A PIM Esti Extra sorozat különkiadásának 2023. február 16-án Nádasdy Ádám, költő, műfordító, nyelvész volt a vendége, témáját pedig a frissen megnyílt, Költő lenni vagy nem lenni című új, állandó tárlatának „Áldozat” terme kapcsán felmerülő kérdések szolgáltatták. A tárlatvezetéssel egybekötött program alkalmából Nádasdy Ádámmal Kalla Zsuzsa, a PIM gyűjteményi főigazgató-helyettese, a Petőfi-kiállítás vezető kurátora beszélgetett olyan kérdésekről, mint az áldozathozatal és -vállalás problémájának személyes és általános, napjainkban és a múltban jelen lévő jelentései.

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

Nádasdy Ádám már a beszélgetés felütése gyanánt költői játékossággal és nyelvészi merengéssel adta meg az este alaphangját: „egész úton idefelé azon gondolkodám… hogy milyen érdekes az áldozat szó maga”. A kifejezés emelkedettsége és Petőfi (Nádasdy elképzelése szerint) mind Vörösmartyénál, mind Aranyénál kevésbé emelkedett, „földön járó” karakterisztikája közötti, izgalmas feszültség felől indult ki az eszmecsere. Ennek meggyőző példájaként említették a beszélgetők A hóhér kötelét, melyről Kalla Zsuzsa elmondta, hogy nem csupán rémisztő történetet mesél el, hanem a rémdrámákkal, de akár a ponyvák rémtörténeteivel vagy a mai horrorokkal is rokonítható. A mű nyelvileg és dramaturgiailag (különösen az első személyben megszólaló, gonosz főhős szerepeltetése által) többszörösen is tabusértő alkotásnak számított. Részben ezek eredményeképp is, mint Nádasdy összegezte a Kalla Zsuzsa által elmondottakat a regény korabeli fogadtatásáról, „leszólták az irodalmárok”, miközben, mint Kalla hozzáfűzte, „könyvsiker sem lett” (szemben Petőfi „kasszasikerével”, összes versei kiadásaival), ugyanakkor életművének mindmáig (nem feltétlenül igazságosan) stigmatizált darabja. Nádasdy Ádám Petőfinek azon karakterisztikus vonását emelte ki (egyben rosszul sikerült verseiről is szólva), melynek értelmében „nem bírja elzárni a csapot”, tehát az alkotásnak folyamatos, megszakítatlan áramlására van szüksége, miközben (Petri Györgyöt is az ilyen típusú szerzők között említve), „hihetetlen vackok is kijöttek a kezéből”, nagy művei mellett – szemben, például, Arany János alkatával, aki „elzárja, kinyitja, és puff, ugyanolyan szépen” ír. Ezzel kapcsolatba hozható, hogy Petőfi jellemzően nem tér vissza egyes művei javítgatásához, viszont, mint Kalla Zsuzsa hozzáfűzte, esetében a versek, kompozíciók, életműve újrarendezése terén mutatott ilyesfajta aprólékos tudatosságot.

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

Áldozat-e? „Persze, mondhatjuk, ha valaki ennyit dolgozik”, válaszolta meg a kérdést Nádasdy, elvégre Petőfi életműve létrehozására „feláldozta az ifjúságát”. Mikor nagyon komoly, pénzzel járó munkája akadt, fontos volt számára a vidéki elvonulás, a koncentrált munka alkalmai, tette hozzá Kalla Zsuzsa, egyben arra is figyelmeztetve, hogy a korban mobiltelefon, e-mail nélkül másként működött a társasági érintkezés, mint napjainkban. A beszélgetés harmadik résztvevője, Szántó Tibor ezek után az áldozat fogalmának romantika korabeli és mai, kortárs értelmezési (avagy szerep-) lehetőségeire rákérdezve szőtte tovább az eszmecserét. Mint kiderült, Nádasdyt régóta foglalkoztatja a szó jelentésének kérdése. Míg németül egy (opfern), angolul két teljesen különböző fordítása lehet: victim („az, aki ott marad, vérbefagyva”), avagy sacrifice („amit én meghozok és nyújtok”). Ennek fontossága az Isteni színjáték fordítása során vált világossága Nádasdy Ádám számára, elgondolkodva azon, hogy őneki személyesen, akár saját élete szempontjából is, mit jelentenek ezek a fogalmak.

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

Ennek kapcsán hangzott el a szerző Otthagyod című verse. Mint Kalla Zsuzsa hozzáfűzte, azért is örömteli hallani ezt a művet, mivel szembemegy a reformkor áldozatképével, amit például Jókai-regények narratíváiból lehet ismerni ebben az időszakban. A korban nagyon sok mindent tekintettek áldozatnak, a művészektől elvárt vagy megkívánt (akár Petőfinek a terem falán olvasható, életáldozatról szóló idézetei is ezt szemléltetik) áldozatmintái mellett akár a főúri hölgyek esetében a brüsszeli csipke helyett hordott magyar szövet is jelenthette a (hétköznapi) áldozatot. Ahogy Kalla rávilágított, ezekhez a típusú áldozatokhoz mindig kellett „színpad” is, míg Nádasdy Ádám versében ennek nincs közönsége („kivéve az Urat, négyszemközt”, tette hozzá a szerző).

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

Ennek kapcsán hozta szóba Nádasdy Ádám a segesvári csatatéren történtek ilyen szempontból is különös fénytörésbe kerülő esetét, a már bizonyosan elbukott szabadságharc tudatában („lehet, hogy azt gondolta, hogy »jól van, akkor tulajdonképp most már egye meg a fene«?”). „Amennyit tudunk erről, ez nem volt egy nagyon hősies dolog, ő nem volt egy hős katona…” – merengett el a kérdésen. Erre reagálva mesélte el Kalla Zsuzsa, hogy a PIM és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei, régészekkel kiegészülve két éve jártak Fehéregyházán, a csatatéren, megpróbálva segíteni a lezajlott események rekonstrukcióját: „ezek alapján azt lehet mondani, hogy véletlen baleset volt”. Mint hozzáfűzte, ez a körülmény önmagában nem jelenti azt, hogy bármilyen harctéri haláleset ne lenne akár hősies, akár áldozathozatalként megítélendő, de (az azt meghozó személy intenciója terén mindenképpen) különbözik a tudatosan, kivont karddal („mint Zrínyi Miklós”) ellenfelének rontó katona halálától. „Rosszkor volt rossz helyen, és valójában mindenféle parancsot megszegve tartózkodott egy olyan területen, ahol várható volt ez a szerencsétlen kimenet” – összegezte a vezető kurátor. „Az utolsó levele, amit ír a családnak, arról tanúskodik, hogy ő abszolút élni akar” – tette hozzá. Mindezek ismeretében komplikálttá válik az a kérdés, hogy mondhatjuk-e akkor, hogy Petőfi „életét áldozta a magyar szabadság oltárán”, fogalmazta meg a dilemmát Nádasdy. Kalla szerint a pótolhatatlan, személyes veszteség, amit a család, a barátok, a közvetlen környezet (valamint a magyar irodalom, mint Nádasdy közbevetette) elszenvedett, megkérdőjelezhetetlenné teszi az áldozatiság ilyen értelemben vehető jellegét.

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

Ezt követően Petőfi műfordítói munkásságára terelődött a szó. Mint Kalla Zsuzsa elárulta, francia és német regényeket fordított, többnyire német alapszövegből (ezek kiadásai a kiállítás előterében megtekinthetők), leghíresebbjük pedig talán a Robin Hood (Petőfi „papíralapú” angoltudása miatt ez esetben is a német nyelvismeret bizonyult kulcsfontosságúnak). Petőfi számára a német jelentette a stabil nyelvtudást (még ha iskolás évei során nehezen is jött bele az elsajátításába), viszont a francia kultúra sokkal közelebb állt hozzá, intenzívebben szerette. Nádasdy (a Coriolanus-fordítás nyomán) Petőfi angoltudását Arany Jánosénál alacsonyabb fokúnak találta, de a beszélgetők inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy még a két szerző levelezésében is megjelennek a (játékosan alkalmazott) angol fordulatok („My dear Dzsenko!" – idézte Kalla Petőfi 1848. november 15-i levelének megszólítását). Petőfi vajon miért a Coriolanust fordította Shakespeare-től (mikor Vörösmartyval és Arannyal felosztották egymás között összes műveit, lefordításuk ambiciózus tervével) – töprengett el Nádasdy. Elvégre, mint hozzátette, „nem egy nagyon jó darab” (például a Julius Caesarral vagy a Hamlettel összevetve). A kort azonban izgatta a mű alapkérdése, a becsület fogalmának problematizálása, vélelmezte Kalla egyszersmind a kiállításban látható, a mű nagyjelenetét ábrázoló Orlai Petrich Soma-festményre is utalva ezzel. A becsület szó kapcsán Nádasdy irodalmárként (a Bánk bánnal foglalkozva) és nyelvészként is észlelt érdekességet osztott meg a közönséggel: a becsület és becsülni szavak ugyanolyan viszonyban álltak egymással, mint a tisztelet főnév és a tisztelni ige. Becsülete tehát annak volt, akit becsültek. Mára ez azonban megfordult: a becsület egy belső érték, viselkedésmód, etikai tartás jelölője – függetlenül attól, hogy a környezete becsüli-e az embert. Bánk bán még nem így értette, mikor azt mondta, hogy „elveszett a becsülete”. Mint Nádasdy megvilágította, „egyszerűen azt akarja mondani, hogy az ő ázsiója lezuhant a többiek, az udvar szemében”. Ezek fényében pontosabb volna úgy neveznünk (régi értelmében) a fogalmat, mint „a többiek által rám vetülő becsülés”. Hasonló ez ahhoz, ahogyan Petőfi kívülről nézve „politikus volt”, míg önjellemzéseiben folyamatosan távol tartja magát ettől a (nem becsületességéről híres) szférától, mondta Kalla Zsuzsa.

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

A következőkben a Coriolanus egy rövid részletét hallgathatta meg a közönség Nádasdy Ádám előadásában (egyben annak indoklásául is, hogy miért volt szükséges Illyés Gyula 1961-es „szövegrestaurációja”). Ehhez kapcsolódva merült föl a kérdés, hogy Petőfi mennyiben fordított másként, mint kortársai – lényegében semennyire, Nádasdy megítélése szerint. Versek esetében pedig (mai fogalomkészletünkkel leírva) inkább tekinthetők ezek ihletett átköltéseknek, semmint pontos műfordításoknak, egészítette ki az elhangzottakat Kalla Zsuzsa. Ugyanakkor hozzátette: az eredeti művek megválasztásánál nem érzékelhető „nemzeti” (a magyar nyelvet építeni, bővíteni szándékozó) szempont megléte, még a Coriolanus esetében is inkább az önmagyarázat, önkép megalkotásának aspektusa tűnik lényegesebbnek, ahogyan a természetesen nem az útról, a szemlélt tájról beszélő Úti jegyzetek esetében is – nem véletlen, hogy ez esetben heinei (Utazás a Harz hegységben) előképet vélelmezhetünk.

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

A fentiek kapcsán vetődött fel Petőfi alkotói karakterisztikájának lényeges vonásai gyanánt az ego és az öncélúság kérdése – Nádasdy Ádám már a Shakespeare-magyarítás ambiciójában is felfedezni vélte ezeket mint „szimbolikus programot”. A műfordítás korabeli és újabb kori funkciói és megoldásai, az érthetőség és gyönyörködtetés szándékai (és ezek összehangolása) vezetett el Nádasdy műfordítói ars poetikája elhangzásához. „Nem kell szebbre csinálni, mint amilyen az eredeti” – szögezte le. Arra nézvést, hogy miért kéne, illetve honnan eredhet ez a „fölstilizáló” elvárás a magyar műfordítás történetében, Nádasdy Margócsy István indoklását citálta: nevezetesen, hogy mindennek eredője egy 19. századi hagyomány, melynek lényege a magyar nyelv gazdagságának bemutatása. Ennek szemléletes példájaként hozta fel a szerző Lőrinc barát és Júlia jelenetének fordításváltozatait. A „drink thou off” Mészöly Dezső fordításában így hangzik: „Hörpintsd ki hirtelen!” – viszont, ahogy Nádasdy fogalmaz, bár ez a megoldás nagyon szép és alliterál, dramaturgiailag „ez nem az a pillanat”. Ugyanez az ő változatában: „Idd ki!” (E felfogás miatt reklamálta a kritika „a költőiség elmaradását”.)

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

Ezek után Nádasdy Petőfiről című verse hangzott el a beszélgetés utolsó egységének felvezetéseként.

Hogy lehet az, / hogy följön ez a suttyó Petrovics, / és mindenkinél jobb?

Mint a szerző elmondta, az Alföld folyóirat felkérésére született vers csipkelődő, őszinte hangneme ezzel az alkalmi kontextussal hozható kapcsolatba. Miért pont Aranyt és Vörösmartyt állítja szembe Petőfivel a versben? – tudakolta Szántó Tibor.

Nem irigyeltem. / Bezzeg Aranyt és Vörösmartyt – ó, / de mennyire!

„Mert azok olyanok, mint én, szorongósak” – felelte még a vers közvetlen, szellemes hangnemében Nádasdy. Az Arany és Vörösmarty vs. Petőfi közötti „választás” kérdése feszültség forrása lehetett a korban is, szőtte tovább a gondolatmenetet Kalla Zsuzsa. Mint kifejtette, a Zalán futását „a korban sem olvasta senki”. „Dicsérték, de nem olvasták.” Ezzel szemben A helység kalapácsa eposzparódiaként is olvasható, és a korszak (Vörösmarty művével beteljesített) „heroikus eposzvágyának” karikatúrájaként is felfogható, egyben rendkívül népszerű volt – akkoriban és ma is. Kalla emellett azt az anekdotát is felidézte, mikor Petőfi, még pápai diákként, „beöltözik tót diáknak (kellék gyanánt egy fokost fogva, akár egy színész), ahogy írják, és tótos – vagyis szlovák – akcentussal mondja el a Szózatot. Mindenki dől a nevetéstől, leesnek a székről, de hát, természetesen, a hivatalos nagykönyvben megróják, hogy a haza nagy költőjét kifigurázza”. Kalla Zsuzsa egyben felidézte azt az esetet is, mikor Petőfi először beleolvasott a Toldiba, s első reakciója az a kérdés volt, hogy „hány éves ez az ember?” Tehát, míg Vörösmarty kvázi apafigura volt Petőfi számára, addig Arany nem csupán közeli barátja, hanem szinte testvérfigurának tekinthető, „amellett biztos van egy nagyon erős belső feszültség és rivalizálás – a költői célokat vagy a megvalósítást illetően”. Nádasdy Ádám annak szemléltetésére, hogy Vörösmarty költészete is milyen komoly változáson ment keresztül, kiemelte, hogy mindössze öt évvel a Zalán futása után lényegében „az ellenkezőjét csinálta” a Csongor és Tünde megalkotásakor. „Onnan a János vitéz felé egyenes út vezetett”, vázolta föl a logikai összefüggést Nádasdy, annak megjegyzésével, hogy mind a Csongor és Tünde, mind a János vitéz jelentős közönségsikert arattak. Mint Kalla Zsuzsa hozzátette, a frissen megnyílt állandó kiállítás arra is törekszik, hogy a János vitéz értelmezését is valamelyest áthangolja, „mert azt hiszem, hogy mindenki egyfajta happyendes népmeseként tanulja az iskolában – de ez azért korántsem az, ebben sokkal mélyebb dolgok vannak”. Kiemelkedő irodalmi sikerének pedig ugyancsak oka lehet, hogy megjelenik benne „egy új nyelv, egy új ritmus, egy új cselekményszövés, ami nagyon merészen játszik a hétköznapi valósággal és a fantáziával, illetve a mesei elemekkel (vagy amit akkor népmeseinek gondoltak)”. (Nádasdy Ádám ennek kapcsán idézte fel az Alföldi Róbert által a Nemzeti Színházban rendezett, Bakonyi Károly-féle János vitéz operettet, elsősorban annak felkavaróan keserű végkicsengését, illetve a Petőfi művében is alapvetőként megjelenő dilemmát kiemelve: „benne van, hogy na innen el? Ugye? És még annak is megvannak a veszélyei”.)

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

Mit tanulhat ma egy költő Petőfitől, hat-e még egyáltalán az életműve a mai költőkre? – tette fel az estet záró kérdést Szántó Tibor. „Szerintem igen. Nem kell félni attól, hogy érthető legyen, amit ír az ember, és meg lehet próbálni egyszerűen indítani és aztán elkezdeni beletenni kis csapdákat, mint amikor a cukrász, mondjuk, egy szem borsot benne hagy a süteményben” – fejtette ki Nádasdy, azzal a tanáccsal is kiegészítve az elmondottakat, hogy „a másik az, hogy sokat kell dolgozni, az jót tesz. Tessék csak írni, írni, írni, és majd jön közte jó is”. Kalla Zsuzsa emellett a kísérletező kedvet, poétikai merészséget emelte ki, melyet Nádasdy, a hallgatóság soraiból kis derültséget kiváltva „hihetetlen önteltségként”, „arcpirító kevélységként” értelmezett – természetesen pozitív értelemben. Petőfi saját tehetségébe vetett hitének kérdésében megoszlottak a vélemények; Nádasdyval szemben Kalla Zsuzsa inkább a magabiztosság hiányát emelte ki Petőfi pályája alakulásának elején (egyben a költő nehéz egzisztenciális helyzete mint kiindulási pont is lényeges ebből a szempontból), amennyiben színészi ambícióit elhagyva végül az írásban találta meg a művészi kiteljesedés számára autentikus lehetőségét. „Hát maga jobban ismeri, mint én – vágy bárki, azt hiszem, jelenleg a Kárpát-medencében”, adta meg Nádasdy a beszélgetés végszavát.

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)

A program záróakkordja gyanánt pedig ismét egy Petőfivel kapcsolatos Nádasdy-vers, a Mindenki költője hangzott el, melynek konklúziója szépen keretezte, ahogy a beszélgetők körbejárták a Petőfi-jelenség, az alkotó karakterisztikájának mindmáig oly sok izgalmas, tartalmas diskurzust ihlető mivoltát:

„Csak ömlik, ömlik az élet belőle. / A lendület, a sebesség a dolga. / Ő még őszintén biztat: csak előre! / Még kezéből eszik a cifra szolga”.

PIM Esti Extra különkiadás Nádasdy Ádámmal (Fotó: Gál Csaba, PIM)