Februárban indult a PIM új várostörténeti programsorozata, a Pest-budai ikonok, amelynek első alkalmán a városi tér kialakulásáról beszélgettek meghívott vendégeink. A beszélgetés már podcast formában is elérhető, melyről Magyary Anna rendezvényszervező ismertetését olvashatják mai posztunkban. 

Fotó: Birtalan Zsolt

Petőfi születésének 200. évfordulójára készülve a Petőfi Irodalmi Múzeum és a FUGA Budapesti Építészeti Központ egy új, közös programsorozatot indított el reformkori várostörténeti témában Pest-budai ikonok címen. A sorozat célja, hogy párhuzamot vonjon a főváros hajnalán rohamosan változó Pest-Buda és az általunk ismert Budapest között, feltérképezze a mindennapok ikonikus urbánus jelenségeit, és rákérdezzen arra, hogyan reagált erre az irodalom. A beszélgetés résztvevői mindig egy-egy korabeli irodalmi szöveget vagy sajtóhírt kommentálva mutatják be azokat a változásokat, feszültségeket, olykor ellentmondásokat, amelyek a városfejlődést jellemezték. A sorozat házigazdája dr. Fónagy Zoltán történész, egyetemi oktató, az MTA tudományos főmunkatársa, akit a szélesebb közönség is ismerhet a HVG és a Litera oldalán megjelent Mindennapok története című ismeretterjesztő blogsorozatáról. Az első Pest-budai ikonok során beszélgetőpartnereivel, Kalla Zsuzsával, a PIM muzeológus munkatársával és Ritoók Pál művészettörténésszel, a Magyar Építészeti Múzeum muzeológusával beszélgetett arról, mit is jelent építészetileg és a város közterei szempontjából az az átfogó változás, ami a 19. század elején végbement.

Ezekben az évtizedekben válik a központ fogalma Pesttől elválaszthatatlanná. Ekkor születik meg a nemzeti kulturális intézményrendszer, és épülnek meg annak székhelyei. Például az első Nemzeti Színház a Kerepesi út elején, a Nemzeti Múzeum, az Invalidus-ház, vagy éppen a Károlyi-palota, ami ezekben az évtizedekben nyeri el mai arcát, és válik kiemelkedő kulturális és közéleti színtérré. Ekkor válik városképet alakító tényezővé az ipar, megépül az Óbudai Hajógyár és a Pesti Indóház, ami a mai Nyugati pályaudvar helyén állt. A városias életmód elterjedése nyomán pedig megjelenik a zöld vonzereje, a pihenés, a rekreációs tevékenységek.

Ez az utca Párizsba is beillene

A beszélgetés során számos 19. századi író fiktív városi sétája idézte meg Pest-Buda korabeli tájképét, kezdve egy részlettel Kazinczy Ferenc Magyarországi utak című művéből. Mint Kalla Zsuzsa megjegyezte, a szöveget az a retorika  jellemzi – ami amúgy Kazinczy kortársai között bevett –, amely egyszerre próbál kedvet csinálni a város bejárásához, és összemérni Pest teljesítményét a fejlődés sokkal előrehaladottabb szakaszában járó nyugati városokéval.

„[a fiáker] a Magyar-Király előtt álla meg, hogy a Maria-Dorothea utcáján nézzek végig. Pestnek ez a' legszebb utcája, úgymond, 's a' franciák is úgy vallják, hogy Párizsba is beillene.”

Rudolf Alt: A Színház (ma Vörösmarty) téren álló Magyar Király szálló és terasza (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Ez a versengés és bizonyítási vágy, ahogy Fónagy Zoltán kommentálta, az ébredő nemzeti érzület, a nemzetállamok születése és az ország nyugathoz képest valóban megkésett városodásának kontextusában értelmezhető. De milyen is összképében ez a Pest, amelyről Kazinczy azt állítja, Párizs mellett is megállja a helyét?

Ritoók Pál egy olyan városi tájat fest le, amely még igen kis léptékű és mozaikszerű, egyszerre vannak jelen a földszintes barokk stílusú, provinciális épületek és a 19. század nagyvárosaira jellemző sokemeletes, klasszicista homlokzatú paloták. Ez utóbbi építészeti irányzatnak előfutáraként tekinthető a mai Párizsi udvar helyén álló Brudern-ház, a Várnegyedben található Sándor-palota és a Német Színház, mely a mai Vörösmarty (egykor Színház, majd Gizella) téren állt. Az első két épület építésze, Pollack Mihály pedig ekkor válik Magyarország első számú építészévé. És hogy ez a töredezett városkép hogyan mutat a nyugat-európai nagyvárosok mellett? Bécsben Pest-Budához hasonlóan sorakoznak fel a provinciálisnak tekinthető és a nagyvárosi formátum jegyében tervezett épületek, de Párizsban és Londonban már egész utcasorok testesítik meg a modern 19. századi városképet a többemeletes, dísztelenebb homlokzatú házakkal.

Carl Vasquez: Báró Brudern palotájának tekintete (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az első generációs pestiek

A következő sétára Toldy Ferencnek (születési nevén Schedel Ferenc) az Aurora hazai almanachban megjelent, ugyancsak a bizonyítás vágyától fűtött szövege invitál 1834-ből. Ekkor már a mozaikszerű város egyre egységesebb, klasszicista képet mutat. Megjelennek a minél több lakást kínálni próbáló bérpaloták, valamint az olyan nagyszabású épületek, mint a CEU Nádor utcai épülete, amelyet a Festetics család építtetett magának.

„Mindenek előtt szemembe tűnt az a szebb ízletű nyájas építésmód, melly Pesten szinte közönséges lett.”

Ennek a fokozatosan fejlődő városnak a porondján jelenik meg az az értelmiségi generáció, amelynek a székhelye (a széphalmi birtokán alkotó Kazinczyval szemben) már a fővárosban van. Azok az irodalmi figurák – Toldyval együtt Arany, Petőfi, Podmaniczky, Vörösmarty –, akik ebben az évtizedben em elkedtek ki, szinte mind első generációs pestiek. De mit tartogat a város számukra, mi az oka annak a lelkesedésnek, amely áthatja Toldy leírásait? Kalla Zsuzsa a Károlyi család ügyvédje, Bártfay László – aki maga is a Károlyi-palotában lakott, és az említett értelmiségi körbe tartozott – naplórészleteit említi példaként. Ez a városi értelmiség már magáénak érzi a várost minden előnyével és hátrányával együtt. Mivel nem a tehetősebb felső réteg tagjai, kénytelenek nap mint nap a várost gyalogszerrel bejárni ügyintézés végett, sétáik során gyakran összefutnak ismerőseikkel, s véletlen találkozásaik hosszú órákig tartó beszélgetésekbe torkollanak. A pesti kényelem számukra egyet jelent a gyors találkozás lehetőségével, azzal, hogy minden este színházba lehet menni, ahová sokan szintén inkább a beszélgetés és társas érintkezés kedvéért térnek be, mintsem a darab miatt. Eljárnak könyvesboltokba, korzóznak a Váci utcán, igyekeznek rajta tartani ujjukat az események ütőerén.

S a város léptékéből fakadóan ezt meg is tehetik. Ahogyan Fónagy Zoltán emlékeztet, a március 15-i események többsége is egy-egy kilométer sugarú kör területén zajlik le, s ekkor Pest sem terjed a mai nagykörúton túl, amelyen kívül már csak az egyenlőtlenül fejlődő külvárosok nyúlnak el.

Rudolf Alt: A Váczi utcza Pesten (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

„Nagy a gond az utcák csínyjára is, a kövezet javul, az újváros számos utcáiban nagy szegélykővel van a gyalogút kirakva, sőt, a Váci utcában, mely fényes boltjaival bármely európai városban elállhatna, a szekérút lüttichi módra van kövezve.”

Nyilvános terek és privát szféra

A városodás gyorsuló folyamatában kezd élesen kettéválni e fogalompár, mint Podmaniczky Frigyes a megidézett naplótöredékében is olvasható, a nyilvánosság egyre nagyobb teret hódított magának a város szövetében. Sorra nyílnak az éttermek, kávézók, melyek a köztereken találkozási pontként szolgálnak, a társas élet új intézményeinek (a kaszinóknak, a Vigadónak) teszik le alapköveit.

Mint Kalla Zsuzsa megjegyzi, a magán- és nyilvános szféra azért még sok esetben összefonódik a pestiek életében, s az otthon tere ugyanúgy betölti a találkozópontok szerepét, báloknak, szalonesteknek, illetve fogadó időpontoknak helyet adva. Ugyanakkor a nyilvánosságot ellenpontozva egyre fontosabbá válik az anonimitás ugyancsak urbánus jelensége.

Utcai szemle

Garay Jánosnak az utcai életet megörökítő szövegei egy újabb városi jelenség megszületésére hívják fel a figyelmet: a (magyarra kószálóként fordított) flaneur feltűnésére. A városi kószáló az utcai sokaságot, az új épületeket szemrevételezi. Sorban jelennek meg azok az útvonalak is, melyeket bejárva a járókelők egyszerre szemlélhetik a várost, a kirakatokat, s nem utolsósorban egymást. A flaneuri nézelődés színpadaként épül ki a Váci utca és a Rakpiac.

„Nemsokára elkezdődnek a sétakocsikázás, boltlátogatás, céltalan őgyelgés mind a két nembeliektől. A Váci utca és annak egész környéke most valóban nem hasonlótlan egy botanikus kerthez, melyben a virágok, kórók, fák, füvek és gazok minden nemeit feltalálni, ki nem véve még a pillangókat, cserebogarakat, szemtelen legyeket, se egyéb bogarakat is, melyek a virágokat nyarat szaka körül lebegik.”

A színpad a pesti, nagyrészt kövezetlen utcák porsivataga. A csatornázás nem megoldott, emésztőgödröket létesítenek a bérházak előtt, így az utcákat átjárja a bűz. A világítás még csak elszórtan és részlegesen épült ki, ám a városlakók számára már ez is kuriózum és nagy vonzerő a sötét falvakhoz képest. A Károlyi-palotában tartott bálok nagyszabású fényességét hangsúlyozzák a korabeli visszaemlékezések, mert három csillára is van. A Károlyi kert olajvilágítása egyedülálló a városban, a színházi előadásoknak pedig szintén nagy előnye, hogy a világítás megoldott, és így az éjszakai élet ott folytatódhat. Az éttermeknek és üzlethelyiségek sikerének szintén elkerülhetetlen kulcsa a jó világítás.

Rudolf Alt: A Nemzeti Múzeum Pesten (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Magyary Anna