Folytatódik a költészet napja alkalmából készített interjúsorozat, mely a Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozó költők munkájába nyújt bepillantást az olvasók számára.

A második részben a Digitális Irodalmi Akadémia munkatársai, Mirtse Zsuzsa és Babiczky Tibor, valamint a Közönségkapcsolatok és Rendezvényszervezési Főosztályon dolgozó Halmi Tibor múzeumi munkája kerül bemutatásra.

Mióta dolgoztok itt, és hogyan lettetek a PIM munkatársai?

Mirtse Zsuzsa: 2020 februárjának első napján sétáltam át először „hivatalosan” a Petőfi Irodalmi Múzeum boltíves kapuján. Előtte Szentendrén a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) művészeti tanácsadója voltam, és az irodalmi ügyek tartoztak hozzám.

Babiczky Tibor: 2020. augusztus 1-jével kezdtem el dolgozni a Digitális Irodalmi Akadémiánál. A könyvkiadás világából érkeztem, előtte felelős szerkesztőként működtem a Libri Kiadónál. Váltani szerettem volna, és Wirth Imre, valamint Hegyi Kati sokat segített, hogy a PIM-be kerülhessek. Radics Péter (a DIA vezetője – a szerk.) is nyitottnak bizonyult. Ennél jobb helyen, ennél jobb emberekkel nem is lehetnék.

Halmi Tibor: 2022 januárjában kezdtem el a Petőfi Irodalmi Múzeum Közönségkapcsolatok és Rendezvényszervezési Főosztályán dolgozni rendezvényszervezőként. Ezt megelőzően négy és fél évig voltam az Írók Boltja Kft. rendezvényszervező munkatársa. Ebben a munkakörben, amit egy irodalmi rendezvényről meg lehet tanulni, azt mind megtanultam. A könyvbemutatók mellett díjátadókat és szakmai beszélgetéseket is szerveztem, sőt egy alkalommal még zsűrizhettem is Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus és Németh Gábor író társaságában. A 2021-es évben mi hárman dönthettünk arról, hogy a harmincöt év alatti szépírók közül ki nyeri el kötetéért a bolt patinás Üveggolyó-díját. Úgyhogy évekig egy olyan helyen dolgoztam, amely az irodalom tekintetében kanonizációs erővel bír. Azonban akármilyen jó is volt, idővel új szakmai kihívásokra vágytam, ráadásul tudtam, hogy nem akarom az egész életemet „egy könyvesboltban leélni”. Múlt év végén adtam be a jelentkezésemet a múzeumba, annak reményében, hogy felvételt nyerek az intézménybe. Bíztam benne, hogy izgalmas feladatok mentén kipróbálhatom a kreativitásomat. Nem csalódtam. Mostanra én lettem a rendezvényszervezési osztályon a Tandori-hagyaték „mindenese”.

Milyen utat jártatok be a PIM-en belül?

MZs: Művészeti ösztöndíjakkal foglalkozom – ez egy külön sziget a PIM-en belül, a különféle életkorszakaikban alkotó írók, költők kortárs irodalmi ösztöndíjainak kezelését végzem.

BT: Odüsszeusz bolyongásai kimaradtak: a DIA-ban kezdtem dolgozni, jelenleg is itt vagyok, és nem szándékozom mozdulni.

HT: Túl nagy pályaívről nem beszélhetünk, mindössze alig több mint három hónapja vagyok az intézmény kötelékében, azonban az idő rövidsége ellenére sok mindenbe belekóstolhattam. Először a Petőfi-bicentenáriumhoz kapcsolódó reformkori programok létrehozásában segédkeztem. Ehhez a reformkori magyar irodalomba ástam bele magam, s hogy a mélyebb összefüggéseket is megértsem, olyan tanulmányköteteket olvastam, amelyek a reformkor társadalomszerveződését különféle aspektusokból vizsgálják. Később tudomást szereztem arról, hogy ez idő alatt a kézirattáros kollégák alig pár helyiséggel arrébb épp a Tandori-hagyatékot rendezik és listázzák, ezért gyakori vendégük lettem. Bevallom, eleinte a kíváncsiság hajtott, látni akartam azokat a híres mackókat, és valamiképpen a töméntelen mennyiségű dokumentumhalmazon keresztül magamba akartam szívni Tandori nagyságát. Szinte minden pillanatban emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy figyeljek, a figyelembe egy percre sem bambulhatok bele, hiszen rendkívül unikális az, ami elém tárul. A Múzeumok Éjszakájára készülő Tandori-program kapcsán volt szerencsém a Médiatár hanganyagába is belehallgatni. Elképesztő, hogy azon a pár száz magnókazettán, amit a költő saját kezűleg rögzített, mi minden hallható.

Jelenlegi pozíciótokban mik a feladataitok? Van valamilyen konkrét projekt, amin dolgoztok? Volt olyan projekt, ami inspirálóan hatott a költészetetekre?

MZs: Az ösztöndíjas pályázatok komplex kezelése, a kuratóriumi bírálatok előkészítése, szervezése, folyamatos kapcsolattartás az ösztöndíjas alkotókkal, a mentorprogram koordinálása, az ösztöndíjasok munkáiból készült antológia szerkesztése, az ösztöndíjasok munkáit bemutató estek szervezése és moderálása.

Az egyik legkedvesebb rendezvénysorozatom a PIM Estikék volt, amelyet kertben, gesztenyefák és lampionok között tartottunk Térey-ösztöndíjas szerzők közreműködésével. Azt hiszem, ez sikeres és népszerű ötlet volt, igazi csapatmunkával a háttérben. Kollégáim mindent megtettek azért, hogy elvarázsolják azokon az estéken a kertet: kézműves mécsestartók lógtak a fákról, színes párnák várták a fűben a kortárs irodalom iránt érdeklődőket, öröm volt ilyen légkörben műsort vezetnem. Feladatköröm összetett és szerteágazó, jó kommunikációs készséget és precizitást egyaránt igényel.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban dolgozni íróként – önmagában is rendkívül inspiráló dolog. A hely szelleme, aurája, a bútorok, a képek mind-mind üzenetek a múltból. Egyszerűen jó belélegezni mindezt.

BT: Kutató-szerkesztő vagyok, könyveket, életműveket bogarászok végig, és készítem őket elő digitalizálásra. Most éppen a Homérosz-összest.

Végeredményben mindegyik önálló projekt. Ilyen mélységben megismerkedni – adott esetben amúgy már ismert, vagy ismertnek vélt – életművekkel: felemelő dolog.

HT: A múzeumba érkező kortárs hagyatékok bemutatásával foglalkozom. Jelenleg Tandori Dezső hagyatéka köré szervezek programokat, a Múzeumok Éjszakájára több ilyen eseménnyel is készülök. Az egyik a költő Médiatárban található hagyatékegysége köré szerveződő beszélgetés, a másik egy rendhagyó zenés program lesz, amelyben szintén nagy szerepet kap a médiatári hangzóanyag. Ez utóbbinál igen illusztris előadók vállalták azt, hogy zenéikkel valamiképpen reflektálnak Tandori Dezső hangfelvételeire. Mindemellett a Károlyi kertre összpontosító Tandori-madárles program is a tervek között szerepel. Ezek szervezésén túl cikket írtam a múzeum programfüzetébe arról, hogy a Művészet, Relikvia- és Fotótár gyűjteményében mi minden található Tandorival kapcsolatban, melyek közül számomra talán a költő elektromos orgonája és madármintás tányérja a legérdekesebb. Nemrégiben a PIM szakmai blogján is elindítottunk egy interjúsorozatot, amelyben a Tandori-hagyaték intézményi feldolgozását vesszük górcső alá. Ezek mind olyan feladatok, amelyek egymást erősítve lehetőséget teremtenek arra, hogy az életművet minél alaposabban megismerhessem. Ha egy „rendes” Tandori-kutató módszeres és szisztematikus kutatásával nem is veszik fel a versenyt az én „kalandozásaim”, költészetileg mindenképp hat rám a munka. Több projekt kapcsán kellett átnyálaznom a költő Még így sem című kötetét, amely mostanra az egyik, ha nem a legfontosabb Tandori-verseskötet lett számomra. A túláradó posztmodern formajáték mellett elképesztő, hogy milyen költői „találatok” vannak a kötet egy-egy „csendesebb” versében.

A PIM nem csupán múzeum, a különböző tárak rengeteg érdekességet rejtenek, feltárás, kutatás és hozzáférhetővé tétel folyik, valamint alapvetően egyfajta műhelyként is funkcionál az intézmény. Hogyan hatott ez a közeg az alkotói tevékenységetekre? Mennyire fér össze a „polgári foglalkozásotok” és az írói munkásságotok? Mennyire választható el, vagy mennyire folyik egybe a kettő?

MZs: Az alkotói életem független a napi munkámtól, persze, jó lenne, ha lennének összekapcsolódások. Én örülnék ennek a legjobban. Két életet kell élni – ez sokszor nem egyszerű, jó szervezést és igen nagy önfegyelmet igényel. Előny, hogy az ösztöndíjas rendszert olyan ember kezeli, aki maga is alkotó: máshogy tud segíteni, ha jártas az irodalomban, ha rutinos moderátor is. Emellett próbálom járni az irodalmi utamat. Az írás, az alkotás az estéket, hajnalokat kell, hogy kiharapja magának, és bizony ez sok lemondással jár. Fogalmam sincs, mikor volt alkalmam arra, hogy „csak úgy” tegyek valamit. Minden másodpercemet beosztom, nincs lyukas idő, lötyögő órák.

BT: E tekintetben nem vagyok bonyolult alak: egyetlen életem van, és egységként is tekintek rá. Hosszú utat kellett bejárnom, hogy ez így legyen, de mostanra elmondhatom, hogy kizárólag olyasmivel foglalkozom, ami érdekel, és amivel foglalkozni szeretnék. Ez az életem minden területére igaz.

HT: A munkahelyváltás izgalma, majd a próbaidő nem feltétlenül azt a létállapotot biztosítják egy alkotóember számára, amelyben dolgozni tud. A múzeumba való érkezésem következtében az alkotásra szánt időkeretet is másképpen kellett strukturálni. Miközben valóban nagyon izgalmas és inspiráló feladatokat kaptam, rengeteg impulzus ért, ezeket a felhalmozódó, friss tudásanyagokat úgy kellett magamban elrendeznem, hogy közben ne csak a polgári foglalkozást űző, frissiben érkezett múzeumi dolgozó profitálhasson belőlük, hanem alkalomadtán hozzájuk férhessen a költő is. Ennek a folyamatnak hosszabb átfutási idő kellett. Mostanra kezdi az új polgári foglalkozást űző énemet a költő beérni. Ez abból látszik, hogy egyre többet jegyzetelek reggel, munkába menet a telefonomba, és hétvégén is egyre többször ülök oda a laptopom elé, hogy a felhalmozott heti jegyzetanyagból, gondolatfoszlányokból, verskép-variációkból, egyszóval fragmentumokból strukturált szövegegységeket hozzak létre. Persze bosszantó, amikor épp akkor kezd bennem mocorogni egy vers, amikor a metrón ülök, és már csak egy megálló van hátra az „átkattanásig”, hogy az Astoriához érve költőből múzeumi dolgozóvá lényegüljek, ám ezeket a szituációkat, mivel eleve lassan írok, megtanultam az évek során kezelni. És az is igaz, hogy a „változás szűk száján” való átcsúszás sokszor azért sem okoz túl nagy problémát, mert reggelente egy számomra otthonos irodalmi közegbe érkezem.

Hogyan írnátok le a PIM-et egy olyan ember számára, aki nem igazán látja a háttérben folyó munkát?

BT: Mondjuk úgy, mint az emberi testet: sok szerv magától értetődő együttműködésére van szükség, hogy észrevétlen maradjon: élünk. Ha minden pillanatban arra kéne figyelnünk, hogy lélegzünk, nem volna értelme lélegezni…

HT: A Károlyi-palota kanyargó folyosóinak útvesztőiben rendkívüli munka folyik. Elképesztő tudás- és ismeretanyagot halmoznak fel a különféle osztályok. Igaz, nem régóta vagyok az intézmény berkeiben, de még mindig rá tudok csodálkozni, hogy milyen univerzum rejlik egy-egy csukott ajtó mögött. A különféle tudományterületek találkozásában egy-egy múzeumi projekt kapcsán rendkívüli potenciál rejlik.

Van esetleg olyan terület, amit még szívesen kipróbálnátok a PIM-en belül?

MZs: Az irodalmi rendezvények moderálásában, vezetésében örömmel vállalnék nagyobb szerepet. Van tapasztalatom benne bőven, és élvezem is. Azt hiszem, nekem csörgő helyett mikrofont adtak a kezembe annak idején a szüleim.

BT: A helyemen vagyok. És jó ez a hely.

HT: Szeretem a rendezvényszervezési osztályt, és nagy kedvvel folyok bele az itteni munkálatokba, ugyanakkor szívesen kipróbálnám magam a Médiatár dolgozójaként is. Épp a minap értesültem Benedek Annától és Wirth Imrétől, hogy Oravecz Imre költőnél jártak életútinterjú készítése céljából. Nos, ez olyasmi, aminek szívesen lennék a szem- és fültanúja. Illetve a Tandori-hagyaték kapcsán a kézirattári munka is kedves számomra. A Digitális Irodalmi Adattár is érdekel, bár egyelőre ennek az osztálynak a működése, a szövegdigitalizációs munkákon túl, rejtély számomra. Remélem, ez idővel változni fog.

A PIM Webshop Irodalmi töltet magazinján további érdekességekkel folytatódik az interjúsorozat: https://pimbolt.hu/blog/kolteszet-napja-koltok-pim-interju-2-resz

Ferró Csaba