„…foglalják le az összes érzékeimet…” II.
Egy kiállítás értelmezési lehetőségeiről
A múzeumpedagógia egyik legfontosabb célja, hogy a befogadók számára értelmezési utakat, lehetőségeket kínáljon fel azáltal, hogy transzparenssé teszi a múzeumi tartalmakat, vagy épp a bennük rejlő dialógus felől mutatja be azokat. Sóki Diána a 2020-ban Múzeumpedagógiai Nívódíjban részesített SZÖVEG-TESTEK. Csáth-kísérletek című kiadványt mutatja be, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum CSÁTH – A varázsló halála című kiállításához készített, s amely egyszerre reflektál a tárlat medialitására, a bemutatott alkotó médiumhasználatára és a különböző érzékszervi tapasztalatok bevonására, miközben segíti a kritikai gondolkodást, valamint a kreativitásnak is teret adva alternatív szövegértelmezési módokat kínál fel. Az irodalom és az irodalmi kiállítás intermedialitását, valamint Csáth Géza szövegeinek multiszenzoriális nyomait feldolgozó első rész után a SZÖVEG-TESTEK gyakorlati „működése" kerül a fókuszba.
Szövegértelmezés
„Ha kezembe veszem az írásaikat, érzem a lelkükkel való kapcsot” – írja Csáth Géza az 1906-ban megjelent magyar szépirodalmi könyvekről szóló Friss könyvek című ajánlójában. Ez az idézet szerepel a SZÖVEG-TESTEK borítóján, amely egyfelől a saját magát olvasóként megfogalmazó írót idézi meg, aki a szövegek mögötti szándékokat és pszichés folyamatokat keresi, hiszen a műalkotás az alkotó személyiségéhez való eljutás, azaz a személyiség megfejtésének lehetőségét is magában rejti számára. Másrészt, kiragadva az eredeti kontextusból, a felkínált alkotói szemléletmód mellett az interszenzuális befogadásmódra is reflektál, amennyiben maga a kiadvány indirekt módon intermediális kapcsolatok felfejtésére kínál lehetőséget.
Szöveges kísérlet Csáth Géza novellájával (fotó: Sóki Diána, PIM)
Tíz novellarészlet került be a kiadványba, nyolc egységben elrendezve. Ezek a következők voltak: A kályha, A varázsló kertje, Este, A kék csónak, Eroica, Tor, Ópium, A sebész, Apa és fiú, A Kálvin téren. A kiadványt nyitó A kályha Csáth Géza íróvá válása, elindulása szempontjából is fontos szöveg. Ennek egy korai, önképzőkörben született változatát küldte el Bródy Sándornak véleményezésre, akinek válaszlevele – mint a fiatal alkotó művészi ambícióit tápláló visszaigazolás – a kiállítás terében is helyet kapott. A novella benti térben játszódik, egyetlen szobát látunk, két főszereplővel: egyikük egy fiatal pesti diák, aki szobát bérel a fővárosban, a másik pedig a címszereplő kályha. Ezzel ellentétben a kiadvány záró szövege, A Kálvin téren egy külső, városi helyszín társadalmának és atmoszférájának változását mutatja be egyetlen napba sűrítve. A szöveg „szereplője” maga a tér, ahol különböző figurák vonulnak fel, mintha egy színpadképet látnánk, ahol a mozgás ritmusa és a színek folyamatosan változnak. A teret különböző tekintetek nézik, hasonlóan egy kamera mozgásához. Csáth Szomory Dezsőnek ajánlotta a novellát, aki – hasonlóan Bródy Sándorhoz – meghatározó irodalmi előkép volt számára. A kezdő és a záró novella között különböző nemű, rangú szereplőkkel találkozik az olvasó. A szövegek motívumai vissza-visszatérnek, karakterei sok esetben „játszanak egymásba”, mintha tükörfigurák lennének. Szinte mindegyikben fontos szerep jut a hallásnak, a színeknek, a szaglásnak. Visszatérő motívumok: a tavasz, az elmúlás, az idő. Mindezeket pedig testi érzékelés, zenei vagy képi hatások formájában ragadják meg a szövegek. A következőkben ezekre hozok példákat.
Foglalkozás a CSÁTH – A varázsló halála című kiállításhoz kapcsolódóan (fotó: Jónás Anna)
Testi tapasztalatszerzés (érzékelés, tapintás, szaglás)
Hogyan jelenik meg a szövegekben a testi érzékelés és tapasztalatszerzés?
„A hangok mint finom és üde leányajkak csókolják végig a testünket. A színek és vonalak új, ősi tiszta természetükben rezegnek az agyunkban és a gerincünkben. És most, hogy nem hasonlítanak többé azokhoz a színekhez és vonalakhoz, amelyeket a szemeink láttak: megmutatják nekünk a formákban rejlő nagy titkokat. Az a hibás és kezdetleges ismeret, amelyet a látásunkkal, hallásunkkal, a szaglásunkkal, ízlésünkkel és tapintásunkkal szereztünk a létről, most kiegészítődik, kijavítódik. Mert alkalom nyílik megismerni a maga teljességében az életnek ama igazságát, amelyet valamennyien magunkban hordunk, s amely érzéki ítéletek nélküli tökéletes igazság. Szavakban, fogalmakban és ítéletekben éppen annyira kifejezhetlen ez az igazság, mint amennyire megismerhetlen az érzékek útján.”
Az Ópium című novellában mintha épp a „másik oldalát” élhetnénk át annak a tapasztalatnak, amelyet korábban a Jegyzetek egy új rajzgyűjteményről és a művészetekről című esszéből a befogadással kapcsolatban idéztünk. A cikkben elemzett képek alkotója épp ugyanaz a személy, akinek Csáth Géza Ópium című novelláját ajánlja: Sassy Attila. A kiállítás is kitért a két művész kapcsolatára, illetve arra a tervükre, hogy ópium tematikájú könyvet alkotnak, amiben az író szövege Aiglon, azaz Sassy Attila képeivel találkozik majd. A novella és az esszé kettős tükrében mutatkozik meg az író-befogadó.
A CSÁTH – A varázsló halála című kiállítás részlete (Fotó: Gál Csaba, PIM)
A sebész ugyancsak egy élvezeti forráson, az abszint tudatmódosító hatásán keresztül oldja fel az időérzékelést. Itt az elbeszélő lép párbeszédbe a sebésszel, aki:
„csendes, szenvedélyes alkoholista, aki elveszett, aki egyenes úton halad a delírium tremens felé. Most egy pillanat alatt világos lett előttem a szemének különös fénye, a vágy nélküli életkedve, kicsinyeskedő éleselméjűsége. Ez az ember valamikor nem volt ilyen, nem lehetett ilyen. Az alkohol változtatta meg.”
A szövegben egyszerre van jelen az orvosnak a függőséget kívülről láttató, leíró, megfigyelő perspektívája és az abszintes poharat felénk emelő sebész kacsintása. Ahogyan az Ópium című szöveg elbeszélője is szinte orvosi megfogalmazással igyekszik megragadni testi tapasztalatait:
„A szív ernyedten dobog, a szempilla alig bírja a fénysugarak súlyát, és a bőr irtózik a széltől. Az izmok kelletlenül és tétovázva végzik munkájukat. A kiáltásokra összerázkódik a test, és a nyakszirt táján tompa fájdalmak bujdosnak a koponyában.”
A Tor Maris nevű szereplője a munkáját „gyorsan, lélektelenül csinálta, mint valami gép.” Ő a fegyelmezett testet képviseli, aki számára a testi tapasztalatszerzés reflektálatlan, ezzel teljesen ellentétben áll A sebész és az Ópium figurájával. A test szerepe a tapintáson, a bőrön keresztüli érzékelésen és a szagláson keresztül is gyakran megjelenik a kiválasztott novellákban. A Tor erőszakos jelenetében a testet egy másik test korlátozza:
„De most ránehezedett az izmos kar, megkötözték és megbénították a hatalmas húskötelek.”
A cseléd nem tud ellenállást tanúsítani, nem fejtheti ki véleményét. Egy olyan szereplő, akivel megtörténnek az események, aki – hasonlóan a leölt állathoz – animális létbe kényszerül. A szöveg a távolságtartást az E/3-as elbeszélő pozícióval is jelzi.
Szöveges kísérlet Csáth Géza novellájával (fotó: Sóki Diána, PIM)
Ezzel szemben A kék csónak című novella elbeszélője folyamatosan figyeli saját magát:
„Nem álltam fel, hogy üdvözöljem, mert mereven magam elé néztem, és figyeltem, hogy a mellemen, az arcomon és a nyakamon hogyan érzem közeledését.”
Figyeli saját testének jelzéseit, tapasztalásait, és reflektál ezekre a belső érzésekre, amelyeken keresztül a vágyódás, beteljesedés és elmúlás állapotaiban figyeli önmaga változásait.
A kályha vasszerkezete egy mesterségesen felmelegített „test”, amely valódi, meleg testté válik, a melegségérzetet adó szerelem egyfajta pótlékává:
„Közben letette a könyvet, s a szemét félig behunyva, szeretettel vizsgálta a kályha vasbordáit, és nézte, nézte a kicsiny lángokat.”
„A fiú végre odaült a kályha mellé. Gyöngéden megsimogatta langyos vaslapockáit, kinyitotta az ajtaját, nyilván, hogy jól meghallhassa a kályha azt, amit ezután mond.”
A szövegekben találkozunk szagokkal, illatokkal is, melyek fenyegetően veszik körül a szereplőket, magukban rejtik az elmúlás, a visszafordíthatatlan romlás lehetőségét:
„Ha almát evett, juttatott belőle barátjának is. Rátette a tetejére. A kályha mohón kiszívta belőle a nedvet, s hálából jó szagot terjesztett szét a szobában.”
Az Este című novellában, hasonlóan A kék csónak című elbeszéléshez, egy nő alakjában érkezik a tavasz, a vágyakozás:
„De egy napon megérkezett a tavasz. Egészen váratlanul. És telefújta jó szagú, életvidám szellővel nagy Budapestet. Egy hét alatt elolvasztott minden havat, a másodikon kicsalt a földből minden szál füvet. Az utcákon ibolyát árultak, néhány sápadt arcú ember mámorosan kóválygott künn a mezőkön, és telhetetlenül itta a hideg, részegítő tavaszi levegőt.”
A Tor című novellát fenyegető hússzag járja át:
„A ház megtelt disznóhússzaggal.”
„A disznóölés minden érdekessége elmúlott, csak a fáradtság maradt meg, melyet a sok munka okozott, és a bágyadtság, amely az erős vér- és hússzaggal lopódzkodott a fejekbe.”
A CSÁTH – A varázsló halála című kiállítás részlete (Fotó: Gál Csaba, PIM)
A varázsló kertje című novella virágillata egyszerre kábító és nyomasztó:
„Kábító virágillat csapott meg. A kerítés megett kert volt; nem nagyobb, mint egy kis szoba. A talaja körülbelül a derekunk magasságáig fel volt töltve. És tele az egész kert virággal.”
„A varázsló virágainak nyomasztó illata lassanként elszállt a mellükről.”
Az Eroica című novella főszereplő bárója valójában mesterséges illat segítségével, így a szagláson keresztül tartja életben saját maga látszatát:
„Semmi se kellett neki a testükből – hiszen vérének minden harmadik cseppje meghalt már –, megelégedett azzal, hogy megejtette a lelkét valamennyinek. Ó, a teste csupa gyengeség, lázas bágyadtság volt. Parfűmözni kellett magát, hogy ne érezze senki rajta a betegszagot. És ő kikereste a világ legfinomabb illatszerét, és azzal árasztotta el a ruháját.”
Sóki Diána
