Az Édes Anna / Kosztolányi-kiállítás egyedülállósága abban áll, hogy egy irodalmi mű világán keresztül idézi fel Trianon emlékezetét: a történelmi hátteret, a máig velünk élő legendákat és tényeket. Emellett pedig felvillantja a Kosztolányi-életművet, a regény keletkezéstörténetét, valamint az író szerepvállalásait és útkeresését a történelem szédületében. A kiállítás kurátorával, Parádi Andreával beszélgettünk.

Fotó: Buza Virág

Hogyan született meg a kiállítás ötlete?

Amikor elkezdtünk gondolkodni azon, hogy az idei Trianon-évfordulót milyen kiállítással idézzük meg, számos kihívással szembesültünk. Ezek közül az egyik maga a téma, hiszen nem csak nekünk, irodalmi muzeológusoknak nagy kihívás egy ennyire történelmi vetületű, szélsőséges indulatokat gerjesztő tárgykört feldolgozni. A másik probléma a befogadhatóság, ami miatt eleve le kellett mondanunk arról, hogy teljességre törekedjünk. Gondoljunk bele, hány monográfia, szakkönyv, antológia, forráskiadás látott napvilágot Trianonnal kapcsolatban csak az utóbbi harminc évben. Egy kiállításba mindezt lehetetlen belezsúfolni még akkor is, ha az Ermitázs összes terme rendelkezésre áll. Ezért gondoltunk arra, hogy érdemes  egy irodalmi művön keresztül bemutatni ezt az időszakot. A Petőfi Irodalmi Múzeumban évtizedek óta szoros műhelymunka folyik, amelynek legfontosabb fókusza a kiállítások megújulására, a múzeumi trendek követésére irányul. Néhány éve közös beszélgetéseket folytatunk arról, hogyan lehetne irodalmi központú, szövegközpontú tárlatot csinálni. Erre tettünk most kísérletet, az Édes Anna-kiállításunk egyfajta „pilot” projektnek indult, csak meg kellett hozzá találni a megfelelő alapanyagot. Hosszas kutakodás után rádöbbentem, hogy az orrom előtt van a megoldás: tíz éve jelent meg az Édes Anna kritikai kiadása, amihez én írtam át a kéziratot, ismertem annak történelmi vonatkozásait, és úgy láttam, hogy ez a regény  minden szempontból tudja hozni azt, amire nekünk szükségünk volt. Szerencsére az ötletem támogatásra talált a kollégák körében.

Fotó: Buza Virág

Mi volt a kiindulási alap a kiállítás koncepciójához?

Az Édes Anna sokféleképp értelmezhető regény, aminek már a saját korában is számtalan olvasata létezett, többféle skatulyába próbálták beilleszteni, de mindegyikből kilógott egy kicsit. Vajon melyik regénytípusba tartozik? Történelmi regény, lélektani regény, naturalista regény vagy irányregény? Mindegyik, de egyik sem igazán. Ott van a gyilkosság motiváltsága körüli vita, vagy a Kun Béla alakja köré szőtt legenda ironikus ábrázolása. Ezt a többértelműséget is be akartuk mutatni, ugyanakkor szükség volt egy vezérfonalra, ami végigvezeti a látogatót.

A már említett kritikai kiadásban Veres András irodalomtörténész lábjegyzete utal arra, hogy a mű mottójául választott halotti ima feltehetően nem is annyira Vizyék vagy Édes Anna lelki üdvéért, hanem sokkal inkább a háború és Trianon sújtotta Magyarországért szól. Trianon és az Édes Anna szoros kapcsolatát hangsúlyozta Szörényi László is egy korábbi tanulmányában, aki egyenesen a “nemzeti öngyilkosság allegóriájának” nevezte a regényt. Maga Kosztolányi Édes Anna nevével kapcsolatban azt írja, hogy a vezeték és keresztnév együtt egy “végzetes szókapcsolatot” idézett föl benne, az édesanyát. Ez összecseng az allegorikus olvasattal, ami a tárgyalás-jelenetnél azt a korabeli képet idézi föl, amely szerint a béketárgyaláson Magyarországot állították a vádlottak padjára.

Kosztolányi több helyen is hangsúlyozza a mottó fontosságát, leírja, hogy a regény írása közben a halotti imát mondogatta, ez adta meg az alaphangot. A kiállításnak pedig a vezérfonalat. Széki András, a tárlat látványtervezője ezt a latin nyelvű szöveget helyezte a nyitófalra egészen plasztikusan megformált antiqua betűkből, amelyeknek kivágott negatív “öntőformája” a záró falon köszön vissza, mintegy megidézve a kora újkori betűmetszés hagyományát. És ezt a humanista betűtípussal arany színű füstfóliából vágott imaszöveget vitte végig a falakon térdmagasságban.

Fotó: Buza Virág

Miben áll a kiállítás újszerűsége?

Ahogy említettem, az újszerűsége talán az, hogy szövegközpontú, egy regény textusa köré építi fel azt, amit erről az évfordulóról, és ezzel kapcsolatban Kosztolányi életművéből meg szeretnénk mutatni. Az volt a célunk, hogy az irodalom működésére is rávilágítsunk: arra, hogy egyetlen regény mekkora világot, sőt világokat képes kinyitni – egy apró vízcseppben visszatükröződik a világóceán.

Kosztolányi Édes Annája szerepel az iskolai tananyagban, tehát lényegében e kiállításba érkezve a többségünknek van egy előképe erről a műről. Ez megnehezítette a kiállítás rendezését?

Igen, az Édes Anna régóta a tanterv része, ezért is éreztem jó választásnak, hiszen segítséget nyújthat a középiskolai tanároknak a regény feldolgozásában. Ugyanakkor persze, ott motoszkált a fejünkben, hogy ennek a kiállításnak nem szabad hasonlítania a regény eddig megjelent, filmvászonra és színpadra állított feldolgozásaihoz, valami újat kell mutatnunk. Ez nem könnyű feladat ilyen alaposan kutatott és sokszor értelmezett mű esetében, amikor azzal számolhatunk, hogy szinte mindenki prekoncepcióval a fejében érkezik a tárlatra. Tisztában voltam azzal, hogy a trianoni összefüggések a nagyközönség számára újdonságként fognak hatni, de nem akartam kizárólagossá sem tenni ezt az olvasatot. Olyan kiállítást akartunk csinálni, ami ad ugyan egy értelmezést, de lehetőséget teremt arra is, hogy minden látogató megtalálja a saját, egyéni gondolatait a műről.

Fotó: Buza Virág

Hogyan értelmeződik ez a mű ebben a térben?

A kiállítás felépítése a szoros olvasás metódusával közelít a szöveghez, ugyanakkor felépítettünk mellé egy erősen vizuális kontextust. Ennek megfelelően a térben megjelenő regényidézeteket korabeli források és magyarázó szövegek értelmezik, amit bőséges illusztrációs anyag (elsősorban fotók, grafikák, plakátok és mozgóképek) egészít ki. A történelmi eseményeket dátumok jelzik, amelyek más-más színt kaptak, ha egyértelműen megjelennek a történetben (ilyen például Horthy bevonulása) és mást, ha utalások szintjén kerülnek elő (pl. a Apponyi-küldöttség indulása). Ezek időrendbe állítva vonulnak végig a kiállítótérben.

Fotó: Buza Virág

Milyen anyagokból állt össze maga a kurátori szöveg?

A történelmi ismertetők egy részét tanulmányok alapján írtam, a rázósabb témák összefoglalásához szakértőket kértem fel. A románok bevonulásához és a szerződés aláírásának napjához (június 4.) kapcsolódó szöveget Ablonczy Balázs történész, Trianon-szakértő, a vörösterror- és fehérterror-téma rövid összegzését Bödők Gergely történész, míg a cselédtörténet és az “igazi Édes Annák” problémájáról szóló részt Trádler Henrietta társadalomtörténész írta. Kosztolányi életének sokat vitatott szakaszáról, az 1919–1921 közötti időszakról Arany Zsuzsanna irodalomtörténész készített összefoglalást.

Strukturálisan hogyan épül fel a kiállítás?

A három terem lényegében követi a regény keretes szerkezetét. Az első terem, ahogy a mű induló fejezete is, erős atmoszférát fest az adott történelmi korszakról: Kun Béla menekülésének krisztinavárosi legendájával és a kommün bukásával indítjuk a kiállítást, megidézzük a Vérmező és az Attila utca látképét, és azt a kapualjat, amelyen keresztül Vizyék házába léphetünk. 

A harmadik terem az utolsó fejezetre reflektál, amelyben a regényíró Kosztolányi szerepelteti a cselekménnyel egykorú Kosztolányi alakját. Tükröt tart maga elé, mintha az Esti Kornélban megjelenő énkettőződés előlegeződne meg itt. A fejezet címe Párbeszéd egy zöld kerítéses ház előtt, ez a ház az író otthona, amely a Tábor utca és a Logodi utca kereszteződésében található. Ide pillantunk be, itt találkozunk a Kosztolányi család személyes történetével, az életmű legfontosabb darabjaival, és tekintjük át az ő politikai-közéleti szerepvállalását ebben az időszakban. 

Fotó: Buza Virág

A középső tér azt a fiktív házat képezi le, ahol a cselekmény nagy része játszódik. Az volt a célunk, hogy ide belépve azt érezzük, mintha bekerültünk volna a mű világába. Rengeteget gondolkodtunk, hogy ezt miként tudnánk hatásosan, de mértéktartóan elérni: a PIM egyik fontos gyűjtőköre az irodalmi művekhez készült képzőművészeti illusztrációk, ennek a műfajnak a 21. századi formanyelvre alkalmazott változata valósult meg ebben a teremben.

Fotó: Buza Virág

A látogató egy lecsupaszított, üres térbe lép, amit egyetlen tárgyinstalláció ural: a végzetes vacsorát megidéző monokróm terített asztal. Ennek szürkéskék tónusú terítékei mellett  korabeli személyes tárgyak, a szereplők attribútumai tűnnek fel eredeti színükkel. Az installáció Széki András látványtervező munkája.

Körben a falakon a Kiégő Izzók nevű vizuális csoport 360 fokos térvetítést hozott létre, amit tekinthetünk korunk illusztrációjának, tehát nem előzmények nélküli, de mindenképp újszerű megoldás. Tudomásom szerint magyar kiállítóhelyen még nem alkalmaztak ilyen technikát.

Fotó: Buza Virág

Hogyan jött létre ez a térvetítés?

 A felkért képzőművész csapat és a PIM szoros együttműködésével valósult meg a digitális installáció. Ez közel egyéves közös munkát jelentett, amelynek során kialakult a koncepció, összegyűlt a nyersanyag, elkészült a látványt kiegészítő hangjáték.

Azt szerettük volna, hogy a jelenetek nagyrészt egy térben játszódjanak, így a tizenöt perces vetítés során főként egy polgári lakásbelsőben vagyunk. E virtuális tér hitelességét az adja, hogy az itt látható berendezés elemeit korabeli bútorok ihlették, a megjelenő szereplők archív fotók alakjaiból lettek összemontázsolva. A látványelemek mellé erős hangeffektek zenei elemek és a regény szövegéből összevágott hangjáték társul, ami nagyban hozzájárul ahhoz az erős atmoszférához, amit ebben a térben sikerült megteremteni. A 20. század tízes-húszas éveinek fordulójára jellemző zenei motívumok és hangeffektek Domonkos Csilla zeneszerző munkái.

Fotó: Buza Virág

Milyen műveken keresztül mutatjátok be Kosztolányi politikai szerepvállalását?

A regény nem véletlenül idézi meg Kosztolányi kétkulacsosságát, ezzel az írónak nyilvánvalóan szándéka volt, még akkor is, ha az értelmezők rendre ezt a fejezetet tartják a mű leggyengébb részének.

Mi szerettük volna megmutatni az ő ambivalens viszonyulását ehhez a korszakhoz, aminek ugyanúgy része volt az 1918-ban aláírt kiáltvány A magyar intelligenciához, mint az Uj Nemzedéknél vállalt szerep. Hangsúlyosan mutatjuk be a Kosztolányi szerkesztésében megjelent Vérző Magyarország című antológiát, amihez egy Google-térképre vetített alkalmazást is készítettünk az 1920-ban megjelent kötet térképmelléklete alapján. Ugyancsak fontos volt felvillantani a határon túli magyar nyelvű sajtóval ápolt kapcsolatait, az elszakított területekre szervezett felolvasókörutait. Kosztolányi később is aktívan részt vállalt a revíziós politikában.

Fotó: Buza Virág

Mit kezd ez a kiállítás a trianoni traumával? Hogyan teszi azt elbeszélhetővé?

Azt mindannyian látjuk, hogy Trianon a mai napig rendkívül szélsőséges indulatokat képes gerjeszteni: van, aki a száz évvel ezelőtt retorikát alkalmazva határmódosítást követel, és van, aki fölöslegesnek tartja, hogy egyáltalán beszéljünk róla.

A kiállításunk egyik fő célja az volt, hogy mindenkihez szóljon: annak is tudunk újat mondani, akit foglalkoztat ez a kérdés, hiszen a regény és Kosztolányi kapcsolódása Trianonhoz nem közismert. Ugyanakkor az író személyes történetén keresztül azokhoz is közelebb hozhatjuk ezt a témát, akik nem érdeklődnek történelmünk iránt.

Kosztolányi a családja révén érintett volt, saját bőrén tapasztalta, hogy mit jelentett az impériumváltás a Vajdaságban, különösen szülővárosában, Szabadkán. Családja a határ túloldalán ragadt, hat évig nem találkozhattak személyesen. Hároméves kisfia az imádott nagypapa nélkül cseperedett föl, aki elveszítette iskolaigazgatói állását, rászorult fia anyagi segítségére. Talán az ő történetükön keresztül a látogató is érzékenyebben, árnyaltabban tud gondolkodni erről a történelmi eseményről.

Fotó: Buza Virág

Kosztolányi írói munkássága és az Édes Anna keletkezéstörténete is helyet kap a térben.

A terem közepében egy pavilont emeltünk, ami Kosztolányi dolgozószobáját idézi meg. Az itt elhelyezett tárló az íróasztalára utal, ebbe kerültek az eredeti Kosztolányi-kéziratok, amelyek egy részét az MTA KIK kézirattárától kölcsönöztük, egy részét pedig a PIM kézirattárából vettük elő. A falat Kosztolányi köteteinek első kiadásai díszítik eredeti borítójukkal, amelyek a háború előtti szecessziós grafikától az expresszionista betűtervekig rendkívül változatosak. A mű keletkezéstörténetét az író és felesége, Harmos Ilona visszaemlékezései és interjúszövegei tárják föl.

Fotó: Buza Virág 

Milyen elemekből áll össze a kiállítás tárgyanyaga?

Kosztolányi tárgyi hagyatéka nem maradt fenn, legalább is nem került közgyűjteménybe. A PIM gyűjteménye egyetlen hozzá köthető relikviát, egy kettéfűrészelt könyvespolcot őriz, ami azért is nagy érték számunkra, mert a valaha polcain tárolt könyvek egy része is bekerült a könyvgyűjteményünkbe. A kiállítás műtárgyai tehát főleg kéziratok és könyvek. A témához kapcsolódva bemutatjuk képzőművészeti gyűjteményünk olyan ritkán látott darabjait, mint egy Adyról készült Rippl-Rónai-grafika, Tihanyi Lajos Móricz-portréja vagy Tóth Árpád önarcképe.

Óriási fotóanyagot és számos archív filmfelvételt használtunk a korszak illusztrálásához, ezeket egyrészt saját gyűjteményünk anyagából válogattuk, másrészt közgyűjteményekből kölcsönöztük. Köszönettel tartozunk a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának és Plakáttárának, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak, Budapest Főváros Levéltárának, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumának és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak azért, hogy gyűjteményük darabjait rendelkezésünkre bocsátották.

Fotó: Buza Virág