Hajnali részegség – Egy eltűnt Kosztolányi-kézirat tanulságai
1936 november 3-án, 89 éve hunyt el Kosztolányi Dezső, a Nyugat első nemzedékének legnagyobb formaművésze. Egyik legnagyszerűbb versének, a Hajnali részegség nyomdai kéziratának szövegvariánsairól ír mai blogbejegyzésünkben Parádi Andrea, az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos titkára.
Kosztolányi Dezső, Radákovich Mária felvétele, Visegrád, 1935 nyara (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
„A Hajnali részegségnek, Kosztolányi Dezső egyik legnagyobb és legnépszerűbb versének minden írásjele, minden betűje közkincs.” – írta a költő összes verseit sajtó alá rendező Réz Pál az Élet és Irodalom 1979. augusztus 18-i számában. Az Egy betű meg egy vessző címet viselő felhívás hatalmas visszhangot váltott ki, többek közt olyan szaktekintélyek válaszoltak rá, mint Kiss Ferenc, Somlyó György és Várady Szabolcs.
Kosztolányi versének háború utáni kiadásaiban két apró, de nem jelentéktelen szemantikai módosítást adó szövegromlásra hívja fel a figyelmet, s ezzel jelentős vitát indít el. Érvelése szerint a költemény perdöntőnek minősülő kézirata elveszett vagy lappang, ezért a szerző életében megjelent szövegeket kell figyelembe venni. Azaz a Nyugat 1933. november 16-i számában megjelent első közlést, és az 1935-ös Összegyűjtött költemények kötet Számadás ciklusában megjelent, utolsó szerzői jóváhagyással (ultima manus) ellátott verset. A Kosztolányi halála után megjelent szövegváltozat figyelmen kívül hagyásával az volt a probléma, hogy ekkor már közismertté vált, ugyanakkor a mű népszerűsége tette lehetővé, hogy egyetlen betű és vessző tétje élénk párbeszédet generáljon.
A vers 42. és 106-107. sorának változatai:
„s mozgás, riadt csilingelés, csodás,”
[...]
„arany konfetti záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz”
Ottlik Géza, Réz Pál és Kelevéz Ágnes a PIM-ben a Kosztolányi-pályázat eredményhirdetésekor, Budapest, 1985 (MNMKK PIM, Művészeti, Relikvia- és Fotótár)
A cikk nyomán kialakult vitához dr. Bollobás Béla is hozzászólt, aki 1935 novemberétől 1936 novemberéig az (Új) Szent János kórházban dolgozott. Az ÉS 1979. szeptember 8-i számában így emlékszik vissza a beteg Kosztolányira:
„Tüdőosztályokon sok vérvizsgálatot kellett végeznünk, és akarva nem akarva gyakran jártunk vérfoltos fehér köpenyben. Egy alkalommal ilyen öltözékben adtam be neki egy éjszakai gyógyszeradagot. »Gyilkosok vagytok. Csak szívjátok a betegek vérét, de gyógyítani nem tudtok« Ezekben a hetekben – nem kis szorongással – bőrgyógyászati szigorlatra készültem. A professzornál nehéz volt vizsgázni. Erről panaszkodtam Neki, megemlítve, hogy a szigorlótól elvárják a latin diagnózis francia változatát is. »Hogy tudtok ennyire kétségbe esni egy vizsgától? Én megtanulok egy fejezetet a könyvedből, ha te megtanulsz egy verset.« Hogy én melyik fejezetet adtam fel Kosztolányi Dezsőnek arra már nem emlékszem, de ő a Hajnali részegség kéziratát vette elő abból a papírhalmazból, amelyben csak ő tudott eligazodni. Belementem a játékba. […] Napközben, rutin munkám mellett is csak a Hajnali részegséggel foglalkoztam, sőt le is gépeltem a kopott papír kusza, sok helyen átjavított sorait. Este beállítottam hozzá az injekció beadása előtt, és nem várva meg a számonkérést, felmondtam neki ezt a csodálatos verset, amelynek egyes szakaszait azóta százszor elfelejtettem és százszor újratanultam.”
Kosztolányi Dezső Összegyűjtött költeményei, Budapest, Révai kiadás, 1935 (MNMKK PIM Könyvtár)
Amint a visszaemlékezésből kiderül, Bollobás doktor is a szerző életében megjelent szövegváltozatot tanulta meg. Hogy mi történhetett az átadott kézirattal, azt nem tudni, de az 1935-ös Összegyűjtött költeményeknek fennmaradt a majdnem teljes, autográf javításokat tartalmazó nyomdai kézirata és korrektúrájának töredékei, melyet az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattára őriz.
Az egyik dokumentumegység Kosztolányi versesköteteinek szétvágott, sajátkezű javításokkal ellátott lapjaiból áll. Általában két oldal került egymás fölé ragasztással a kb. A4-es méretű vékony, megbarnult géppapírra, melynek fejlécén autográf, gyakran többször, különböző íróeszközökkel (először többnyire szürke grafittal, majd piros vagy barna színű ceruzával) átjavított sorszámozás található. Kosztolányi a verskötetek kivágatainak új sorrendbe rendezésével, átszerkesztésével alakította ki a kiadó számára leadott kéziratot, ami szedőpéldányként is szolgálhatott, de lehet, hogy a szedőnek legépeltették. A kézirat státusát többek között olyan bekarikázott nyomdai utasítások jelzik, mint ami a Sippal, dobbal, nádi hegedűvel című vers mottója mellett található Kosztolányi ceruzás kézírásával: „petit kurziv oldalt”, vagy a Kis Mariska alcíme mellett álló ceruzás autográf: „(petit kurziv zárójelben középütt)”.
Minden fólió Kosztolányi gondos, többszöri javításaival van ellátva, a jellegzetes zöld tintás és ceruzás átdolgozási fázisok közül tendenciózusan a ceruzás javítási fázis zajlott később, de előfordul fordított sorrend és az íróeszközök váltott használata is. Az író alkotóműhelyébe kapunk bepillantást olyan margináliák révén, mint az Arany-alapra arannyal című vers margóján található, többször is átsatírozott, kijavított, majd végleg törölt kérdőjel, ami a vers közölhetőségére és kötetben való helyére egyaránt vonatkozhat, s Kosztolányinak a ciklus végső sorrendjét és tartalmát kereső bizonytalanságait jelzi.
Külön említést érdemel néhány fólió, melyek az MTA KIK Kézirattárában találhatóak Ms 4612 jelzet alatt. Ezeken a verskivágatok ugyanolyan méretű, színű és vastagságú géppapírra vannak felragasztva, ugyanolyan kézírással és íróeszközzel javítva, illetve sorszámozva, mint az MNMKK PIM Kézirattárában található nyomdai kézirat lapjai, ugyanakkor a felragasztott kivágatok mellett az alapként szolgáló géppapír margóján Kosztolányi piros ceruzájával írt kérdőjelek találhatók. Ezek a versek az Összegyűjtött költeményekbe nem kerültek be, de számozásuk alapján biztosra vehető, hogy a nyomdai kézirat egyik korai munkafázisában még szerepeltek. Mivel a kéziratleadás előtt kirostálódtak a kötetből, ezért az írói hagyatékban maradtak, míg a nyomdai kézirat nagyobb egységei a töredékes korrektúrapéldányokkal együtt valószínűleg a Révai Kiadóból (államosítás után Szépirodalmi Könyvkiadó) kerültek Réz Pálhoz, a gyarapodási napló tanúsága szerint pedig 1985. október 31-én a tulajdonostól a múzeumba. Réz Pál korábban emlegetett cikkében nyomdai levonatként hivatkozik rá.
A lámpagyújtó énekel című vers nyomdai levonata a szerző javításaival (MNMKK PIM Kézirattár)
A Petőfi Irodalmi Múzeum valóban őriz további szerzői javításokat tartalmazó nyomdai levonatokat ebből az anyagból, de a Számadás ciklusból nem ismerünk korrektúrapéldányt. Réz Pál feltehetőleg a fent közölt nyomdai kéziratot használhatta sajtó alá rendezése során, de az sem kizárt, hogy rendelkezett a levonattal is.
Ami vers megjelenéseit illet, a Nyugatban megjelent első közlésen kívül még két további publikációt ismerünk belőle Kosztolányi életében. A Szabadkán kiadott Bácsmegyei Napló című politikai napilap az 1933. december 31-i számában közölte, a Bartha Miklós alapította kolozsvári Ellenzék 1934. április 15-én jelentette meg a verset. Ezt az utoljára megjelent változatot használta fel Kosztolányi az Összegyűjtött költemények összeállításakor úgy, hogy kivágta és ceruzával javította az Ellenzékben megjelent verset.
Hajnali részegség a Bácsmegyei Napló 1933. évi utolsó számában
Ez a két közbülső szöveg a Nyugatban és az Összegyűjtött költeményekben megjelent között jól megvilágítja a vesszővel kapcsolatos szövegromlás valószínű útját.
A kérdéses helyen (82. sor) a Nyugat így közli a szöveget:
„s mozgás riadt, csilingelés, csodás,”
A Bácsmegyei Naplóban viszont egy könnyen összetéveszthető betűcserét találunk:
„a mozgás riadt, csilingelés, csodás,”
Az Ellenzékben megjelent szövegben a vessző is hiányzik:
„a mozgás riadt csilingelés, csodás,”
A nyomdai kéziratban Kosztolányi nem javítja az Ellenzék szövegét, viszont az Összegyűjtött költeményekben már névelőt találunk a kötőszó helyett, ami valószínűleg az egyik korrektúrafordulónak köszönhető:
„s mozgás riadt csilingelés, csodás,”
Ebben a változatban még mindig eldönthetetlen, hogy a „riadt” szó igei vagy melléknévi értelemben szerepel a versben, de ezt a kérdést majd a Réz Pál-féle kiadások helyre állítják a nyomdai kézirat alapján.
Az utolsó versszak 4. sorában található szövegváltozás szintén tanulságos:
A Nyugatban egy szótagszámhibás sort találunk:
„dalolni kezdtem ekkor azúrnak,”
A Bácskai Naplóban megjelent szövegben a hiba javítása szemantikai módosulással járt:
„dalolni kezdtem ekkor én az urnak,”
Ezt a variánst az Ellenzékben megjelent szöveg is reprodukálja, amit Kosztolányi maga javít a nyomdai kéziraton így:
„dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,”
Ennek a változtatásnak a jelentőségét az a vita adja, mely Kosztolányi vallásossága körül alakult ki, s amelyre a Hajnali részegség-konferenciának számos szövege reflektál.
A nyomdai kézirat másik izgalmas szerzői megjegyzése az átsatírozott „tündéri” melléknév az oldalsó margón, azonban a változtatás szövegét lehetetlen pontosan rekonstruálni, mivel a betoldás vagy átírás helye nincs megjelölve.
Parádi Andrea
Felhasznált irodalom:
Fűzfa Balázs, szerk., Hajnali részegség: az Újvidéken, 2010. április 23-25-én rendezett Hajnali részegség-konferencia szerkesztett és bővített anyaga, A tizenkét legszebb magyar vers 6. (Savaria Univ. Press, 2010), https://mek.oszk.hu/17800/17862/.
Réz Pál. „Egy betű meg egy vessző”. Élet és Irodalom, 33 (1979): 6.
Dr. Bollobás Béla. „A beteg Kosztolányi”. Élet és Irodalom, 36 (1979): 2.
