Várostörténeti programsorozatunk harmadik alkalmán Pest-Budát alulnézetből vizsgáltuk meg, és igyekeztünk a robbanásszerű városiasodás kontextusában értelmezni a fejlődés árnyoldalát. Az est házigazdája, Fónagy Zoltán meghívott vendégeivel, Perényi Roland történésszel, a Kiscelli Múzeum igazgatójával, valamint Völgyesi Orsolya történésszel és irodalomtörténésszel beszélgetett az alsóbb osztályokat sújtó lakhatási és megélhetési válságról, bűnözésről, a fegyelmezés és büntetés gyakorlatairól, illetve a szociális ellátás kezdetleges intézményeiről.

„A történelmet a győztesek írják, igaz ez a társadalomtörténetre is” – vezeti fel a témát Fónagy Zoltán, utalva ezzel a történetírás azon mulasztására, mely figyelmének központjából kihagyta a tizenkilencedik századot kulcsfogalomként leíró modernizáció veszteseit. A marginalizáltnak tekintett csoportok iránti érdeklődés tudománytörténeti szempontból mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban is megkésett. A beszélgetés ebből a szempontból is releváns és hiánypótló gesztust tesz.

1. „A nyomor szörnyű tanyái…”

Az első szövegrészlet Nagy Ignác Magyar titkok című művének 18. fejezete, amely egy külvárosi utazáson keresztül szemlélteti a városi nyomort, a lesújtó lakhatási és higiéniai viszonyokat. Perényi hangsúlyozza a szegénység történetiségét, mely a reformkorban végbemenő átalakulás során szintén új alakzatokat öltött. A hagyományos agrár társadalomban a közösség védőhálót biztosít, vállalja a nehéz helyzetbe jutottak megsegítését, alapvető szükségleteik (étel, hajlék) biztosítását. A robbanásszerű városiasodás motorja azonban a vidékről a nagyvárosba érkezők bevándorlása, melyet a város nem tudott maradéktalanul ellátni biztos megélhetési lehetőségekkel és kielégítő lakhatási körülményekkel. Az addig még nem látott méreteket öltő szegénység kezelésére pedig hosszú ideig nem alakul ki állami szociálpolitika.

Illusztráció Nagy Ignác Magyar titkok című regényében (Forrás: Project Guttenberg)

A Nagy Ignác-szöveggel kapcsolatban Völgyesi kiemeli, a Magyar titkok egy francia mintának, Eugene Sue Párizs rejtelmei című művének magyar viszonyokra való adaptálása, leginkább a városi rejtelmek műfajával írható le. Bár a mű ma már feledésbe merült, saját korában nagy népszerűségnek örvendett, folytatásosan jelent meg füzetekben, és szinte minden polgári szalon elengedhetetlen kelléke volt. Arra a kérdésre, hogy irodalmi műként vagy sajátos szociografikus írásként olvassuk-e, Völgyesi hangsúlyozza, hogy jelentősen megkomponált és retorizált szövegekről van szó, melyeket akár a detektívregények előképének is tekinthetünk. Ugyanakkor erősen merítenek a realitásból, a korszak társadalmának tablóját szeretnék megrajzolni. Érdekességképp jegyzi meg, hogy az urbánus életképek gyakran ábrázolják a nagyváros különböző helyszíneit az alvilág színtereiként.

Ezzel is kitűnik a szövegből az a korszakban általános, de talán a mai napig érvényes képzettársítás, mely a szegénységet az erkölcsi zülléshez, a bűnhöz kapcsolja. Perényi Gyáni Gábor kutatásaira hivatkozva beszél az érdemes és érdemtelen szegény megkülönböztetéséről. E különbségtétel az előbbit az önhibáján kívül (betegség, öregség, ínség, járvány miatt) nehéz sorsra jutott emberként írja le, akit a jótékony társadalomnak meg kell segítenie, míg az utóbbit egy bűnben született társadalmi csoport tagjaként határozza meg, akit viszont fegyelmezni és büntetni kell.

2. A bűn terei

Az est meghívott vendégei a beszélgetést két további Nagy Ignác-szöveg és egy Erdélyi János-cikk mentén folytatták, valamennyi a városi hír- és divatlapokban megjelent publicisztikai írás. Az elhangzott szövegek felfejtik a város szövetében megbúvó rendezetlen tereket, amelyek elsődleges helyszínei a bűncselekményeknek. Perényi külön kitér a város határterületeire, a külvárosi kerületekre, parkokra, erdőkre, ahol nincs kiépített úthálózat és közvilágítás – úgy, mint a mai Erzsébetváros, a Tabán és a Vörösvári út környéke, vagy a Gellért-hegy. Ezen kívül a nagyvárosi forgatag és a pesti mulatságok (például menyegzők, temetési menetek, vásárok) szintén alkalmat adtak a zsebmetszésre, utcai lopásokra. Veszélyes helyszínnek számított a vásári forgalom lebonyolításának területe, azaz a Duna-part és a hajóhíd környéke is. Völgyesi arra emlékeztet, hogy a reformkorban ugyanakkor nem beszélhetünk szegregátumokról, hiszen a társadalom akár egy lakóépületen vagy bérházon belül is vertikálisan tagolt és nem kartográfiailag rétegződik. A legkülönbözőbb társadalmi rétegek keveredtek a bűnbarlangokként emlegetett, nehezen megközelíthető, eldugott vendéglátó helyiségekben is, amelyek egyben gyakori helyszínei voltak a szerencsejátékoknak, verekedésnek, duhajkodásnak.

Perényi felveti, hogy a bűnözés változó fogalmát nehéz körülhatárolni a reformkorban, hiszen még nem volt kiforrott bűnügyi törvénykönyv. Mint a társadalom más területein, így itt is az átmenetiség jellemzi a bűnről kialakult fogalmakat. Számos bűntípus a rendiség maradványaként különül el az igazságszolgáltatás és büntetés-végrehajtás gyakorlataiban, mint például a többi gyilkosságtípustól megkülönböztetett atya- vagy anyagyilkosságok, vagy a templomrablás, mely a többi lopáshoz képest kiemelt jelentőséggel bírt. Ugyanakkor a kapitalista berendezkedésű társadalmakra jellemző bűntípusok is ekkor jelentkeznek, melyeket gyűjtőnevükön fortélyos csalárdságnak (például váltóhamisítás, sikkasztás) neveztek a korban.

Nagy Ignác regényének tételmondata, miszerint a társadalmi züllöttség oka a nagyravágyás, törtetés és ügyeskedés, társadalomtörténeti szempontból is keretezhető. Ahogyan Fónagy összegzi, a rendi társadalomból a kapitalista társadalomba való átmenet viszonylagos mobilitást biztosít, amely néhány embert segít a társadalmi felemelkedésben – ennek ritka példái a sikeres vállalkozók és az értelmiség új generációjának története. Ugyanakkor azok, akik kimaradnak ebből a folyamatból, egy új osztályt képeznek a társadalom peremén: a városi szegénységet.

Irányi Sándor: Börtön-életkép. Vasárnapi Ujság, 1868 (Forrás: Arcanum)

3. A test bűncselekményei

A beszélgetők végül Alexy Lajos, egy fiatal vidéki joghallgató naplóbejegyzésének bordélyházi jelenetét tárgyalják. Alexy 1848 szeptemberében látogat fel Pestre, amikor már szerveződik a forradalmi honvédség. Eközben tanúja annak a formálódó szabályozási rendnek, mely felismeri, hogy a prostitúciót és a bordélyházakat betiltani nem tudja, ám szigorú keretek között a maga ellenőrzése alá tudja vonni. 1840-ben nyílnak meg az első bordélyok Pesten, melyek a prostitúció legmagasabb szintjét jelentették. A nyilvános házaknak a rendfenntartással és a politika színtereivel való bonyolult és ellentmondásos viszonyát jól szemlélteti, hogy az egyik legismertebb bordély épp a vármegyeházhoz közel helyezkedett el, vagy épp az, hogy Luft Rézi, a kor hírhedt kerítőnője Thaisz Elek rendőrfőkapitány barátnője volt.

A kibontakozó fegyelmezési rendben a prostitúcióval kapcsolatos közmegbotránkozást nem is a városi elit által látogatott kéjlakok váltották ki. Inkább a prostitúció láthatóvá válása számított botrányosnak, melyet a sajtó is rendszeresen taglalt. A test áruba bocsátásának legalacsonyabb szintjén a szexuális aktus a köztereken valósult meg, a Duna-parton, a Lánchíd építkezésének környékén, parkokban, a városfal mentén, és más átláthatatlan terekben.

Rajz egy viktorioánus prostituáltról (Forrás: Victorian Women in England)

A beszélgetők fontosnak tartották kiemelni a törékeny női egzisztencia és a prostitúcióba esés közötti összefüggést. Az alsóbb társadalmi csoportok kifejezetten sérülékeny tagjai a nők, a vidékről bevándorolt fiatal lányok, eladósodott családok nőtagjai, vagy akár önálló keresettel nem rendelkező özvegyek, akik számára az egyetlen kényszerpályát jelentette a testárusítás. Szolgáltatásaikat pedig a férfitársadalom egésze anyagi lehetőségeihez mérten igénybe is vette. A városba áramló bevándorlási hullám, a Pestre érkező fiatal, egyedülálló diákok a kereslet növekedését jelentették, de a házasságban élő férfiak is rendszeresen keresték örömlányok társaságát.

Völgyesi ezen kívül hangsúlyozta annak a szociális válságnak a borzalmát, melyet a prostitúcióban vagy házasságtörésben fogant gyermekek ellátásának elégtelensége okozott. A szociális ellátórendszer hiányában a – sokszor csecsemőkorú – gyermekeket egy-egy fizetett nevelőnő gondjára bízták az e célból létesült, túlzsúfolt magánházak egyikében. Ezekben a félhivatalos intézményekben, iszonyú körülmények között tengődtek a kisgyerekek, többségük meg sem élte a felnőttkort. Nagy Ignác és a Hazai rejtelmek című regényt szerző Kuthy Lajos a dologházakat a pokol színtereiként írják le, s felvetik a férfiak felelősségét a humanitárius válság előállásában.

Magyary Anna