A mi Sándorunk
A Petőfi Irodalmi Múzeum frissen megnyílt, bicentenáriumi Petőfi-kiállítása alkalmából Tóth Dóra Ágnes összefoglaló írásából tájékozódhatunk a PIM korábbi, a költő előtt tisztelgő, különböző szempontból emlékezetes kiállításairól.
Kétszáz éve született Petőfi Sándor. A jeles évforduló méltó ünnepléséhez a PIM (többek között) új állandó kiállítással járul hozzá, amely, persze, nem első a maga nemében – hasonló vállalkozások egész sora előzte meg a múzeum falai közt. Ugyanakkor e kiállítások korántsem készültek egy kaptafára: Petőfi hol hazafiként, hol inkább az egész világ költőjeként jelent meg, művelt, a világirodalomban tájékozódó alkotóként, forradalmárként vagy a szocialista eszmeiség hordozójaként. A kiállítások némelykor a költő mozgalmas életére összpontosítottak a kronológiára támaszkodva, máskor társadalmi és kulturális összefüggések széles hálózatába helyezték őt, vagy a világ felszabadult népei számára kívánták kultuszát újjáéleszteni.
Petőfi Sándor-kiállítás, 1959 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
Az első, a Károlyi-palotában rendezett Petőfi-kiállítás 1959 áprilisában nyílt meg, címe, nemes egyszerűséggel, Petőfi Sándor-kiállítás volt. A korabeli cikkek hasonlóan emlékeztek meg róla: szerényen céltudatosnak, méltóságteljesnek, méltó zarándokhelynek látták (Népszava, 1959. július 31.). Sem a múzeum dolgozóinak, sem a méltatóknak nem volt könnyű dolguk, hiszen az ’56-os forradalom és szabadságharc emléke még élénken élt a köztudatban, ezért a majdnem száz évvel korábbi szabadságharcot is csak óvatos kézzel érintették. A cikk írója a tartalom helyett dicsérte a megnövekedett kiállítóterek gazdaságos kihasználását; azt, hogy a kurátorok az anyagot fegyelmezetten és átgondoltan rendezték el, azaz, a korábbi kiállításoktól eltérően, Petőfi élete és művei kerültek a középpontba, az ereklyéknek csak kis szerepet szánva a „kultúrforradalmi jelentőségű” kiállításon (Népszabadság, 1959, július 26.).
Petőfi-emlékkiállítás születésének százötvenedik évfordulója alkalmából, 1972 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
Az állandó kiállítások sorában második az 1972. december 30-án nyílt „Petőfi-emlékkiállítás születésének százötvenedik évfordulója alkalmából” című tárlat volt. Míg az ünneplés célja megegyezik a mostani évfordulóéval – azaz Petőfi születésének megünneplésével –, addig a kiállítás koncepciója kevésbé: akkor nagy hangsúlyt kapott Petőfi életútjának kronologikus bemutatása és emellett némi hangsúlyt kapott a „szocialista” Petőfi is.
Petőfi-emlékkiállítás születésének százötvenedik évfordulója alkalmából, 1972 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
Dr. Orbán Lászlót, a művelődési miniszter első helyettesét idézem ez ügyben:
„Az ünnepségeket szeretnénk kiemelkedő módon lefolytatni és megrendezni, hogy az ünnepségsorozat fontos közéleti eseménnyé váljék és segítse elő Petőfi kultuszának az újjászületését. A költő születésének 150. évfordulóját már a felszabadult magyar nép fogja megünnepelni, s mi a valódi örökösök jogán szeretnénk az évfordulót köszönteni! Arra törekszünk, hogy a szocialista eszmeiség, a hazafiság, az internacionalizmus szellemében elmélyítsük Petőfi forradalmi költészetének az ismeretét. Arra törekszünk, hogy Petőfi szavát mindenkihez eljuttassuk. Szeretnénk, ha a külföld is minél szélesebb körben ünnepelné a költőt, mert Petőfi nem csupán a miénk, hanem minden szabadságszerető népé”. (Magyar Nemzet, 1972. február 9.)
KISZ-esekkel a Petőfi-emlékkiállításon, Magyar Rendőr, 1973. február 1. (Arcanum Digitális Tudománytár)
Ehhez a koncepcióhoz kellett tehát alkalmazkodnia a kiállításnak.
Petőfi-emlékkiállítás születésének százötvenedik évfordulója alkalmából, 1972 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
A megnyitón megjelent, többek mellett, Aczél György, Nagy Miklós, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, llku Pál művelődésügyi miniszter és a már emlegetett dr. Orbán László, de kifejezetten a megnyitóra jöttek más szocialista országok delegációi is.
A kurátorok a legfrissebb tudományos kutatások prezentáláshoz a kiállítás látványelemeit és az installáció egy részét kortárs képzőművészekkel terveztették meg. Rögtön a bejárattal szemben Hincz Gyula hatalmas, körülbelül három és fél méter magas Petőfi-pannója fogadta a látogatót. A kiállítás első termében – akkor formabontó módon – nem az élettörténettel, hanem Petőfi költészetének belföldi és külföldi hatásával ismerkedhetett meg a látogató. A kiállítás általános célja pedig az volt, hogy a korábban csak rossz minőségű, tankönyvi illusztrációkon látható kéziratok, tárgyak mind a kiállítótérbe kerüljenek.
Petőfi-emlékkiállítás születésének százötvenedik évfordulója alkalmából, 1972 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
Petőfi-emlékkiállítás születésének százötvenedik évfordulója alkalmából, 1972 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
Természetesen a tárgyak izgalmas összefonódása a kortárs művekkel nem nyerte el mindenki tetszését. A Népszabadság (1974. január 24.) egy szerzője szerint például az életrajzi kronológia ugyan lazán kirajzolódott, de ezt a lazaságot tovább növelték a már említett beékelt alkotások, Petőfi és Szendrey Júlia személyes tárgyai nem keveredtek jól a modern kommentárokkal, amelyek túl különböző érzéseket váltottak ki a látogatókból, ez pedig zavart okozhatott, és értelmezhetetlené tette a kiállítást. A cikk írója szerint sokkal didaktikusabbnak kellett volna lennie a kiállításnak, hiszen a látogatói főleg diákok voltak.
Petőfi-emlékkiállítás születésének százötvenedik évfordulója alkalmából, 1972 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
A következő állandó kiállítás, mely az előbb bemutatottat váltotta, 1984. október 8-án nyílt, Petőfi és kora címmel. A megnyitót a múzeum alapításának 75. évfordulójára időzítették: az 1909-ben alapított Petőfi Ház jogutódjaként (1954) a múzeum mai formáját 1957-ben kapta, amikor is a teljes Petőfi-gyűjtemény és dokumentáció a Károlyi Mihály utcai épületbe került. A kiállítást Köpeczi Béla művelődési miniszter nyitotta meg.
Petőfi és kora. Állandó kiállítás, 1984 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
A kiállítás készítői ismét a megszokottól eltérően mutatták be Petőfit és korát: a költő pályáját a korszak társadalom- és kultúrtörténeti összefüggéseiben tárták fel. Az összefüggések széles hálózata megmutatta azokat a munkákat, bemutatta azokat az embereket, akik nélkül Petőfi sosem lehetett volna az a költő, akinek ma ismerjük: a művelt, a világirodalmi eszményekkel táplálkozó költő-forradalmár.
Petőfi és kora. Állandó kiállítás, 1984 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
A szokásos múzeumi feliratozás helyett kizárólag korabeli irodalmi szövegeket tettek ki, az elmélyültebb ismeretekre vágyóknak pedig hangulatos olvasósarkot készítettek, a kiállítást kiegészítő füzetekkel. Elsőként ezen a kiállításon volt látható Petőfi útiládája, de kikerült az úgynevezett „közvélemény-asztala”: azaz a Pilvax márványasztala, és ismét reprodukálták a költő Dohány utcai lakásának enteriőrjét, valamint könyvtárát is.
Míg a sajtó szerint a korábbi kiállítás nem volt elég didaktikus, a Magyar Hírlap (1984. október 25.) cikkírója szerint ez utóbbi pedig túlságosan is arra sikerült, az új, túlzottan letisztult kép nem illett a forradalmi kor eszméjéhez.
A következő kiállítás 1990. március 15-én nyílt meg, újból Petőfi és kora címmel. A sok év után újra szabadon ünnepelhető március 15-ét és a megnyitót a Kaláka együttes, Németh G. Béla és Máté Gábor tették ünnepélyessé.
Petőfi és kora. Állandó kiállítás, 1990 (Adf/205-2020)
Az új kiállítás ismét Petőfi életét, munkásságát helyezte a középpontba, mellette barátait, környezetét, az akkori politikai légkört mutatta be. Négy teremben, kronológiai sorrendben tárult fel Petőfi élete, életműve és a kor, amelyben élt, alkotott. Fehér falak közt a gyerekéveket, iskolát, vándoréveket, azaz az ifjú Petőfi indulását mutatta be. Az irodalmi életbe berobbanó Petőfi pesti segédszerkesztői évei, költői pályafutásának korai korszaka egy rózsaszínű teremben jelent meg. A márciusi forradalom relikviáit és a Szendrey Júliával kapcsolatos emlékeket a piros teremben láthatta a közönség. Az utolsó termet sötétlilára, majdnem feketére festették a kiállítás rendezői, ami a gyászt, a politikai élet perifériájára került költő sikertelenségeit, pályájának, életének végét szimbolizálta.
Petőfi és kora. Állandó kiállítás, 1990 (Adf/205-2020)
A négyteremnyi anyagon kívül egy további teremben a Petőfi utóéletével foglalkozó tárlat a Petőfi-legendák kialakulására is megkísérelte a válaszadást. Itt a segesvári ütközetben eltűnt költő keresésének történeti dokumentumaival, újságcikkekkel ismerkedhetett meg a látogató.
Petőfi és kora. Állandó kiállítás, 1990 (Adf/205-2020)
Az utolsó, hatodik teremben, szintén időszaki kiállításként, a barguzini ásatás fotóit állították ki, bár e fotódokumentumáció csak arra volt hivatott, hogy a helyszínen készült felvételek segítségével megismertesse a nagyközönséget azzal, mi történt Barguzinban.
Petőfi és kora. Állandó kiállítás, 1990 (Adf/205-2020)
A közel két évig tartó felújítás után, 2000. november 30-án újranyitó múzeum nem lehetett volna teljes állandó Petőfi-kiállítás nélkül. A Tanuljátok meg, mi a költő bizonyos értelemben visszanyúlt a múzeum elődje, a Petőfi Ház szellemiségéhez, hiszen újra jelentős szerepet kaptak a relikviák.
Tanuljátok meg, mi a költő. Állandó kiállítás, 2000 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
Ez azonban egyáltalán nem a tárgyak látványraktárszerű összezsúfolását jelentette: a kurátorok minden műtárgyhoz hozzáillő verset, versrészletet vagy levelet párosítottak Petőfi életművéből, így töltve meg értelemmel és érzelemmel a sokszor csodált tárgyakat.
Tanuljátok meg, mi a költő. Állandó kiállítás, 2000 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
A sok remek állandó Petőfi-kiállítás sorát vizsgálva láthatjuk, hogy 2011-re, amikor szeptember 21-én a Ki vagyok én? Nem mondom meg... – Petőfi választásai tárlat nyílt meg, már kihívás volt Petőfiről újat mondani. Költészetét, tárgyait, élettörténetét, a reformkort már mind bemutatták, ezért a látogatók joggal hihették azt, már nincs is semmi új, amit érdemes tudni Petőfiről és koráról.
Ki vagyok én? Nem mondom meg... – Petőfi választásai. Állandó kiállítás, 2011 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
A kiállítás címe azonban mást üzen: a szoborszerű Petőfi helyett egy rendkívül tehetséges fiatalember dilemmái, szerepkeresése, lehetőségei és kapcsolatrendszere került a középpontba, ahogy az korábban még sosem jelent meg, kiegészítve a modern technika adta lehetőségekkel.
Ki vagyok én? Nem mondom meg... – Petőfi választásai. Állandó kiállítás, 2011 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
2019-ben pedig, nagy adósságot törlesztve, a kiállítás kiegészült egy Szendrey-teremmel, melyben a méltatlanul árulóként, jobb esetben csak múzsaként ismert Szendrey Júlia alakját a hétköznapok és az irodalmi hivatás kölcsönhatása felől közelítették meg, azt vizsgálva, hogy női és családi szerepei hogyan fonódtak össze írói szerepeivel.
Ki vagyok én? Nem mondom meg... – Petőfi választásai. Állandó kiállítás (Szendrey-terem), 2011 (PIM Múzeumi Dokumentációs Adattár)
A jelen válogatás további apropójának tekinthető, hogy az újonnan megnyílt Költő lenni vagy nem lenni című állandó Petőfi-kiállításunkkal egy időben megnyílt a Petőfi Állandó Kortárs című időszaki tárlatunk (kurátor: Sidó Anna, látványterv: Alvégi Lóci és Magyar Anna), melynek két termében az érdeklődő látogató egykori Petőfi-kiállítások képeiből és a kortárs Petőfi-kultusz meghatározó alkotásaiból kaphat ízelítőt.
A bemutatott kiállítások mind azt mutatják, hogy bár lehetetlennek tűnik, az új kutatásoknak és az új muzeológusoknak hála, a Petőfi Sándor-kép mindig meg tud újulni, a márványszobor újra hús-vér emberré változik, azoknak hála, akik még mindig kíváncsisággal fordulnak a fájdalmasan rövid élet és életmű felé. Mégis, a legnagyobb kérdés, hogy vajon 2023-ban mi újat tudunk mondani a mi Sándorunkról?
Tóth Dóra Ágnes
(A digitális képfájlok a Múzeumi Dokumentációs Adattárban, az eredeti negatívok a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti, Relikvia -és Fotótárában találhatók.)
*
A kiállítások listája:
- 1959 áprilisa: Petőfi Sándor-kiállítás. Kurátor: Keresztury Dezső, Varjas Béláné
- 1972. december 30.: Petőfi-emlékkiállítás, születésének százötvenedik évfordulója alkalmából. Kurátor: Balkányi Enikő, Baróti Dezső, Miklós Róbert, Sára Péter, Szekeres László
- 1984. október 8.: Petőfi és kora. (Állandó kiállítás) Kurátor: Kerényi Ferenc, látványterv: Boreczky László
- 1990. március 14.: Petőfi és kora. (Állandó kiállítás) Kurátor: W. Somogyi Ágnes
- 2000. november 30.: Tanuljátok meg, mi a költő. Kurátor: Kerényi Ferenc
- 2011. szeptember 21.: Ki vagyok én? Nem mondom meg... – Petőfi választásai. Kurátor: Adrovitz Anna, Kalla Zsuzsa