Várostörténeti programsorozatunk negyedik eseményének fókuszában a reformkor nemzetiségi politikája és a nemzetiségek helyzete állt. Hogyan születik meg a nemzeti öntudat a kisebbségek körében, s milyen lehetőségek adottak a kollektív identitás megélésére? A soknyelvű és heterogén társadalomban milyen képek alakulnak ki a nemzetiségekről? Többek között erről beszélgetett az est házigazdája, Fónagy Zoltán történész meghívott vendégeivel, Fried István irodalomtörténésszel és Konrád Miklós történésszel.

A reformkori Pest-Budát etnikai, nyelvi, kulturális és vallási szempontból is sokszínű társadalom lakja. Lakosai az urbánus polgárok és az agrár társodalomból a városba frissen érkezők, a német, a magyar, a szerb, a görög, a szlovák, illetve a zsidó közösségek tagjai. Mint azt Fónagy Zoltán bevezetőjében kiemelte, ez a társadalmat gazdagító sokszínűség a kor közbeszédében és az egyre nagyobb teret nyerő sajtó hasábjáin mégis inkább negatív fényben tűnt fel. A beszélgetés ezeket a konfliktusokat vette számba négy kisebbség, a német, zsidó, szerb és szlovák közösségek Pest-budai jelenlétének elemzésén keresztül. 

• Németek

Az első szövegrészlet, Ágai Adolf Utazás Pestről Budapestre c. várostörténeti regényének részlete ízelítőt adott a reformkori Pest-budai németajkú kisebbség és a magyar kultúra viszonyáról. Fried István a szöveg kapcsán említette, hogy a korban általános volt a német nyelv Pesten, Budán pedig még a század végén is sok helyütt németül társalogtak. Ennek elsődleges oka a lakosság újratelepítése lehetett a Duna két partján a török kiűzése után, amikor is nagyobb német és szerb anyanyelvű csoportok telepedtek le a környező városokban. Mária Terézia idején Pestre költözik és számos újabb karral bővül a Nagyszombati Egyetem, oktatóit nemzetiségre való tekintet nélkül alkalmazzák. A városban többnemzetiségű bürokrácia épül ki a a 18. század végén, amikor a közigazgatási feladatokat ellátó Helytartótanács Budára költözik.

A Pesti Német Színház Röthing metszetén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

S végül a kultúra is többnemzetiségű, ám számos intézménye döntően német nyelvű. Így például az 1812-ben létesülő Német Színház – a korban a régió legnagyobb színháza –, ahol számos nagynevű alkotó fordult meg (köztük Beethoven komponál zenét egy színműhöz, illetve Erkel Ferenc is itt karmesterkedik először).

Fónagy Zoltán hozzáteszi, az 1840-es évekig a német nyelvet a magyar társadalom  az európai kapcsolatok és a kultúraközvetítés semleges eszközének tekinti. Példaként hozza fel Fáy András nőnevelő könyvében tett megjegyzését, miszerint a német nem is idegen, hanem hazai nyelv, hiszen a társasági és közéletben egyaránt nélkülözhetetlen. A németnyelvűség egyáltalán nem zárta ki a kezdetekkor a magyar nemzeti érzületet artikuláló ellenzéki tevékenységet sem. Ezt remekül illusztrálja Tenczer Lilla leánynevelő intézete, ahol többek között Szendrey Júlia, Kölcsey Antónia vagy Vachott Sándorné Csapó Mária is nevelkedett, s melynek célja a növendékek anyanyelvi szintű német nyelvtudásának elsajátítása, ugyanakkor egy nemzeti érzelmű liberális ellenzéki szellemiség megteremtése volt.

Ezt követően Konrád Miklós röviden kitért a német nyelv szerepére a zsidó társadalomban: a pesti zsidóság nyelve első sorban a jiddis volt, ellentétben a magyarok lakta vidéken letelepedő zsidósággal, akik nemzedékről nemzedékre fokozatosan elmagyarosodtak. A magyarországi zsidóság körében mégsem beszélhetünk ’48 előtt nyelvi magyarosodásról. A nyelvi akadály miatti emancipációjuk is nehézkesen indult meg, hiszen az ezt a célt szolgáló zsidó sajtóorgánumok is döntően német nyelvűek voltak. 

• Zsidóság

Szegfy Mórnak az Életképek hasábjain megjelent novellája vezette fel a beszélgetés második részét, mely a reformkori zsidóság Pest-budai helyzetére tért ki bővebben.

„Bár falakkal körbevett gettó nem jött létre a városban, a külvilág számára mégis ismeretlen, zárt közösségként élt a pesti zsidóság” – jellemezte a közösséget Konrád Miklós.

Lakóhelyük, intézményeik és zsinagógáik főként belső Terézvárosban összpontosultak: a Király utcától a  mai Madách térig húzódó Orczy-ház jól szemlélteti a közösség izolált városi jelenlétét. A korabeli bon mot szerint egy zsidó megszülethetett, megházasodhatott és meghalhatott az épületkomplexumban anélkül, hogy ki kelljen tennie a lábát az utcára, hiszen a házban minden, a zsidóság életviteléhez szükséges szolgáltatás elérhető volt.

Az Orczy-ház. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az elszigeteltség ellenére korántsem beszélhetünk egységes zsidó társadalomról, hiszen élesen eltérő vagyoni helyzetű rétegek, és különböző helyekről érkező lakosok alkották a pesti zsidóságot. Néhány vagyonos nagyvállalkozó családon kívül a zsidó kisebbség többsége a szegényebb osztályokba tartozott, sőt, még a század végére is nagy részük csupán egy kispolgári jóléti szinten rekedt meg. Jellemzően a kor zsidó nagykereskedői (például Ullmann Móric, Wodiáner Sámuel vagy Wahrmann Mór) mind kikeresztelkedtek, hogy ezt követően vagyoni alapon nemesi rangot és előjogokat elérve kiteljesíthessék vállalkozói ambícióikat. A pesti zsidóság nagy részét mégis a Szegfy Mór által ábrázolt utcai árusok, a handlék alkották, akiknek, minthogy származásuk miatt céhekbe nem léphettek be, a vagyoni előmenetelre is kevés esélyük volt. Ezen kívül élt még a városban egy szűk izraelita, főként orvosokból és újságírókból álló értelmiségi réteg is.

A reformkor végére ebben a zárt közösségben indult meg a szekularizáció folyamata és a nem zsidó többségi társadalom felé való közeledés. Az 1830-as évek végén már számos vállalkozó kereskedői tevékenysége miatt nem tartott be bizonyos vallási szokásokat (például a sábesznap idejére vonatkozó munka tilalmát). A zsinagógákban már nem parókában jelentek meg a házas nők, hanem saját hajviseletükben. Egyre többen hagyták el a kóser húst, ami gazdasági érvágást jelentett, hiszen a kóser mészárszékek jövedelmük egy részét (gabella) a zsidó közösségnek fizették. A ‘40-es években egyre több zsidó vállal tisztséget nem zsidó intézményekben is, mint a már említett Wahrmann Mór, aki az első izraelita származású képviselője a magyar Országgyűlésnek. Sokan megfordulnak a liberális ellenzéki értelmiségi körökben is: Wahrmann például Deák Ferenc híve. Ekkor jönnek létre az első vegyes házasságok is, ami bizonyítja, hogy már léteztek azok a társadalmi terek, ahol találkozhattak a zsidó és többségi társadalom tagjai.

Fried István a kor irodalmához kapcsolódóan röviden megjegyezte, hogy sok szerző élt még a Dickens Twist Olivérjéből származó zsidó uzsorás toposzával, azonban a zsidók elnyomása és különösen 1848-ban, a tomboló pogromok és zsidóellenes atrocitások ellen több szerző is felszólal, köztük Petőfi és Vörösmarty is. Jókai életművében pedig egyedülállóan csak filoszemita megnyilvánulásokkal és pozitív zsidó szereplőkkel találkozhatunk.

• Szerbek és szlovákok

Az utoljára elhangzó két szövegrészlet jól illusztrálta a különböző etnikumok harmonikus egymás mellett éléséből, az egyre türelmetlenebbé váló nacionalizmusba való átmenetet. Első szövegrészletként Vitkovics Mihály szerb származású író Kazinczy Ferenchez írott levele következett, a második pedig egy Pesti Divatlapból származó báli tudósítás volt.

Vitkovics Mihály mind szerb, mind pedig magyar nyelven teljes létjoggal számontartott költő volt, aki sokat fáradozott a két nyelv és irodalom közötti kulturális közvetítésért. Kármán József és Kazinczy műveit szerbre fordította, s az ő nevéhez kötődik a szerb népköltési gyűjtemény publikálása is, mely Európa-szerte nagy sikert aratott, eljutott egészen Goethétől kezdve a Grimm testvéreken át Puskinig számos fontos irodalmi személyhez. Ő is kötődött ahhoz a vibráló szerb irodalmi közélethez és szerb nyelven írt sajtó orgánumokhoz, melyeknek a székhelyei Pesten voltak egészen 1840-ig.

Hogyan változik meg ez a békés viszony ‘40-es években, s nyer teret az a sürgető nacionalizmus, ami a báli tudósításból kiolvasható? Mint ahogyan azt Fried István megjegyezte, a kulturális és politikai dominanciáról szóló polémia nem volt jellemző a szerb sajtóra, a szerb és magyar konfliktus nem volt több pár esetleges összetűzésnél (mint például az 1830-as lengyel felkelés miatt diákok utcai összezördülése). A szlovák–magyar viszony viszont annál feszültebbé válik ezekben az évtizedekben, amikor Ján Kollárral az élen a szlovák kulturális és politikai autonómiát megfogalmazó nacionalista mozgalom szerveződött. Törekvéseiket főként a Habsburgok, majd később a magyarok ellen fogalmazták meg. A feszültség egyik fő forrása – a magyarok néplelkének érzékenységére hivatkozva – bizonyos szlovák művek cenzúra alá vonása jelölhető meg, Ezt pedig tovább fokozta a magyar sajtó (élükön a Pesti Hírlap) hasábjain megjelenő cikkek sorozata, mely a nemzetiségek elmagyarosításának erőltetéséért kardoskodott.

Barabás Miklós: Ján Kollár (Forrás: Wikimedia Commons)

Az egyre ingerültebbé váló kapcsolatok egy másik botrányköve Zay Károly gróf nevéhez kötődik, aki Kossuth elképzelései nyomán kísérletet tett a protestáns egyházak egyesítésére: ez azt jelentette, hogy a szinte kizárólag magyar kálvinistákat és a nemzetiségileg megosztott lutheránusokat (ahova szlovákok, németek és magyarok egyaránt tartoztak) egyetlen, a magyarok által dominált protestáns egyházba tömörítették volna, s ez burkoltan a kisebbségek asszimilációját mozdította volna elő. A széleskörű felháborodás miatt ez a terv végül nem valósult meg, azonban érdekes adalékként szolgál a történet megértéséhez, hogy éppen Széchenyi vállalt közvetítő szerepet az uralkodó és a tiltakozó szlovákok között.

A közhangulatot végül a magyar nyelv hivatalossá válásáról szóló 1844/2. törvénycikk mérgesítette el végképp, mely azt is kimondta, hogy az iskolák –  így a kisebbségi iskolák –  hivatalos nyelve a magyar. Ezáltal a nemzetiségiek oktatás feletti önrendelkezésének lehetőségei is csorbulnak. Ez számos, főként szlovák iskola bezáráshoz vezetett.

Bár a kiegyezés után időszakban összehívott országgyűlés a korszak legprogresszívebb nemzetiségi törvényét szavazta meg, igazából sohasem léptették életbe. Pest-Budán a nemzetiségi kérdés végül oly módon oldódott meg, hogy a dualizmus alatti szédületes urbanizáció és a gazdasági modernizáció sodrásában feloldódtak a nagy nemzetiségi tömbök a város szerkezetében. A nemzetiségi konfliktusok így már nem itt éleződtek ki, hanem felvidéki vagy vajdasági városokban.

Ha további részletekre kíváncsi, a teljes beszélgetés meghallgatható a PIM Spotify és YouTube-csatornáján.

Magyary Anna