A Magyar Csillag vége (2)
A Nyugat megszűnése után a folyóirat szellemi örökségét továbbvinni hivatva elindult Magyar Csillag történetének végéről ír korábbi bejegyezésünk folytatásában Kodolányi Judit, a PIM Kiállításszervezési és -rendezési Főosztályának muzeológusa.
Illyés Gyula az ostrom után, 1945 (Illyés Gyula-hagyaték)
A Magyar Csillag utolsó megjelent száma a beszámolók szerint március 24. körül került nyomdába, és e szám anyagát valószínűleg már nem vagy nem közvetlenül Illyés állította össze. Ennek az utolsó, végül betiltott számnak a címlapján Örley István neve szerkesztőként volt feltüntetve, a társszerkesztő továbbra is Schöpflin Aladár maradt, míg a nevük alatt megjelenő sorban „Felelős szerkesztő és felelős kiadó” megnevezés mellett olvasható Illyés neve. Ez utóbbi tény azért is fontos, mert a címlapon megjelentekkel ellentétben Illyés – levelében – a felelős kiadói jogkört „hagyta” Örleyre. Tekintetbe véve a körülményeket és a helyzet kiélezettségét, egyáltalán nem volt mellékes, hogy a lap tartalmáért ki vállalja a felelősséget. Elképzelhető, hogy Illyés hivatalos lemondó levele az érvényes sajtórendelkezések szerint nem lett volna elegendő Örley „beiktatásához”, de az is lehet, hogy a szerkesztők a lemondó levéltől függetlenül úgy határoztak, hogy a későbbiekben a második Válasz folyóirat esetében alkalmazott taktikához folyamodnak. Eszerint a felelős szerkesztő Illyés volt, de őt – mivel vidéken, ismeretlen helyen tartózkodott – nem lehetett felelősségre vonni, a szerkesztőként feltüntetett személy (ebben az esetben Örley István) pedig hivatkozhatott arra, hogy a felelős szerkesztő utasításait teljesítette. De bármilyen taktikát is követtek a szerkesztők ezekben az utolsó hetekben, a lapot nem lehetett vele megmenteni. Az utolsó, az olvasókhoz el nem jutott szám tartalmát néhány fennmaradt, félig kész példányból ismerhetjük. Eszerint az 1944. április 15-i szám Rónay György Dsida Jenőről írt tanulmányával kezdődött, szerepeltek benne Kálnoky László, Gyarmathy Erzsébet, Méliusz József versei és Örley István, Kolozsvári-Grandpierre Emil elbeszélései, valamint Ottlik Géza Hajnali háztetők című kisregényének harmadik, befejező része. A Figyelő rovatban Makay Gusztáv, Ortutay Gyula, Rónay György és Thurzó Gábor kritikái sorakoznak.
A Magyar Csillag utolsó száma (Illyés Gyula-hagyaték)
Az Illyés ezt követő, tihanyi tartózkodása alatti levelezése dokumentálja a Magyar Csillag újraindításának és a Nyugat Kiadó megmentésének kísérletét. Minthogy Gellért Oszkár nem akarta veszni hagyni a vállalkozást, azonban ő maga a cselekvésből teljesen ki lett szorítva, befolyásos személyekre volt szükség, akik a lap és a kiadó érdekében közbenjártak. Így eshetett a választás Szabó Lőrincre, aki azonban – Illyés és Gellért levelezéséből úgy tűnik – egy félreértés miatt kapcsolódott be az ügybe. Szabó Lőrincnek az Illyés Gyula-hagyatékban található levele az ügy intézésének már egy többedik állomása lehetett:
„Budapest, 1944. május 24.
Kedves Gyuszi!
Megkaptam kérésedet a könyvkiadó ügyében, biztosan megírták azóta, hogy készséggel vállaltam a közbenjárást. Természetes, hogy szükség volna egy olyan magyar könyvkiadóvállalatra, amelynek művészi, elit céljai vannak. De valami tíz nap múltán csak most kaptam terminust a [Kolosváry-Borcsa Mihály] kormánybiztostól: holnap fogad. Végre! Így hát aztán hamarosan többet tudunk.
Igazán írhattál volna az elmúlt hetekben. Kerestelek egy párszor, másoktól hallottam, hogy időközben fel is utaztál Pestre. Ennek a könyvkiadói ügynek a felmerülésekor szintén kértem, hogy írj nekem közvetlenül: biztosan eljuttatták hozzád az üzenetemet. Ha legközelebb jössz, okvetlenül keress meg. A közvetlen eszmecsere egyszerűbb és gyorsabb. Oszkár bizonyára jól közvetített mindent, le is írta, de én közvetlenül veled is szerettem volna beszélni. S szeretnék beszélni ettől az aktuális ügytől teljesen függetlenül is.
Semmi közvetlen bomba vagy egyéb baj nem ért, rettenetesen igénybe vesz a sokféle külső elfoglaltság, a szerkesztőség, ahol nyakamba szakadt egy beteg kollégám helyettesítése [Szabó Lőrinc a Magyar Katonaújság mellékletének, az 1942 és 1944 között megjelenő Képes Tábori Újságnak volt társszerkesztője. A megbetegedett kolléga, vélhetően, Darvas János volt – K. J.], aztán meg a katonaság; s vedd mindehhez tépelődő természetemet…
Egyebet most nem is írok. Legyen hát benned tisztesség és jelentkezz, és nézd meg mielőbb itt Pesten a könyvtárszobámat, mielőtt az egészet szétvágja egy bomba. (Idézem az ördögöt, hogy ne jelenjen meg.)
A viszontlátásig szeretettel ölel régi barátod:
Sz.[abó] Lőrinc”
Ugyanezen a napon érkezett Tihanyba Gellért Oszkár levele, amelyben a kiadó engedélyeztetéséhez kért igazolásokat, majd egy nappal későbbi, következő levele tájékoztatta Illyést arról, hogy a dolgok jól haladnak:
„[Szabó] Lőrinc telefonált, az első látogatása azzal az eredménnyel járt máris, hogy biztató választ kapott: a kiadó valószínűleg megmarad. De Lőrinc nagyon kér, adj életjelt magadról, semmi okod szerinte, hogy ne jöjj Pestre. Föltétlenül beszélni akar veled”.
Gellért kérését, egy táviratban, két nappal később, megismételte:
„Kiadó ügye rendben lesz, de Lőrinc okvetlen szeretne veled beszélni – lehetőleg elseje előtt. Könyvnapkor [az] Apponyi téri sátorban leszünk”.
Illyés egy ezután kelt levelében írta meg véleményét a kiadóban való részvétellel kapcsolatban:
„Jó volna, ha [a] kiadó megmaradhatna bármily személyi megoldással, de persze nem bármily szellemi feltétellel. Ez állana a folyóiratra is, ha az egyáltalán szóba kerülhetne még. Csináld úgy, ahogy jónak látod. Én már csak azért sem szólhatok sokat bele, mert nem tudom, írok-e még valaha. Kedvem, figyelmem egyre kevesebb hozzá. Különben – tán épp ennek következtében – jól vagyok. Vetünk, kapálunk, neveljük a kislányt”. (Illyés Gyula – Gellért Oszkárnak, [Tihany, 1944. május 27. vagy 28.]. M: HORVÁTH István, i. m., 132.)
A posta feltehetően késett a levelek kézbesítésével, mert Illyés csak egy május 29-i levélben reagált Szabó Lőrinc fent idézett, május 24-i levelére. Gellért Oszkárnak címezve végre tisztázni igyekezett a félreértést és közölte kategorikus véleményét a folytatásról:
„1944. május 29.
Kedves Oszkár,
[Szabó] Lőrinc tegnap levélben értesített, hogy megkapva kérésemet, vállalja a közbenjárást a könyvkiadó ügyében stb. s ezek miatt sürgősen akar velem beszélni. Itt nyilván félreértés van. Én csak helyeselném a terveteket, hogy a könyvkiadó fennmaradjon, akkor már Örley [István] vezetésével – Lőrinctől semmit sem kértem, legkevésbé azt, hogy annál az embernél akarjon számomra szívességet, aki egy hónapja eltiltott a lapszerkesztéstől. Bár ma is helyeslem a kiadó fennmaradását az akkor említettekkel, de ezt a félreértést légy szíves, tisztázd Lőrinccel. Én addig nem válaszolok levelére. Beszédem sem lehet addig vele erről.
Elhatározásom, amelyről legutóbbi levelemben írtam, azóta csak megerősödött: az irodalomtól minél távolabb akarok élni, így az új kiadóban sem veszek részt, a kamarának szánt ívet [Illyés a Gellért által egy korábbi levélben kért okmányokra és igazolásokra gondolhat, amelyeket be kellett nyújtania a kiadóban való részvételhez – K. J.], légy szíves semmisítsd meg.
Szeretettel I. Gy.” (Illyés Gyula – Gellért Oszkárnak, [Tihany, 1944. május 29.]. M: HORVÁTH István, i. m., 132.)
Gellért, aki az érvényes, új rendeletek értelmében kizáratott abból a vállalkozásból, amelyben élete huszonkét évét töltötte, egyetértőleg válaszolt Illyésnek:
„A félreértés nyilván akkor történt (részemről), mikor arra a levelemre, hogy Örley [István] be sem tud jutni K[olosváry-Borcsa Mihály]hoz, ellenben [Szabó] Lőrinc talán igen – s ezt Illés Endre helyeselné – te azt írtad, hogy jó volna, ha a kiadó megmaradhatna, bármily személyi megoldással, de nem bármily szellemi feltétellel.
Igazad van. A legjobb, ha a Kiadó közgyűlést hirdet, ezen kimondja a felszámolást. Most csak ehhez kérem a hozzájárulásodat, mert mind a részvények fele tulajdonosának ebben döntő szavad van. A másik 50% ipam tulajdona (Dr. Boda Jenő), ő máris hozzájárul a felszámolás kimondásához.
Szeretettel ölel
Oszkár
U.i.: Én az értelmiségi kormánybiztostól most kaptam meg a határozatot; holnaptól már be sem járhatok ide. Bandit behívták, Oszkár fiam egyedül marad. Még egyszer: igazad van”. (Gellért Oszkár – Illyés Gyulának, [Budapest, 1944. május 30.]. M: HORVÁTH István, i. m., 133.)
Gellért Oszkár levele Illyés Gyulához, 1944. március 30. (PIM Kézirattár)
A további levelekben a részvények ügyének adminisztratív intézéséről van szó, illetve a megmaradt könyvkészlet értékesítéséről – és a könyvnapról, amelyen Illyés megtiltotta a Nyugat Kiadónál frissen megjelent könyvének, A tű fokának árusítását.
„A sátorban nem árusították a Tű fokát, mert így kívántad. 1000 példány a raktárban várja döntésedet.” (Gellért Oszkár – Illyés Gyulának, [Budapest, 1944. június 5.]. M: HORVÁTH István, i. m., 134.)
Ezt követően Gellért egy 1944. június 7-i leveléből kiderül, hogy a helyzet változott, a kiadó – más néven, más igazgatótanáccsal – talán mégis menthető és a hivatalos ügyintézést és közbenjárást végző Szabó Lőrinc kéri Illyés egyetértését. Illyésnek erre adott, utolsó válasza már kifejezetten ingerültnek tűnik:
„1944. június 8.
Kedves Oszkár,
[Szabó] Lőrinc kérelem-kérő kérését így közvetítve még kevésbé értem. Önzetlenségében senki sem kételkedik. Megírtam, hogy semmiben sem kívánok részt venni, csináljatok mindent belátástok szerint. Ha a kiadó nektek anyagilag közömbös, semmi esetre sem érdemes fáradozni érte! Ha [Illyés Gyuláné Kozmutza] Flóra felmegy, annyi részvényt ad át s olyan célra, amennyit kívántok.
Szeretettel ölellek,
Gyula” (Illyés Gyula – Gellért Oszkárnak, [Tihany, 1944. június 8.]. M: HORVÁTH István, i. m., 137.)
Illyés Gyula levele Gellért Oszkárhoz, 1944. június 8. (PIM Kézirattár)
A Nyugat Kiadó és Irodalmi Részvénytársaság működését 1944-ben szüntették meg (ld.: „A Magyar Csillag betiltása után a Nyugat Kiadó és Irodalmi Részvénytársaság működését is a 25.928/1944-V. számú rendelet alapján 1944 nyarán vagy őszén megszüntették” – Buda Attila, i. m., 148.), és bár később néhány évre sikerült újraindítani, Illyés a további eseményekben már nem vett részt tevőlegesen, a későbbiekben a folyóirat újbóli főszerkesztését sem vállalta. A nevére eső részvényeket átadta, és megszüntette a hivatalos kapcsolatot a vállalattal.
Kategorikus elzárkózásának hátterében talán nem csak az általa is említett eltiltás állt. Szerkesztési gyakorlatát nagyban befolyásolták az említett külső tényezők, így a lap csak részlegesen valósíthatta meg az általa ideálisnak elképzelteket. De Illyés korábban megtapasztalt ambivalenciája hallható ki azokból a lapban megjelent írásaiból és a maga számára készített feljegyzéseiből is, amelyekben több ízben kijelentette: a feladatot a „maga ellenére” vállalta. A Magyar Csillag szerkesztésének során folyamatosan meg kellett maradnia a körülmények adta feltételek mezsgyéjén, amelynek egyik oldalán a kompromisszumoknak alávetett, hatalommal való együttműködés, a másik oldalán a betiltás és a retorziók veszélyei álltak. Döntésével, amellyel 1944-ben végül csaknem egy évre kivonta magát az irodalmi közéletből, újból a világtól elvonuló értelmiségi szerepét választotta.
Kodolányi Judit
Felhasznált irodalom:
Buda Attila, A Nyugat Kiadó története, Borda Antikvárium, Budapest, 2000
Gellért Oszkár, Kortársaim, Művelt Nép, Budapest, 1954
Horváth István, Szerkesztő a vészkorszakban, 2: Levelek Illyés Gyulához 1935–1945, Bp., Múlt és Jövő, 2016, 127–141.
Illyés Gyula, A Nyugat vége = Uő, Iránytűvel, Szépirodalmi, Budapest, 1975, 174–180.
