A Petőfi-emlékév keretében elkészült a PIM tudományos könyvsorozatának legújabb darabja, amelynek előkészületei egészen 2019-ig nyúlnak vissza. A „Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!” / 1848 emlékezete a kultúra különböző regisztereiben című kötet ugyanis a költő halálának 170. évfordulója alkalmából rendezett kiállítások és azokhoz kötődő konferenciák válogatott anyagát adja közre. Sokféle szempontból közelít a Petőfi-kultusz elképesztően széles skálán mozgó jelenségeihez, megidézi a szabadságharc körüli legendákat, miközben előretekint a bicentenáriumra is. 

Borítóterv: Rimanóczy Andrea (PIM)

 Petőfi Sándor halálának 170. évfordulóján több konferencia és kiállítás tárgyalta a Petőfi-kultusz bizonyos elemeit. Székelykeresztúron, „Ahol az élet pusztul és a halál terem” címmel többek között a 20. század emlékezettörténetét, a nemzeti identitás lokális változatait és a fehéregyházi ütközet helyszínén történt 2018–2019-es terepkutatások eredményeit vizsgálták a felkért előadók. Ezt követően nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeum „Ki mondaná, hogy e hely csatatér?” Régészeti kutatások a segesvári harctéren 2018–2019 című tárlata, amelynek anyaga bemutatta azt a hatalmas előrelépést a csata döntő mozdulatainak rekonstruálásában, amit a legfrissebb kutatások tettek lehetővé. Szintén ebben az évben volt látható a Bolyongó üstökös. A Petőfi kultusz alakváltozatai című kiállítás, melynek középpontjában az a kérdés állt, hogyan formálódott át újra meg újra „a költő" nemzeti emlékezetben megőrződő alakja a társadalom különböző rétegeiben, az irodalom, a képzőművészet, a politika által használt motívumokban, szólamokban, a hagyományőrzés retorikájában. 

A felsorolt programok és tárlatok már a 2022/23-as bicentenáriumi emlékév előzményének és előkészítésének tekinthetők. Ehhez kapcsolódott még 2019 novemberében egy kétnapos, interdiszciplináris konferencia is, melynek keretében Petőfi és az 1848–1849-es forradalom emlékezetét több tudományterület szemszögéből vizsgálták az előadók a PIM dísztermében. Az előadássorozat összefoglaló címét Utassy József sokakat megihlető verssora adta, amely szinte megváltóként hívja, sőt utasítja a költőt a sírból való visszatérésre: „Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!” Utassy verse, a Zúg Március a lázadás, a szabadságvágy hangján szól, amelyet 1848–1849 történetének „lánglelkű forradalmára” testesít meg. 

De vajon – tesszük fel a kérdést – milyen egyéb értelmezései lehetnek 1848-nak, ennek a gyermekkorban talán elsőként rögzült magyar nemzeti ünnepnek a kultúra különböző regisztereiben? Hogyan formálta és formálja személyes viszonyunkat, Petőfi-képünket a közeg, amelyben élünk?

Most, hogy nemsokára újra itt a március, és a bicentenárium is közeleg, a két ülésszak izgalmas előadásait és a korábban említett székelykeresztúri tanácskozás szövegeit immár szerkesztett formában is elolvashatjuk. A 2019-ben felvetett kérdések pedig ma talán még aktuálisabban csengenek. A PIM Studiolo tudományos könyvsorozatának részeként megjelenő kötet célja, hogy az eddig szinte átláthatatlanul bonyolult Petőfi-képet friss kutatási eredményekkel, többféle perspektívából nézve új megvilágításba helyezze. 

Fotó: Gál Csaba (PIM)

A tanulmánykötet gazdag információval szolgál azoknak, akik tájékozódni kívánnak az új tudományos eredményekről. Legfőbb vonzereje talán abban rejlik, hogy szélesre tárja a kapukat: belefér szépirodalom, képzőművészet, színház, film, könnyűzene, történelem és régészet egyaránt.  A könyv négy tematikus fejezetre tagolódik, a lábjegyzetek kattintható linkekkel segítik a tájékozódást, és a végén egy modern, jól használható bibliográfia szolgálja a tudásmegosztást a szerkesztők gondos munkájának köszönhetően. Induljunk is el a Petőfi-kultusz nyomában!

Elsőként talán leszögezhetjük, a témával kapcsolatban biztosan vannak általános kérdéseink, talán nem is kevés: Hogyan alakult ki az a fajta elbeszélése az 1848-as forradalom és szabadságharcnak melyet ma ismerünk? Hogyan változott mindeközben Petőfi alakja a nemzeti emlékezetben? Milyen eszközökkel és hogyan használta a témát vagy éppen a költő alakját a festészet, a színház, később a film? Vajon miként formálódott át bennünk a különböző kulturális behatások és a különböző szólamok által kreált Petőfi?

A konferenciakötet ezek mellett olyan, kevésbé hétköznapi kérdésekre is választ ad, mint: ki az az E. Kovács Gyula, és miért lényeges a halála? Tényleg volt egy olyan ötlet, hogy azok a falvak, amelyekben állnak még Petőfi által vélhetően megérintett fák, lépjenek szövetségre? Miért nem érettségizett le Petőfi Zoltán? Mikor keletkezett vajon az első Petőfi halálát megörökítő ábrázolás? Celeb volt-e a költő? Hogyan illeszkedik A jövő század regénye a sci-fi-tematikába? Miért volt szimbolikus az 1976-os Fáklyaláng-előadás díszlete? Vagy épp: mi az a LiDAR, és mire jó nekünk?

Jobbról balra: Margócsy István, Dávidházi Péter, Török Zsuzsa, Balázs Lajos (Fotó: Gál Csaba/PIM)

 A Kultusz minden időben című kötetnyitó fejezetet Margócsy István egy kérdéssel kezdi, ami maga a dolgozat címe is egyben: „...hány helyen nincsen Petőfi?” Bár az első sorok után mosolyogva várnánk a Szibériában versírás mellett szamovárt javító költő legendájának, majd a téma hazai visszhangjának tárgyalását, a szerző inkább a legendaképzésre és annak társadalmi befogadására helyezi a hangsúlyt. Megtudhatjuk, hogyan alakult a szakmán kívüli, sokszor érzelmi síkon mozgó értelmezési hagyomány a tudományos konszenzussal szemben, és közösen gondolkodhatunk arról, hogyan jut el néhanapján az ember a legképtelenebb feltételezésekig. Olvasunk a szimbolikus időpontok és a halálkultusz jelentőségéről, valamint Margócsy a mítosz alapjára is felhívja a figyelmünket, ami talán egyszerűbb, mint gondolnánk: „itt áll előttünk a hős, akinek csak kezdete és vége tűnik el a homályban!”

Milbacher Róbert irodalomtörténész, író Margócsy Petőfi-kérdését a „földi menny” megteremtésével folytatva a költő látomásos-politikai költészetét helyezi górcső alá. Tanulmányában azt vizsgálja, hogy a tökéletes boldogság keresésére Petőfi vajon Vörösmarty poétikai megoldását sajátította-e ki, s ha igen, mennyire érvényesül Milton hatása a folyamatban.  A fejezet Gyimesi Emese révén bepillantást nyújt egy mozaikcsalád életébe is, részletesen kitérve Petőfi Zoltán féltestvéreivel való kapcsolatára és neveltetésének sajátos pontjaira, nehézségeire. Olvashatunk még Révész Emese tollából arról, hogyan elevenítette meg a Képzőművészeti Főiskola végzős növendékeként Csernus Tibor Petőfit és az őt festő Orlait egy festményen – ennek minden korabeli következményével együtt.

A képzőművészeti témát pedig egy mai trendet, a hálózatkutatás elméletét adaptáló dolgozat követi: Rákai Orsolya a különböző kultusztípusok változását mint lehetséges kommunikációs utak és kapcsolati csomópontok hálózatát írja le (kitérve olyan mai, közösségi médiából is ismert elemekre, mint a mémek). A fejezetet a Petőfi-életmű, valamint az 1848–1849-es események középiskolai tanításban való elhelyezése és az ehhez kapcsolódó módszertani eszköztár vizsgálatával zárja Szabó Roland tanulmánya.

Illusztráció Rákai Orsolya tanulmányához 

A konferenciakötet második nagy egysége A költő halálának legendája címet viseli, és tulajdonképpen Margócsy István kezdeti kérdésfeltevését bontja ki a képzőművészet, a régészet, a színház, vagy éppen napló-, illetve ponyvairodalom tükrében. E. Csorba Csilla, a PIM tiszteletbeli főigazgatója Petőfi halálának képzőművészeti reprezentációját vizsgálja, különös tekintettel az ábrázolások korszakonként eltérő eszköztárára, áttételességére. Ezt követően a segesvár-fehéregyházi ütközetről, Petőfi utolsó napjáról kapunk részletekbe menő leírást Kemény Krisztiántól, amelynek minden szempontból alátámasztott precizitását, szigorúságát Szabó-Reznek Eszter különleges színházi története oldja fel, aki E. Kovács Gyulának, a kolozsvári színház színészének, rendezőjének 1899-es Petőfi-jubileumkor történt hirtelen halálát vizsgálja a kultuszképződés folyamatában. Ezt követően Polgár Balázs, a „Ki mondaná, hogy e hely csatatér?” című tárlat társkurátora írja le, hogyan gazdagítják a legújabb csatatérrégészeti kutatások a híres ütközetről alkotott hadtörténeti képet. Végezetül Balázs Lajos néprajzkutató a nyergestetői eseményeknek emléket állító különös sírkert feltérképezésének tükrében teszi fel a kérdést: „Mennyit és mit szabad nekünk magyaroknak tudnunk magunkról?”

Balról jobbra: Kovács Ida, E. Csorba Csilla, Révész Emese, Asztalos Emese (Fotó: Gál Csaba/PIM)

Az 1848 emlékezete a 19. században című fejezet elején Török Zsuzsától megtudjuk, hogy hogy a korszak „naplói” korántsem magánjellegűek voltak, sokkal inkább a társadalmi eseményekre reflektálva készültek – cáfolva ezzel a hagyományos műfajtörténeti kategóriákat. Wesselényi József és Kendeffy Ráchel lánya, Wesselényi Jozefa bizony ötven éven keresztül elkötelezett naplóíró volt, s bár kéziratos hagyatéka nagyrészt kiadatlan, a szabadságharc idején keletkezett emlékiratát sajtó alá rendezték és meg is jelentették. A női magánszféra után színpadi honvédek világába pillanthatunk Szalisznyó Lilla írásában, aki a szabadságharc bukása után keletkezett színdarabok összegyűjtésére és értelmezésére tett kísérletet, különös tekintettel Vahot Imre, Jókai Mór, Kozma Andor, Beöthy László és Rákosi Viktor műveire. Majd pedig a kultúra különböző rétegeinek egy kevésbé vizsgált, de annál népszerűbb szereplője tűnik fel: a ponyvairodalom, amely talán több helyre eljutott, mint „a piros-fehér-zöld kokárda”, így igen fontos szerepe volt a szabadságharc körüli hírek közvetítésében. A negyvennyolcas témájú ponyvanyomtatványok birtoklásáról, szerepéről, kultuszképző hatásáról Tóth Dóra, a PIM muzeológusának tanulmányában olvashatunk. A fejezetben ezen kívül Perger Gyula vizsgálja meg a Somogyi János által versbe szedett Habsburg-átok szerepét, végül a dualizmus idejében keletkezett sci-fi, a Jövő század regénye inváziós toposzait ismerteti Veres Miklós, a PIM Múzeumi Dokumentációs Adattárának vezetője.

 A konferenciakötet 1848 emlékezete a 20. században című zárófejezete hat rendkívül érdekes tanulmányt tartalmaz. Jókai Mór: Politikai divatok című regényéből operett készült 1955-ben Szabadság, szerelem címmel, melynek kultúrtörténeti, ideológiai hátterét ismerteti Zentai Mária dolgozata. Ezt követi a színháznál maradva Zsoldos Emese értelmező esszéje, melyben Illyés Gyula először 1952-ben bemutatott Fáklyaláng című drámája 1976-os előadásában használt díszletének értelmező szerepét vizsgálja.

1848–1849 emlékezete a popzenében is szembetűnő, egyedi jellemvonásokat mutat, amelyre Radnai Dániel Szabolcs az Illés-együttes és a Szörényi–Bródy szerzőpár munkásságából hoz példákat. Olyan dalokon vizsgálhatjuk a kérdést, mint az Európa csendes, vagy az Egy fiatal költő emlékére.

A látszólag könnyedebb témákat személyes megemlékezés, majd elveszett jelentés követi. Muzsnyay Árpád saját szemszögéből, résztvevőként mutatja be az elmúlt három évtized Szatmár megyében történő kultuszteremtését, míg Czékmány Anna, a PIM múzeumpedagógusa arról értekezik, milyen izgalmas lehetőségeket tartogat egy eredeti műtárgy a múzeumi térben, kitérve az élettörténettárgyak egyedi szerepére is.

A konferenciakötet végén két új terminussal ismerkedhetünk meg. Az egyiket az utolsó tanulmány ismerteti, ez az úgynevezett LiDAR-felmérés, amely lézer alapú távérzékelést, mérést jelent, a hadtörténeti régészetben. A másik a Zotero nevű referenciakezelő szoftver, amely a kötet bibliográfiai tételeit felhasználható, letölthető adatbázisként teszi közzé, így szolgálva a széles körű tudásmegosztást. Ha tehát tovább kalandoznánk a Petőfi-kultusz örökkévalóságában, a tanulmánykötet zárólinkjének  megnyitásával egy adatbázis lesz a segítségünkre.

A „Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!” / 1848 emlékezete a kultúra különböző regisztereiben című konferenciakötetet akár szakmai szemmel, akár érdekességként olvassuk, mindenképp újat mutat. Jó néhány tanulmány szövege pedig eléri azt, amit az igazán jó könyveknél tapasztalunk: még napokig gondolkozunk rajta.

 Demeter Anna