Mostanáig nem ismertük annak a levélnek a szövegét, amelyet 1909 márciusában Babits a kéziratos összeállítás mellett válaszként küldött a Nyugat Kiadó felkérésére, és amelynek legfontosabb része a kötet tartalomjegyzékét tartalmazó, számozott lista.

A legnagyobb újdonság az, hogy Babits a felkérő levélben említett 2 ½ – 4 íves terjedelmet és a „füzet” elnevezést figyelembe véve eleve túlméretezettnek véli összeállítását, és csillaggal megjelöli azokat a verseit, amelyeket a kihagyhatóak közé sorol:

Ha sok, a *)gal jelölteket ki lehet hagyni.

 

Babits tervezett tartalomjegyzéke (Forrás: PIM Kézirattár)

Meglepő végiggondolni, hogy mennyire más kötet került volna ki a nyomdából, ha a csillaggal jelzett versek valóban mind kihúzásra ítéltetnek, hiszen így az úgynevezett „nagyvárosi képek” jelentős része hiányozna, vagyis eltűnt volna a kötet egyik sokat méltatott tematikai és szemléleti újdonsága is. Különösen a Mozgófénykép kihagyása lett volna fájó. Már Kosztolányi, a vers első olvasója is, rajong érte:

A Budapesten futkosó tucatpoéták, hivatalból századvégi lantosok sohasem érzékeltetik meg a mozi hangulatot annyira, mint te komikusan szapora anapesztusaiddal.

A kötet megjelenése után, de azóta is ez az egyik legtöbbet emlegetett, elemzett vers.

A lehetséges kihagyások ellenére nyilvánvaló, hogy a kötet alapszerkezete már leadáskor sziklaszilárdan kialakult, a kötet felütése és zárlata által alkotott ars poeticai keret adott, a gondolati és álarcos versek sora így is a finoman kiépülő belső összefüggések gazdag szövetét hozná létre. Babits alkotói módszerének tudatosságára jellemző, hogy a rövidebb változatban is megmaradt volna az a nyelvi összetettség, az a tudatosan végigvonuló sokszínűség és stílus-pluralizmus, amely a kötet egyik lényegi komponense és nóvuma. A szerkesztők ízlését dicséri, hogy csak a két korai vers, a Helios (1904) és a Példabeszéd (1905) kihagyása mellett döntöttek, és nem veszteség az 1903 tavaszán írt Memento kimaradása sem, hiszen ez sokkal inkább Heine versének átköltése, mint önálló alkotás; jellemző, hogy Babits 1920-ban már műfordításként közli szövegét a Pávatollak című kötetében.

A Helios kézirata, amely végül kimaradt a kötetből, Babits később sem jelentette meg a szövegét. (Forrás: PIM Kézirattár)

A Példabeszéd kézirata, amely végül szintén kimaradt a kötetből és Babits később sem jelentette meg. (Forrás: PIM Kézirattár)

Kiemelkedően fontos filológiai hozománya az Iris-kötet kéziratának, hogy nyomon követhetjük néhány verscím alakulását is. A legérdekesebb és talán a leginkább elgondolkodtató új adat, hogy a kötet mára emblematikussá vált záró versének címe csupán ennyi lett volna: Epilóg. Babits utóbb ezt többször is áthúzta tintával, majd kék ceruzával szinte ki is satírozta, hogy végül mellé írja, gondosan meghosszabbítva az aláhúzást: A lyrikus epilógja. A görög eredetű első szó latinos átiratát a kötet harmadik kiadásától kezdve változtatja a ma is használatosra: A lírikus epilógja.

A vers fogadtatástörténetét vizsgálva megállapítható, hogy nemcsak szövege és záró helyzete miatt, hanem épp az ekkor kialakított címe által is vált a kötet egyik meghatározó darabjává. Szinte nincs olyan kortárs pályakép-elemzés, amely ne utalna valamilyen formában az Egy lírikus epilógjára, a Babits-szakirodalomnak pedig mindmáig egyik visszatérő témája a vers címének értelmezése.

A lyrikus epilógja kézirata (Forrás: PIM Kézirattár)

Nem kevésbé figyelemre méltó a Fekete országhoz kapcsolódó javítások csoportja. Babits eredetileg közös papírra tisztázta le a Húnyt szemmel és a Fekete ország című versek szövegét, még önálló címet is adott nekik: Álomország, a lapszámozás szerint ez lett volna a 35. vers; vagyis szorosan összetartozóként, egy műként kezelte őket. Végül kötetében mégis egymást követő oldalakon, önállóan jelenteti meg mindkettőt. Feltehetőleg erre a változtatásra az első levonat javításakor kerített sort. Az a költői döntés, hogy a Húnyt szemmel nem mottóként vagy bevezetőként előzi meg a Fekete ország szövegét, hanem formailag független versként jelenik meg, vagyis ennek létfilozófiai látomássá emelkedő feketeségét nem kicsinyíti le, nem zárja be az álom világába, szintén hasznára vált a kötetnek.

A Húnyt szemmel és a Fekete ország kézirata (Forrás:PIM Kézirattár)

Babits kéziratkötege nemcsak filológiai, textológiai, hanem irodalomtörténeti szempontból is valóságos reveláció. Hiszen sokkal többről van szó annál, mint hogy előkerült egy halom szépen aláírt, autográf kézirat, amely szöveg- és címvariánsokat tartalmaz, többről annál is, hogy bepillantást nyerünk a korszak kötetleadási szokásaiba. A legfontosabb, hogy tetten érhetjük a pillanatot, amikor Babits a távoli Fogarason első, korszakformáló verskötetének szövegét kialakítja.

Szerkesztői tudatosságára jellemző, hogy azokat a verseit válogatja egymás mellé, amelyeknek szinte mindegyike rendelkezik önmagán túlmutató, a kötet egészéhez kapcsolódó filozófiai vagy poétikai dimenzióval. Emellett azt is látjuk, hogy milyen átgondoltan kezeli a terjedelem miatti kihagyások lehetőségét. Babits eleve úgy alakítja a szövegek sorrendjét, hogy a kötet alapszerkezete, az In Horatiumtól A lírikus epilógjáig terjedő gondolati íve akkor is sértetlen maradjon, a szövegek rétegzettségéből következő többoldalú nyitottság segítségével az egymásra utalások gazdag hálója akkor is létrejöhessen, ha komoly kihúzásokra kerülne sor.

Kelevéz Ágnes