2021. feb 24.

A Károlyi-telek a Károlyiak előtt II.: Barkóczy Ferenc

írta: Komáromi Csaba, PIM
A Károlyi-telek a Károlyiak előtt II.: Barkóczy Ferenc

A palota titkai VIII.

Patachich Gábor örököseitől 1747-ben vette meg Barkóczy Ferenc az egyre értékesebbé váló Károlyi-telket, aki 18.000 forintot fizetett érte. A palota titkai ehavi részében róla, a regnáló egri püspök, szalai és tavarnai gróf Barkóczy Ferencről (1700–1765) lesz szó.

A magyar barokk kor egyik legfontosabb alakja papi előmenetelét négyesztendőnyi tanulmányaival alapozta meg a római Collegium Germanicum et Hungaricumban. Egerben kanonok, majd plébános, 1744 decemberében pedig püspök lett, és egyúttal Heves és Külső-Szolnok vármegye örökös főispánja. A jelentős magánkönyvtárral és műgyűjteménnyel is bíró főpap kora egyik legnagyobb kultúrmecénásaként, a magyar nyelv használatának elkötelezett híveként nyomdákat alapított, fordítókat és önálló szerzőket is támogatott, patronálta a színjátszást, és hatalmas gondot fordított épített környezetének megújítására – működésének minden helyszínén. Neki köszönhetjük az egri Vármegyeháza épületét és kapuzatát a híres Fazola Henrik-féle kovácsoltvas díszítéssel. 1745–47-ben építtette a mai Felsőtárkány területén a különleges, Róma környéki villákat idéző püspöki nyaralót, a Fuorcontrasti (’viszályoktól mentes’)-kastélyt szép kerttel, amelyet nem sokkal Egerből távozta után széthordtak. 

barkoczy_ferenc_mnm.jpg

Szalai és tavarnai gróf Barkóczy Ferenc esztergomi érsek (olaj, vászon, Peter Kafft, MNM)

A püspök kivételesen jó kapcsolatot ápolt az uralkodócsaláddal, Mária Teréziát és férjét, a német-római császárt mind pozsonyi, mind pesti hajlékában vendégül látta. A királynő 1761-ben nevezte ki a magyar katolikus egyház fejévé és egyúttal Esztergom vármegye örökös főispánjává, 1762-ben pedig a magyarországi tanintézetek protektorává. Hercegprímásként elsődleges feladatának tartotta, hogy „hazaköltöztesse” végre Nagyszombatból a törökdúlás miatt áthelyezett érseki központot. Ennek folyományaként először Isidore Canevaléval, majd Franz Anton Hillebrandttal megterveztetette az esztergomi Várhegy teljes megújítását a székesegyházzal, az érseki palotával és a szemináriummal (ezzel egy időben ugyancsak Hillebrandttal átalakíttatja a pozsonyi érseki nyári palotát). Nagyszabású terveinek véghezvitelét 1765. június 18-án, Pozsonyban bekövetkezett halála megakadályozta. Az esztergomi egyházi központ tervének megújítását csak több mint fél évszázad múlva veszik elő újra.

barkoczy_puspoki_cimer_kotestablan.jpg

Barkóczy Ferenc püspöki címere egy könyvtárából származó könyv kötéstábláján (Dóbék Ágnes fotója)

Barkóczyról számos híve, illetve pártfogoltja írt dicsőítő költeményt vagy alkalmi köszöntőt, mind közül álljon itt egyetlen strófa legnevesebbjüktől, Orczy Lőrinc bárótól, ki Költeményes holmi egy nagyságos elmétől című 1787-es kötetét az érsek emlékének ajánlja:

Fordulj tsak nagy árú könyveid házában, 

Kiket bétakartál egy libreriában, 

Tekingess módosan felrakott sorjában, 

Álmélkodj íróknak balgatagságában.

Szalai gróf Barkótzi Ferentz Esztergami érsek úrnak

ferenciekrol_a_palos_templom.JPG

Pest barokk belvárosa a 19. század elején, a Barátok (Ferenciek) terétől szemlélve, háttérben a pálos templom tornyai (Kuwasseg rajza után metszette Martens)

A pesti, akkor Kecskeméti utcai, magántulajdonát képező ingatlanán, a már korábban említett helyi építőművész, Mayerhoffer András tervei alapján építtetett a Wilfersheim-féle építkezés egyes részeinek felhasználásával stabil, talán kevéssé pompás barokk palotát 1759-ben. Hogy ez az épület hogy nézhetett ki, ma már csak az építész más munkái alapján következtethetünk: ő volt az ún. Grassalkovich-típusú kastélyforma (Gödöllő, Pécel, Pozsony, Gernyeszeg) kialakítója, lehetséges, hogy ennek egy kevésbé reprezentatív változata jelent meg itt is.

pecel_raday.jpg

A Ráday-kastély főhomlokzata Pécelen

Az érsek halála után három évvel öccse, Szabolcs vármegye főispánja, János adta el a palotát édesapjuk unokatestvére, Barkóczy Krisztina unokájának, Károlyi Antal grófnak 33.000 forintért. Ekkor kezdődött meg az ingatlan meghatározó hosszúságú, több mint másfél százados, egy család általi tulajdonlása.

herman_jozsef_bucsubeszed.jpg

Hermán József győri kanonok Barkóczy temetésén mondott búcsúbeszéde nyomtatott változatának címlapja (Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár)

Komáromi Csaba

Szólj hozzá

történelem kulisszatitkok Ferenciek tere Komáromi Csaba Károlyi-palota Károlyi-telek a palota titkai Barkóczy Ferenc