.

Petőfi első színigazgatójának nevét máig sem ismerjük, hiszen a faluzó kistársulatok egyáltalán nem dokumentálták tevékenységüket. Gyakran szűntek meg, majd alakultak újjá, általában minimális létszámmal – hat fővel – és minimális feltételek közt működtek.

– írja barátjának, Szeberényi Lajosnak – „(jelenleg) Petrovics Sándor tanuló, (hajdan) Rónai színész, (jövőben) Sió színész és literátor” aláírással.

A társulat bomlása után Kétszery József (1809–1889) együttesénél bukkant fel Dunaföldváron, amit egy Rónai néven másolt szövegkönyv is bizonyít. A PIM Petőfi-gyűjteményének színházi vonatkozású dokumentumai között talán ez a legkiemelkedőbb darab. A kéziratot a kritikai kiadás is Petőfi kézírásaként azonosította.

Egy kis társulatban a nem kifejezetten főszerepeket játszó színésznek sok egyéb feladatot kellett ellátnia. Súgott, másolta a színlapokat és szövegkönyveket, házhoz vitte a „cédulákat”, vagyis a színlapokat, ruhadarabokat, bútorokat kért kölcsön a helyiektől, hogy legyen az esti előadáshoz jelmez és díszlet. Az iskolázott Petőfit is ilyen feladatok találták meg, szépírását valószínűleg szívesen és gyakran vették igénybe.

Egy színigazgató számára legfontosabb értéknek a színházi könyvtára számított. Nincs előadás, ha nincs szöveg, amit a színészek el tudnak játszani. Gyakran megesett, hogy nyugalomba vonuló színigazgatók pénzzé tették e vagyontárgyukat. Nem tudjuk pontosan, hogy Kétszery direktortól hogyan került Lászy Vilmos (1838–1891) színigazgatóhoz a Petőfi által másolt szövegkönyv, nagy valószínűség szerint az új tulajdonos ekkor már nem a drámaszöveg képviselte érték, hanem a másoló személye miatt mutatott érdeklődést iránta.

Kétszery József portréja, Huszka Lajos fametszete a Magyar színészet évkönyve az 1873-dik évre című kiadványban (PIM Könyvtár)

1880 januárjában rövid hírként számoltak be a lapok arról, hogy

Kétszery felesége, Velancsics Anna, színésznő (1821–1883) a Schöpflin Aladár által szerkesztett Színművészeti Lexikon szerint 1883. február 17-én éppen mint Lászy Vilmos színigazgató társulatának tagja hunyt el Kaposváron. Elképzelhető, hogy a férj a temetés alkalmából hálált meg valamilyen hatalmas szívességet e becses „Petőfi-relikvia” átadásával, de az sem elképzelhetetlen, hogy pénzért vált meg tőle.

A Pesti Napló 1899. május 16-án, Érdekes relikviák címmel közölt cikke arról tudósított, hogy az Országos Színészegyesület 1894-ben a nagysurányi kastélyban agg színészek számára létesített menháza bezárni kényszerült. A zárás körüli felmérés során az egyesület titkára az otthon könyvtárában kincsekre bukkant: egy Déryné által másolt Kotzebue-szövegkönyvre, Lendvay Márton autográf lejegyzésű színművére, Szendrey Júlia Három rózsabimbó című verskéziratára (erről nem lehet tudni, hogy autográfia-e).

Lászytól ezek szerint a szövegkönyv az Országos Színészegyesülethez került, majd 1908-ban a Petőfi Ház gyűjteményébe. (Az utolsó fólió verzóján, az Országos Magyar Színészegyesület és Nyugdíjintézet, valamint a Petőfi Ház pecsétje jelzi a tulajdonosváltást.)

Petőfi 1842. november első napjaiban csatlakozott a Székesfehérváron játszó Szabó József (1816–1875) és Török Benjámin (1817–1852) vezette színtársulathoz. A székesfehérvári társulatból többen – maga Szabó igazgató is – 1839 tavaszán a Pesti Magyar Színház kardalosai voltak, akkor, amikor Petőfi is az intézmény alkalmazottja volt, így feltételezhető, hogy ismerték egymást. A társulatban a főbb szerepkörökre megvolt a megfelelő színész, de nyitottak voltak – főként epizodista szerepkörre. Első szerepe 1842. november 10-én: Émile-Louise Vanderburch A párizsi naplopó című művében az inas – Rónai művésznéven. (Erről írja majd Első szerepem című versét.) A következő színlapokon és a székesfehérvári együttes zsebkönyvében már Borostyán Sándor néven szerepelt. (Csak a kecskeméti működés során jelent meg a neve Petőfiként a színlapokon.)

Az első igazi szerepe itt: Carl Töpfer Nagy világ divatja című vígjátékában Szalonnási pesti gavallér, sajnos nem maradt kritikai megnyilvánulás az alakításáról. Összesen kilenc színlap őrzi itteni fellépéseinek emlékét, melyek ma a pápai Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei Levéltárának állományában lelhetők fel. Petőfi székesfehérvári életkörülményeiről színésztársai – Némethy György (1826–1901) és Szuper Károly (1821–1892) – visszaemlékezéseiből értesülhetünk. Némethy együtt lakott Petőfivel egy idős szűcsmesternél és nejénél, ahol egy szobát bérelt négy színész. Olyan szűkös volt a szállás, hogy Petőfi Némethyvel egy ágyban aludt.

Magyar György csizmadiamester háza, ahol Petőfi szobát bérelt. Az épületet 1914-ben lebontották, helyére mozi, a későbbi Petőfi Filmszínház épült, Színházi Élet, 1922/52. sz. (ADT)

Szuper Károly naplójáról a filológia már a 19. század végén megállapította, hogy Petőfire vonatkozó feljegyzései utólagos kiegészítések, adatai nem megbízhatóak. Mégis rá kell hivatkoznunk, ha Petőfi Sándor gyűjteményünkben őrzött, a Petőfi-filológia által nem ismert rajza keletkezési körülményeit akarjuk megfejteni:

Erdős János (1812–1842) vándorszínész sírja. Petőfi Sándor rajza, Székesfehérvár, 1842. december 31. (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

A kisméretű ceruzarajzot (47x120 mm) 1960-ban adta át a múzeumnak Jászai István, Jászai Mari (1850–1926), a Nemzeti Színház tragikájának József nevű testvérének fia. Tudvalevő Jászai Mari rajongása Petőfi iránt, így a rajz hitelességét a proveniencia megerősíti, annál is inkább, mert Szuper Károly az 1880-as években a Nemzeti Színház pénztárnoka volt, így megvolt az a kapcsolat, mely lehetővé tette a rajz átadását. A napi sajtóban arra is találtunk utalást, hogy Jászai Mari végrendeletében unokaöccséről, Jászai István műasztalosról is megemlékezik.

A fehérvári idény két és fél hónapig tartott, utána a társulat Kecskeméten folytatta a működését, ahol – mivel rendelkezett önálló színházteremmel – a báli szezon nem akadályozta a színházi tevékenységet. (Székesfehérváron, a Pelikán fogadó nagytermében farsang idején táncmulatságokat tartottak, így az előadások kiszorultak innét, hasonló kvalitású helyiség pedig nem volt a városban.) Petőfi 1843. április 7-ig tartott a már önállósult Szabó József vezette társulattal, mely itt új tagokkal bővült: néggyel többen lettek az epizodista szerepkört betöltő színészek, így Petőfinek nagyobb konkurenciával kellett megküzdenie, így lassan haladt a némaszerepektől a dramaturgiai funkciókkal bíró, nagyobb karakterszerepek felé. A visszaemlékezők számára a következő alakítások voltak említésre méltók: Ernst Raupach Korszellem című színjátéka, melyben a komikusi és intrikusi szerepkört vegyítő Ködösi iskolamestert alakította; Kotzebue Legjobb az egyenes út című vígjátékában már főszerepet játszott, Krumm Illés szerepét. (Szuper Károly, aki ezt a szerepkört betöltötte, ekkor éppen nem lépett fel a társulatnál.)

Petőfi Kecskeméten is Némethy Györggyel vett ki szállást. Némethy később a Nemzeti Színház kedvelt színésze lett, főként népszínművekben lépett fel. Portréját a Hölgyfutár 1857. augusztus 18-i számához készült műmellékletként küldték az előfizetőknek. (ADT)

Adatolható még jutalomjátéka: Bohóc/Bolond Shakespeare Lear királyában (1843. március 23.) Bajza Józsefnek szóló leveléből tudjuk, hogy

„megkapni szinte nem kevés küzdésembe kerűlt; mert mennyi az ármány a színészetnél”.

Szerepfelfogása eltért a megszokottól, hiszen ebben a korban ettől a szerepet alakító színésztől mulatságos, de nem nevettető alakítást várt el a közönség. A szemtanú Jókai Mór is ezért ítélte sikertelennek a próbálkozást, mert barátja komoly „filozófot” játszott benne, nem mulatságos bohócot.

Jászai Mari, akinek szívében hatalmas elfogultság élt Petőfi iránt, így képzelete segítségével részletes leírást adott Petőfi színészi eszközeiről a Lear király Bolond szerepében:

Jászai Mari 1906 körül. Goszleth István felvétele (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár))

 Vargánénak szóló adósságvisszafizetési kötelezvény, Petőfi Sándor tintaírása, Kecskemét, 1843. április 7. (PIM Kézirattár)

Petőfi kapcsolata a társulattal meglazult, inkább a kollégiumi diáksággal töltötte szabadon maradó idejét, a színészek azt sem hitték el, hogy verse jelent meg az Athenaeumban, Szuper Károly megorrolt rá a Bolond szerepe miatt, Némethy Györgyre meg ő orrolt meg, mert magasabb fizetési osztályba sorolták, mint őt.

A dokumentumot Rákosi Jenő adományozta a Petőfi Társaságnak az 1900-as évek elején.

Petőfi 1843. május közepén Pozsonyban próbálkozott ismét azzal, hogy vándortársulathoz csatlakozzon. A megnyíló országgyűlésre Fekete Gábor (?–?) szervezett társulatot, de a nála jelentkező költőt azzal utasította el, hogy több kezdő színész is játszik már nála. Petőfi ezután a német társulatot vezető Franz Pokornyt is felkereste, de magyaros akcentusa miatt nem volt semmi esélye. Majd ősszel, bár Erdélybe indult, Debrecenben, Komlóssy Ferenc (1797–1860) társulatánál kötött ki. A színészpálya melletti döntés határozottságát mutatja, hogy a Nagy Ignác szerkesztette Külföldi Regénytárba készült két fordításáért (Koros hölgy és Robin Hood) kapott összegből színészi ruhatárt vásárolt magának, hiszen a színész tőkéjéhez ekkoriban a szaktudásán, a betanult szerepein kívül a jelmezkészlet is hozzá tartozott. Drámai szerelmes szerepkört kínáltak neki, de végül Komlóssy operai kardalosnak osztotta be, mely ellenkezett Petőfi ambícióival és képességeivel. Felháborodásában otthagyta a társulatot, és október elején csatlakozott Demjén Mihály (?–1886) faluzó törpetársulatához. Diószegen és Székelyhídon játszottak, főszerepekhez jutott: a Tisztújítás és a Harminc év egy játékos életéből című darabokban. Majd 1844. január 15-én próbajátékot játszott Shakespeare A velencei kalmár című drámájában, Portia egyik kérője, Maroccoi herceg szerepében. Kudarcot vallott, így a színészetet mint művészi pályát, kereseti lehetőséget, kitörési pontot, végleg elvetette.

Csiszár Mirella