Petőfi 200 – Beszélgetés Kalla Zsuzsa kurátorral
A bicentenáriumi tárlat társkurátoraival készült interjúink betekintést nyújtottak a készülő Petőfi 200 látvány- és szövegvilágába, valamint a Kézirattár, a Művészeti, Relikvia- és Fotótár oldaláról a gyűjteményi háttérbe is. Sorozatunk zárásaként Kalla Zsuzsa gyűjteményi főigazgató-helyettes mesél a tárlat előkészületeiről és arról, miért nem lehet olyan kiállítást készíteni, ami nem akar kapcsolatba lépni a jelennel.
„2011-ben nyílt meg az előző állandó kiállítás „Ki vagyok én? Nem mondom meg…” – Petőfi választásai címmel, amelynek hihetetlen sikere volt a látogatók körében, és mi, muzeológusok is nagyon szerettük a teljes koncepciót, majd a kapcsolódó programokat is. Ez a több, mint tíz éven keresztül fennálló tárlat egyfajta karriertörténet formájában fogalmazta meg a költő életútját, döntéshelyzeteinek szabálytalanságait s mégis tipikus motívumait” – kezdi gondolatait Kalla Zsuzsa, amikor a bicentenáriumi kiállítás előzményeiről kérdezzük.
A korábbi s a most készülő Petőfi-kiállítás kurátorának igen nagy rálátása van a világban zajló állandó kiállítások folyamataira, de mint mondja, az elmúlt években fokozatosan erősödött benne az érzés, hogy ezúttal más megközelítésre lesz szükség: „a múzeum gyűjteménye, ennélfogva a kollégák szaktudása, érdeklődése jelentősen eltolódott a 20–21. század irányába. 2017-ben kialakítottunk egy műhelyként funkcionáló munkacsoportot, ahol az irodalmi muzeológia alapkérdéseire játékosan rákérdezve igyekeztünk egy olyan tematikát létrehozni, amely a saját szakmánk legitimitását, érdekességeit is képes mutatni.”
Hasonló elven működött az Ez bejött! című tárlat is, amelyben Kelevéz Ágnes a múzeumban zajló háttérmunka folyamataira világított rá, megmutatva, hogy egy ilyen intézmény ereje a gyűjteményezésben és a falak között zajló értékőrző munkában rejlik. „A muzeológus nemcsak feldolgoz, hanem értelmez is, faggatja a tárgyakat és kéziratokat, nyomoz és megfejt, kontextusba helyez” – vallották a 2015-ös tárlat készítői. Bővebben: https://pim.hu/hu/kiallitas/ez-bejott
Látványterv - Noppa design
Petőfi a világ tükrében
Kalla Zsuzsa az előzmények tekintetében hozzáteszi, a műhelymunka folytonosságát nem sokkal később félbeszakították a múzeum életében bekövetkezett változások, így hamarosan egyre világosabbá vált, hogy 2023-ban kizárólag Petőfi személye köré szerveződhet az újabb állandó kiállítás: „a kialakult helyzet feladta számomra a leckét, mivel biztos voltam benne, hogy nem szeretnék még egy életrajzi kiállítást készíteni. Másrészt azt sem tartottam szerencsésnek, hogy ismét én feleltem a kialakításért. Öt éve mondogatom, hogy nem hatvanévesen kell állandó kiállítást készíteni, én pedig pont annyi leszek, amikor megnyílik a bicentenáriumi tárlat” – mondja mosolyogva. A gyűjteményi főigazgató-helyettes szerint ez a negyvenes generáció feladata lenne, sok-sok fiatal tekintettel megtámogatva, azonban sajnos kevés, 19. századdal foglalkozó munkatárs tevékenykedik a PIM-ben, így – persze megfelelő háttérsegítséggel – mégis rá hárult a végeredményben meglehetősen izgalmas tárlat megvalósítása.
„Amikor elkezdtem a koncepción gondolkodni, egy régi-régi tervemet vettem elő, ami Petőfi életművét az őt körülvevő világ tükrében vizsgálná – itt elsősorban a magyar képzőművészet kezdeteire gondolok, illetve a reformkori sajtó világára, a korszak hétköznapi kérdéseire, ami manapság egy nagyon masszív kutatási téma.”
„Arra kerestem a választ, hogyan tudnánk restaurátori vagy régészeti módszerekkel lehántani ezt az úgynevezett kultuszos kérget Petőfiről, és magára az életműre fókuszálni. Mindeközben azt vizsgáljuk, hogy a költő szövegei szólnak-e ma, illetve mi az, ami valamit megmozgat bennünk?”
A főkurátor kérdései végül a már korábban, a társkurátori interjúk során is említett tematikus termek kialakításában csoportosultak, a koncepció kialakításához pedig hozzájárultak a 2019-es Bolyongó üstökös – A Petőfi-kultusz alakváltozatai című, a kultusz különböző megnyilvánulásait tárgyaló tárlat tapasztalatai is. „Ebben a kiállításban Csorba Csillával közösen a kultusz stációit, a négy emlékév hangulatát mutattuk be, amely során szembesültünk azzal, hogyan rakódtak rá a szövegekre és magára a figurára is a különböző értelmezési rétegek, azaz hogyan alakult ki az életrajz bizonyos értelmű, mitikus eltorzítása” – tudjuk meg.
Látványterv - Noppa design
Megújuló sokszólamúság
Kalla Zsuzsa szerint a korábbi tapasztalatok végül a folyamatos megújulást helyezték, egyfajta hívószóként, az előkészítési folyamatok fókuszába: így leginkább azt a kérdést járták körül a kollégákkal, hogyan tudott Petőfi egy viszonylag szűk, tehát tizenkilenctől huszonhat éves korig tartó alkotói periódusban, ilyen elképesztő tempóban kipróbálni stílusokat, modorokat, megszólalásmódokat és műfajokat. „Zavarba ejtően sokféle színe van ennek az életműnek, amelyet vizsgálva azt is mondhatnánk, hogy a költő ennek egy szintén folyamatos mozgásban lévő figurája, hihetetlenül sokszólamú embere volt. Petőfi elképesztően intenzíven használta saját korszakának lehetőségeit, a vadromantikától a nemzeti romantikáig, a biedermeier különböző árnyalataitól az emlékkönyveken át a sírköltészetig vagy a szerelmi költészetig” – meséli a főkurátor.
A sokszólamúság mellett a készülő tárlat fontos elemeként a sikerességet is szükséges megemlítenünk, méghozzá a tekintetben, milyen érzékenyen reagált a költő a közönség fogadtatására, a kritika hangjaira. Kalla Zsuzsa szerint ehhez kapcsolódóan érdemes értelmezni a színészmúltat is, egyrészt mint a városi nyilvánosság központi elemét, s mint a jól szavalható versek előadásának helyszínét. „Ma már szinte elképzelhetetlen a reformkor divatja, miszerint a felvonások között megjelent egy színésznő, aki elénekelt egy többnyire népszerű, kortárs költő tollából származó verset. Nos, ez Petőfivel számtalanszor megesett, ami egy huszonéves ember számára meglehetősen szívmelengető érzés lehetett. Petőfi egész életében kergette a sikert, ami az említett folyamatos váltás és változás kulcselemeként említhető. Ezért is reagált nagyon érzékenyen a szövegei különböző felhasználásaira is – meséli Kalla Zsuzsa.
A költő tartós titka
A főkurátor egyebek mellett Petőfi szerzői világának sajátos és öntörvényű belső dinamikáját is megemlíti, így például a Felhők-ciklus időszakát. „Ezeket nemcsak költői kísérletekként szükséges értelmeznünk, hanem nyilvánvalóan a hangulatoknak és a különböző élethelyzetek megélésének hullámvölgyei- és hullámhegyeiként, amelyek során a költő minden alkalommal az ihletet hívta magához segítségül. A Cipruslombok Etelke sírjáról is kiváló példa erre: Csapó Etelkét életében egyetlen egyszer látta ugyan, de miután a lány tragikusan fiatalon meghalt, Petőfi beköltözött a szobájába, sőt, kijárt hozzá a temetőbe is. Ez az ihletkereső tudatosság erősen áthatotta a költészetét: megfigyelhető az országjárásokban, azaz az Úti levelek időszakában is, ahol Petőfi szintén benyomásokat keresett a majtényi síkon, vagy épp Munkácson. A költő minden alkalommal várta azt, hogy milyen hatást fog kelteni benne egy-egy hely vagy élmény.”
Sokan úgy gondolják, hogy az említett élményversek valóban helyben születtek, például egy négyökrös szekéren való utazás után, de természetesen ezeknek a költeményeknek is érlelődniük kellett. Kalla Zsuzsa szerint ettől függetlenül jól rekonstruálható az, ahogyan a költő gyűjtötte, majd archiválta az élményeit mind fejben, mind pedig a lelkében.
„Az alkotói folyamatot azért is próbáljuk ilyen szorosan vizsgálni, mert nagyon kevés olyan szerzőről tudunk, akiről annyi mindent leírtak, mint Petőfiről.”
Ami persze pro és kontra – tudjuk meg –, hiszen a visszaemlékezések nagy része jóval későbbre tehető. „Mi nyilván igyekeztünk primer forrásokból, tehát a korban született levelekből, szerkesztői megjegyzésekből dolgozni, de persze az ember tudatában ott vannak a visszaemlékezések is. Nagyon paradox helyzet, amikor valaki huszonhat évesen életét veszti, hiszen a többiek csak emlékeznek és emlékeznek. A folyamat során azonban csupán narratívákat őriz meg az agyunk – itt nyilván nem tudatos ferdítésről van szó, de egy folyamatos alakulásról mindenképp. Jókai Mór például, aki az egyik legfőbb mesélő, 1904-ig élt, ami hihetetlen időtáv” – mondja a főkurátor, aki hozzáteszi, az alkotói szituációk, illetve a korszak különbözői hatásainak vizsgálatához érdemes volt kialakítani a tematikus termek rendszerét. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a látogatók a kötelék, róna, rémek, vándor és áldozat, valamint az erő motívumok által vezetve barangolhatnak majd az élete célját kereső ifjú, a hazájához, nemzete értékeihez ragaszkodó férfi, végeredményben pedig a költő által bejárt életút során.
Párbeszédbe lépni a jelennel
Kalla Zsuzsa elsőként a Róna-termet emeli ki, amely szerinte kiváló példa arra, hogyan jelenik meg a szövegekben az a meglepő helyzet, miszerint Petőfi szinte minden nagy tájversét belső vízióként írja meg, noha éppen azt szokták erényként emlegetni, milyen részletező, az apróságokat milyen fantasztikusan körülíró költemények ezek. „Lehet, hogy ahhoz, hogy az emlékekből vagy a befőttként őrzött érzésekből pont ez a tágasság iránti vágy jöjjön elő, a költőnek leginkább egy szűkös szerkesztői szobára volt szüksége” – jegyzi meg. A főkurátor fontosnak tartja hozzátenni, hogy kollégáival együtt elsődlegesen a muzeológia társadalomra való visszahatását helyezték a készítési folyamatok középpontjába: „így például a Róna-terem képzőművészeti anyagait egy nagyon szép multimédiás vetítés egészíti ki, amely során a látogatók egy erős, a jelen kihívásaihoz való kapcsolódást is érzékelnek majd a természet fantasztikus éltető, és egyben nagyon sokszor pusztító erejét látva – itt konkrétan a 2022-es aszály képeivel is fognak majd találkozni az érdeklődők” – mondja.
Kalla Zsuzsa szerint ezek a napjainkhoz kapcsolódó elemek különösen azért kihagyhatatlanok a tárlatból, mert Petőfi szövegei e tekintetben is teljesen autentikusnak mondhatók. „Egyszerűen nem lehetséges olyan állandó tárlatot készíteni, ami ne akarna párbeszédbe lépni a jelennel. Találtunk például egy olyan szöveghelyet, ahol a költő meglehetősen kritikusan fogalmaz a reformkori Tisza-szabályozásról. Milyen érdekes, ő már látta, hogy az eltűnő árterek, az ottani élővilág, az organikus lét mekkora érték. Emellett szintén a mára utal a válság kérdésköre is: Petőfi élete mind életrajzilag, mind pedig költőileg válságok sorozataként írható le, s talán semmi nem jelzi jobban valakinek a jelentőségét, mint az, hogy milyen módon áll föl ezekből a helyzetekből. Természetesen hasonlóképp említhetjük a makacsságot, a dolgokhoz való ragaszkodást, az emberekre való hatásgyakorlást és a hit kérdését is. A kiállításról való gondolkodásunkban ezeket a pontokat próbáltuk kiemelni, miközben folyamatosan kerestük a választ arra, milyen mai olvasata lehetséges Petőfi műveinek.”
Látványterv - Noppa design
Sorscsillag
A tárlat szintén fontos fókuszpontja a Kötelék-terem, amelyben a készítők igyekeztek mai szemmel értelmezni a költő által kialakított kapcsolatokat, egyfajta újító megközelítésben vizsgálva, vajon mit jelentett Petőfi számára egy idősebb pártfogóval, pályatárssal való kapcsolat. „Itt említhetnénk a gyermekkorától, fiatalkorától számítva élethosszig tartó barátságokat, azok átalakulását, vagy az árnyalt szakmai kötelékeket is, mint például Jókai, vagy a festő Orlai Petrich Soma személyét. Érdekes megfigyelni, milyen, amikor a költő apára talál Vörösmarty vagy Bem személyében, majd, amikor ezeket a szerepeket megtagadja, illetve azt is, hogyan jelenik meg saját énje a nyomdász-könyvkereskedő Emich Gusztávval való szakmai viszonyában” – taglalja a főkurátor.
„Kijelenthetjük, hogy Petőfinek egy kapcsolata sem volt egyszerű, de ami számunkra ebből érdekes, hogy hogyan lehet ezt mai megfogalmazásban visszaadni a látogatóknak. Külön figyelmet szentelünk Szendrey Júliával való házasságának is, amelynek létrejöttéért bizonyosan többet tett a női fél, mint a költő. Kettejük kapcsolatában egy nagyon sajátos értelmiségi létet igyekeztek megvalósítani, amire korábban nem sok példát láthattunk.”
A főkurátor elmondja, a szerteágazó kapcsolati rendszert igyekeztek távolabbról is megvilágítani: így elsősorban a pesti évekre koncentrálva jelenik majd meg előttünk, milyen lehetett az értelmiségi háztartás, életvitel, mennyiben lógott ki és mennyiben illeszkedett ez a fajta életmód a biedermeier világába.
„A Kötelék tér fő installációs elemei nem véletlenül a csillagok lettek, hiszen a motívum sokszor, sokféle értelemben jelenik meg a költő életművében. Egyszer az egymásra gondolás lehetőségeként, majd az elszakadók találkozási pontjaként, hol pedig sorscsillagként érvényesül. Azaz minden élet egy-egy csillag s ennek vizuális képzetei adják a terem keretét” – mondja Kalla Zsuzsa.
A kiállításban két ponton is izgalmas kísérlettel, azaz adatvizualizációval találkozhatunk majd. „Számunkra is meglepően új információk derültek ki ennek az eszköznek köszönhetően: a Kötelék kapcsolati hálóját például tíz kategóriába soroltuk, amelynek materiális megjelenése majd egy textilfelületen képeződik le, amit egyfajta virtuális valóságként, egy tablet segítségével olvasgathatnak a látogatók” – mondja a főkurátor, akinek meggyőződése, hogy az adatvizualizáció segítségével közelebb hozhatják a tudományos eredményeket az átlagemberekhez. „A koronavírusos időszak abból a szempontból is vízválasztóként működött, hogy szembesültünk a klasszikus akadémiai tudomány presztízsvesztésével. Azt gondolom, hogy ezek a modern kísérletek meg tudják mutatni a látogatónak, hogy ennek a filológiának van valami kézzelfogható magja, valami számszerűsíthető, megjeleníthető eredménye.”
Adatvizualizáció tervezet
A sokhangúság keretbe foglalása
A főkurátor az Áldozat és az Erő terét említi még a költő személyének jelenbeli vizsgálatához kapcsolódóan. Az Áldozat terének kulcseleme a másfajta értelmezés, azaz az áldozattá válás kérdése is: „a reformkor morális felszólításaként értelmezhető a közösségért, a nemzetért való áldozathozatal, és ennek Petőfi kiemelt hirdetője volt. Azonban érdekes, hogy egy retorikus szöveg mennyire át tudja alakítani az alkotóról bennünk kialakuló képet. Petőfi nem volt politikus. Sőt, én azt mondanám, hogy irtózással figyelte a vármegyei politizálás világát. Amikor az igazságosság, az elnyomottak szellemi, anyagi, jogi felemeléséről ír, akkor művészként reflektál, költőként ad egyfajta érzelmi segítséget a kor emberei számára. Ez rendkívüli hatás azonban egy nagyon nagy dolog volt.”
Az Erő motívumot bemutató terem az erőszak alkalmazását is taglalja, amelyet – ahogyan a főkurátor kiemeli – nem tárgyal részletesen a középiskolai oktatási tananyag. „Pedig Petőfi nagyon hitt az erőszakban, amivel érdemes tisztában lennünk: érdekes megismerni az Akasszátok fel a királyokat! vagy a Dicsőséges nagyurak című szövegek hátterét is. Azzal, hogy a költő behívja és megírja ezeket a történelmi eseményeket, vállalja az ezekkel kapcsolatos botrányt, amit a kiállítás nem elfedni kíván, hanem láthatóvá tesz majd” – meséli Kalla Zsuzsa, s hozzáteszi, a tárlat végét feloldásként egy játék zárja majd a Nemzeti dalhoz kapcsolódóan.
Látványterv - Noppa design
„A látogató ebben a részben maga próbálja majd felfedezni azt, milyen gesztusok kellenek egy forradalom létrehozásához: börtönbontás, hajóhídépítés, cenzúra, s különféle események forgatagában vehet részt. Ez, a Petőfi életében is kivételes pontként emlegetett zárlat így válik majd egy izgalmas, emberi együttműködést igénylő, interaktív, emlékezetes elemmé” – mondja a PIM gyűjteményi főigazgató-helyettese, aki a kérdésre, vajon ennyi év után, ismét főkurátor szerepben változott e az eddigi Petőfi-képe, azt válaszolta:
„Sokkal inkább látom benne a zsenit, sokkal jobbnak látom a szövegeit, jobban érzem azt, ahogyan alakul, változik a költészete.”
Kalla Zsuzsát, mint mondja, korábban nagyon zavarta a retorizáltság, az emelkedettségnek, sokszor modorosságnak különböző kilengései: „mindig kihívás az, hogy a magas kultúra hogyan tudja felszedni, beolvasztani és prezentálni magát a populáris kultúra világában. Ezt a feladatot jelentősen könnyítette a reformkori keretben való gondolkodás. A Petőfi 200 tárlatban azzal igyekeztünk játszani, hogyan alakult a költő önarcképe bizonyos szerepekké, illetve Petőfi hogy volt képes egy olyan nyelvet megteremteni, ami minden további nélkül fogyasztható napjainkban is. A sokhangúság és sokrétűség keretbe foglalásához természetesen szükség volt egy csodálatosan kreatív csapatra, akiknek nagy köszönettel tartozom. A tárlat megnyitásának céldátuma szilveszter napja, remélhetőleg addigra a palotaépítés munkálatai is véget érnek.”
„Hálás vagyok az elkötelezett munkáért, a jövőbe mutató együttműködésekért, az elképesztően modern megoldásokért. Nem véletlenül választottuk a Költő lenni vagy nem lenni címet: azt gondolom, hogy az életmű ilyen irányú újragondolásával megkönnyítjük az értelmezést, a látogatók számára pedig a szövegekhez való, másfajta, izgalmas megközelítést.”
Demeter Anna
