A PIMBlog idei első bejegyzésében Sonyovszki-Képes Erika, a PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótárának muzeológusa írásából szerezhetünk elméleti és gyakorlati ismereteket az irodalmi illusztrációk meghatározásáról, primér művekhez való viszonyáról és mindezeknek az irodalmi múzeumhoz fűződő kapcsolatáról.

Bizonyos szempontból feleslegesnek tűnik a kérdés, hiszen evidens a válasz: az illusztrációk társai a szövegnek, számos könyvnek szerves részét képezik. Miért ne kaphatnának helyet egy irodalmi múzeum gyűjteményében, legközelebb saját forrásukhoz, a versekhez és prózai alkotásokhoz? Ugyanakkor irodalom és képzőművészet peremterületén működnek, nehéz eldönteni, hogy hova is tartoznak valójában.

Köztes létük valahol egészen rokon az írók, költők létformájával, akik alkotó emberek lévén két terület határán mozognak: a látható, hétköznapi „valóság” és a fizikai világon túli, szellemi szféra között. Nem is beszélve arról, hogy sokuk tevékenységében nagyon fontos szerepet játszott a képzőművészet, a zene, a fotóművészet, vagy a színház.

Mit is értek illusztráció alatt?

Ha az irodalmi múzeum szempontjából nézzük, ahol a cél az író, költő életművének feldolgozása és bemutatása, akkor egy kiállítás során minden egyes műtárgy, legyen az portré, tájkép, nonfiguratív alkotás, szobor vagy érem, az adott alkotó életének egy-egy eseményét fogja „illusztrálni”. Ez az állítás persze nemcsak a képzőművészeti alkotásokra igaz, hanem minden olyan tárgyra is, amely az adott író vagy költő hagyatékából származik. Egy asztal esetében ez azt jelenti, hogy a kiállításon ez a tárgy már nem mint használati tárgy jelenik meg, hanem mint vizuális megnyilvánulása annak, hogy az alkotó írt, töprengett, dolgozott, ügyes-bajos dolgait intézte, levelezést folytatott. Ez azonban egy igen tág, kissé túlzó megállapítás, szükséges az illusztráció fogalmának pontosabb meghatározása az irodalmi múzeum képzőművészeti gyűjteménye felől nézve:

Ebből kifolyólag most nem vizsgálom a más műfajú alkotásokat (szobor, festmény) és a gyűjteményben található, egyéb papíralapú munkákat (portré, tájábrázolás, utcaképek stb.) sem.

Nemes Nagy Ágnes: Egy remeterák kalandjai (részlet), 1970-es évek (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Mi alapján gyűjteményez egy irodalmi múzeum és hogyan illeszkedik ebbe a keretrendszerbe az illusztráció?

Kovács Ida és Benkő Andrea közös tanulmányában ekként írja le a Petőfi Irodalmi Múzeum művészeti tárának és relikviagyűjteményének gyűjtési körét:

A gyűjteményezés alapja tehát az irodalmi vonatkozás, minden egyes tárgy vagy alkotás esetében: milyen módon kötődik egy íróhoz, miért volt fontos a számára, milyen életesemény lenyomata. Az irodalmi vonatkozás itt egyértelmű, hiszen egy adott író vagy költő műve nyomán készült, képi ábrázolásról beszélünk. A kapcsolat az író és az illusztráció között akkor a legerősebb, amikor az irodalmi szöveg és a képi ábrázolás alkotója ugyanaz a személy. Ennek szemléltetésére példaként Nemes Nagy Ágnes ceruzarajzát hoztam, mely a Jeromos, a remeterák című verséhez készült. Hasonlóan erős a kapcsolat abban az esetben, ha az író és az illusztrátor közötti eleven diskurzus eredményeképp születik meg az adott mű: ilyenre lehetünk figyelmesek Babits Mihály és Fáy Dezső máig kiadatlan Dante-illusztrációi (Divina Commedia) kapcsán. Vagy, ha szoros barátság, szellemi közösség köti össze őket, mint például Keleti Artúr és Gulácsy Lajos, Weöres Sándor és Illés Árpád, valamint Csukás István és Sajdik Ferenc esetében.

Gulácsy Lajos: A kámzsás festő strófái, 1912 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Sokszor persze kiadói felkérésre készülnek a könyvborítótervek és illusztrációk, az író és a képzőművész nem találkoznak. Sikeres választás esetén utólag találkoznak és több sikeres együttműködésre is lehet példa közöttük. Kertész Imre azután keresi fel Engel Tevan Istvánt, miután a grafikus kiadói felkérésre megtervezi a Sorstalanság borítóját 1975-ben.

Kertész Imre: Sorstalanság, 1975 (PIM Könyvtár)

A leglazábbnak akkor tűnik a kapcsolat, ha a grafikák még csak meg sem jelentek a szöveg mellett. Ide tartoznak a pályázatra beadott művek, a nem teljes sorozatok, az olyan művek, melyek kiadását a kiadó nem vállalta anyagi okokból, vagy a művész saját indíttatásából készült művek, melyeknek nem volt célja a megjelentetés.

Ezt az alaphelyzetet tovább bonyolítja a kvalitás kérdése. Nem minden illusztráció kvalitásos, ahogy nem kvalitásos szövegekhez is készültek képek. Ilyenkor leginkább kordokumentumként szokás gondolni az adott művekre. Még egy kevésbé sikerült vagy inkább mai szemmel kevésbé találó illusztráció is szélesítheti az adott irodalmi szöveg értelmezésének kereteit, ha másképp nem, hát úgy, hogy az adott korszak látásmódját, eszmeiségét, elveit közvetíti. Példának Illés Árpád illusztrációit hoztam a Pipere Princessz című könyvhöz. Ebben az esetben Illés Árpád illusztrációi felülmúlják Molnár Kata műmeséjét, melynek didaktikus szövege, elnyújtott képei nem adnak igazi meseélményt.

Illés Árpád: Pipere Princessz borítóterv, 1957 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár) 

Már gyűjteményeztük …akkor most mi lesz? Vagyis mire jó egy illusztráció?

(szubjektív ajánlás)

• Segíti az adott mű megértését. Egyfajta kapaszkodót nyújt az olvasónak, akárcsak egy összeszerelési útmutató, az írott szöveget képpé formálva segít egyes elemek, szereplők beazonosításában, kontextualizálásában.
• Segít elmélyülni a szövegben. A képi ábrázolás feltárhat részleteket, amiket a szöveg csak sejtet.
• Nézőpontváltásra késztet. Még egy rossz illusztráció is viszonyul valahogyan a szöveghez. Mutat egy képet, aminek mentén az olvasó kialakíthatja a saját elképzeléseit, à la „én nem is így képzeltem”. Sokszor erősebb hatást is ér el egy rossz illusztráció.
• Alkotásra késztet. Ennek egyik legegyszerűbb formája, amikor a gyerekek kiszínezik a fekete-fehér illusztrációkat. De a fentebb leírt élményből fakadóan felléphet az igény a saját verzió megalkotására, egy-egy szereplő vagy helyszín újraformálására.
• Mesél saját koráról. Már utaltam arra, hogy egy kevésbé jó illusztráció is sok mindent elárulhat arról a közegről, amiben született. Hogyan interpretálta az adott korszak, alkotó a verset vagy szöveget? Milyen lenyomatot hagynak a történelmi események a képeken?
• Felkészít a művészet megértésére. Kép és szöveg együttes befogadása átvezet a képekben való gondolkodásra. Ezért fontos, hogy már a gyermekkönyvek is minőségi képanyaggal legyenek ellátva. Szerencsére erre napjainkban is sok jó példa van, mint a lentebb látható, Rofusz Kinga által illusztrált gyermekkönyv egyik képe, mely megtalálható gyűjteményünkben is.

Befejezésként álljon itt a híres magyar grafikus, karikaturista, Kaján Tibor gondolata:

„A szavak elkoptak, és nem mindig azt jelentik, amit mondani akarunk. A rajz (kép, film) bekapcsol egy új érzékszervet, amely még nem ilyen elnyűtt. A látás és a fogalomképzés kettős célzóberendezése pontosabb találattal kecsegtet. Bár amilyen az élet, vannak optikai csalódások is.” 

Rofusz Kinga: Kántor Péter: Karácsonyi maradék – illusztráció, 2011 (PIM Művészeti, Relikvia- és Fotótár)

Sonyovszki-Képes Erika