A Petőfi Irodalmi Múzeum 2023-ban az Erasmus+ mobilitási program keretében szakmai látogatást valósított meg négy különböző országban. A szakmai utak célja nemzetközi példákon keresztül megismerkedni azokkal az inklúziót, hozzáférhetőséget és sokszínű közösségeket támogató gyakorlatokkal, amelyek választ adnak a múzeumok mai kihívásaira. A szakmai utakon különböző szakterületeken dolgozó kollégáink vehettek részt. Hollandiai tapasztalataikról tudósító blogbejegyzésükben Lukács Ágota muzeológus (Művészeti és Relikviatár), Szikra Renáta kommunikációs munkatárs (Kassák Múzeum), Horváth Dániel muzeológus (Múzeumi Dokumentációs Adattár), Mihalkov György kiállitásrendező (Kiállításszervezési és Rendezési Főosztály) és Bogdándy Gábor grafikus (Közönségkapcsolatok és Rendezvényszervezési Főosztály) számolnak be tapasztalataikról.

Az archívumtól a közösségekig

(Lukács Ágota)

Négy nap alatt nyolc múzeum, illetve kiállítóhely megtekintésére nyílt alkalmunk, melyek közül a hilversumi Beeld & Geluid (Hang és Kép), valamint a hágai Literatuurmuseum (Irodalmi Múzeum) munkatársai személyesen, szakmai programmal készülve fogadtak minket. A többi kiállítóhelyre egyszerű látogatóként jutottunk el, benyomásokat szerezve a kiállításrendezés, installáció, hozzáférhetőség területén olyan különböző profilú intézményekben, mint az amszterdami Eye (filmtörténet), STRAAT (street art), Stedelijk (20. századi és kortárs képző- és iparművészet) és Foam (kortárs fotográfia), valamint a hágai Mauritshuis (17. századi festészet), továbbá az eindhoveni Van Abbe (20. századi és kortárs képzőművészet). Sok tapasztalatot, inspirációt szereztünk e látogatások során, de behatóbban a két fogadóintézmény, vagyis a holland irodalmi és a holland médiatörténeti múzeum gyűjteményezési és kiállítási módszereivel, stratégiájával ismerkedhettünk meg, az ottani kollégák szíves fogadtatása és tartalmas prezentációi révén.

Az ország kormányzati székhelyén, Hágában található Holland Irodalmi Múzeum és Gyerekkönyvmúzeum sok tekintetben rokonítható a Petőfi Irodalmi Múzeummal. Ahogyan a PIM, úgy a Literatuurmuseum is 1954-ben létesült, korábbi gyűjteményekre építve, és fő küldetése a nemzeti irodalom emlékeinek őrzése, bemutatása. Archívuma, akárcsak a miénk, igen változatos a tárgytípusok tekintetében (kézirat, levél, illusztráció, portré, fotó, relikvia stb.), melyek közös nevezője az irodalmi vonatkozás.

A hágai múzeummal ellentétben másik fogadó intézményünk, a hilversumi Beeld en Geluid, gyűjtőkörét nézve kevéssé, méreteit tekintve pedig egyáltalán nem hasonlítható a PIM-hez. A holland média központjában, a fővárostól 24 kilométerre fekvő Hilversumben található médiatörténeti gyűjtemény és kiállítóhely Európa egyik legnagyobb audiovizuális archívuma, ahová az ország 3 nemzeti televízió- és 5 rádiócsatornájának anyaga azonnal és automatikusan átkerül. Gyűjteményükbe tartoznak, ezek mellett, weblapok, számítógépes játékok, animáció-, reklám-, valamint médiatörténeti anyagok éppúgy, mint a holland filmtörténet és nyomtatott sajtó emlékei.

A hágai és a hilversumi múzeumok, profiljukat tekintve, igen távol állnak egymástól, ezért még inkább látványossá válhatott az a pragmatikus hozzáállás, amivel mindkét intézményben találkoztunk és amit különösen inspiratívnak találtunk. A közelmúltban mind az irodalmi múzeum, mind a médiamúzeum sikeresen újította meg kiállításait, radikális szemléletváltással, melyet dióhéjban úgy foglalhatnánk össze, hogy a két intézményben a fókusz az archívumról a közönségre került át: míg korábban a hangsúly a gyűjteményi anyagok (például írói hagyatékok) mind teljesebb körű bemutatásán, a múzeumi kurátoroknak ezen anyagokra, illetve, például, egy-egy írói életműre vonatkozó szaktudásának mind teljesebb megmutatásán volt, most a fókusz a látogatókra került. A kurátorok figyelme mindenekelőtt arra irányul, hogy mi foglalkoztatja az embereket, milyen témákkal és milyen módokon lehet őket megszólítani, és ebből a szemszögből közelítenek az archívumokhoz is: előtérbe kerül a történetmesélés (a Beeld en Geluid egyik új osztályának neve például „storytelling department”), és a történetek mentén mutatják be archívumaik egy-egy szeletét. E szemléletváltás problémaorientált és távlatos gondolkodás, komoly stratégiai tervezés, sok munka és nagy döntések nyomán jöhetett létre, eredménye pedig szélesebb társadalmi beágyazottság és megnövekedett látogatószám, mind az online, mind az offline múzeumi terekben.  

A múzeumi inkluzivitás: akadálymentesítés szóban-térben
(Szikra Renáta)

A tanulmányút során kifejezetten kerestük az akadálymentesítés olyan megoldásait, jó gyakorlatait a holland múzeumokban, melyeket akár mi is hasznosíthatunk, beépíthetünk mindennapi működésünkbe. Különösen az érdekelt, hogy széles körben elterjedt-e az egyszerűen/könnyen érthető szövegek (Leichte Sprache) gyakorlata a kiállításokban, leporellókban, illetve, hogy vannak-e eligazodást segítő eszközök a végsőkig absztrahált arculati elemeken, piktogramokon túl.

S hogy mit találtunk?

A Van Abbemúzeum (Eindhoven) fogadótere a választható útvonalak, vezetések eszközeivel (fotó: PIM)

A hozzáférhetőség, a társadalmi egyenlőség és a befogadás terén zászlóshajónak tartott eindhoveni Van Abbe múzeum a Stedelijk Múzeummal együttműködve, 2017-ben, közös platformot indított Studio i: Platform for Inclusive Culture címen, melynek célja, hogy globális szinten vizsgálja a legjobb gyakorlatokat a befogadás és a hozzáférhetőség területén, saját, inkluzív programjaikat pedig, könnyen megvalósítható „modulok” formájában, meg is ossza az érdeklődőkkel. A Van Abbe múzeum ugyancsak hat éve kezdett bele a Special Guests (Különleges vendégek) programjának fejlesztésbe. A területen dolgozó partnerekkel folytatott, többéves, intenzív kutatás után 2021-ben nyitották meg az újrarendezett gyűjteményi kiállításukat, a hallás- és látássérültek fogadásának új gyakorlatával. Sajnos a munkatársakkal nem tudtunk beszélni, de hétköznapi látogatóként megnéztük a kiállítást, amit a mozgásában akadályozott látogatók számára is hozzáférhetővé és – ami szintén nagyon fontos – bármikor, egyedül érkezve is élvezhetővé tettek. Egyébként a minket vendégül látó intézményekben is alapvető feltételnek tűnik a fizikai akadálymentesítés: ennek minden új építésű vagy felújított épület megfelelt. Minden szint megközelíthető lifttel is, általában széles, babakocsival és kerekesszékkel is kényelmesen használható összekötő folyosók vannak, küszöb nélküli, könnyen nyitható ajtókkal felszerelt átjárók, rámpák.

Eindhovenben a Van Abbe Museum Special Guests projektje keretében számos audioguide-os tárlatvezetői útvonalat kínál, melyek között tematikusak és a különböző érzékszervi akadályoztatottsághoz adaptáltak is vannak. Ezek a vezetések a SMARTIFY: Arts and Culture telefonos applikáción keresztül saját mobiltelefonjainkat használva remekül működnek. A Delinking – Relinking kiállítás, a 20. század elejétől napjainkig, 120 műalkotást sorakoztat fel, korszakok, művészeti stílusok, alkotócsoportok és speciális témák mentén, Mondriaantól Laure Provoustig, kevésbé ismert alkotókat kiemelve. A tematikus vezetések új nézőpontokat vonnak be a válogatásba: az eindhoveni queer közösség, a test sokszínűségével foglalkozó kulturális szakemberek közössége vagy a holland gyarmati történelem örökségét feldolgozó helyi közösség mást-mást talál megmutatásra érdemesnek.

Gülsün Karamustafa lányportréját tapintható színkóddal tették hozzáférhetővé gyengén látók számára (Van Abbemuseum, Eindhoven) (fotó: PIM)

A multiszenzoros vezetések is új technikákat, ötleteket sorakoztattak fel. Egy látássérült például nemcsak Braille-írásos falfeliratokat, képcímkéket talál, hanem egyszersmind minden teremben tapintással megismerhető, azonosítható tárgyakat is, melyek között van 3D-nyomtatással készült szoborreplika, a termet betöltő installáció asztalméretű, letapogatható modell, egy festmény, színkód alapján, tapintásra, különböző anyagokból való „átirata”, letapogatható reliefbe átforgatott grafika, 25 féle multiszenzoros eszköz áll a látogatók rendelkezésére.

A terem méretű installáció asztalméretű makettjét is meg lehet fogni (Van Abbemuseum, Eindhoven)

Az audioguide anyagában, speciális, leíró elemzések mellett szépirodalmi szövegek, hangjátékszerű, dramatizált festményleírás is előfordul. A legextrémebb élmény talán a festmény illat-szagmintával való összekapcsolása volt, amihez érzékletes képleírás is társult. Mindez a nem sérült látogatóknak is kivételes tapasztalat, hiszen a megszokott szemlélődő, testetlen befogadás helyett holisztikusabb, testközelibb, komplexebb művészeti élményt kínál.

Charley Toorop munkáscsaládot ábrázoló képe előtt állva egy „szenesláda-vaskályha” szagmintát illatolhatunk (Van Abbemuseum, Eindhoven) (fotó: PIM)

Hallássérülteknek személyes vezetést is biztosítanak holland, amerikai és nemzetközi jelnyelven egyaránt, de ugyanez telefonos applikáción is elérhető.

A kiállítási falszövegeknek és az audioguide-nak nem volt kifejezetten egyszerűen/könnyen érthető változata, ám a többi holland múzeumban is azt figyeltük meg, hogy a nagyon informatív, rövid (!) falszövegekben, műleírásokban a szakzsargont kerülő, köznyelvi megfogalmazásra törekedtek. Könnyíti számukra a helyzetet, hogy a minket fogadó két múzeum jól körvonalazott célcsoporttal kommunikál. Elsősorban gyerekekkel érkező holland családokra, iskoláscsoportokra koncentrálnak, nem egyetemi végzettségű, magasan kvalifikált közönségre, a tudományos elit tagjaira, múzeumi kollégákra. A múzeumok honlapja azonban kétnyelvű, és a kiállítási szövegeknek is van, igaz, sokszor lényegesen rövidebb, angol verziója. Mindkét nyelven azonban az egyszerű, közérthető kommunikációra törekednek.

A rövid, informatív szövegek hollandul és angolul is a közérthető megfogalmazásra törekednek (Van Abbemuseum, Eindhoven) (fotó: PIM)

A múzeumi kollégákkal való beszélgetés során kiderült, hogy Hollandiában is van egy olyan szabályrendszer, aminek megfeleltetik a kiállítás kísérőszövegeit. (Ennek vannak ismert példái, ilyen a Victoria és Albert Museum nagyon hasznos és tanulságos falszövegíró guide-ja.)

A közérthető, figyelemfelkeltő szöveghasználatra, elhelyezésre egy elsőre szokatlan, de hatásos megoldást láttunk a Beeld en Geluidban. A képernyőkkel, monitorokkal gazdagon felszerelt kiállításban az egyes jelenséghez, tárgyhoz kapcsolódó információ videófeliratként jelent meg, a célzott korosztály számára legismerősebb módon. A TikTok-videókhoz hasonlóan a képernyőt középen osztó, sötét vagy fehér alapra tett egy-két informatív, rövid mondatra a szem akaratlanul is rátapad, egyszerre érzékeli a szöveges információt és az alatta futó videót is. Sok monitor eleve a mobiltelefon kijelzőjét imitálja arányaiban.

A térbeli eligazodást segítő piktogramok a meglátogatott holland múzeumokban csak a megszokott kódszerű, absztrakt jelzéseket sorakoztatták fel, tehát a nálunk fejlesztett rendszerhez hasonlóval egyáltalán nem találkoztunk. Üdítő kivételt jelentettek viszont a Gyermekkönyvmúzeum sajátos, nagyméretű terelőikonjai, melyek karakteresek, szellemesek voltak, olyanok, amilyeneket a gyerekek is felismernek, könnyen beazonosítanak. Szembetűnő helyen, gyakran például a járófelületen jelentek meg, mint kedvencünk, a mosdóba kalauzoló, mindig sietős vécépapírguriga.

Látványterv és koncepció

(Mihalkov György)

A Hágai Irodalmi Múzeumban tett látogatás legnagyobb tanulsága számomra az volt, hogy a kiállítások látványtervezése az intézménydefiníciónál kezdődik.

Az irodalmi múzeum ars poeticája és önmeghatározása nagyon bátor szembenézés a valósággal. Sajnálatos tény, hogy a társadalomban csökken a rendszeresen olvasók, irodalmat fogyasztók száma, ráadásul köztük is nagyon alacsony a „magas irodalmat” fogyasztóké. Ehhez a helyzethez alkalmazkodott a múzeum, amikor úgy döntött, hogy a szépirodalmi olvasóközönségnek szánt tartalmakat áthelyezi az online térbe, a kiállításaival pedig a nagyközönséghez szól. A tárlatok elsődleges céljaként pedig az olvasásra szoktatást és az olvasás megszerettetését jelölték meg. Mindezt korosztályokra bontva, eltérő mélységben. A múzeum az egész család számára hosszú, tartalmas időtöltést kínál, alapvetően három célcsoportra bontva.

A totyogókat, kisiskolásokat játékokon keresztül vonják be a könyvek világába. Készségfejlesztő feladatok ismertetik meg őket a betűk és számok formavilágával. Részben ehhez a korosztályhoz, de főleg inkább az alsó tagozatosoknak szól az időszaki kiállításuk, amely tematikában, szemléletmódban hasonló a PIM-es gyakorlathoz.

Gyermekkönyv- és Irodalmi Múzeum, Hága (fotó: Mihalkov György)

A következő korosztályi szegmenst a felső tagozatosok alkotják, akiknek rengeteg interaktív elemen keresztül mutatnak be olyan, az irodalomban előforduló témákat, amelyek számot tarthatnak az érdeklődésükre, mint például a varázslás, mágia, utazás, szerelem. Az interaktív karszalag segítségével a játékokat személyre szabottan tudják kipróbálni, majd végül összeállíthatják a saját történetüket, a korábban adott válaszaiknak és érdeklődési körüknek megfelelően. Útravalónak egyéni ízlésüknek megfelelő olvasmányt ajánl nekik a kiállítás, amit megkapnak és hazavihetnek.

Gyermekkönyv- és Irodalmi Múzeum, Hága (fotó: Mihalkov György)

Számomra módszertanilag a legérdekesebb a nagykamasz–fiatal felnőtt korosztálynak szóló kiállítás volt. Első lépésben profi piackutató cég bevonásával mérték fel a célcsoportot érdeklő témákat. A kutatás eredményeként olyan címszavakat határoztak meg, mint például edzés, randi, tetoválás, celebek, bárok, politika stb. A következő lépésként játékfejlesztő cégeket kerestek meg, és együtt ötleteltek kreatív megoldásokon, anélkül, hogy a forgatókönyv körvonalazódott volna. Mégpedig azért, hogy ne fogják vissza a fejlesztők kreativitását és a lehetséges technikák számbavételét se befolyásolja a téma. Ezt követően kezdtek csak bele a tartalmi fejlesztésbe, és a kurátorok minden téma esetében a korosztálynak megfelelő olvasnivalót válogattak. Majd a könyvek világát, a kiválasztott témákat és a játékokat tartalmilag egybefésülték, és bevonták a látványtervezőket is. A kész terveket újból lekutatták és a visszajelzések figyelembevételével álltak neki a tervezésnek és kivitelezésnek. Minden témaegységhez hozzárendelték az ajánlott irodalmat, a kirakott könyvek pedig szabadon elvihetők.

A felnőtteknek szóló, terjedelemben a legkisebb kiállítás mutatja be a gyűjteményi tárgyakat, írók életét nagyon hasonló felfogásban, mint a PIM-es kiállítások. De az elhelyezésből, kidolgozottságból egyértelmű, hogy nem erre a kiállításra helyezték a fókuszt.

Digitális archívum a Beeld en Geulidban

(Horváth Dániel)

Míg Magyarországon és a közép-európai régióban hosszú ideje megoldandó problémát jelent a 21. század digitális tartalmainak megőrzésének kérdése, addig Hollandia élen jár a digitális archiválás módszertanában. A Beeld en Geluid archívumában járva minderről személyesen is meggyőződhettünk, az intézmény ugyanis kifejezettem az utókor számára megőrzésre érdemesnek ítélt holland vonatkozású kép- és hanganyagok gyűjtésével, bemutatásával és archiválásával foglalkozik.

Az intézményt a holland nyilvánosság médiaanyagának archívumaként jelölték ki, a vonatkozó médiatörvény értelmében. Ez az archívum nem csak jelenkor digitális médiájára vonatkozik, az intézmény jogelődjeinek köszönhetően ugyanis számos 20. századi, analóg mozgó- és hangfelvételt őriznek itt, amelyeknek digitalizálása folyamatosan zajlik. Az archívumnak alapvetően négy nagyobb gyűjtőterülete van: a műsorszolgáltatók adásait, a kultúrával és szórakozással összefüggő tartalmakat, az amatőr és ipari produkciókat (pl.: kisfilmek, reklámok), valamint általánosságban az „egyéb média” vonatkozású anyagokat (médiahasználat, fogyasztási szokások stb.) tárolja. Az intézmény munkatársai igyekeznek kiegyensúlyozottan gyarapítani az archívum audiovizuális gyűjteményét. Elsősorban hollandiai anyagok tartoznak a látókörükbe, de olyan nemholland anyagokat is gyűjtenek, melyeknek van valamilyen hollandiai vonatkozása. Mindkét csoport esetében szempont, hogy a sokszínűség elve alapján a hollandokkal (akár a múltban is) valamilyen módon kapcsolatban lévő személyek, régiók egyformán, kiegyensúlyozottan legyenek képviselve.

 Beeld en Geluid, Hilversum (fotó: Mihalkov György)

Az elsődleges kérdés, amit a látogatás során megfogalmaztunk a Beeld en Geluid gyűjteményével kapcsolatban, az volt, hogy mégis hogyan teszik el ezeket a digitális térben született és ott létező tartalmakat, tárgyakat és objektumokat úgy, hogy a jövő kutatói számára is hozzáférhetők, tanulmányozhatók legyenek? Mit fog tudni kezdeni száz-százötven év múlva a jövő történésze egy a maitól teljesen különböző szoftveres környezetben egy jpg képfájllal vagy egy pdf-fel?

A Beeld en Geluid munkatársai a digitális tárgyak megőrzésével kapcsolatban két fő problémát detektáltak: egyrészt, hogy a digitális tartalmakat tároló információhordozók (CD-k, merevlemezek stb.) rendkívül sérülékenyek, másrészt pedig azt, hogy a szoftveres környezetek gyorsan változnak, így könnyen előfordulhat, hogy a napjainkban bevett és sűrűn használt fájlformátumok a későbbi korok számítógépei számára olvashatatlanok lesznek. Valahogy úgy, ahogy a napjainkban használt operációs rendszerek sem tudják (vagy csak nagyon nehezen) a ’70-es, ’80-as évek fájlformátumait értelmezni. A technológiai fejlődés eredményeképpen pedig a napjainkban használt formátumok, tárolóeszközök és szoftverek átállási időszaka még inkább lerövidült. E veszélyek kiküszöbölésére az intézmény a nemzetközileg elfogadott megőrzési formátumokra vonatkozó irányelveket követi, amelyek biztosítják a gyűjtemény tartalmának sértetlenségét és hitelességét az utókor számára. A hitelesség csak akkor garantálható, ha a tárgy integritása sértetlen, ezáltal biztosítva, hogy a mű valóban az, aminek mondja magát. Az utókor számára a hozzáférhetőséget folyamatos konverziókkal biztosítják: tehát a gyűjteményben lévő digitális tárgyak kiterjesztését öt-hét évente felülvizsgálják és a hosszú távú megmaradás szempontjából leginkább alkalmas fájlformátumra konvertálják.

A Beeld en Geluidban passzív megőrzésnek hívják az analóg információhordozó megőrzését és tárolását. A passzív megőrzés során az anyagot klímavezérelt páncéltermekben tárolják, hogy a mechanikai vagy éghajlattal összefüggő romlást a lehető legkisebb mértékűre csökkentsék. Különleges eljárásokat dolgoztak ki annak biztosítására, hogy az információhordozó megmaradjon abban az állapotában, ahogy bekerült a raktárba. Ezek közé az eljárások közé tartozik a film- és hanghordozók elkülönítése, továbbá a hőmérsékletet, a relatív páratartalom, a szennyezettség, a légáramlás és a levegő frissességének rendszeres ellenőrzése, hogy azok a megengedett maximális ingadozáson belül maradjanak. Ezek mellett a hordozók fizikai állapotát is rendszeresen ellenőrzik és felülvizsgálják. Ezeknek az analóg információhordozón tárolt anyagoknak a digitalizálása folyamatosan zajlik, azonban digitalizálás után nemegyszer „kivonják” őket a forgalomból: az elavult vagy nem szakmai használatra készült hordozókat a digitalizálás után nem tartják meg a raktárban. Ebben az esetben a digitalizált fájl válik mesterpéldánnyá.

Beeld en Geluid, Hilversum (fotó: Mihalkov György)

A digitális tárgyak életciklusát – a beviteltől a tárolásig, a katalogizálástól a terjesztésig – pontosan dokumentálják az archívum repozitóriumában. Minden adatmigráció, fájlkonverzió vagy egyéb, digitális objektummal végzett művelet jól dokumentált szabályok szerint kerül regisztrálásra (PREMIS – Preservation Metadata Maintenance Activity). E folyamatok dokumentálása lehetővé teszi a gyűjtemény hitelességének garantálását. Tekintettel a Beeld en Geluid archívumában található nagy mennyiségű anyagra, az intézmény jelentős mértékben automatizálta a hosszú távú megőrzési eljárását. Az általuk használt rendszer egy olyan szoftverrel van felszerelve, amely képes önállóan kezelni a digitális fájlok életciklusát. Öt-hét évvel azután, hogy egy fájl bekerült a tárolórendszerbe, megjelenik egy értesítés, amely jelzi, hogy az adott fájl esetében szükség van-e korszerűbb fájlformátum-konvertálásra, majd, ezt követően, a felülvizsgálás öt-hét évente újra megtörténik. Az archívum kezelőinek ezeket a folyamatokat csupán jóvá kell hagyniuk (vagy elutasítaniuk), ami jelentősen meggyorsítja a digitális gyűjtemény gondozását.

Mind a digitálisan született, mind pedig a digitalizált tárgyak (illetve az utóbbiak analóg megfelelőinek) kezelését a digitális megőrzésre vonatkozó legmagasabb szintű nemzetközi elméleti szabvány, az Open Archival Information System (OAIS) iránymutatásai szerint végzik. A Beeld en Geluid által kiépített rendszer jó eséllyel biztosítja korunk holland vonatkozású információinak biztonságos, hozzáférhető megőrzését az utókor számára és egy követendő, pozitív példa lehet a hazai közgyűjteményi gondolkodásban, amikor a digitális térben létrejött kulturális emlékeink megőrzéséről van szó.

Kiállítások az online térben

(Bogdándy Gábor)

A hozzáférhetőség jegyében izgalmas kezdeményezés a hágai Irodalmi Múzeumhoz tartozó online felület, a Literatuurlab, ahol a múzeum gyűjteményének részletes feldolgozása folyik. Az oldal szerkesztői 2016 óta több mint 35 online kiállítást hoztak létre, melyekben a látogató egyedi életutak és művek köré épülő történeteken keresztül mélyedhet el a múzeum archívumában. Az online múzeum a „haladó”, irodalomfogyasztó közönséget célozza meg, egy viszonylag szűkebb olvasói réteget, például egyetemisták, oktatók, irodalomtörténészek, nyelvészek csoportjait. A kiállítások csak holland nyelven elérhetőek, mivel többnyire a holland irodalom meghatározó, kortárs alakjaival vagy elfeledett és újrafelfedezett szerzőivel foglalkoznak. Felépítésüket tekintve eltérnek a klasszikus értelemben vett virtuális kiállítások szerkezetétől, melyek a fizikai kiállítás virtuális környezetbe átültetett makettjének bejárására adnak lehetőséget. Inkább egy képekkel és szövegkiemelésekkel gazdagon ellátott blogbejegyzés felépítéséhez hasonlítanak, helyenként innovatív vizuális megoldásokkal kiegészítve. Van, ahol szellemes animációk kíséretében járhatjuk végig egy író életének fontosabb állomásait, máshol egy kitalált szigetcsoport domborzati térképén barangolhatunk.

Az online kiállítások előnye, hogy létrehozásuknál nem kell a fizikai tér kötöttségeivel (és költségeivel) számolni. A virtuális felület rugalmas keretet biztosít komplex, rétegzett tartalmi struktúrák kialakításához. A kiállításokhoz tartozó történetek elmesélése, az oldalon eltöltött idő függvényében, két szinten is működik.  A tömör szöveges kiemeléseknek és a kísérő vizuális anyagoknak köszönhetően lehetőségünk van egy viszonylag gyors, néhány perces áttekintésre, de egy elmélyült, akár több órán át tartó befogadásra is, a szerteágazó képgalériák, dokumentumok, tárgyak és azokhoz kapcsolódó leírások tanulmányozásával. A múzeum mérései ezt alá is támasztják, hiszen a több mint havi 30 ezer látogató között jelentős az 1–5 perc közötti időt eltöltők, de a 30–40 percet eltöltők száma is. A kiállításokat egy saját fejlesztésű, webes felületen készítik, és fontos szempont, hogy mobilra is optimalizálják őket, mivel a látogatóik 60%-a telefonon tekinti meg őket.

Az online kiállítások mellett a Literatuurlab oldalán található egy hetente frissülő blogfelület, amelyen kortárs szerzők és a múzeum kurátorai írnak cikkeket a múzeum gyűjteményében található tárgyakhoz és dokumentumokhoz kapcsolódóan. Az oldal szerkesztői fontosnak tartják a közösségi szerepvállalást, hogy párbeszédek alakulhassanak ki a holland irodalmat és a társadalmat érintő konfrontatív, megosztó témák mentén is. Ehhez kapcsolódóan a múzeum (a valós, fizikai térben megvalósuló) vitaesteket is szervez.