A Petőfi Irodalmi Múzeum 2023-ban az Erasmus+ mobilitási program keretében szakmai látogatást valósított meg négy különböző országban. A szakmai utak célja nemzetközi példákon keresztül megismerkedni azokkal az inklúziót, hozzáférhetőséget és sokszínű közösségeket támogató gyakorlatokkal, amelyek választ adnak a múzeumok mai kihívásaira. A szakmai utakon különböző szakterületeken dolgozó kollégák vettek részt, hogy az így szerzett tapasztalatok többféleképpen hasznosulhassanak a PIM munkájában. A németországi élményekről két blogbejegyzésben számolunk be: az első részben Török Dalma könyvtáros-muzeológus az út során meglátogatott három kulturális intézmény muzeológiai gyakorlatait tekintette át, míg a második részben Sóki Diána múzeumpedagógus a múzeumi tanulás ott látott lehetőségeiről, eszközeiről és tereiről ad számot.

Frankfurt am Main Németország ötödik legnagyobb városa, ahol a Freies Deutsches Hochstifthez tartozó Goethe-ház (Goethe-Haus) és a Romantika Múzeum (Romantik-Museum) található, ennél kisebb – de így is Baden-Württemberg tartományának harmadik legnagyobb városa – Karlsruhe, ahol a Művészeti és Médiaközpontban (Zentrum für Kunst und Medien, ZKM) tettünk látogatást, végül tizenhatezer fővel a legkisebb Marbach, ahol a Marbachi Német Irodalmi Archívum (Deutsches Literaturarchiv Marbach, DLM) volt látogatásunk célja. Bár a településeket nem épp lakosságuk számának csökkenő sorrendjében látogattuk meg, mégis érdekesnek találtam ezt a szempontot, amely kétségkívül meghatározza, hogy az egyes intézmények hogyan kommunikálnak magukról, milyen lehetőségeket kínálnak a látogatók, befogadók számára.

Frankfurt am Main építészetében fontos látványelemként emelkednek fölénk a felhőkarcolók. Igazi multikulturális, nyüzsgő város, ahová a legtöbben dolgozni járnak, sok az ingázó. A város valóban „pulzál”, ahogyan az itt elhelyezkedő Goethe-ház (Goethe-Haus) és a Romantika Múzeum (Romantik-Museum) is, két egészen más megközelítésű, mégis ebben az eklektikus közegben jól kapcsolódó épület.

Felhőkarcolók egy camera obscurából (fotó: Sóki Diána, PIM) 

Számomra a Romantika Múzeum épülete volt a megtestesült metafora, ahol akaratlanul is eszembe jutott Juhani Pallasmaa finn építész, aki A bőr szemei című kiváló esszéjében igen érzékletesen ír a befogadó testi élményeiről, az érzékszervek és az építészet összekapcsolásának fontosságáról, míg a Goethe-ház egy hatalmas díszlet, egyfajta időutazás, kulissza.

A Romantika Múzeum tükörerdeje (fotó: Sóki Diána, PIM) 

A Goethe-ház egyik szobája (fotó: Sóki Diána, PIM) 

Az alábbi fogalmak mentén „tapogattam le” az itteni múzeumi tereket, tartalmakat: kultusz, romantika, kézirat, eredetiség, hálózat, metafora. Az első fogalmat nem kell magyaráznom: Goethe családjának, gyermekkorának és fiatalságának bemutatása egyfajta „elvárás” is – ahogyan Cristina Szilly, a bennünket körbevezető kultúraközvetítésért felelős múzeumpedagógus (Kulturvermittlung, Museumspädagogik) fogalmazott. Ehhez képest a romantika korszakát bemutató terek abszolút kortárs múzeumi felfogást képviselnek, úgy, hogy az egész épület szimbolikusan képezi le a romantika korszakát: a múzeum egy multimediális – a romantika értelmezésében szintetikus – átültetése az eszmének, a műveknek és a személyközi viszonyoknak. Az izgalmas terekben jól elhatárolt 35 állomás várja a látogatókat. 

Fordítósarok a Német Romantika Múzeumában (fotó: Sóki Diána, PIM) 

Múzeumpedagógusként nézve ez egy igazán komplex, jól tagolt tér, amelyen keresztül egyszerre beszélhetünk irodalomról, alkotásról, irodalmi korszakról, kölcsönhatásokról, irodalomtörténetről és -elméletről. Számos interaktív pont teszi élvezetessé a felfedezést, amelyek mindegyike egy vagy két fontos gyűjteményi darab bemutatása köré épül; a hozzájuk kapcsolt hanganyagokkal, videókkal, analóg és digitális játékokkal igazi multiszenzoriális tapasztalatszerzést tesznek lehetővé.

Ezek a pontok a Stationenlernen, azaz az állomásos tanulás lehetőségét is biztosítják: az ilyen típusú foglalkozások során – szemben a teljes tér bemutatásával – témák szerint lehet építkezni és több narratíva is felépíthető, ami jól alkalmazható csoport- és projektmunkára. Nagyon sok olyan zugot lehet találni a térben, ahová „elbújhatunk”, összeülhetünk, és ez mind az elmélyülést szolgálja.  

Olvasósarok a Romantika Múzeumban (fotó: Sóki Diána, PIM)

A kutatás helyszínét megidéző terem a Romantika Múzeumban (fotó: Sóki Diána, PIM) 

A kiállításban fontos szerepet kapnak a színek, az anyagok és a térelemek. A párhuzamként említhető Ki vagyok én? Nem mondom meg... – Petőfi választási című korábbi állandó kiállításunk első termének piros színe azonnal indító asszociációk megfogalmazására volt alkalmas. Így, ha megkérdeztük a diákokat, milyen érzéseket, fogalmakat hív elő belőlük ez a szín, rögtön alapfogalmakhoz érkeztünk: erő, energia, dinamizmus, tűz, szerelem, szenvedély. Ugyanilyen domináns a frankfurti múzeum tereiben a kék szín, ami egyfajta „vezérfonal” is a korszak megértéséhez. De ugyanígy fontos Goethe színtana, a színek világa, ami az irodalmat a fizikával kapcsolja össze.

A Romantika Múzeum egyik ablaka előtt egy hatalmas prizma töri meg a fényt, izgalmas fényhatásokat kiváltva (fotó: Sóki Diána, PIM) 

A múzeum kínálatában művészeti workshop, zenei program és színházi előadás is szerepel. Egyénre szabott vezetések mellett olyan programokat kínálnak, amilyen például Katharina Schaaf (író, történész és színész) tematikus színházi vezetése.

Érdemes meghallgatni az intézmény igazgatójával, Prof. Dr. Anna Bohnenkamp-Renkennel készült német nyelvű interjút, amelyben a tapasztalatairól, saját élményeiről és a korszakról is beszél.

Utunk második állomása volt Marbach am Neckar, ahol csendes környék, kertes házak, hatalmas park és rengeteg fa fogadott bennünket. A település szülöttje Friedrich Schiller. A környéken sétálva Johann Caspar Schiller gyümölcsöskertjével is találkozhatunk, amelyben több mint kétszáz éves alma- és körtefajták idézik meg azt az időszakot, amikor Schiller édesapja a Solitude kastély udvari kertészeként tevékenykedett. Ebben az idilli környezetben áll a Marbachi Német Irodalmi Archívum három különböző korszakból származó épülete; számomra az abszolút kedvenc a Jörg Kiefner, Elisabeth Kiefner, és Wolfgang Lauber építészek által megálmodott brutalista épület volt.

Szénaboglya és múzeumépület (fotó: Sóki Diána, PIM) 

Túránkat a legmodernebb – David Chipperfield által tervezett – épületben kezdtük, ahol Katharina J. Schneider irodalomközvetítő (nálunk múzeumpedagógus) és projektkoordinátor vezetett körbe bennünket. Egyből feltűnt, milyen egységes és egyszerű dizájnnal közvetítik tartalmaikat.

„Hogyan mozog az ember egy irodalmi múzeumban? Gondolkodott, vagy gondolkodtak már ezen? Halkan és lassan, gyorsan és hangosan, magasztosan, áhítattal, idegesen, félve vagy tehetetlenül, egy vörös fonalat keresve, ahogyan az ember egy könyv elejéről a végére akar jutni, vagy céltalanul, szabadul flangálva, jószerencsét találva?” – olvasható az alsóbb szintekhez vezető lépcsőnek támasztott táblán.  

Ráhangolódhatunk a ránk váró terekre, élményekre, miközben magunkat is megfigyeljük. Vajon mi az érvényes hozzáállás, érzelem és magatartás egy olyan múzeumban, ami az irodalmat veszi górcső alá? Nagyon szimpatikus volt a kérdezés gesztusa, és az, hogy nem egyből egy információhalmazzal szerettek volna ellátni, sokkal inkább éreztem azt, hogy itt a párbeszéden lesz majd a hangsúly. És ez valóban így is lett!

Középpontban a kézirat; a Marbachi Német Irodalmi Archívum kiállításainak installációs megoldásai (fotó: Sóki Diána, PIM) 

A honlap Kulturális képzés az irodalmi múzeumokban (Kulturelle Bildung in den Literaturmuseen) című oldala alatt egy másik vezérfonalat is kaphatunk ahhoz, hogy megértsük a súlypontokat. Eszerint az irodalom létrejötte sokkal többet jelent, mint gondolnánk – ezt mutatja meg az irodalmi múzeum, ahol a folyamatot olvasva, sőt írva is megtapasztalhatjuk, többjelentésű, sőt többnyelvű dimenziójával, akár empirikus (ön)kísérletek, esztétikai-művészeti kutatások segítségével. Az irodalmat komplex élményként ragadják meg a leírásban. Ezt az alkotói attitűdöt, a szöveggel, nyelvvel való kísérletező munkát, a hordozók fontosságát végig tetten lehet érni a marbachi múzeum tereiben.

Foglalkoztatótér Marbachban (fotó: Sóki Diána, PIM) 

A látogatóvá, olvasóvá és kutatóvá nevelést nagyon jól támogató projektjeik egyike a #FollowSchiller, amelyben a Német Schiller Társasághoz (Deutsche Schiller-Gesellschaft) csatlakozó fiatalok szokatlan perspektívából tapasztalhatják meg az irodalmat: amellett, hogy lehetőségük van saját ötletekkel is előállni vagy gondolataikat az irodalmi múzeum honlapján megosztani, kiállítások létrehozásában, előadások megszervezésében is szerepet vállalhatnak. 

Egy másik érdekes projekt A jövő irodalmi múzeuma (Das Literaturmuseum der Zukunft), ami önreflexív gesztusként kérdez rá arra, hogy 2025-re milyen értelmezéssel telítődnek majd a marbachi múzeumok, közöttük a Modern Irodalmi Múzeum (Literaturmuseum der Moderne)? Nyilvános felületen foglalkoznak azzal, hogy ki jár a múzeumba, és ki nem; átgondolják, hogy milyen témák és személyek hiányoznak, hiányoztak eddig a múzeumból; hogy mit lehet csinálni egy irodalmi múzeumban, és mit lehetne még ezen felül is. Rákérdeznek arra is, hogy mi az irodalom társadalmi szerepe a jelenben. Ehhez a közös gondolkodáshoz valós és virtuális tereket teremtenek, projekteket, rendezvényeket és workshopokat hívnak életre.

A gyűjtemény egyes darabjai kártyalapokon (fotó: Sóki Diána, PIM)

Az, hogy mennyire jól prezentálják az egyes tartalmakat, ez a fotó is mutatja. A kártyalapokon olyan tárgyak fotói láthatók, amelyek eredetiben is megtekinthetők a Seele 2. című időszaki kiállításon. A tárgyakat a literaturbewegen elnevezésű AR-applikációval beszkennelve „mozgathatjuk meg”. A tárgyfotók ezen a Flipbook-oldalon is elérhetők, így a virtuális kiadvány és az alkalmazás letöltésével bárki bárhonnan életre keltheti őket. 

Utolsó látogatásunk helyszíne a franciaországi határ közelében elhelyezkedő Karlsruhe volt, a német alkotmánybíróság székhelye, egyetemi város. Ráadásul az általunk meglátogatott Művészeti és Médiaközpont (Zentrum für Kunst und Medien, ZKM) épülete közvetlen a Karlsruhei Művészeti és Formatervezési Főiskola (Staatliche Hochschule für Gestaltung Karlsruhe) mellett helyezkedik el. Az intézmény kapcsán a következő fogalmak jutottak eszembe: medialitás, kortárs reflexió és képzőművészet, egyetem, kutatás, anyag, absztrakció, digitális és analóg.

A ZKM kiállításain a hordozó éppoly fontos, mint a tartalom (fotó: Sóki Diána, PIM) 

„A múzeumi kommunikáció interdiszciplináris, cross-mediális és részvételi” – írja a honlapon Janine Burger, az intézmény vezetője, és ez a szellemiség valóban áthatja az intézmény egészét.

Tanulósarok a ZKM épületében (fotó: Sóki Diána, PIM) 

A ZKM tudatosan alakítja úgy a tereit, hogy az a felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók számára ideális helyszíne legyen a készülésnek, olvasásnak, kutatásnak. Ezt a célt szolgálják a kihelyezett számítógépek, ahol az archívum anyagát lehet böngészni, és a kis olvasósarkok is, ahol egy védett térben érezhetjük magunkat.  

Nagyon örültem, amikor az épületben sétálva felfedeztem a Bio Design Labot, ami nevéhez hűen az anyagokkal való kísérletezés helyszíne, és nagyon jól passzol a szomszédban elhelyezkedő egyetem profiljához. 

 Bio Design Lab, ZKM (fotó: Sóki Diána, PIM) 

Az intézményi holnap Képzés és közvetítés (Bildung und Vermittlung) oldalán a szerteágazó kínálatból az alábbiak keltették fel a figyelmem.

A ZKM hirdet iskolák számára kialakított éves belépőjegyet (Schuljahreskarte), ami biztosítja a visszatérés lehetőségét. Ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy hatalmas terekkel és akár egész osztályok számára használható interaktív pontokkal rendelkező épületről beszélünk, ami elengedhetetlen egy ilyen lehetőség felkínálása esetén.

Tágas terek: kiállítótér a ZKM épületében (fotó: Sóki Diána, PIM) 

Tágas terek: fogadótér a ZKM épületében (fotó: Sóki Diána, PIM) 

A különleges öndefiníció mellé különleges vezetések és foglalkozások társulnak, ilyenek például az úgynevezett akcióvezetések (Aktionsführungen). Ezek egyike A műalkotásoknak is van saját gondolata (Auch Kunstwerke haben eine Meinung) című foglalkozás: 

„A műalkotások különböző nyelveken beszélnek hozzánk: a színek, anyagok, hangok, képek, mozgások, vagy akár szagok és érintések nyelvén. A műalkotások egyedi kis személyiségek, akik találkoznak velünk. Pontosan mit is mondanak? Mi nyomja a szívüket? Van a műalkotásoknak is gondolata? Empatikus találkozásokat valósítunk meg és beslisszanunk magunk is a műtárgyak problémákkal (kérdésekkel, dilemmákkal) teli világába!” – írja a bemutató szöveg.

Érdemes megismernünk a pedagógusok számára kínált képzéseiket is, amelyek igazán megmozgatják a múzeumpedagógus fantáziáját. Ezek között az alábbiak szerepelnek Street Art; A tablet mint a művészet eszköze a film és a fotográfia számára (Das Tablet als künstlerisches Werkzeug für Film und Fotografie); Ki az Appból! Programozzunk magunk! (Raus aus der App – Wir programmieren selbst!) Ebből is látható, hogyan kapcsolják össze a medialitást a tanulással, hogyan igyekeznek a technológiát mint pedagógiai eszközt a tudásátadás részeként értelmezni, és bemutatni a benne rejlő lehetőségeket.

Egy kolléga vezetést tart a ZKM-ben (fotó: Sóki Diána, PIM)

Szabad asszociációval és iróniával élve, egyben reagálva a jelen kihívásaira, fogalmazhatunk úgy, hogy a három K a német múzeumok esetében a Kritik, Körper, Kennenlernen (kritika, test, megismerés). Mindhárom múzeumban előtérbe kerül a hordozó, ami jól mutatja, hogyan gondolkodhatunk medialitásról a múzeum eszközeinek segítségével. A látogatók számára felkínált aktivitások illenek ahhoz a tartalomhoz, szemléletmódhoz és értelmezéshez, amit az intézmények képviselnek. A terek kialakításában pedig döntő szerepe van a befogadás, a metaforikus gondolkodás és a funkcionalitás összehangolásának. Ebben a műtárgyvédelem, a megőrzés, a kutatás és tanulás tereinek párbeszéde egyszerre érvényesül.

Sóki Diána