Megmaradni társnak
A megújuló Ady Emlékmúzeum I.
Minden korban, olykor pedig különösen érvényesek Ady Endre: De ha mégis? című költeményének sorai: „Mikor mindenek vesznek, tűnnek”, égető a szükség a társ „tűrő, igaz kezére”. A költő első és egyetlen állandó lakhelyét Boncza Berta tette otthonná. A rövid közös élet színteréből múzeum, kiállító- és foglalkoztatótér, a múlt történeteibe való betekintést nyújtó programok helyszíne vált. Sorozatunk első részében Zeke Zsuzsanna muzeológussal beszélgettünk.
Fotó: Gál Csaba / PIM
Az Ady Emlékmúzeum a költő születésének 100. évfordulóján, 1977-ben jött létre, az utókorra hagyva a Boncza Bertával közös modern polgári lakás tereit és tárgyainak nagy részét. Mi változott a mostani, januári felújítás során?
Az volt a célunk, hogy az enteriőrkiállítás mellé készítsünk egy kisebb, összefoglaló tárlatot is, ami egyrészt kiegészíti azt, lehetőséget ad további Ady-relikviák bemutatására, másrészt pedig korszerű múzeumpedagógiai térként funkcionálhat – ennek színtere az egykori cselédszoba és a vele egybenyitott konyhahelyiség. Ady és Csinszka relikviáin kívül olyan hasonmás tárgyakat is kiállítottunk, amelyek a különböző foglalkozásokon, előadásokon közelebb hozhatják a házaspár élettörténetét és a Veres Pálné utcai rövid együttélés időszakát. Ilyen többek közt a kávédaráló, Ady kalapja és nyakkendője, egy füzet, amely Csinszka verseit tartalmazza, illetve az a kötet, amit a fiatal lány először olvasott Ady Endrétől, a Szeretném ha szeretnének.
A Csinszka-füzet lapjait korábban Márffy Ödön hitelesítette, egyes lapok hátoldalán láthatóak igazoló sorai. Az eredeti füzet idővel lapjaira hullt, a hasonmás darab már Zeke Zsuzsanna évszám szerinti rendezését mutatja. A füzet borítóján található egy akár kamaszrajznak is vélhető motívum, a muzeológus azonban rávilágít, ennél többről lehet szó: „Ez a színes papírokból kivágott és összeragasztott lángoló szív Kaffka Margithoz is köthető, aki Csinszkához hasonlóan az Erzsébet Nőiskolában tanult. Kaffka Mária évei című regénye egy diáklányról szól, nevezetesen Laszlovszky Máriáról, aki felveszi a kapcsolatot Seregély Pál íróval, levelezésükről pedig rendszeresen beszámol az intézetbeli barátnőinek. A regény 1913-ban, folytatásokban jelent meg. Csinszka is olvasta, sőt leveleiben Adynak be is számolt róla, hogy magukat véli felfedezni a történetben.” Mint megtudjuk, Kaffka ugyan nem róluk mintázta a szereplőit, a regény viszont egy hasonló, lángoló szívet ábrázoló borítóval jelent meg, amelyet Falus Elek tervezett. Érdekes tény továbbá, hogy később, 1917-ben Márffy Ödön Falus Elek színpadképeihez hasonlítja Csinszka lakberendezési terveit.
Csinszka saját verseit tartalmazó füzete (PIM, Kézirattár)
Strukturáltan építettük fel a tárlatot, így az első kis szeglete Érmindszentet jeleníti meg, Ady Endre indulását, családjához, különösen édesanyjához fűződő kapcsolatát tükrözi. Mellette pedig a Csucsáról származó, majd leánynevelő intézetben nevelkedő Boncza Berta gyerekkorát szerettük volna megidézni, melyet a meseszerű csucsai vár kertjében tölthetett édesanyja nélkül nagyanyjával, szigorú édesapja vasárnapi látogatásaival. Mivel a két életút írásban, azaz egymásnak küldött leveleik lapjain érintkezik először 1911-ben, ezért az első „szakasz” lezárásaként kettejük írótollait láthatjuk a tárlókban.
Az írásban való találkozást, majd a megismerkedést kapcsolódó idézetek, és ahogy látom, többféle aláírás, illetve rengeteg képeslap szimbolizálja.
Igen, levelezésük kezdetén, mikor Csinszka még Svájcban tanult, jellemzően a „Kedves kis Húgom”, „Kedves Endre bátyám” megszólításokat alkalmazták, de itt látható Csinszka jellegzetes, leánynevelő intézeti évekből való szignója, a „Babyd” is. Utóbbit több fotón, sőt rajzain is alkalmazta, de Csucsára hazatérvén már Boncza Bertukaként tekintett magára. Tulajdonképpen itt azt az életmódot szerettük volna bemutatni, ami szinte választóvonalként húzódott a két személy között: Csinszka igazából bezárva, bizonyos szigorrendszer keretében élt, Ady azonban a teljes szabadság képviselőjeként különböző nagyvárosokban, hotelszobákban szállt meg, vagy épp szanatóriumokban lábadozott. Ezért is áll itt A hotel-szobák lakója című vers, valamint a korszak meghatározó alakjának, Lédának a fotója. A következő falak azt érzékeltetik, hogy a látszólag éles ellentétekből hogyan lett mégis házasság.
Zeke Zsuzsanna muzeológus - Fotó: Gál Csaba / PIM
„Nevezd szenilis fordulatnak, őrülten, megbolondultan szeretek egy alig húszéves kislyányt.” – írja a költő Hatvany Lajosnak 1914 júliusában, majd augusztusban a következő sorok állnak Bölöni Györgynek írt levelében: „Vagy megházasodok, vagy elzüllök, vagy meghalok”. Olvashatjuk mindezt Adytól, aki két és fél év levelezés és egy kevésbé sikeres első találkozás után végül összekötötte életét a fiatal lánnyal. Mi volt az elsődleges szempont ennek a döntésnek, vagy épp választásnak a bemutatásakor?
A tárlatnak ez a része tulajdonképpen megtöri a képeslapok tömegét egy hosszú felsorolással, amelyben Csinszka leírja Baróti Mária levelezőtársának, mi mindent tervez az apjától örökölt Veres Pálné utcai lakásba: „Bandi szobájába jön egy szép régi ágy, egy kis toalett, két szekrény, egy perzsával leterített dívány, sok párna” – írja. Ez nyilván teljes ellentétben állt a költő addigi, szinte sehova sem kötődő életmódjával, de itt akár elidőzhetnénk azon is, hogy vajon miért Csinszka írja le mindezeket Máriának, Ady korábbi levelezőtársának. Tulajdonképpen ez az egész „levelező-hálózat” érdekes, hiszen Boncza Berta korábban főként idősebb hölgyekkel, Ady édesanyjával vagy épp a költő előző menyasszonyával, Dénes Zsófiával, sőt Bölöni György feleségével is kereste a kapcsolatot, egyfajta kislány szerepbe helyezve magát, sokszor öntudatlanul is. A Veres Pálné utcában Csinszka már gondoskodó társ, a lakberendezés iránt fogékony nő. A különböző szerepek összeérése, vagy épp egymást kioltása a Talán semmi, talán Minden című kötetben is jól végigkövethető – a kiadványban a közös otthon tükrében igyekeztünk bemutatni a mindennapokat.
Visszatérve a kiállítás koncepciójához, az egymás mellett való döntést a tárlatban már egy kevésbé sűrű felület jeleníti meg. Itt szerepel Ady Endre De ha mégis? (Kicsi feleségemnek küldöm.) című verse, valamint a közös, Székely Aladárnál készült fotók és Vonyica (Márk Anna), a szinte családtagként kezelt cseléd fényképe is. Ezt követően a korabeli szalonrészlet fotója előtti képkeretben, egy képernyőn nézhetjük fotóikat, egykori festményeiket, valamint hallgathatunk visszaemlékezéseket a PIM hangfelvételeiből.
Az említett Talán semmi, talán Minden című kötet a lakást egyfajta kiindulópontként használva mutatja be a költő és Csinszka mindennapjait, és az őket körülvevő embereknek is külön fejezetet szentel. Tudományos kiadvány lévén nem csupán baráti visszaemlékezéseket és történeteket olvashatunk, de az Ady-kutatás aktuális eredményeit is közérthetően tálalja az érdeklődők számára.
A kiállításban hallható interjúrészletek pedig érdekes kiegészítései a történetnek. Megszólal Vonyica, mélységes tisztelettel visszaemlékezve munkaadójára, vagy épp Máthé Eleonóra, aki elmeséli, milyen körülmények között ismerkedett meg a költővel, és hogyan került hozzá a legendás kalap.
A visszaemlékezések sorát a lovaskocsik vonulása, a költő temetésének képe zárja. Mire helyeződik a hangsúly ebben a részben?
Az említett felvétel mellett a kultusz egyes motívumai: az utolsó fotó, a Liget Szanatóriumban készült halotti maszk, és a későbbi, Csinszka és az Ady család között elmérgesedő viszonyt talán előidéző távirat, majd a szoboravatás képe látható. Elolvashatjuk a táviraton Csinszka szikárul a tényeket közlő szavait: „Bandi ma reggel meghalt. Bertuka.” Ez az az üzenet, ami elvileg nem érkezett meg időben a családhoz a téli fagyok, a vonatok késése miatt, így nem értek fel időben a temetésre. Csinszka biztosította Ady édesanyját, hogy fia sírja méltó helyen, Jókaiéval szemben található, és a következőket jegyezte le számára: „Gyászomat büszkén, csendben és Ady Endréhez méltón viselem. A lakásomat itt Pesten megtartom, a Bandi szobája úgy, amint van, minden darabjával, halála után a Vörösmarty Akadémia Ady szobáját illeti meg”. Ez azért is fontos részlet, mert 1920 augusztusában Csinszka hozzámegy Márffy Ödön festőművészhez, a Dráva utcába költözik, a lakást pedig eladja. Az itteni bútorokat azonban magával viszi, és helyettük más tárgyakat hozat. Az Adyhoz kapcsolódó relikviák, valamint az eredeti berendezés nagy része az Ady Emlékmúzeum megnyitása előtti években került a Petőfi Irodalmi Múzeumba – a Márffy családnak köszönhetően. 1975-ben még Hacker Franciskától, Márffy második feleségétől is érkeztek tárgyak.
Ehhez fontos hozzátenni, hogy a múzeumi gyűjteményezés során nem az a cél, hogy az író teljes otthonát bemutassunk, sokkal inkább, hogy az írás környezete – asztal, karosszék, könyvespolc – és nyilván egyéb, szabadidős tevékenységet, személyiséget meghatározó tárgyi kellékek kerüljenek be a relikviagyűjteménybe. Az Ady Emlékmúzeum a tervezése óta lakásmúzeumnak készült, ahol a korabeli szobák berendezését kívánták rekonstruálni, ennek megvalósításához szükség volt ágyakra és tálalószekrényre is.
Amit tulajdonképpen az enteriőrrész továbbra is képvisel, ugyanakkor a felújítás során ezekben a terekben is történt némi változás.
Igen, ami látványosabb változásnak mondható, hogy lekerültek a kordonok, sokkal szabadabban körbejárható a lakás, ki lehet nézni az ablakon Csinszka erkélyére. Ez az élménytelibb térhasználat múzeumpedagógusaink kérése volt. Ezen kívül felfrissültek a falak, és ahogy az egy állandó tárlatnál lenni szokott, a múzeum restaurátorai megtisztították, szükség esetén restaurálták a tárgyakat is. Ahogy már említettem, a bútorok nagy része a lakáshoz köthető, de vannak olyanok is, amelyek nem képezték a lakás részét, mint például Ady íróasztala a Debreczen című lap szerkesztőségéből vagy a költő érmindszenti szobájából érkezett asztal. Felvetődhet a kérdés, vajon miért nem választottunk esetleg tapétát a festés során, azonban Csinszka részletes feljegyzéseiből és a fennmaradó képekből tudjuk, hogy pontosan ilyen volt az eredeti elképzelés is – fehérre meszeltette a falakat –, ezt nem szerettük volna felülírni.
Fotó: Gál Csaba / PIM
A korábban említett szerepekhez kapcsolódva tehát Csinszka ekkor leginkább már önálló nő, támogató feleség volt. Hogyan jelennek meg újításai a lakásban?
A legtöbb részlet pontosan rekonstruálható Csinszka memoárjaiból, leveleiből, egyes rajzaiból. Tudjuk, hogy férje nyugalma érdekében kiszedette az ajtókat, és egy vékony filcréteget húzatott a padlóra. Mindkettőjüknek külön szobában, külön íróasztalt alakított ki, bár Csinszka valószínűleg csak a költő halála után tért vissza fiatalkori vágyához, a versíráshoz. 1931-ben jelentetett meg önálló kötetet, szinte szabadkozva, nehogy valaki azt gondolja, hogy Ady nyomdokába szeretne lépni. A Márffy Ödönnel való házassága alatt született költemények egy része humoros hangvételű, rímekbe szedett, rajzokkal is illusztrált alkotás.
Az írás kellékei mellett az intarziás tálalószekrényt, valamint a szintén Csucsáról, a nagymamától felhozatott ülőgarnitúrát emelném ki – utóbbit Csinszka kék kárpittal húzatta át már Budapesten, a beköltözés előtt. Ez a garnitúra az évek alatt többször átalakult, miközben őrizte is a múltat, a Csucsához való kötődést. A lakásban szalonélet a költő betegsége miatt ugyan nem alakulhatott ki, azonban sok barát visszaemlékezéséből kiderül, többen is dicsérték a Csinszka által kialakított környezetet. A foglalkoztatótérben használt színek harmonizálnak a lakás főbb árnyalatival.
László Melinda, az Ady Emlékmúzeum koordinátora - Fotó: Gál Csaba / PIM
Ha már visszatértünk a tárlatba, beszéljünk egy kicsit a programokról is. Egymás otthonai címmel indult egy Ady Endre és Boncza Berta, illetve a pesti lakásuk köré épülő beszélgetéssorozat, amiről muzeológus tárlatvezetőnket kiegészítve, László Melinda, az Ady Emlékmúzeum koordinátora mesél nekünk.
A programsorozat keretében minden hónap első péntekén 17 órától, azaz zárástól várunk mindenkit szeretettel „a kulisszák mögé”. Az alkalmakon leginkább az emberi oldal kerül előtérbe, ezáltal reméljük, könnyebben tudnak majd kapcsolódni a költőhöz az érdeklődők, mert a fiatalabb generációt is szeretnénk megszólítani. Tehát nem a tankönyvi anyag ismertetése a célunk, hanem a háttértartalmak felfejtése, és bízunk benne, hogy a felismerések mentén kirajzolódik, mennyire sokrétű és összetett is minden. Olyan kérdéseket vizsgálunk, mint a Zsuzsi által korábban említett használati tárgy és műtárgy útvonala, vagy épp a restaurálás, valamint az öltözködés, de szó lesz mélyebb személyes vonatkozásokról is. Az Egymás otthonait tulajdonképpen egy olyan hívószónak szántuk, ami a múzeumi vetület mellett segít bekapcsolódni két, egymás támaszaivá váló, egymást kiegészítő élet történetébe.
A tematika minden hónapban tehát egy új fogalom köré fonódik, múzeumi kollégák és meghívott előadók részvételével. A soron következő eseményünk Ady külső-belső „portréját” próbálja megrajzolni, tehát a Székely Aladár Ady-fotográfiákat és egyéb különleges felvételeket, tágabban a korszak fényképészetét vizsgálja majd E. Csorba Csilla tiszteletbeli főigazgató és művészettörténész, valamint Borbás Andrea irodalomtörténész, a PIM muzeológusának közreműködésével.
Fotó: Gál Csaba / PIM
- Nem csak a múzeumi tér egy része, a nyitvatartási időpont is megváltozott, ezentúl keddtől szombatig, 10–17 óráig várják az érdeklődőket a Veres Pálné 4–6. szám alatt.
- Az Egymás otthonai sorozat következő részeiről bővebb információt a PIM honlapján, illetve Facebook-oldalán található.
- A Talán Minden, talán semmi című kiadvány pedig a PIM boltban 20% kedvezménnyel kapható!
Sorozatunk következő részében a megújult múzeumpedagógiai programokról olvashatnak majd!
Demeter Anna
