Móricz Zsigmond igazolványképe. Fotó: Békei, 1900 (PIM Fotótár)

Móricz Zsigmond 1913-ban tette közzé ezt az arcképét a Pesti Futárban. Békei fotográfus igazolványképként használt felvétele 1900-ban készült, feltehetően műtermi fotó. A kép önmagába zártságát jelentéstelivé teszik a hozzá fűzött sorok. Ezekben a szerző saját hajdani önarcképét értelmezi, aminek ellentmondásos szerepet, sőt főszerepet tulajdonít. Az írás címe: Fiatal képemhez.

 Nem szeretem ezt a fiút, nem az én emberem. Ez tele van életkedvvel, hittel, reménységgel, bizalommal. Minden nagy dolog neki, az emberek, a gondolatok, önmaga. És dühödten akarja Budapestet és mindent, és egyenes a vágya, és biztosabb a jövőjében, mint a halálban.

A sikeres regényíró, aki reményteljes pályája előtt áll, arcot ad annak a még ismeretlen fiatalembernek, aki még messze van attól, hogy olvasókra találjon. A barnított felvétel kontúrjai kissé elmosódottak, mégis a fiatalember világoskék szemének tekintete égőn szegeződik valahová a távolba.

Ezzel az arccal jöttem be Budapestre… Alighanem lágyra hízottan és energiátlanul mosolyogva megyek ki belőle... 

Hiszen nem szeretem a másikat (...); talán az sem az én igazim. (...) De mit tegyek velük. Az volt. Ez készül. És mind a kettő az én nevemet kompromittálja.

A készülő arckép talán Rippl-Rónai József lehunyt szemű Móricz-festménye vagy a hullámos hajú Rónai Dénes-felvétel.

Móricz Zsigmond a Nyugat-Barátok Köre levelezőlapján. Fotó: Rónai Dénes, 1932 (PIM Fotótár)

De lehet, hogy a nagykabátos Zsiga bácsi-szobor az igazi, amely a Móricz Zsigmond körtéren áll. Mégis valamennyit, a kucsmás portrét, és a férfikori vagy az öregedő Móricz-arcok mindegyikét megelőzi ez az átlyuggatott, körpecsétes kis igazolványkép.

Melyik az „igazi”? Az írói önelbeszélés hangsúlyos testies referenciát ad az igaziság, a hitelesség kérdésének. A fiatalkori „kép” alkati soványságának és átváltozásának elbeszélése és ezzel együtt az önarckép folytonos megkérdőjelezése vissza-visszatér Móricz naplóiban is, például 1935-ben is. 

 …másnak indult ez a lény, akinek vaskosságában nem ismerek magamra (…) Ki hitte volna, hogy belőlem ez a M. Zs. lesz? Az a komor, magába zárkózott, sovány könyvmoly. Nem rokonszenves?

Móricz Zsigmond, Székely  Aladár felvétele,1910 körül (PIM Fotótár)

Az 1900-ban készült felvételen még ismeretlen, de már hivatástudattal rendelkező fiatalember áll. Egy éve érettségizett, még közel vannak gimnáziumi emlékei, az osztályterem, ahol bizalmatlanság veszi körül. A diákra, aki ideje jó részét az iskolai könyvtárban olvasással tölti, gúnynevet ragasztanak társai: nem kedvelik zárkózottságát. Ihlető szövegforrásuk Caesar és Antonius párbeszéde Shakespeare Julius Caesarjából, az 1897–1898-as tanév VII. osztályos kötelező olvasmányából.

A fiúk, az osztálytársak, hamarosan „sovány Cassius”-nak nevezik, mert hiszen sovány, és a családi visszaemlékezések szerint hirtelenharagú. A „dühödt akarás” (Fiatal képemhez) már ekkor jellemzője. Sárospatakon a haragra alkalmat adó esetek olyan gyorsan követték egymást, hogy iskolai élete akár egyetlenegy hosszú dühroham is lehetett. 

Elek Artúr, a Nyugat kritikusa, Móricz egyik legközelibb barátja is érzékeli az írás mozgatórugóit 1925-ben: „Az a düh megvolt benned, annak ki kellett kerülni belőled: ez a düh eddig leghatalmasabb sugallód volt.” A Shakespeare-idézet, amely számtalan felhasználásra nyújt lehetőséget irodalmi, nyelvészeti, filozófiai és a pszichológiai munkákban, megtalálja új jelentésképző kontextusát, nemcsak Móricz életrajzában, hanem az író egyik regényében, a Harmatos rózsában is.

…nem akart soha szép fiú lenni. A sovány Cassiusnak gúnyolták valaha az iskolában, s ez a gúnynév hízelgett neki. Nagy terveihez nem illett volna hozzá a »húsos, sík fejű« jellemzés.

Móricz Zsigmond levele Holics Jankának, 1905. aug. 12. (PIM Kézirattár)

A nemrégiben kiadott, mindeddig ismeretlen írói levelezésben is előfordul az elhivatottságra, nagy tervekre emlékeztető gúnynév. Ezt a titkot Holics Jankának, feleségének árulja el egyik levelében. A sorok között olvasva érzékelhető a "sovány Cassius"-szerep és a konszolidálódó házasember-lét közötti feszültségtér. 

Édes! (…) az arczom ugy kerekedik, mit a holdvilág. Vagy
talán ép azért; mindig azt tartottam, hogy a kövér ember buta ember, bezzeg ha rajtam
teljesedik be! Gimnázista koromban a fiuk ugy hivtak Spitznameval hogy: »a fonnyadt Cassius« – s én büszke voltam rá. Bezzeg ha most már »a sikfejüek a kik éjjel alszanak« közé keveredem s megesznek a disznók!

Móricz Zsigmond, Székely Aladár felvétele, 1921 (PIM Fotótár)

A Fiatalkori arcképem című írás a történetiségében változó szerzői önarcképek egyik első megfogalmazása, melyben a szerzői név hitelesítése testies mértéket ölt. A soványság az írói önkép radikalitását hivatott jelezni. A Cassius-figura testies megjelenítésének változó kontúrjai egyfajta aranymetszés kritikus mértékeként helyeződnek a Móricz-önarcképek mögé, amelynek nyomai az író levelezésében is megtalálható.

Móricz Zsigmond fiatalkori levelezése (1892–1913 között) elérhető itt.

Cséve Anna