1936: „annus horribilis”, a három király éve a brit monarchiában. Január 20-án, regnálásának 26. esztendejében meghal a király, V. György. Örököse, az Európa-szerte népszerű világfi, a társasági élet kedvence, a nyitott, jól kommunikáló, uralkodásra termett addigi walesi herceg, választott uralkodói nevén VIII. Edward 325 nap elteltével, december 10-én – még megkoronázása előtt – úgy dönt, hogy nem kívánja hordani ősei koronáját, lemond az uralkodás lehetőségéről és önkéntes száműzetésbe vonul, hogy szíve választottját, a kétszeresen elvált amerikai asszonyt, Wallis Simpsont nőül vehesse.

Mivel leszármazottja nem volt, ezért élő öccsei közül a legidősebb, Albert, York hercege vált királlyá VI. György néven. A félénk, visszahúzódó természetű, erősen dadogó, ám példás családi életet élő negyvenéves, kétgyermekes édesapa és felesége talán holtig tartó traumaként hordozta ezt a változást. 

László Fülöp: Erzsébet yorki hercegnő, 1933 (Royal Collection Trust, London)

És ugyanez az év az, amikor a pár idősebb leánya, a tízesztendős Erzsébet elsőszámú örököse lesz az Egyesült Királyságnak, a gyarmatoknak és a domíniumoknak, az India császára címnek, a Nemzetközösség országainak, vagyis a Brit Birodalomnak, több mint félmilliárd alattvalóval.

Kisfaludi Strobl Zsigmond: Erzsébet yorki hercegnő, 1936 (Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg)

Biztos, hogy a kis királyi fenség lelkébe mélyen beleég, milyen, amikor valaki kötelességszegést követ el a családjában, megtanulja, mit jelent a ránk szabott feladat teljesítése, megtanul reprezentálni, képviselni, jótékonykodni, védnöknek lenni, vagyis mindent, amit az uralkodóház tagjaként és a trón várományosaként tudnia érdemes. Mikor 26 évesen trónhoz jut, már házasságban él, férje, Fülöp, görög–dán királyi herceg a harmad-unokatestvére (mindketten Viktória királynő ükunokái), és két gyermekük is van. A birodalomhoz már nem tartozik a Nemzetközösségből is kivált Írország, s a „korona legszebb gyémántja”, a legnagyobb gyarmat, India szintén önálló létet kezd. S bár a folyamatosan átalakuló Nemzetközösség tagja ma is 53 ország (a világ jelenlegi lakosságának mintegy negyedével), ebből csak 14 olyan királyság maradt az anyaországon kívül (köztük Ausztrália, Új-Zéland, Kanada), amely ma is államfőként tekint a mindenkori brit uralkodóra.

Királyok három generációja Károly, a későbbi walesi herceg, a jelenlegi király keresztelőjén: VI. György király, a későbbi II. Erzsébet, Fülöp edinburgh-i herceg, Erzsébet (anya)királyné, Károly herceg (gettyimages.com) 

De mi közünk nekünk mindehhez? Mondhatnánk, hogy semmi, hisz itt élünk egy kelet-közép-európai köztársaságban, az EU tagjaként, amelynek Nagy-Britannia már két és fél éve nem is része. Állami berendezkedésünk jelentősen különbözik, nem élünk alattvalóként, már azt sem tudjuk, ez mit jelent, nincs kapcsolódásunk dinasztiákhoz, de még az egykori főnemességünkhöz is kevés. Alig foglalkozunk a múlttal, pedig a mi nemzetünk problémái is abban gyökereznek. Nem volt ez mindig így, hisz Magyarország egészen 1946-ig királyság volt (az első világháborút követő rövid átmeneti időszakot kivéve), igaz, 1920/22 óta király nélkül. Negyedszázadon át az államvezetés várta a lehetőséget, amikor a nemzet újra koronázhat. Vagy legalábbis hivatalosan ezt kellett kommunikálni, mert az akkori apák, nagyapák nemzedékének valóban az lett volna a természetes, ha van királyunk, hisz kilenc századon át ezt szokták meg.

VI. György koronázásának napján, 1937. május 12-én, a Buckingham Palota erkélyén a tömeget üdvözlő királyi család tagjai (gettyimages.com) 

Hetven évet eltölteni egy uralkodó alatt? Ez sem volt teljesen ismeretlen érzés nem is olyan régen nálunk sem. 1916 novemberében a leghosszabb ideje, 68 éve uralkodó királyunk halt meg 86 esztendős korában. I. Ferenc Józsefnek hívták. Igaz, nagy zökkenőkkel indult a nemzettel való kapcsolata; mikor meghalt, alig volt olyan alattvalója szerte az országban, aki az elődjét még ismerhette. Hogy mit köszönhetünk neki még ma is? Nézzünk csak körül, nem kell sokáig keresnünk olyan máig működő vívmányokat, ami a nevében vagy neve alatt épült, keletkezett, kezdtek használni stb. Ez az ország (vagyis az akkori, nagy, kettős monarchiában létező) ebben az időszakban lett hosszú idő után újra európai tényező, egy magára talált, dinamikusan fejlődő alkotmányos királyság 21 millió alattvalóval.

Királyi család? Hát persze, hogy volt nálunk is. Királyné, a szeretett és 1898-as halálakor őszintén megsiratott Erzsébet (Sisi); „Rezső királyfi”, a szerencsétlen sorsú Rudolf trónörökös; a „magyar lány”: Mária Valéria főhercegnő, de itt volt az uralkodóháznak az országban lakó „magyar ága”: József nádor leszármazottai. A bővebb családi kör tagjairól is, az újabb trónörökösökről, hozzátartozóikról, minden hivatalos mozgásukról, örömükről-bánatukról, születésekről, esküvőkről, temetésekről rendre beszámolnak a korabeli napilapok, a képes újságok, a szalonmagazinok.

II. Erzsébet koronázása a londoni Westminster-székesegyházban, 1953. június 2. (gettyimages.com) 

Hát mégis lehet közünk a monarchia eszméjéhez? Mégis tudunk alattvaló módjára gondolkozni? Mégis tudjuk, mi a királyi család, kik a tagjai? Érdekelhet minket a megszédítő gazdagság, a rezidenciák holléte és milyensége, a családtagok magánéleti botrányai, örömei-bánatai? Ha igen, akkor azt ma – amennyiben nem a még meglévő, a briten kívüli, saját uralkodó dinasztiával rendelkező nyolc európai alkotmányos monarchia állampolgárai vagyunk – II. Erzsébetnek köszönhetjük. Ő ugyanis közel engedte – a fejlődő média újabb és újabb platformjait a többi monarchiához képest elsőként kihasználva – az állam (és a dolog természetéből fakadóan nem csak a saját!) polgárait örökölt élettereihez, világosan elhatárolta a királyi család tagjainak reprezentációs kötelességeit: melyikük, mikor, hol és miért találkozhat alattvalóival. A legfontosabb volt számára az ellenőrzött, de állandó nyilvánosság. Televízió közvetítette a koronázását, amelyet így 277 millió ember követhetett egyszerre, 1968-ban 90 perces dokumentumfilmet forgattatott a BBC-vel családja hétköznapjairól, melyet azóta legalább 350 millió néző láthatott. Ráérzett arra, hogy a királyság léte ettől is függ, sőt lehetséges, hogy ma már csak ettől függ. Elérte, hogy az egész világ figyelt a családtagjaira, hogy az ő történetük kicsit mindannyiunk életével párhuzamos történetté formálódjék, hogy ezt a történetet folyton számontartsuk, hogy legyenek olyan elemek vagy személyek, akikkel azonosulni tudunk, hogy a kötődés kialakuljon és a kötelék megszakíthatatlanná váljon.

A királynő udvarhölgyének levele Lénárd Sándornak, 1959. március 23. (PIM Kézirattár)

Kézirattári gyűjteményünkből két érdekes, a királynővel kapcsolatos dokumentumot osztunk meg. Az egyik egy levél, melyet a hivatalos londoni rezidencia, a Buckingham Palota fejléces levélpapírján küld a királynő egyik palotahölgye, Lady Margaret Katherine Hay (1918–1975), aki Lord Henry Charles Seymour katonatiszt leánya, és Sir Alan Philip Hay felesége volt, és 1948-tól a királynő mellett szolgált haláláig. Úrnője nevében köszöni meg Lénárd Sándornak (1910–1972), az ekkor már Brazíliában élő magyar írónak, hogy elküldte Károly walesi hercegnek (aki az előző év júliusától viseli ezt a címet) világhírű, abban az évben megjelent, latin nyelvű Micimackó-fordítása egy példányát. (A királynő még yorki hercegnő korában kapott az eredeti mű szerzőjétől, Alan Alexander Milnétől dedikált példányt.) A levél Lénárd Sándor hagyatékával került gyűjteményünkbe.

Schöpflin Katalin Éva nevére kiállított, a Brit Birodalom Rendjének kitüntetési oklevele az uralkodó és férje, a rend nagymesterének aláírásával, 1979. december 31. (PIM Kézirattár)

A másik egy oklevél, melyet Schöpflin Aladár író egyetlen gyermekének, a szintén író és 1950-ben Angliába emigrált Schöpflin Gyulának felesége, Schöpflin Katalin Éva (szül. Balázs Katalin, 1916–2003) gyermekorvos kapott 1979. december 31-én. A dokumentum azt igazolja, hogy Éva asszony megkapta a Brit Birodalom Rendjének rendes tisztje kitüntetést. A lovagrendet II. Erzsébet nagyapja, V. György király alapította 1917. június 4-én eredetileg azért, hogy a háborús hátországban szolgálók is kaphassanak rendjelet. Ma alapvetően brit vagy nemzetközösségi állampolgárok kaphatják, vagy bárki, aki az Egyesült Királyságért valamilyen kiemelkedő tevékenységet végzett. Ez az állam legújabb lovagrendje és a legtöbb tagot számláló is, több mint 100 ezer élő tagja van. A rend nagymestere 1953-tól, a király özvegyének, Teck Máriának (akiről köztudott, hogy a nagyanyja kisrédei Rhédey Klaudia magyar grófnő volt) halála óta Erzsébet férje, Fülöp edinburgh-i herceg volt – tavaly bekövetkezett haláláig. Mind az ő, mind az uralkodó aláírása tanulmányozható a dokumentumon.

Pietro Annigoni: II. Erzsébet, 1969 (National Portrait Gallery)

Hogy mi volt a királynő titka? Nem volt semmilyen titok: csak annyiról tudott, amennyiről informálódnia kellett, mindig csak annyit tanácsolt, amennyit szükséges volt tanácsolnia, és annyi dologtól óvott, amennyitől óvnia lehetett. Az állampolgárokra nézve mindezt persze csak áttételesen, szimbolikusan végezhette, a családjában azonban ténylegesen is. Uralkodott úgy, ahogyan azt ma a törvények engedik. Állhatatos volt, kiszámítható, elhivatott, mindig jelen lévő, kitartó: „kiválasztott”.

James Cassey: Balmoral-kastély, Aberdeenshire, 1874 körül (Aberdeen Art Gallery)

II. Erzsébet halálával – ha szigorúan nézzük, ugyanúgy, ahogy a második leghosszabban uralkodó királynő, Viktória halála után is – új dinasztiát is köszönthetünk Anglia trónján, hisz Fülöp herceg utódai a Schleswig–Holstein–Sonderburg–Glücksburg-ház színeit képviselnék (ők adják a jelenlegi dán és norvég uralkodót is), ám a királynő gondoskodása folytán Fülöp lemondott német címéről, és 1960-ban Erzsébet azt is kinyilvánította, hogy utódai továbbra is – a valójában Szász-Coburg-Gotha-i, ám a német származás elfedésére 1917-ben, a nagy háború alatt kreált – Windsor-ház elnevezést fogják használni. Lényegében tehát, ha a vérvonalat nézzük, még mindig az első Hannoveri-házi király, I. György leszármazottai ülnek a brit trónon 1714. augusztus 1-je óta.

Egy dinasztia szempontjából legfontosabb tényező: a folytonosság. Semmi nem lehet olyan fontos, mint a monarchia tradícióinak átmentése a következő nemzedék számára annak minden – ma már avíttnak, sőt költségesnek vélt – eszköztárával együtt. Épp ezért ezt a bejegyzést sem fejezhetjük be másképp, csakis a múlt csütörtökön elhunyt uralkodó szellemében: éljen soká és Isten óvja az első diplomás (ráadásul bölcsész!) brit uralkodót, III. Károly királyt!