A Pest-budai ikonok beszélgetéssorozat a város történetének egy olyan keresztmetszetét elemezte, melyben egyszerre él tovább a hagyományos, rendi társadalmi berendezkedés és tűnnek fel a modernitás újszerű jelenségei. A sorozat záróalkalmával a civil társadalom szerveződését járták körül a meghívott szakértők: Fábri Anna irodalom- és művelődéstörténész, a 19. századi társasélet kutatója, Tóth Árpád társadalomtörténész, az Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban című kötet szerzője és Fónagy Zoltán történész, a Pest-budai ikonok házigazdája.

Ahogyan Fónagy Zoltán megjegyezte, az egyesületi szerveződések, a társas élet polgári formái már inkább a modernitás fogalomköréhez kapcsolódnak. Mik azok az új társadalmi jelenségek és szükségszerűségek, amelyek életre hívják a polgári önszerveződés első törekvéseit? Kik vesznek részt az egyesületi mozgalmakban? És milyen korlátai vannak a társadalmi feladatok ellátására felálló szervezeteknek? Vendégeink az egyesülettörténet „hőskorát” e kérdések mentén térképezték fel.

Az egyesületi élet virágzásának kezdetei

Tóth Árpád a civil társadalmi szerveződések fellendülésének első hullámát egy az 1810-es évektől kezdődő, spontán folyamatként jellemezte. Beágyazottságukat tekintve különböző szervezetek alakulnak ki, van köztük helyi kötődésű, van országos kiterjedésű, a legtöbb egyesület központja azonban mégis Pesten van. Az újszerű szerveződési formák megjelenéséhez szükség van olyan heterogén lakosságra, amely megteremti a lehetőségét az egyesületi formák létrejöttének – ezek a kezdeti szervezetek gyakran bécsi, angol vagy észak-német mintákat követnek, tagjaik nemzetközi tájékozottságúak. Másrészt megmutatkozott az igény is arra, hogy a rohamosan növekvő város lakosságának újkeletű problémáját valamilyen módon orvosolja a társadalom. Mivel a korábbi társadalmi kötelékek, a kis helyi közösségek felbomlani látszanak, az egyesületek reagálnak először megszervezett, intézményes módon a szociális és kulturális dilemmákra. Mivel a Magyar Királyságban rövid idő alatt nagy változások mennek végbe, a feltorlódó társadalmi válságokra és problémákra az egyesületi formációk tudtak a leggyorsabban reagálni.  Ennek tipikus példája a robbanásszerű urbanizációval járó szegénység kezelése a jótékonysági egyletekben.

A rendi társadalom meghaladásának modern törekvései ellenére az egyesületi mozgalmakban tovább élnek 18. századi fogalmak is, például a gondoskodásnak a felvilágosodásban gyökerező pietista felfogása, a közhasznúság és aktivizmus eszméi. Nem véletlen, hogy a pesti polgárság körében ismét elterjed a szabadkőművesség, amely az 1770-es években felvirágzó, majd a Martinovics-mozgalom retorziójaként lefojtott társasági élet továbbélése.

Fábri Anna kiemelte, hogy az egyesületek és társaságok szerveződésében kulcsfontosságúak az egyes kezdeményező szereplők, akik kifejezetten aktívak a szervezetek megalapításában, védnöki, titkári vagy egyéb fontos funkciókat látnak el. Ennek előfeltétele a kiterjedt ismeretségi háló, mint például Schedius Lajos esetében is, akinek komoly társadalmi beágyazottsága lehetővé teszi, hogy a Pest-budai Hangászegyesülettől kezdve az iskolaügyekkel foglalkozó szervezeteken át egészen a jótékonysági egyletig aktív szervezője legyen a különböző egyesületi mozgalmaknak. Az egyesületek és a társas élet tagjainak viszonyrendszere bonyolult hálózattal írható le, amelyből kirajzolódik a városba újonnan érkező, polgárosuló réteg vezető szerepe, melynek tagjai egyesületi tevékenységük során tudják fontosságukat, elismertségüket, ismeretségi körüket növelni. Ebben az evangélikus polgárság az élen jár, a dinamikusan növekvő egyesületi szerveződésekben vállalt tevékenységeikkel igyekeztek nagyobb befolyásra szert tenni. Ugyanakkor egyes főnemesek is jelentős szerepet töltenek be – köztük a legismertebb Széchenyi, aki sok egyesület megalapítását kezdeményezi, bécsi intézmények mintáját alapul véve.

Ismeretlen festő: Schedius Lajos (Nemzeti Portrétár)

„Tehetség szerint segélyezni”

A jótékonysági egyesületekről egy Splényi Béla emlékirataiból származó fragmentum elhangzása után esett szó. A szövegrészlet azért is izgalmas kordokumentum, mert nem illeszkedik a korabeli tudósítások és jótékony egyesületek hírverésének narratívájához, hanem szkepszist fogalmaz meg a segélynyújtás eredményességével és hatókörével kapcsolatban.

A szociális gondoskodás feladatát sokáig az egyesületek látják el, amelyek a rendi társadalom kis közösségeiből kiszakadó, városi nyomorba süllyedő csoportok megsegítésére jöttek létre. Ezen az egyesületek fénykorának tekinthetjük azt az időszakot, amikor tagságuk és számuk növekedik és pozitív kép alakul ki tevékenységeikről. Ugyanakkor korlátozott hatáskörük és erőforrásaik folytán a mozgalmak kifulladnak, s hanyatlásuk előre mozdítja az erőteljesebb állami felelősségvállalást és a későbbiekben a szociális ellátás intézményes formáinak létrejöttét. Jellemzően ezek az intézmények fékezni igyekeznek a szegénység közhigiéniai és rendészeti problémaként értelmezett jelenségeit. Így például miután a Jóltevő Asszonyi Egyesület kifullad Pesten a kapacitáshiány és az adakozók csekély száma miatt, sorra jönnek létre az új állami intézmények. Köztük a hályogos vakokat gyógyító kórház (mely a vakok koldulását szerette volna visszaszorítani), önkéntes dologház (egyfajta szociális foglalkoztató, ahol a koldulás betiltása után a munkátlanokat próbálták munkára fogni) vagy a Váci utcában egy szegény asszonyok kézimunkáját árusító jótékony üzlet. A reformkori liberalizmus, jellemző módon, munkaalapú társadalmat vizionál, és különbséget tesz a jótékony segélyekre érdemes és érdemtelen, önhibájukból a nyomorba süllyedő szegények között. Így a segélynyújtás is feltételként szabja meg a munkát.

Jótékonysági bazár a Lloyd-palotában, az 1863–64-es ínség idején (Vasárnapi Ujság, 1864 [Arcanum])

A szociális gondoskodás feladata leginkább a főnemesi vagy jómódú polgári származású nőkre hárul. A Pesti Jóltevő Asszonyi Egyesület első elnöknője gróf Teleki Lászlóné Mészáros Johanna, aki komoly sajtófigyelemre tesz szert karitatív tevékenysége által. Ez mutatja azt is, hogy az egyesületek munkájának van emancipatorikus hozadéka: olyan csoportok is érvényesülhetnek, amelyek tagjai a társadalomban korábban nem voltak láthatóak. Így a nők vagy kikeresztelkedett zsidók is szerepet tudnak vállalni a társadalomban, bár az érvényesülésnek feltétele marad a vagyonos osztályhelyzet. Ugyanakkor az adminisztratív, titkári és pénztárnoki munkákat továbbra is férfiak látják el ezekben az egyesületekben (például egy jómódú kereskedő szedi be a Jóltevő Asszonyi Egyesületben a tagdíjakat).

Grund Vilmos: Történelmünk kiváló nőalakjai, 1877 (gróf Teleki Lászlóné Mészáros Johanna portréja a legalsó sor második helyén), (MuseuMap)

Irodalmi körök

Végezetül néhány szó esett az irodalmi körökről is, amelyek elsősorban az irodalom és a művészet támogatása céljából jöttek létre. Közülük is a legjelentősebbnek a Nemzeti Kör tekinthető, amely lényegében Vörösmarty Mihály asztaltársaságából jött létre 1837-ben, s tagjai közé sorolhatta Bajza Józsefet, Toldy Ferencet, az elnöke pedig Fáy András volt. Többek között ez a társaság vállalja Petőfi verseinek kiadatását is 1844-ben, a sokszor magánlakásokon megszervezett kulturális eseményekre, összejövetelekre, matinékra nemzetközi hírű művészeket is sikerül meghívniuk. Az egyesületi formaságokat is követő szervezet tagsága a pesti ellenzéki nemesség és a honorácior foglalkozások képviselőiből áll, számuk gyorsan nő, hét év alatt megnégyszereződik. A közélet egyre erősebb átpolitizálódását, illetve a politikai törekvések polarizálódását mutatja, hogy az egyesületből, belső viták hatására 1845-ben kiválik a Pesti Kör, Vahot Imre elnökségével. Nevével ellentétben a Pesti Kör sokkal nacionalistább szemléletet követ, míg a Nemzeti Kör végig megmarad kozmopolita tájékozódású társaságnak. 1847 januárjában a két kör újra egyesült Ellenzéki Kör néven, és azután ez utóbbi vált az ellenzék országos szervezetévé.

A reformkori egyesületek hálózatának szövevényes mintázatai mutatják, hogy a társasélet, illetve a társadalmi cselekvés színterei átjárhatók. Szereplői különböző társaságokkal egyszerre tartanak kapcsolatot, és, egyesületekbe szerveződve, együttesen tudnak egyre erőteljesebb politikai szerepet is vállalni. E társas viszonyok ismerete kulcsfontosságú annak megértésében is, hogy a politikai cselekvés új színtereivé a pozsonyi országgyűlésen kívül egyre inkább Pest utcai és szalonjai válnak.

Magyary Anna