2022. október 27–28-án került sor a Petőfi Irodalmi Múzeum által szervezett, „A szellős térben és a szűk időben” című, Térey János műveiről szóló, interdiszciplináris konferenciára. A rendezvény alkalmával irodalomtörténészek, filológusok, színháztudósok, muzeológusok és a Térey-olvasók szélesebb közössége vitathatta meg, melyek azok a nézőpontok, ahonnan ez a jelentős életmű megnyitható újabb, problémaérzékeny értelmezések számára.

A tanácskozás második napját (Bednanics Gábor elnöklésével), az interpretációkkal foglalkozó szekció keretében Bazsányi Sándor Önkép és szerepfelfogás Térey János költészetében című előadása nyitotta. Az előadó felszólalása címét az „avagy egy használt metafora megtisztítása” alcímmel egészítette ki, mely a hídra mint térszervező, illetve a művekben egyszerre tárgyi és metaforikus elemre utal. A példákkal gazdagon illusztrált előadás során, a Boszporusz-híd említésekor, Bazsányi Térey Jánossal átélt, közös utazása személyes emlékét is belefűzte gondolatmenetébe. Bazsányi Sándor a hidat (a „hídemberi” magatartással összekapcsolva) az önértelmezés metaforájaként vizsgálva közelített Térey kulturális szerepvállalásának szemléletéhez. A kanti filozófiát is az előadás vezérfonalához csatoló gondolatmenet Téreynek a közvetítésre, a szintetizálásra irányuló hídemberi szándékát vizsgálta annak meglététől az abban való csalódásig vezető nyilatkozatok mentén. Az előadó ugyancsak kitért az áthidalás, átmenet (például életforma, világnézet, centrum és nem-centrum, klasszikus és popkultúra közti közvetítésként működtetett) hídmetaforái által megképzett, Térey-féle dinamikus térviszonyok szerveződésére. Az előadás zárlatában Bazsányi a Perszephoné levele című verset citálta az általa felvázolt viszonyok szemléltetése gyanánt.

Bazsányi Sándor (Fotó: PIM)

Következőnek Smid Róbert tartotta meg Számadás, elszámolás, elsajátítás. Térey versbeszédének egy meghatározó móduszáról című előadását. Bevezetés gyanánt felidézte az előző nap több konklúzióját is, majd a Térey-recepciónak a kollektív beszédmód felől való olvasási kísérletére utalva (valamint az iróniának Paul de Man-i fogalomértelmezését alkalmazva saját szemléletében) tért rá szűkebb értelemben vett témájára. Az előadó A valóságos Varsó három versének elemzését hívta segítségül mondandója alátámasztásához: a címadó darabot, az Elveszendő és az Üdvözölni a rendet című műveket. Olvasatában Téreynél a beszélői szólam alapvető ambiguitása tekinthető azon kulcsmozzanatnak, mely felől belátható, mennyire destabilizált rendre az a pozíció, ahonnan a versek szólnak. Tehát, hogy „a beszélő felvállalja a kollektívum nevében történő megszólalást, vagy pedig, hogy egy kollektíva részeként határozható meg az megszólalói szólam”, ennek eldönthetetlensége „végső soron a temporalitás és a meggyőzés retorikája közötti különbségként jelenik meg a vers önprezentációjában” (sok más Térey-vershez hasonlóan). Ennek fényében Smid Róbert arra figyelmeztet, hogy a Térey-művek közéletiségének vizsgálata jóval árnyaltabb, összetettebb problematikaként tűnik fel, mint amilyennek a recepció gyakran láttatja.

Smid Róbert (Fotó: PIM)

Bödecs László mint Költészeti működésmódok Térey János A Legkisebb Jégkorszak című verses regényében című előadása elején jelezte, első konferenciaszereplésén vett részt. Smid Róberthez hasonlóan ő is a Térey-művek (ezúttal a verses regények esetében tapasztalható) félreolvasásaira, félreértéseire kitérve indította gondolatmenetét. Vezérfonalként Bárány Tibor Bóbita, Bóbita, dance! című tanulmányának Téreyolvasat-körképét vette alapul az előadó. A Bárány által elkülönített polifonikus, szatirikus és az ideológiai olvasatok felosztását átvéve vizsgálta Bödecs a fikcionalizált valóság és disztopikus valószerűség fogalmi kereteinek felméréséhez A Legkisebb Jégkorszakot. Ahogyan tanulmányában Bárány sem találta önmagában teljeskörűen elegendőnek  a fent említett, lehetséges olvasatok egyikét sem a Térey-mű esetében, Bödecs is erre a véleményre helyezkedve fejtette ki e közelítésmódokon alapuló interpretációk lehetséges hiányosságait. Az előadó, bár ugyancsak termékeny értelmezési kulcsnak találta mind az alanyisággal való játék megjelenését, mind a Térey-szövegek sokrétű és gazdag iróniáját, mindezeket sem érzékeli a A Legkisebb Jégkorszak minden elemével és regiszterével kapcsolatban egyaránt kiaknázhatónak. Interpretációs ajánlatában az identitás ironikus szemlélete és a transzcendenciával keresett kapcsolódási lehetőségek vizsgálata kínálhat újabb lehetőségeket a mű mélyebb, alaposabb megértéséhez.

Bödecs László (Fotó: PIM)

Ezek után Oláh Szabolcs tartotta meg előadását „Tudásom halálos tudás”: A határ érzékeltetése jelzi a túllépést is (Térey János: Hadrianus Redivivus) címmel. Az előadó elöljáróban rögtön jelezte, milyen gazdag műveltség- és tudásbázis, filológiai tudás szükséges a vizsgált (a konferencia mottóját is magában foglaló) mű értő olvasásához – ennek megfelelően előadását a Hadrianus Redivivus kontextusához tartozó, alapvető történelmi, kulturális háttérinformációk ismertetésével kezdte. Értelmező kérdésfelvetések gyanánt fogalmazta meg Oláh a redivius-szöveg kapcsán mind a beszélő kilétének, beszédének honnan szólása mellett egyben a műfaji értelmezhetőség problematikáját is. Mindezeket befolyásolja az allegorikusság miatti többértelműség és az írásra, „szövegtermelésre” vonatkozó önreflexiók megléte is. Egyben a megismerhetőséget a történetmondás közvetítésének mimetikus (színpadi, jelenetezett) struktúrái mint a rajtuk kívül eső valóságelv függvényei bonyolítják. A tömbökből álló, szakadásokkal közreadott szöveg azonban nem kínál fel olyan egységes olvashatóságot, amely által azonosítható lenne egy végigkövethető, „történetszerű” történet. Oláh felidézte egyben Térey 2006-os, Mit kíván a magyar tájvers? című esszéjét is, annak igazolására, hogy a szerzőt láthatóan elméleti szinten is foglalkoztatták ezek a kérdések. Ez alapján az előadó szerint a drámai monológ műfaji kereteinek alkalmazása kínálhat lehetséges további nyomvonalakat az értelmezéshez – illetve, szem előtt tartva a prezentációban megfogalmazott, alapvető kételyeket: további gyümölcsöző kérdésfelvetések megfogalmazásához.

Oláh Szabolcs (Fotó: PIM)

A szekciót lezáró vitához először Szirák Péter szólt hozzá, egyenként is kommentálva az elhangzott felszólalásokat, illetve elsősorban a hídemberség és a szintézis igényének összetett problematikájával, e szerepkör lehetetlenségével kapcsolatos további kérdéseket felvetve tematizálta a további beszélgetést. A megszólított előadók válaszaikban fontos kiegészítésekkel, pontosításokkal bővítették előadásaik részletkérdéseit (egyszersmind nagyobb általánosságban is kinyitva továbbgondolási lehetőségek körét), ez által is szemléltetve a Térey-szövegek olvashatóságának gyakran nüanszszerű precizitást igénylő bonyolultságát.

Bednanics Gábor (Fotó: PIM)

A második, a színház témakörét körbejáró szekció Kiss Gabriella elnöklésével és Hegyi Dániel Térey drámáinak és Mundruczó Kornél Hagen-rendezésének színházi kontextusai című előadásával vette kezdetét. Az előadó először Térey művével kapcsolatos dilemmáját idézte fel: nevezetesen, hogy valóban színpadi mű, avagy könyvdráma lett-e A Nibelung-lakópark? Mint Hegyi figyelmeztetett rá, olyan művek esetében, amelyek több társművészet együttműködése által jönnek létre, ha csak ezek egyikére koncentrálunk, az félreértéshez vezethet. Ennek belátása különösen fontossá válik egy mű előadhatatlansága, illetve nehezen előadhatósága kérdése esetén (általánosságban és egyben a költőként indult Térey János életműve kapcsán is). A magyar dráma ezredforduló környéki helyzete nyújtotta kontextus behatóbb értéséhez Hegyi P. Müller Péter gondolatára utalt vissza: „a magyar dráma az ezredfordulón is mintha az irodalom foglya lenne”. Az előadó Márton László tanulmányára is visszautalt (ahogy egyben az előző napi tanácskozás utáni kerekasztal-beszélgetésre is), mely szerint a mű elsődlegesen drámának csupán „álcázott” költemény. Hegyi Márton érvelésének alapos ismertetése során egyaránt kitért a kritikus álláspontjára és saját (részben) különböző (a művet drámaként értékelő) meggyőződésére is. Gondolatmenetébe egyszersmind bekapcsolta Harmath Artemisz vonatkozó tanulmányának meglátásait is.

Hegyi Dániel (Fotó: PIM)

Ezek után Osztroluczky Sarolta „…mint egy ítéletnapi műtő”: Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű (thriller) című előadása következett, mely a még publikálatlan, csupán az Örkény Színház előadásában ismerhető Térey-mű (az alkotó utolsóként megírt színműve) rövid tartalmi ismertetését is magában foglalta. Az előadó egyben kitért a Kovalik Balázs rendezésében létrejött színpadi változat jellemzőire is.

Az előadás plakátja (forrás: Örkény Színház)

Mint Osztroluczky megállapította, Térey műve alapvetően nem írja át, csak (a középkori misztériumdrámákhoz hasonlóan) dramatikus módon kibontja a bibliai történet cselekményét. Az ismertetés és elemzés kettős feladatát megvalósító előadásból szemléletesen világlottak ki Térey János Szodomája és a bibliai eredeti Lót-történet karakterábrázolásainak, hangsúlyelhelyezéseinek, szituálásainak, hangvételeinek és kontextusainak finom árnyalatokban regisztrálható eltérései épp úgy, ahogy a modern környezetbe helyezve újramondott történet allegorikus többletjelentései is. Egyszersmind Osztroluczky azt is bemutatta, milyen strukturális és jellegbeli megoldások azok, melyek elkülönítik a Térey-darabot a hagyományos misztériumdrámáktól.

Osztroluczky Sarolta (Fotó: PIM)

A szekciót Maczák Ibolya előadása („Ki tért meg és hová?” Intertextuális és dramaturgiai kérdések Térey János Jeremiás avagy Isten hidege című drámájában) zárta. Az előadó a parafrázisdráma műfajának (illetve, mint Maczák pontosította, elemzési szempontjának) ismérveivel vázolta fel a Jeremiás… interpretációs lehetőségeit. A kategória problematikusságára is felhívta a figyelmet Maczák Ibolya, mielőtt rátért a részletes vizsgálatra. Legelőször a parafrázis tényének jelzése (illetve nem jelzése) került a figyelem középpontjába, Bereményi Géza (Halmi vagy a tékozló fiú), Tasnádi István (Finito) vagy Egressy Zoltán (Portugál) műveinek párhuzamos példái által. Mint Maczák továbbszőtte, a lényegi kérdés az, hogy a parafrázisdrámák az alapműnek rendre valamely kifejezetten dramaturgiai vonását gondolják újra. Térey Jeremiás…-a esetében a mottók vezetnek el Witold Gombrowicz Esküvőjének ihlető előképként való beazonosításához. Míg előbbi Henrikje számára a hazatérés és az esküvő lázálma (illetve annak „érvényessége”) a központi cselekménymozgató erő, addig Térey művének Nagy Jeremiása szempontjából Debrecen elhagyásának szándéka (és ezen „álom” valósággá tételének kérdése) bír ilyen funkcióval. Ennek mentén bomlott ki a Térey-mű, valamint a két darab összefüggéseinek (egyben filológiai és motivikus alapokon nyugvó) átfogó komparatisztikai és strukturális elemzése.

Maczák Ibolya (Fotó: PIM)

A szekció után következő vitában (egyebek között) fontos szerephez jutottak a Térey-színpadraállításokkal (vagy akár a Nibelung… filmadaptációjával) kapcsolatos kritikák és annak lehetősége, hogy miképp lehetne ezek megvalósulását közelebb vinni a szerző szellemiségéhez épp úgy, mint maguk az eredeti művek, drámaszövegek sokoldalú, polifón jellegéhez. Ezt a gondolatot a beszélgetők a költészet eleve összművészetként való felfogásának lehetősége mentén fűzték tovább (Hegyi Dániel előadásához kapcsolódva), miközben az eszmecsere ismételten visszautalt az előző napi, Térey a színházban című kerekasztal-beszélgetés számos belátására.

Kiss Gabriella (Fotó: PIM)

A vitanapot és a konferenciát lezáró (Bengi László vezette) szekció Térey János életművét az irodalomtörténet tágasabb perspektívájából szemlélve vette górcső alá. Ennek keretében elsőként János Emília tartotta meg Posztmodern páli példázatok – Térey János Paulusai című előadását. Mint az előadó meghatározta, fő kutatási témája a példázatosság jelenléte a későmodern és a posztmodern korban, valamint a kortárs irodalomban – ez esetben a páli példázatok mintázatainak összehasonlító elemzése. Hipotézise szerint ezek kulturálisan beágyazott referenciákként jelennek meg a kor irodalmi szövegeinek értelmezésében, úgy, hogy a mintázatok retorika-poétikai szerkezete (többletjelentésekkel gazdagodva) átstrukturálódik. Vizsgálatához János a ricœuri bibliai hermeneutika fogalmat, illetve a kognitív nyelvészet eszközeit is felhasználva határozta meg a parabola és a példázat értelmezési körét (utóbbit szűkebb értelmű kifejezésként és magánál a benne foglalt történetnél gazdagabb jelentéssel, világértelmező funkcióval bíró jelenségként leírva). Komparatisztikai elemzésében János Térey Paulusát Mészöly Miklós Saulusával és Lackfi János Pál apostol legendája című versével vetette össze, egyszersmind a pálfordulás összetett fogalmának sokrétű jelentéslehetőségeit is feltárva.

János Emília (Fotó: PIM)

Sedianszky Nóra Mítoszteremtés, mítoszrombolás: Nibelung-mítosz és Wagner tetralógiájának újragondolása Térey A Nibelung-lakópark című művében címmel tartotta meg a sorban következő előadást. Sedianszky rögtön előrebocsátotta, hogy bár kutatóként korábban nem foglalkozott Térey műveivel, viszont (volt évfolyamtársaként) személyes ismeretségük kapcsán, valamint dramaturgként szakmai tekintetben is több szempontból kapcsolódott mind a szerzőhöz, mind pedig (különösen drámai) műveihez. Az előadó mind mitológiai, kulturális, mind pedig történelmi előismeretek rövid összefoglalása által gazdagon kontextualizálta a nibelung-hagyományt, innen közelítve a Térey-féle feldolgozáshoz. Mint az előadásból kiviláglott: Téreynél is megjelennek a Wagner-operában szereplő figurák, azonban A Nibelung-lakóparkban „más jelmezben”, más módon viselkedve, ironikus láttatásban.

„Olyan fémesen csillogó, a divatos drogok jeges káprázatában élő, technokrata világ, amelyben az egykori héroszok és félistenek gátlástalan üzletemberek, különböző konszernek vezérigazgatói, szabadidejüket és orvosolhatatlan unalmukat gátlástalan szex- és drogbulikon és még gátlástalanabb tőzsde- és hackercsatákban próbálják elűzni, persze sikertelenül”

– vázolta fel plasztikus leírásában Sedianszky a Térey által újraértelmezett (rombolt?) mítosz műbeli világának paramétereit.

Sedianszky Nóra (Fotó: PIM)

A konferencia utolsó előadásában (A tranzitív olvasás alakzatai: ahogyan Borbély Szilárd és Térey János egymást olvassa) Valastyán Tamás szellemes kommentárokkal és önkommentárokkal elsősorban Roland Barthes módszertanára támaszkodva elemezte több szempontból is (kiindulópontként: a tranzitivitás, az olvasás általi átjártság felől) Borbély Szilárd és Térey János egymás műveit értelmező írásait, és e vizsgálat összetett diskurzuselméleti kereteit. Előadása második részében Valastyán Tamás Borbély Térey-olvasását a chiazmus trópusa, míg Térey Borbély-olvasatát a litotész alakzata azonosítása mentén jellemezte. Ennek alapja Borbély esetében a Hungarikum-e a líra? című kötet két elemző írása (A debrecentér Térey János verseiben; Archeo Ultra), melyekben szerzőtársa kapcsán kulcsfontosságú vonásként emeli ki a magyar és európai tradíciókhoz való visszanyúlás általi megújulás képességét. Az összevetés alapját a másik oldalról Térey Mielőtt szentté. Borbély Szilárdot című siratóverse (illetve a Teremtés vagy sem kötet „…mézzel elegy keserűség!” című Csokonai-portréjának egyik szöveghelye) adta. Mint az előadó kifejtette: a költemény mnemonikus és motivikus módon egyaránt megidézi Borbély alakját, valamint előkerülnek benne olyan toposzok itt is, melyeket Borbély is észlelt Téreyvel kapcsolatban: a cívis város önhazugságai kapcsán. Valastyán, elemzésében, úgy találta, a vers fő motívumának a „szentté avatás” gesztusának veszélyei, a hagiológiai felmitizálás (okozta teljes feledésbe merülés) tekinthető.

Valastyán Tamás (Fotó: PIM)

A zárlatként kiemelt és átfogó érvénnyel is értelmezhető térey-i figyelmeztetés, hogy tehát oly módon emlékezzünk, hogy egyszersmind vissza is hátráljunk annak torzító hatalmától, így, művei újraolvasása, újraértelmezése által, elevenen maradhasson köztünk a költő alkotókedve, az átfogó, kétnapos tanácskozás tanulságos és méltó végkicsengéseként szolgált. Ahogyan az ezt követő, szekció végi, rövid eszemecsere is megmutatta, s mint Bengi László is fogalmazott (a készülő konferenciakötetre is utalva), „az előadások sora véget ért, de konferencia szerencsére nem”, amit tágabban értve egyben az esemény egyik legfőbb tanulságának is tekinthetünk: a Térey-életműről való beszédnek e tartalmas, részletes és kiterjedt vizsgálata nem annyira összegzéseként, mint inkább éppen hogy az elevenen tartó újraolvasás, újraértelmezés jövőbeli folytatásának is inspiratív táptalajául volt hivatott szolgálni.

Bengi László (Fotó: PIM)