A Petőfi Irodalmi Múzeum történetének meghatározó időszaka az a húsz év, amely során E. Csorba Csilla az intézmény legfelsőbb vezetésének részese volt. A PIM ez idő alatt vált igazán mértékadó és népszerű kulturális központtá. 2022. január 28-án, a mindig mosolygós egykori főigazgatót hetvenedik születésnapja alkalmából kollégái, pályatársai, barátai, valamint a múzeumi szakma jeles képviselői közösen ünnepelték.

A különleges est egy múltidéző filmbejátszással kezdődött. Ez követően ünnepi beszédet mondott Demeter Szilárd a PIM főigazgatója, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Korniss Péter fotóművész, Csorba László történész, Tverdota György irodalomtörténész és Háy János író. Az ünnepi gondolatok közé ékelve a közönség Richter Zsófia (zongora) és Asztalos Dorottya (gordonka) előadásában Schumann: Álmodozás című zeneművét élvezhette, amelyet 1907 körül Ady Endre is gyakran meghallgatott barátja, a kiválóan csellózó Czigány Dezső festőművész műtermében.

 Fotó: Gál Csaba (PIM)

Az alábbiakban Háy János derűs hangvételű köszöntőjét olvashatják.

CSILLA 70

Mikor elújságoltam a nagy hírt a nagymamámnak, hogy író leszek, meg költő, rendesen felháborodott, hogy milyen hülye unokája van. Írónak ott a Jókai, költőnek meg a Petőfi, ezek mellett az íróság valószínűleg a naplopás egyik fajtája lehet. Szóval a régiek marha menők, de a maiak csak naplopók, rosszabb esetben még alkoholisták is. Elkezdtem idegenkedni a régiektől, meg a régieknek készített kiállításoktól, és attól a múzeumtól, ami azt tartja követendőnek, hogy poros szerzőket porolgasson le. Amikor elmentem a PIM előtt még gimisként, mert jó csajok jártak az Apáczaiba, mindig azt gondoltam, hogy ez egy olyan intézmény, ahová, ha belép egy élő költő, biztos rögvest meg is hal, mert csak a halottakat lehet rendesen kutatni. Az irodalmi múzeumot tulajdonképpen egy kegyes halált gyakorló szervezetnek gondoltam, amelyik érdekelt a kortárs író halálában és elő is segíti azt, de közben megígéri, hogy megőrzi az emlékünket. Mi ez a hely? – kérdezték a gyerekeim, mikor elmentünk előtte, mondom ez az a hely, ahová kizárólag bolond magyartanárnők viszik el az osztályukat, hogy ájuldozhassanak, ha meglátnak egy eredeti Petőfi- vagy József Attila-kéziratot. Többet nem kérdeztek, látták, én ezt a helyet nem szeretem.

Fotó: Gál Csaba (PIM)

Már író voltam a javából, amikor még mindig nem tudtam, hogy mi zajlik ebben az amúgy fantasztikus épületben. Aztán egyszer meg lettem híva, talán felolvasni valamit, aztán másoknak volt itt könyvbemutatója, aztán volt kis pogácsa is, meg bor, de még nem volt itt a közönség, csak az öreg nénik hada, akik közösségi média híján is tudták egymást értesíteni, hogy hol van ingyen pogi és ingyen pia. Még csak ők voltak, de a ház már nyitva volt, csak miként én, mások sem tudták, hogy ez is lehet egy közösségi tér. Aztán hirtelen egyre többen lettek itt, és teltházas felolvasások követték egymást. Hirtelen megtelt a ház élettel. Írtam ide felkérésre és felolvastam a hangtárnak és kiállítást nyitottam meg és még énekeltem is az udvarban botcsinálta popzenészként, s azt éreztem, hogy szívesen jövök ide. Ismerem az itt dolgozókat, tudom, mivel foglalkoznak, mi ez az egész, ami itt van körülöttem. Drága Csilla! Véghezvittél egy nagy tettet. Vagy (hogy Arany Jánost idézzem, mégiscsak nemes falak között vagyunk): Te tetted ezt, Csilla, hogy életre kelt e múzeumi tartomány. Levegőt és embert engedtél a falak közé. Mikor mások privatizáltak, magyarán ellopták a nemzet vagyonát, te épp ellenkezőleg: lehetővé tetted, hogy a közösség, írók és olvasók megkapják ezt a teret.

Az író baja a magány. Egyedül zajlik az élete, holott senki nem tud úgy élni, hogy ne tartozzon sehová.

Hogy a PIM az otthona lehetett oly sok kortársnak, neked köszönhetjük. Nem munkatársak lettünk, hanem olyanok, akik szeretik egymást és megbíznak egymásban. Ha bárhol összefutunk, házon belül és házon kívül, ezt a természetes közvetlenséget élem meg, hogy ha nem is tudsz rólam mindent, de bármit megtudhatsz, mert úgyis a vesémbe látsz. A kortárs író élve lett része annak, minek mindig is része volt, mondjuk úgy múzeális érték lett. Erre nagyanyám is, ha élne, ha élne és volna kalapja, megemelné előtted!

  Isten éltessen!

 Fotó: Gál Csaba (PIM)

Háy János szavait követően, azt est zárásaképpen Kovács Ida, a Művészeti, Relikvia- és Fotótár korábbi, és Sidó Anna a tár jelenlegi főosztályvezetője közösen adta át az ünnepeltnek a PIM meglepetésajándékát, egy kettejük által szerkesztett tanulmánykötetet, amely ötvenhat szerző közreműködésével készült.

A vaskos kötet címe: Museum super omnia – Tanulmányok E. Csorba Csilla születésnapjára.

A tanulmánykötet megvásárolható a PIM webshopjában is!