Tragédia, csalárdság, elhallgatás – szóban és képben
Megnyílt Az események lelke: Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata (1858–1866) című kiállítás
2023. október 18-án megnyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum Az események lelke: Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata (1858–1866) című új kiállítása. A Ferró Csaba, a múzeum programszervezője moderálásával lezajlott, ünnepélyes alkalommal Demeter Szilárd főigazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd Széplaky Gerda filozófus, esztéta nyitotta meg a tárlatot, a Csíkszerda Kórus közreműködésével.
Az események lelke: Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata (1858–1866) kiállításmegnyitó, PIM (fotó: Kotschy Gábor)
A PIM legújabb, Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozatát megtekinthetővé tévő, Az események lelke című kiállításának szó szerint és átvitt értelemben is vehető alaphangját a Csíkszerda Kórus szolgáltatta, Schubert vegyeskariasított és magyarított Lützows wilde Jagd D. 205 (Lützow vakmerő hajszája) című művének, majd a Tavaszi szél utat száraszt bolgáros hangzású előadásával.
Az események lelke: Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata (1858–1866) kiállításmegnyitó, PIM (fotó: Kotschy Gábor)
A kórusművek után Ferró Csaba programszervező szólította a színpadra Demeter Szilárd főigazgatót, aki ünnepi köszöntőjében, felidézve a Petőfi 200-sorozat alkalmával megnyílt számos kiállítás és kiállításmegnyitó beszédeinek tapasztalatait, az összegzés „száraz műfajától” eltekintve inkább egyik kedvenc történetét idézte a korszakból. Jókai Mór Egy magyar költő életéből című írását olvasta fel a főigazgató – nem csupán Orlai Petricsről, illetve a jubiláló költőről megemlékezve, hanem egyszersmind a közelgő Jókai 200-as emlékévre is utalva az elhangzottakkal.
„A pápai nagy kollégium mellett ott volt egy kicsi fehér ház, abban egy még kisebb fehér szoba, abban a ház kis szobájában szokott összejönni ezelőtt sok-sok esztendővel három fiatal diák, akiknek kicsiny volt ez az egész világ.
Az egyik volt Orlai Samu, a másik Petőfi Sándor, a harmadik voltam magam.
Tizennégy évvel fiatalabbak voltunk a jelennél, s úgy hiszem, hogy az egész világ maga is sokkal fiatalabb volt akkor, mint most.
Mindegyikünknek volt saját kedvenc szenvedélye: Orlaié a költészet, Petőfié a színpad, az enyim a festőecset.
Ha Orlai írt tüneményes regényjeleneteket, Petőfi meg elszavalta azokat, én képeket festettem hozzájuk, s Petőfi szavalásmodora éppoly rendkívüli volt, mint az én kompozícióim. Maga készíté plasztikai szabályait, mint én a festékeimet.
Egymásnak őszinte bámulói voltunk; Orlai megközelíté előttünk Jósika Miklóst, Petőfi is csak egy fokkal állt alább Egressynél; magam is valahányszor a szögleti bolt előtt elmentem, büszkén tekinték a címerül festett magyar kisasszonyra, miért ne tudnék én is ilyet festeni valaha!
Mikor elváltunk, én lefestettem Petőfi arcképét, kicsinyben, olajba; nem tudom, hova lett ez a kép. Orlai emlékverseket írt számunkra, Petőfi könnyekre fakasztott érzékeny szavalatával, s akkor erős fogadást tettünk egymásnak, hogy csak mint nevezetes emberek fogunk összejönni, ha még egyszer találkozunk az életben.
Azután széjjelmentünk a világba, és esztendőkig nem hallottunk egymásról semmit.
Mikor pedig ismét összetalálkoztunk, akkor Petőfi hírhedett költője volt Magyarországnak, Orlai ihletett festész; magam sem tudok róla számot adni, miként történt: ahelyett, hogy ülnék az én kedves mosolygó festékeim között, íme, itt szántom ezt a sok csúnya fekete betűt, s azt szeretném, hogyha most is ott tanácskoznánk abban a kis fehér szobában, hogy mi legyen belőlünk? Orlai írná a szép kedélyes novellákat, Petőfi elszavalná méltóságos tűzzel, én pedig festeném hozzájuk a képeket –”
(Jókai Mór: Egy magyar költő életéből)
A magunk értelmére való támaszkodás merészségének készségét emelte ki a három, fentiekben megidézett művész egyik legfontosabb közös vonásaként Demeter Szilárd, majd egy másik egykori pápai kollégista, későbbi református püspök, Pap Gábor Orlai Petrics Somáról írt sorait idézte fel.
Az események lelke: Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata (1858–1866) kiállításmegnyitó, PIM (fotó: Kotschy Gábor)
„Az első volt, aki megtalálta azokat a történelmi csomópontokat, ahol a magyar nemzeti lét sorskérdései sűrűsödtek, és ezeket őszinte elhivatottsággal, morális tisztasággal adta elő” – mondta Demeter, Orlai Petricset Petőfi, Arany, Jókai, Széchenyi és Kossuth körében említve, mint akik szellemi hagyatéka „a mai napig meghatároz bennünket”, „a nyugati kultúrába szervesült magyar nemzeti kultúra oszlopemberei”-ként meghatározva az emlegetetteket. A haza és haladás jelszavait és az élhető élet fontosságát hangsúlyozva zárta beszédét a főigazgató.
A köszöntést az „Ablakomba, ablakomba…” kezdetű népdal követte, majd Széplaky Gerda filozófus, esztétát szólította a színpadra Ferró Csaba.
Az események lelke: Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata (1858–1866) kiállításmegnyitó, PIM (fotó: Kotschy Gábor)
Széplaky elsőként a kiállítás fókuszában álló művek, Vörösmarty Mihály 1833-ban keletkezett Szép Ilonkája és Orlai Petrics 1865-ös festménysorozata kapcsolatáról ejtett szót, idézve a kurátori bevezető szövegből:
„Az itt kiállított képek szép példáját nyújtják irodalom és képzőművészet, költészet és festészet találkozásának”.
A kapcsolatot Széplaky Gerda „fordított ekphrasziszként” értelmezi, „hiszen itt a festő teremti újra képek formájában a verbális műalkotást”, mely régi hagyományra tekint vissza.
Az események lelke: Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata (1858–1866) kiállításmegnyitó, PIM (fotó: Kotschy Gábor)
Ennek kapcsán Széplaky Orlai Petrics ezzel kapcsolatos esszéjét idézte. Mint kiviláglott: a kiállítás kurátora, Mészáros Zsolt által adott cím a rokonság lényegének megragadására törekedett:
„mindkét művészeti ág, ahogyan persze maga a művészet, a lélekből születik, és a lélekre hat. De van egy másik rokonság is, mégpedig a történet. Mind az elbeszélő költemény, mind a narratív festmények, melyek, sorozatba rendezve, különösen alkalmasak arra, hogy az időpillanatokat összefűzzék, eseményeket mesélnek el”.
Az események lelke esetében ez nem más, mint „a Vörösmarty által megálmodott sajátos nőideál, az ártatlan, tiszta szűz, akit a hatalmas, lángoló szerelem aztán elemészt”, foglalta össze Széplaky. A költemény, mint a megnyitóbeszéd kiemelte, a hősök személyében a romlatlanság eszményképét állítja olvasói elé. Azonban a figyelmes olvasók, valamint a festészeti interpretáció élesszemű megvizsgálói számára kiviláglik:
„a romantikus költemény szépelgő sorai mögött egy rettenetesebb történetet, egy tragikus elbeszélést kapunk”.
Széplaky, ennek kapcsán, Szabó Magda Vörösmarty verséről írt elemzésének lényeges pontjaira utalva, az elhallgatások, megmagyarázatlan történetelemek lényegességére hívta fel a figyelmet.
Az események lelke: Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata (1858–1866) kiállításmegnyitó, PIM (fotó: Kotschy Gábor)
Ezek mellett érzékletes elemzéssel mutatta ki; a történetben nem csupán Ilonka ifjonti naivitása és (az álruhás) Mátyás király iránt fellángolt szerelmének elemésztő ereje, hanem egyszersmind, másik perspektívából nézve, a kihasználás, csalárdság, megtévesztés súlyos momentumait is magában hordozza.
„Így aztán Ilonka nem a tiszta, szép szerelembe hal bele – avagy nem egyszerűen csak a szerelembe, hanem a csalásba, a szégyenbe, áldozati szerepének felismerésébe.”
Mit mutathat fel mindebből a festészet, milyen más eszközei vannak a vizualitás nyelvének ezek megfogalmazására, szőtte tovább, immáron Orlai Petrics Soma munkáira visszatérve, Széplaky:
„A kép, a vizuális nyelv másképpen hat. Az érzékeket megszólítva rámutathat olyasmire is, ami a homályhoz, az irracionálishoz, az elbeszélhetetlenhez vagy akár a titokhoz, a szégyentelihez, tiltotthoz kötődik”.
Széplaky Gerda ebből a szempontból végigtekintve segített a jelenlévőknek, lényegláttató erejű támpontokat kínálva nekik, a nyolc alkotásból álló festménysorozat értelmezéséhez.
Ezek után szó esett a kurátori felkérésről, melynek értelmében négy kortárs képzőművész (Birtalan Zsolt, Bondor Csilla, Körei Sándor, Uray-Szépfalvi Ágnes) alkotása is a tárlatba kerültek, ez által nem csupán a jelenkori diskurzusba helyezve a kiállított narratívát, hanem egyben
„lehetőséget kínál arra is, hogy a mai attitűdünk, világképünk, értékrendünk felől kezdjük feszegetni a történet homályló foltjait, akár feminista szempontokat is érvényesítve”.
Széplaky ennek szemléltetésére Uray-Szépfalvi Ágnes művészeti reflexiójának (egyben annak kultúrtörténeti háttérkontextusát is megvilágító) rövid értelmezését adta.
A megnyitóeseményt a kiállítás előterében állófogadás zárta, míg a kiállítási folyosón a Csíkszerda Kórus előadásában hallgathatták a jelenlévők Mosonyi Mihály Libera című darabjának részletét.
Az események lelke: Orlai Petrics Soma Szép Ilonka-festménysorozata (1858–1866) kiállításmegnyitó, PIM (fotó: Kotschy Gábor)
