A Petőfi Irodalmi Múzeum 2022-ben az Erasmus+ mobilitási program keretében szakmai látogatást valósított meg négy különböző országban. A szakmai utak célja nemzetközi példákon keresztül megismerkedni azokkal az inklúziót, hozzáférhetőséget és sokszínű közösségeket támogató gyakorlatokkal, amelyek választ adnak a múzeumok mai kihívásaira. A szakmai utakon különböző szakterületeken dolgozó kollégáink vehettek részt. Észtországi tapasztalataikról tudósító blogbejegyzésükben Rozbroy Viktor muzeológus (Médiatár), Kádár Anna múzeumpedagógus, Ferró Csaba kulturális szervező (Közönségkapcsolatok és Rendezvényszervezési Főosztály), Puskás Dániel segédmuzeológus (Médiatár) és Hámori Enikő segédmuzeológus (Könyvtár) számolnak be tapasztalataikról.

Tárlatvezetés az Észt Nemzeti Múzeumban (fotó: Rozbroy Viktor, PIM)

Észt Nemzeti Múzeum 
(Rozbroy Viktor)  

Minden észtnek van egy múzeuma. Észtországban ezt Nemzeti Múzeumnak hívják. Ez az intézmény nem akar több lenni, mint ami: oktatási intézmény, aminek az a célja, hogy emberek látogassák, azért, hogy jól érezzék magukat benne és közben tanuljanak dolgokról. Úgy közvetít értéket, hogy közben nem lengi körbe a magaskultúra megközelíthetetlen pátosza és elitizmusa. Azért van, hogy kielégítse az átlagpolgár természetes kíváncsiságát. Meg lehet ezt úgy csinálni, hogy kihagyjuk a nemzeti romantikát, idealizálást, hőskultuszt és csak a történelmi tényekre, rendhagyó érdekességekre, önelemzésre és öniróniára építjük fel a múzeum tárlatait? Az Észt Nemzeti Múzeum kurátorai megpróbálták. 

Gyűjtemény tekintetében leginkább a Néprajzi Múzeumhoz hasonlíthatnánk – építészetileg is arra emlékeztet, viszont az előcsarnokába beférne a teljes városligeti építmény. Egy katonai reptéri kifutóra épült, mégpedig azért, mert a szovjetek elmentek és üresen hagytak egy jó nagy, addig katonai célokra fenntartott területet a városközpont közelében. A monumentális épület egy monumentális kifutópályában folytatódik. Környéke szovjet katonai skanzenként funkcionál, ahol fából épített tanösvényen tudunk átkelni a drótkerítés felett és barangolhatunk a hangárok, kaszárnyák között. 

A múzeum viszonylag kevés alkalmazottal működik, a dolgozók többsége muzeológus és múzeumpedagógus, a kiállításrendezési, gazdasági, kivitelezési, üzemeltetési, marketing- és közönségkapcsolati feladatok nagy részét külső munkaerővel végeztetik. A múzeumban komoly feldolgozómunka zajlik, és folyamatosan biztosított a kutatószolgálat – ez utóbbi a kutatókon kívül a nagyközönség számára is elérhető a nyilvános kutatószobában (a múzeumi shop mellett), ahova bárki bemehet, akinek kérdései lennének a tárlatokkal vagy a múzeum gyűjteményével kapcsolatban. Ahogy sok más múzeum, az Észt Nemzeti Múzeum is egyben rendezvényközpont: aznap, amikor ott jártunk, egészségügyi eszközöket bemutató pavilonvásár volt, az aulában felállított, ideiglenes beltéri színpadon pedig nyugdíjasklubok táncszakkörein betanult előadásokat néztünk ebéd közben. 

Az észt nemzeti öntudatról és a szovjet múlthoz való viszonyról is sikerült vázlatos képet alkotnunk, négy nap és hat múzeum tárlatainak végigböngészése után – a Nemzeti Múzeumon kívül meglátogattuk a Modern Művészeti Múzeumot, a Városi Múzeumot, az Építészeti Múzeumot, az Irodalmi Múzeumot és egy tárlatot, ami az orosz kisebbség női képzőművészeit mutatta be. Nem éreztük, például, hogy az orosz katonai fenyegetéstől joggal tartó, egyértelműen ukránpárti, posztszovjet állam többségi etnikumhoz tartozó lakosai ellenérzéseket táplálnának Oroszország vagy az észtországi orosz kisebbség iránt. Nem tűnt fel a finnek irányában táplált féltékenység sem, inkább a nagytestvér–kistestvér viszonyt érzékeltük – az észt nemzeti eposzt, a Kalevipoeget például úgy mutatták be, mint ami a Kalevalához hasonló, csak nem annyira hosszú és híres. Német kulturális gyökereikre egyenesen büszkék voltak, nemzeti italuk a sör, nemzeti ételük a virsli, nemzeti mártásuk a tormás mustár. Ez a hozzáállás akkor is érzékelhető volt, amikor az Irodalmi Múzeumban (sokkal inkább oral history-szerűen, mint szépirodalmi módon) büszkén mesélték, hogy amikor 2014-ben megépült a Nemzeti Múzeum, az Irodalmi Múzeum gyűjteményének jelentős része átkerült az új múzeumba. 

Észt Nemzeti Múzeum – a múzeumi dialógus hozzáférhetővé tétele
(Kádár Anna)  

Az Észt Nemzeti Múzeum (ENM) mint néprajzi múzeum, alapvetően tradicionális etnográfiai gyűjteményekre épül. A múzeum épülete Tartu városának szélén, egy volt szovjet katonai bázis területén létesült.  Az intézmény szerepének és célkitűzésének megfelelően és elhelyezkedéséből fakadóan a kiállítások és programok tervezésekor alapvető cél volt minél szélesebb látogatói rétegek megszólítása.

Úton az Észt Nemzeti Múzeum felé: balra trafóház, jobbra egy volt szovjet katonai bázis maradványaira épülő emlékmű (fotó: Rozbroy Viktor, PIM)

A múzeum részletes fejlesztési tervet közöl a holnapján, amely bemutatja az intézmény küldetését, alapértékeit, legfőbb célcsoportjait és aktuális (a 2021–25-ig terjedő időszakra vonatkozó) célkitűzéseit. E dokumentum kidolgozottsága kiérlelt, közös döntéseken alapuló előkészítő folyamatot sejtet. Leginkább azért tartom fontosnak az effajta szövegeket, mert lehetőséget teremtenek az intézményben dolgozó közösség számára egy átgondolt és reflektált önkép megfogalmazására, amely a későbbiekben is hasznos kereteket nyújt. Agnes Aljas, a múzeum tudományos titkára kérdésemre elmondta, hogy a legutóbbi fejlesztési tervet egy külső tanácsadó segítségével alkotta meg a múzeum, valamint ezen kívül röviden leírta a dokumentum készítésének menetét is:   

A fejlesztési terv kidolgozásában hasznos segédletnek bizonyult elmondása szerint a MOI keretrendszer, mely egy hatásorientált intézményi önértékelő eszköz (ezt, mint kiderült, a következő fejlesztési terv kidolgozásához használják majd).    

Beszámolómban az ERM küldetésnyilatkozatában és fejlesztési tervében álló egyik hangsúlyos állításból indulnék ki, miszerint a múzeum feladata megőrizni és jelentést adni a hagyományoknak, a nyilvános múzeumi dialógus kiszélesítésével.

Hogyan tölti meg aktuális jelentéssel a múzeum a gyűjteményi tárgyak révén felhalmozódott, hagyományos tudást? Hogyan töltik meg programokkal és látogatókkal a város szélén álló több mint 30.000 négyzetméteres, hatalmas épületet? Mit jelent a múzeumi dialógus kiszélesítése?   

Az Észt Nemzeti Múzeum Épülete (fotó: Arp Karm, ERM)

A múzeum Encounters című állandó kiállítását Kristel Rattus, a tárlat vezető kurátora mutatta be nekünk. A tárlat kialakításának elméleti kiindulópontként a dialógus fogalmát és Clifford Geertz sűrű leírását említette. Geertz gondolatmenetének alapja, hogy az etnográfus egy folyamatosan alakuló társadalmi beszédfolyam elemeit rögzíti. Minden ilyen elem önálló, szimbolikus konstrukció, így saját terminusokkal, értelmezési keretekkel bír, a kutató pedig ezeket a jelentéseket „találgatja”. Nem véletlen Geertz megfogalmazásában a bizonytalanság, mivel ezeknek a fragmentumoknak a kutató nem tud egységes értelmezési keretet adni, a legtöbb, amit tehet, hogy saját kontextusukban vizsgálja, megpróbálja megérteni az őket körülvevő kultúra értelmezési kereteit és az így megismert világok (nyelvek) között közvetít. 

Encounters – Találkozások – az ENM állandó kiállítása (fotó: ENM)

Hogy lehet egy ilyen „társadalmi beszédfolyam” elemeit bemutatni? Az ERM állandó kiállításán a kőkorszaktól napjainkig terjedő hét klasszikus történelmi korszak bemutatásának mindegyike egy-egy meghatározó kulturális jelenség köré szerveződik, melyeket különböző megszólalók vagy tárgyi emlékek egymás mellett létező, olykor egymásnak ellentmondó, egymással konfliktusban lévő történetein keresztül mutat be a kiállítás. A szovjet időszak bemutatása például a népesség fluktuációjára koncentrál, három interjúrészletet emelve ki: egy nyugati disszidálás, egy szibériai deportálás és egy Észtországba bevándorló, munkát kereső hölgy történetét állítja egymás mellé.   

A reformáció korában az olvasottság, a nyomtatott szövegek elterjedése áll a kiállítás narratívájának fókuszában, különféle könyvek válnak egyenként megszólított „beszélőkké”. A válogatás a korban elérhető könyvformátumú információhordozók sokféleségét hangsúlyozza: egy körbejárható, zárt üvegpolcon eredeti kalendáriumok, imakönyvek, szakácskönyvek, tankönyvek láthatók a 16–17. századból. Minden egyes tárgyhoz egy-egy külön képernyő tartozik, így változatos, mozgóképes formában (kurátori videóval, kosztümös színrevitellel, népszerű, filmes adaptációk bemutatásával vagy egyszerű végiglapozással) téve hozzáférhetővé a könyv részleteit. A könyvek változatos tartalmán kívül egyes esetekben a hozzájuk kapcsolódó, jellegzetes társadalmi gyakorlatok is bemutatásra kerülnek. A hozzáférhetőség ambivalenciáját emeli ki egy falusi tanító könyvtárának egyik példánya, amelynek hosszmetszését a tanító lányának gazdag dekorációi borítják. A videóból kiderül, hogy a tanító egyszerre gyűjtött könyvtárat a parasztoknak és félt kiadni annak darabjait a kezéből, így egyedül a lánya művészi értékű díszítései váltak elérhetővé az „olvasók” számára.   

Könyvgyűjtemény a reformáció korából – ERM Encounters (fotó: Anu Ansu, ERM)

A kiállítások hozzáférhetővé tételének kiemelkedően jó gyakorlata a digitális feliratok rendszere, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a látogatók egy mozdulattal, a jegyükön található kód segítségével a saját nyelvükre fordítva olvashassák a kiállítás tárgyleírásait és kurátori szövegeit.   

Interaktív felirat az Észt Nemzeti Múzeumban (fotó: Anu Ansu, ERM)

A híres etnográfus és szemiotikus kutatásmódszertani szemlélete nemcsak az állandó kiállítás kurátori koncepciójához, hanem a múzeum közönségszervezési stratégiájához is jó elméleti fogódzót nyújthat. A múzeum közönségkapcsolati stratégiájában szintén markánsan jelen van a plurális, mellérendelő kultúraszemlélet, amely kevésbé egy központi narratíva átadásán, mint inkább a narratívák közötti hidak megteremtésén dolgozik. Meghökkentően progresszív a múzeumi részvételi kezdeményezése, amelynek keretében minden évben pályázatot ír ki egy civil kiállítás megszervezésére, amelynek keretében teret biztosít, anyagi és professzionális segítséget ad egy kiállítás tervének megvalósításához.  

Íme a „Your exhibition” pályázat egyik megvalósult kiállítása:

Hagyományos észt Muhu zoknik – Az ENM Twilight of Our Everyday Lives című kiállításán 70 eredeti Muhu zokni mellett 83 kifejezetten a kiállításra készült új Muhu zokni is látható volt, amelyet a Knitters Reproduction klub tagjai készítettek. Az elkészült zoknik közül csak néhány készült eredeti tárgyak másolataként. A legtöbb, bár a hagyományos mintákból indult ki, egyedi ötletek alapján készült és saját történeteket mesél el. (fotó: Anu Ansu, ERM)

A múzeumi programok és szolgáltatások fontos célkitűzése részévé válni az emberek mindennapi életének és így érdekeltté tenni őket a múzeumhoz való kapcsolódásban. Látogatásunkkor például a múzeum közösségi tereiben – mintegy 8000 négyzetméteren – egy dedikáltan nyugdíjasoknak szóló expó zajlott. Miután egy teljesen kihalt, városszéli mezőn keresztül megérkeztünk a múzeumba, meglepő élmény volt, hogy gyakorlatilag alig lehetett elférni.

Az ENM a hagyományos technikákhoz kapcsolódó technikai tudás átadására is lehetőséget teremt.

Our Home Based Kitchen – Az ENM részvételi kiállítása 2021 (fotó: ERM)

Vendéglátónk, Agnes Aljas vezetése során meglátogattuk a múzeum nyitott szemináriumi termét, Agnes pedig elmondta, hogy itt folyamatos fogadóórát tartanak a múzeum munkatársai, melynek keretében bárki bármilyen hagyományos technikával kapcsolatos kérdését igyekeznek megválaszolni, illetve a technikákhoz kapcsolódó workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők.  

Hagyományos észt kötött kesztyűk a ENM boltjában (fotó: ERM)

Észt Építészeti Múzeum – fókuszban a tér érzékelése
(Kádár Anna)   

Az Észt Építészeti Múzeum Tallinn ipari építészetének egyik legkiemelkedőbb helyszínén, a Rotermann sóraktár épületében található. A múzeum a 20. századi és kortárs építészeti értékek, 20-as, 30-as évekből származó és a szovjet időszakot is felölelő építészeti tervek, fotók és modellek gyűjtésére, kutatására és bemutatására fókuszál. Space in motion – A Century of Estonian Architecture című állandó kiállítása a 20. századi, észt építészet legreprezentatívabb példáit tárja a látogatók elé, építészeti modellek segítségével.  Kiemelten fontos a múzeum számára a környezeti nevelés és az, hogy lehetőséget teremtsen a kortárs építészet ügyeibe való aktív bevonódásra minden látogató számára.    

Az Explore Space című, gyerekeknek szóló állandó kiállítás a térélmény és a téralkotás megtapasztalását, az építészet alapfogalmainak bemutatását célozta meg. A kiállítás minden érzéket megmozgató, interaktív installációkkal, egyszerű, rövid, gondolatébresztő állításokkal és kérdésekkel, a figyelmet átláthatóan és mértékletesen irányító grafikus megoldásokkal mindenki számára hozzáférhetővé teszi a témáját. 2019-ben az év állandó kiállításává választották Észtországban.    

A Rotermann sóraktár boltozatos pincéjében kialakított környezet a teljes testet bevonva teszi megismerhetővé a témáját – az építészet szagolhatóvá, tapinthatóvá, hallhatóvá és láthatóvá válik az érdeklődők számára. A kiállítás terébe érkezve a látogató egy zavarba ejtő térbeli installációba lép. Grete Veskiväli, Krista Dintere és Rūta Palionytė Reflexió című installációja a terem padlóján végigfutó, faltól falig húzódó fényjátékkal kiegészített tükörsáv, amely kitágítja a néző érzékelésének határait és a fizikai tér képzetét. A pince vöröstéglás boltozatai egy valószerűtlen téglahenger belsejének illúzióját keltik, amelyben a látogató akarva-akaratlanul a tükör tetején lépkedve, középen lebeg.  

Grete Veskiväli, Krista Dintere és Rūta Palionytė Reflexió című installációja az Észt Építészeti Múzeum Explore Space című, gyerekeknek szóló állandó kiállításán (fotó: Kádár Anna, PIM)

A kiállítás egyes állomásain – egyszerű aktivitásokon keresztül – előidézhetjük, megtapasztalhatjuk és tudatosíthatjuk a körülöttünk lévő épített környezet elemeinek jelenlétét és konstruált voltát. A plafonról lelógatott szalagok erdején áthaladva egy gömbhöz érünk, amelynek puha, hangszigetelt fészket idéző belsejében egy kicsit magunkban időzhetünk. Tovább haladva különböző építőanyagokat azonosíthatunk, kipróbálhatjuk a faanyagok jellegzetes illesztési technikáit, előidézhetjük a szél játékát egy hajszárítóval egy dekoratív fémpikkelyekből kirakott falon, elgondolkodhatunk arról, hogy van-e az épületeknek keringési rendszere, egy periszkóp segítségével kinézhetünk a kiállítás fala mögötti technikai helyiség berendezéseire. Vannak megmászható csövek, és egy animált könyv segítségével nyomon követhetjük egy város forgalmának mozgását.   

A kiállítást a múzeumban működő School of Architecture csoport tanárai alkották meg. Kialakításába pedig az iskola diákjai is bevonódtak, megosztva, milyen terekben éreznék jól magukat és mi az, ami lenyűgözi őket az építészet kapcsán.    

A kiállítás nyelvnélküliségével, egyszerű, szenzuális ingereivel nagyon hatékonyan vonja be a látogatókat és tartja fenn a figyelmüket. A világos, jól tagolt infografikákon csak kérdések és cselekvésre hívó felszólítások szerepeltek. Felmerült bennem a kérdés, hogy nem célravezetőbb-e a párbeszéd és az egyéni gondolkodás elindítása szempontjából, ha megpróbáljuk minimálisra csökkenteni az állításainkat és inkább kérdező formában fogalmazunk.   

A kurátori szöveghez kapcsolódó kérdések az Észt Építészeti Múzeum Explore Space című, gyerekeknek szóló állandó kiállításán       (fotó: Kádár Anna, PIM)

A KUMU intézményes struktúrája, stratégia a hozzáférhetőséghez
(Ferró Csaba) 

Hogy függ össze a múzeumi szemléletváltás a társadalmi jólléttel? Erre a kérdésre az Észt Művészeti Múzeum (KUMU) intézményes felépítésével és stratégiai alapokon nyugvó működésmódjával keresi a választ. Az Észt Művészeti Múzeum strukturája némiképp eltér a hazai múzeumok intézményes berendezkedésétől, ami múltjából is következik (történetéről bőven ide kattintva olvashatunk). Mint központi intézményegység, magába foglalja az igazgatásért és üzemelésért felelős osztályokat, a gyűjtemény kezeléséért felelős osztályokat, valamint a kiállítás szervezésért, kiadványozásért, értékesítésért és kommunikációért felelős osztályokat. Az egyes múzeumok (mint a KUMU) munkája szervesen összekapcsolódik a központi intézménnyel, amely egyszerre összehangolja tagintézmeinyek működését és, a meghatározott keretrendszeren belül, biztosítja autonómiájukat. Mindegyik tagintézménynek más-más a profilja. A KUMU, amely az ország egyik legnagyobb kiállítóhelye állandó kiállításával átfogó képet nyújt az észtországi művészet különböző korszakairól, valamint nemzetközi szinten is foglalkozik a modern és kortárs művészetekkel és irányzatokkal.  

KUMU, Tallinn (fotó: Rozbroy Viktor, PIM)

Az intézményegyüttes célkitűzésében irányadó volt az ICOM 2019-es konferenciáján elfogadott határozat a fentarthatóságról, valamint a 2022-ben kihirdetett új múzeumdefiníció és az ENSZ által megfogalmazott Fenntartható Fejlődési Céljai:  

A célkitűzések gyakorlati megvalósításának feltétele az intézményegyüttes által közösen kidolgozott, alapos stratégiai tervezés. Ezt a törekvést jól példázza a KUMU felépítése és működése is. Négy szervezeti egységből áll: az Igazgatóság (Administration), a Kiállításokért Felelős Kurátorok (Curators), az Auditorium és az Oktatási Központ (Education Center), melyek feladata leginkább a kiállítások menedzselésére korlátozódik (a korlátozódás kifejezést nem megszorító értelemében használva). Egy-egy kiállítást, a KUMU munkatársai elmondása szerint, 3–5 éves előkészület előz meg, melynek folyamán a különböző területen dolgozó kollégák együtt minden, a kiállításhoz kapcsolódó anyagot (kiadványok, audioguide-ok, termékek, kommunikációs anyagok stb.) és tevékenységet (művészetoktatási program, múzeumpedagógiai foglalkozások, közművelődési és szakmai programok) is előkészítenek. A kiállítások és a kísérő programok jól meghatározott célcsoportoknak szólnak. A célcsoportok meghatározásánál két szempontot vesznek figyelembe, egyfelől a közönség múzeumlátogatási szokásait, másfelől a látogatók korosztályát, mely utóbbin belül elkülönítenek egyéni és családos, illetve szervezett csoportos látogatásokat. A kiállítás megnyitásától kezdve az adott tagintézmény munkatársai kísérik végig a kiállítást, a hozzá kapcsolódó tevékenységekkel, melyeket lépcsőzetesen építenek fel, a meghatározott célcsoportok szerint. A KUMU esetében ezt a munkát az Education Center végzi. A gyermekeket egyéves kortól vezetik be a művészetek élvezetébe, és korosztályról-korosztályra mélyülnek el a látogatókkal a művészetek világában. A látogatói igények szerinti célcsoportokat és a programokat számukra főként a kultúrafogyasztási szokások szerint alakítják ki. Ezen belül külön célcsoportnak számítanak a speciális igényű látogatók, akik számára több szempontból is akadálymentesítettek a kiállító- és programterek, illetve minden hónap egyik szombatján tartanak Csöndes reggelt (Quiet morning), amikor a KUMU alkalmazkodik az érzékszervi túlérzékenységben szenvedők és autizmussal élők igényeihez. Alapvetően a kiírások, jelölések, segédanyagok és a kiállítás leírásai tekintetében is törekszenek a könnyen érthetőségre, ami azzal is kiegészül, hogy az észtországi kisebbségek nyelvére is lefordításra kerülnek a szöveges, valamint az audioguide-tartalmak, és ezeken a nyelveken elérhetőek a tárlatvezetések is. Ez abból a szempontból is fontos küldetés lehet egy múzeum számára, hogy a lehető legszélesebb körben részesülhessenek a társadalom különböző csoportjai a kulturális javakban.  

KUMU, Tallinn (fotó: Rozbroy Viktor, PIM)

A hozzáférhetőség fogalmát a KUMU munkatársai a fentarthatóság fogalmával kiterjesztve használják. Tehát nem csupán a különböző társadalmi csoportok igényeit veszik figyelembe, hanem a múzeum környezettudatos működését is, a mindennapi munkavégzéssel járó terheléstől kezdve a kiállítások kivitelezésén át a múzeumi tevékenységek tudatos szervezéséig. 

Hírek a Városháza tér 18-ból 
(Puskás Dániel)  

Az említett címen (Tartu, Raekoja plats 18) a Tartui Művészeti Múzeum február 25. és június 4. között Nézz rám! Hallgass meg! címmel nyitott kiállítást. Tíz képzőművész állított ki (a kiállításban résztvevők névsora ide kattintva olvasható), a kiállítás szövege szerint a résztvevő alkotók három közös vonással bírnak: nők, a karrierjük Észtországhoz köti őket és az oroszt beszélik az egyik fő nyelvükként (ugyanis nem mindegyikük orosz származású). Észtországban jelenleg az orosz kisebbség a legnagyobb etnikum (az észt után), azonban a munkaerőpiacon az utóbbi húsz évben még mindig működik az etnikai szegregáció és érvényesülnek a nemi sztereotípiák az orosz ajkú, női képzőművészekkel szemben.  

A kiállítás nyitótere (forrás: a Tartui Művészeti Múzeum honlapja)

A képzőművészek többsége az Y generációba tartozik, de a baby boom nemzedék (Natalja Kapajeva, Zoja Lebedeva) és az X generáció is képviselteti magát (Tanja Muravskaja, Olga Jürgenson). Az oroszság kapcsán a legaktuálisabb és legproblematikusabb kérdés az ukrajnai háborúhoz és az anyaországhoz való viszony. Ezzel a témával Tanja Muravska Három nővér című videóinstallációja foglalkozik, melynek alapját a két unokatestvérével készített felvételek adják, melyeket a Krím annektálása után rögzített. Egyikük Kijevben él, másikuk pedig az ukrán határhoz közeli, orosz Belgorodban. Ugyan nem az ukrajnai háború idején készültek a felvételek, de megjelenik bennük az alanyok nacionalizmushoz, az agresszióhoz és az orosz államhoz való viszonya is, továbbá az észtországi orosz nyelvű közösség összetettségébe is betekinthetünk.

Tanja Muravskaja Három nővér című videóinstallációja (forrás: a Tartui Művészeti Múzeum Facebook-oldala)

Az utóbbi kérdésre reflektál Zoja Lebedeva Hírek a Marta utcából 1–9 című sorozata is, melyben azt meséli el, hogyan illeszkedett be udmurtként egy észt vidéki település életébe. A képregényszerű sorozat feliratainál a többnyelvűség is fontos szereppel bír.  

Zoja Lebedeva Hírek a Marta utcából 1–9 című sorozatának két részlete (fotó: Puskás Dániel, PIM)

Megjelenik az emigráció, a kétlakiság, a kulturális keveredés problematikája. A nők társadalmi helyét kereső diskurzust, illetve a nőiséget érintő, kellemetlen kérdéseket (pl. gyerekvállalás) Maria Kapajeva Majd még meggondolod magad című, kutatómunkán alapuló installációja emeli be.

Maria Kapajeva Majd még meggondolod magad című installációja (fotó: Puskás Dániel, PIM)

Darja Popolitova Jelentősségnövelő című szarkasztikus medálja a generációs önértékelési problémákat jeleníti meg. A nőiség és testiség tematikájához legradikálisabban Olga Jürgenson Negyvennyolc (plusz tizenkét) portré című sorozata nyúlt, melyben férfiaknak és nőknek készült szextárgyakat jelenített meg és állított párhuzamba. Olesja Katšanovskaja-Münd képeinél megjelenik a közelmúlt eseményei közül a pandémia és a karantén hatása (pl.: Home Office; Karanténjátszótér). Műveivel, parafrázisaival ironikus párbeszédbe elegyedik a klasszikus és kortárs képzőművészeti hagyományokkal. Reflektál a házasélet, az anyaság, a női szerepek és a művészeti karrier közti feszültségekre, erre példaként lehet említeni a §7 (Családom jólétét kockáztatom) című képét.  

Olesja Katšanovskaja-Münd Karanténjátszótér és §7 (Családom jólétét kockáztatom) című képei (fotó: Puskás Dániel, PIM)

A kiállítás reflektál arra, hogy az észtországi orosz nyelvű közösséget nem lehet homogén népcsoportként kezelni, hanem inkább különböző etnikumok és kultúrák keverékeként, melyek tagjai orosz nyelvet beszélnek. A kiállított anyagok között találni textilmunkákat, festményeket, videó- és hanganyagon alapuló installációt, melyek egy kis ízelítőt adnak az említett sokszínűségből, a különböző nemzetközi művészettörténeti, orosz művészeti és kulturális hagyományokkal való kapcsolat pedig szintén izgalmas vizsgálódás tárgyát képezheti. 

Szellemi központ egy sokszínű kultúrában 
(Hámori Enikő)  

A tartui Irodalmi Múzeum bizonyos tekintetben más, mint az előzőekben bemutatásra került intézmények – vagy akár a Petőfi Irodalmi Múzeum –, mert inkább gyűjteményi tárként, archívumként szolgál és kutatási intézményként működik, semmint múzeumként, kiszolgálva az Észak-Európa egyik legrégebbi egyetemén tanulókat, és ezzel központi szerepet tölt be a város, a diákok és a kutatók életében. Ezen felül irodalomnépszerűsítő, közösségszervező szerepét nem elsősorban a kiállítások által teljesíti be, hanem – a várossal és a többi irodalmi szervezettel közösen – nagyszabású fesztiválokat és ösztöndíjprogramokat, workshopokat és szemináriumokat szervez. Ez utóbbi tevékenységéhez kiváló reklámlehetőséget és anyagi forrást kínál, hogy Tartu az UNESCO Irodalom Városa is.

Alar Madisson: balról jobbra: Rozbroy Viktor, Kádár Anna, Hámori Enikő, Puskás Dániel, Piret Voolaid igazgatónő, Maarja Hollo, a Kultúrtörténeti Osztály vezető kutatója és Mare Kõiva, a Folklorisztikai Osztály vezetője, Észt Irodalmi Múzeum, Tartu                            (fotó: Hámori Enikő, PIM)

Ottlétünkkor Piret Voolaid igazgatónő elmondta, hogy az intézmény küldetése Észtország kulturális örökségének fejlesztése, az eredmények összegyűjtése, megőrzése, kutatása és közzététele. Céljai közé tartozik az észt nyelv és kultúra szisztematikus gyűjtése, feldolgozása és tárolása, vagyis az Észtországban és határain kívül fellelhető észt nyelvű, írott és hangzó irodalom, ezáltal számos archívumnak adva otthont az igen lenyűgöző épületben, amelyet Krista Ojasaar HR-vezető mutatott be nekünk. Kristától megtudtuk, hogy az intézmény története 1909-ben kezdődött, Tartuban, az Észt Nemzeti Múzeum és Archív Könyvtár megalapításával. 1924-ben az Észt Nemzeti Múzeum vásárolt egy magánházat az archív anyagok iktatására. Itt helyezték el a Levéltári Könyvtár, valamint a későbbi Folklór- és Kultúrtörténeti Levéltár gyűjteményeit. Ma ez az Észt Irodalmi Múzeum főépülete. A második világháború idején az intézetet két állami múzeumra osztották, Néprajzi és Irodalmi Múzeumra, majd 1946-ban a múzeumokat újraegyesítették.

Tartuban megjelent újságcikkek a PIM és az Észt Irodalmi Múzeum kapcsolatairól a 70-es években. Észt Irodalmi Múzeum, Tartu         (fotó: Hámori Enikő, PIM)

1957-től az Irodalmi Múzeum évente kétnapos irodalom- és folklórkonferenciát tart, az úgynevezett „Kreutzwald-napokat”, Friedrich Reinhold Kreutzwald, az egyik legjelentősebb észt író emlékére. Néhány évvel a függetlenség visszaállítása után, 1995-ben a múzeum visszakapta korábbi nevét, és kiterjesztette éves almanachjának kiadását cikkekre, elsődleges forrásszövegekre és kutatásokra. Jelenleg az intézmény az Oktatási és Kutatási Minisztérium irányítása alatt áll, és négy részleg kolóniája: a Levéltári Könyvtárból és annak Bibliográfiai Osztályából, az Észt Kultúrtörténeti Levéltárból, az Észt Folklórarchívumból és a Folklorisztikai Osztályból tevődik össze. Maarja Hollo, a Kultúrtörténeti Osztály vezető kutatója röviden bemutatta nekünk, milyen munkát végez a múzeum a kutatások területén. Fő tevékenységi körükbe az alap- és alkalmazott kutatások tartoznak, főként a folklór és a vallástörténet tanulmányozása terén – az irodalom, a művészet, a kultúrtörténet, az életírás, az etnomuzikológia és a bibliográfia kutatása –, valamint a kapcsolódó tudományos munkában való részvétel. Ezek közül kiemelkedőek az intézmény oral history kutatásai. Az észt önéletrajzi írás hagyománya a 19. század végi észt „nemzetébredés” korának folklórgyűjtési kampányaira vezethető vissza. Az önéletrajzi gyűjtések igazi virágkora a 90-es évekre, a szovjet blokk összeomlása idejére tehető, ez volt az ún. Kelet-európai „memóriaboom”, amikor a korábban el nem mondott vagy tiltott történetek felé fordult a figyelem. A múzeum Kultúrtörténeti Levéltára 1989 óta gyűjt élettörténeteket nyilvános felhívások útján, amelyekben a különböző traumákat átélt emberek csoportjait (pl. a szovjet munkatáborok túlélői, második világháborús traumákat átélt nők vagy az észt katonák) történetük megírásán keresztül, traumáik feldolgozására ösztönözték. Ezen önéletrajzi gyűjtéseket először egy kétkötetes, észt nyelvű válogatásban publikálták 2000-ben Egy évszázad száz észt élettörténete cím alatt. Később egy harmadik kötet is megjelent. 

Olvasóterem, Észt Irodalmi Múzeum, Tartu (fotó: Hámori Enikő, PIM)

A közelmúlt nagyszabású gyűjtése volt a Karanténnaplók („Is the World Still There?” Estonian Lockdown Diaries. One Year in Estonia). Az intézmény ezen gyűjtése széleskörű betekintést nyújt az észtek érzelmi reakcióiba, megküzdési stratégiáikba, valamint az állami és helyi intézményekkel kapcsolatos hozzáállást is tükrözik. Sok esetben maga a naplóírás bizonyult hatalmas segítségnek az egyén életében. A beküldött szövegek szerzői között a legtöbb társadalmi csoport képviselteti magát, még az egészségügyi frontmunkások és a kisiskolások szülei is (az utóbbi csoportoktól érkező naplók, érthető módon, a legritkábbak).

Jelenleg két felhívás, illetve gyűjtés „fut”, és az ezekre írandó a történeteket az év végéig lehet beküldeni. Mindkettő a Folklórarchívum felhívása. A Találkozások vadon élő állatokkal című azt szeretné vizsgálni, milyen módon változik az ember állatvilághoz való viszonya, és az állatvédelem fontosságára szeretnék általa felhívni a figyelmet. A másik felhívás szomorú aktualitását az Európában jelenleg is zajló háború adta: a Történetek a háborúról az orosz–ukrán háborúról kíván történeteket gyűjteni az Észtországban élő különböző generációk és a külföldön élő észtek szemszögéből. A történetek észt, orosz és angol nyelven is megírhatók.

Maarja hozzátette, hogy alapvető fontosságúnak tartják, hogy az archívumaik és kutatásaik hozzáférhetőek legyenek a digitális környezetben is, ehhez nyújtanak segítséget az adatbázisaik. A múzeumnak jelenleg 50 adatbázisa hozzáférhető, melyek összessége mintegy 130 TB adatmennyiséget tartalmaz. Ezek túlnyomó többsége speciális, méretükben és elrendezésükben teljesen eltérő adatbázis, valamint más-más körülmények között készültek, a 90-es évek végétől napjainkig. Köztük olyan különleges adatbankokkal, mint a graffitiadatbázis, az írói álnevek adatbázisa, az észt rovásírásos dalok adatállománya, illetve az Észt Újságírás Analytic Reference Index adatbázisa. Az adatbázisok egy része angolul is használható (mint az észt Droodles). A legfontosabb közülük a Kivike, amely összegyűjti az Észt Irodalmi Múzeum számos más adatbázisából származó információkat, lehetővé téve a kutatók számára, hogy gyorsabban és hatékonyabban találják meg az adatokat.

Az Irodalmi Múzeum olvasóterme – Krista Ojasaar HR-vezetővel, Észt Irodalmi Múzeum, Tartu (fotó: Rozbroy Viktor)

Az észt múzeumi szektorban feltűnően fontos szerepet kap a finnugor népek közötti közösségépítés, illetve ezáltal a nemzeti identitás definiálása, ami nem meglepő egy szovjet utódállam esetében. A Nemzeti Múzeumban népdalokat hallgathattunk a finnugor nyelvcsalád különböző nyelvein, de itt, az Irodalmi Múzeumban, a sok kis nép és nyelvjárás, a heterogén jelleg „élővé” vált. A nap folyamán csatlakozott hozzánk egy komi férfi, és tökéletes magyarsággal köszöntött bennünket. Kiderült, hogy ő az egyetemen a finnugor nyelvek előadó tanára. A múzeum (a nyári időszak kivételével) havonta megrendezi a „SUKK” -ot, vagyis a Finnugor Irodalmi Kávéházat, melynek alkalmain bárki részt vehet, aki bármelyik finnugor nyelvet beszéli. A kávéház célja más nyelvek felfedezése különféle érzékszerveken keresztül; ugyanazt az irodalmi művet különböző nyelveken mutatják be, lehetővé téve a résztvevők számára, hogy egy idegen nyelvet beszélve „kóstoljanak meg”. A találkozók laza légkörben zajlanak, egy tea- vagy dohányzóasztal körül, az adott kultúrák hagyományos ételeivel. A legutóbb ilyen alkalmon az udmurt költészetet „ízlelhették” meg a résztvevők. 

Mare Kõiva, a Folklorisztikai Osztály vezetője hangsúlyozta, hogy Tartu igencsak élénk kulturális életét alapvetően meghatározzák a különböző, rövidebb-hosszabb ideig ott tanuló vagy alkotó csoportok (mint a külföldi és belföldi egyetemista réteg), ezért a múzeum igen fontos szerepet vállal az irodalomnépszerűsítés és közösségépítés terén. Ezt a feladatát Tartu irodalmi szervezeteivel és a városi önkormányzattal közösen végzi, és az alábbiakban említett, következő rangosabb irodalmi események és projektek szervezésében vesznek részt.

A Város Írója ösztöndíj (City Writer Scholarship): az ösztöndíjat 2016 óta egy-egy helyi írónak ítéli oda a város, hogy új művek létrehozására ösztönözze. A Város Írója általában részt vesz az irodalmi szcénával és általában a várossal kapcsolatos, jelentősebb közéleti eseményeken. A támogatás mértéke az előző évi minimálbér kétszerese. 2023-ban a támogatás €15.696 (valamivel több mint 6 millió forint) volt, amelyet havi részletekben fizetnek ki. Idén Mart Kivastik kapta meg az ösztöndíjat. A szerző országszerte ismert, jó humorú, sokrétű ember, prózát és színdarabokat írt, filmeket készített, és kórusmesternek is készült. Tartu korábbi írói Kristiina Ehin (2017), Mika Keränen (2018), Vahur Afanasjev (2019), Carolina Pihelgas (2020), Juhan Voolaid (2021) és Paavo Matsin (2022) voltak.

Petőfi-jubileum Tartuban (fotó: Hámori Enikő)

Bus Poetry/versmatricák a tartui városi buszokon: ezt a kezdeményezést az Észt Irodalmi Társaság indította el 2015-ben. A Bus Poetry egy hosszú távú projekt, a 12 UNESCO Irodalom Városa szerzőinek munkáit mutatják be általa, a szövegek évenként cserélődnek. Minden várost arra kértek, hogy javasoljanak egy (maximum 20 soros) verset egy a városukhoz kapcsolódó írótól. Az észt nyelvű fordításokat észt fordítók készítették, eredeti nyelvből.

Ami a fesztiválokat illeti: a Tartui Nemzetközi Irodalmi Fesztivál, a Prima Vista a legnagyobb nemzetközi irodalmi esemény Észtországban, amely jelenleg mintegy 10000 fős közönséget vonz, minden társadalmi réteg és korosztály köréből. A fesztiválon az irodalomhoz köthető művészeti formák és családi rendezvények várják az írókat és az olvasókat, bemutatva a vezető észt és külföldi szerzőket.  A Hullunud Tartu (Bolond Tartu) kétnapos interdiszciplináris fesztivál, írókat, költőket, zenészeket és művészeket hoz össze Észtország minden részéről és külföldről. A fesztivál egyik célja, hogy minden évben néhány zenei darab, műalkotás ősbemutatójára is sor kerüljön. Évente más helyszínt kap: megrendezték már az egykori pszichoneurológiai kórházban, a Tartui Egyetem egykori templomában stb.  A Tartui Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi Fesztivál 2017-ben indult, azzal a céllal, hogy népszerűsítse az olvasást a gyermekek és fiatalok körében, valamint hogy elősegítse ennek a korosztálynak a bevonódását és aktív részvételét az irodalmi életben. „Az észt irodalom fordítói” elnevezésű rezidenciaprogram célja a fordítók támogatása, ami lehetővé teszi számukra, hogy a helyi kulturális környezetben dolgozhassanak egy hónapig és potenciálisan jobban hozzáférhessenek a munkájukhoz szükséges erőforrásokhoz. A program nyitott minden fordító számára, aki észtül vagy angolul beszél és jelenleg nem Észtország lakosa. A programot az Észt Irodalmi Társaság koordinálja, más tartui irodalmi szervezetekkel, köztük az Észt Irodalmi Múzeummal közösen. Ennek keretében lakhatást, 600 eurós ösztöndíjat, 350 eurós útiköltség-térítést és a helyi kulturális és irodalmi életbe való bekapcsolódás lehetőségét nyújtják a résztvevőknek.

Forrás és további információ:

https://www.kirmus.ee/en

https://www.balther.net/references/databases/databases-archival-library-estonian-literary-museum

https://www.researchgate.net/publication/277124652_Oral_History_and_Life_Stories_as_a_Research_Area_in_Estonian_History_Folkloristics_and_Ethnology

https://tartu.ee/en/news/tartus-new-city-writer-mart-kivastik /