Intézményünk központi épületének külső ékessége a palota egykori tulajdonosainak, a Károlyiaknak családi címere. Most erről mesélünk.

A Palota első ismert külső ábrázolásán még egy kettős kőcímer látható, feltehetően ezt váltotta a vascímer. Josef Klieber (1773–1850) osztrák szobrász és festő, a Bécsi Képzőművészeti Akadémia igazgatójának munkája, amelyet az 1830-as évek második felében helyeztek el az épület oromzatán, a Károlyi György-féle 1832 és 1847 közötti, utolsó nagy átalakítás részeként. (Az alkotónak jelentős magyarországi munkája még a Pannonhalmi Főapátság nagy könyvtártermének mennyezetfestményei, valamint gipsz királyszobrai.) Tudjuk, hogy a gróf költséget nem sajnálva alakította ki rezidenciáját, így nyilvánvaló, hogy a legfontosabb családi megkülönböztető jegyért is nagy összeget fizetett kora egyik legelismertebb szobrászának.

 A Károlyi-palota első külső ábrázolása, ismeretlen festménye, 1830-as évek (Forrás: BTM Kiscelli Múzeum)

Szántó Piroska festőművésznek és Vas István írónak első közös lakása az Eötvös Loránd (ma: Papnövelde) u. 10. alatti nagy saroképületben volt, ablakaik éppen a címerre nyíltak. Szántó ezt írja Bálám szamara című könyvében:

„A Károlyi-palotát felállványozták, az Egyetem utca felől, a bejárati részt. Néhány napig nem történik semmi [...] Aztán két munkás jelenik meg, jóízűen cigarettáznak az állványon, a Károlyi-palota tetején. Kihajolok az ablakon, érdeklődöm, hogy mi lesz, mit csinálnak.

– Ledobjuk – ordítja, de főleg mutatja az egyik, kifejező kézmozdulattal a Károlyi-címertől a kövezet felé.

Nem kérdezem, hogy miért.

A főhomlokzat 1900 körül

[...] Most látszik igazán, milyen nagy ez a címer. Az egyik munkás mögéje kerül, ki sem látszik még az oroszlán lobogó sörénye mögül. Egy hidegvágóval szerencsétlenkedik, a vas kongása elnyom minden más hangot, aztán a másik, a higgadtabb természetű elővesz egy kalapácsot – jó nagy –, egyet üt az oroszlán hasára, majd legyint, s mindketten lemásznak.

A homlokzat címer nélkül, 1973 (Forrás: Fortepan)

[...] Aztán megszállja az állványokat egy egész brigád, most már lángvágóval, titokzatos formájú szerszámokkal, horgokkal felszerelve, ellepik a címert, mint hangyák a barackmagot, elkerítik alul az utcát, napokba telik, míg lassan, apró kis darabokra szabdalva lehull a címer nehéz vasteste, végül csak a hatalmas merevítő vasrudak állnak az égnek. Még egy hét, amíg a megbontott zárófödémből ezeket is kiszerelik, s marad a lépcsőzetes homlokzat utolsó csíkja, csonkán és üresen. Nincs már mogyoró a mogyorótorta tetején. [...] Városkép – gondoltam –, vajon mi kerül a címer helyére? De nem került semmi.”

A Károlyi-címer másolata ma (Fotó: Gál Csaba/PIM)

Az állami törekvés arra irányult tehát, hogy az épület eredeti, „főúri rezidencia” funkciójára a rövidesen ide költöző új közgyűjtemény (PIM) látogatóit ne emlékeztethesse lehetőleg semmi. Se belül, se kívül.

Mindez 1954–55 körül történt. A címer darabjait az 1980-as években találták meg az épület pincéjében, restaurálták, és azóta a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma őrzi. Az eredetiről készült hiteles, azzal megegyező méretű másolatot láthatnak látogatóink jelenleg a homlokzaton, amelyet az épület utolsó, 2000-ben befejeződő felújításakor helyeztek el. Az épület főhomlokzata ezzel visszanyerte autentikus külsejét, „a mogyoró felkerült a mogyorótorta tetejére”.

Komáromi Csaba